Balázs Béla emigrációból való hazatérése után, 1945 és 48 között bemutatott színdarabjai mind irgalmatlanul megbuktak Magyarországon. Volt közöttük partizándráma, magyar legendára épülő megzenésített tragédia, volt nagy művész életének drámáját epikusan bemutató jelenetsorozat – és a Lulu és Beata avagy Eszmék harca. Komédia 3 felvonásban, 7 képben. A darab eredetileg az Égi és földi (esetleg: Földi és égi) szerelem címet viselte, de – Molnár Ferenc darabjára tekintettel, avagy sem – megváltoztatták a címet.

24-26_balazs_bela_nagy

A darab tartalmát Rónai Mihály András kritikája így foglalja össze:1 „Az elkeseredett ifjú vegyészt egy jószívű vigéc, aki fantáziát lát a készülő találmányban, visszarántja az öngyilkosság széléről, majd – avégből, hogy neki, a vigécnek kétfelől is üsse a provízió a markát – egyszerre két konkurens gyárvállalatnak is karjaiba löki a fiatal tudóst. Az egyik firmának érdeke, hogy a találmány sikerüljön, a másiknak nem; célja érdekében mindkét firma mozgósít minden elképzelhetőt és persze legelsősorban egy-egy kívánatos fehérnépet: Lulut, a ledér, ám érző szívű táncosnőt, és Beatát, a »finom«, ám érzéketlen filmdívát, hogy a világi dolgokban kissé esetlen ifjú kémikust munkájától csábosan elputifárnéskodja, illetve munkájához éppoly csábosan visszaőrangyalkodja. Persze mindkét cég megfizeti mindkét hölgyet (noha egyike a hölgyeknek szívbélileg is kissé beleveszt az ügybe), s ezenkívül is felhoz a maga üzleti érdekei mellett erkölcsöt, hazát, anyai szívet és vallási motívumot, mindent, ami valóban szent, s amivel épp ezért rendszerint minden szentségtelen, sőt alávaló ügy sátáni sikerrel körülbástyázni szokta magát. Az ifjú lelkéért vívott harc fausti motívumain túl is – a darabnak ez a lényegi része, a kapitalizmus erkölcstanának ez az irgalmatlanul szellemes pőrére vetkőztetése oly homérien mulatságos, hogy egyrészt nem is vígjátéki, hanem már-már bohózati, sőt inkább commedia dell’arte-szerű hatásával valóban több a tétel publicisztikai magyarázatánál, másrészt pedig megenged némi elmélkedést a kétségeken is, amelyekkel a színházból távoztunk.” Ezt a színpadi pluszt kevesen érzékelték, a kapitalizmusbírálatot, illetve az ábrázolás realizmusát ellenben kevesellték. Bóka László szerint „a lendületes szándék ezúttal nem jutott el a drámáig”, a darab „mache”, váza élettelen, izom és ideg nélküli csontváz. A Szabadság kritikusa megsejti a komédiát, de ő is a drámaiságot kevesli. „A laza szövésű mese, a burleszkra emlékeztetőn elnagyolt figurák mind a hitelesség rovására mennek, a nézőnek néha az a benyomása, hogy zene nélküli operettet lát.” Vass László szerint a mű politikai tételdarab, Szabó István kritikája lélektani nemtörődömségről, hamisságról, erőszakoltságról beszél, s kioktatja Balázst: „az igazi vígjátékíró […] emberi szempontból veszi szemügyre az embert, tehát amit ír, az pszichológiailag teljes, egyes mozdulataiban, szavaiban nem önellentmondó.” Erdős Jenő némileg megengedőbb, szerinte az író szándéka „a kapitalista életforma kigúnyolása”, miközben „tele van költői látomásokkal”. Márkus László ugyancsak elismeri a darab költői jellegét, elsősorban egyik-másik szereplő megformálásában, ám éppen a gondolati bátorságot kevesli a szerzőnél. „Magára veszi azt a szokványos kötöttséget, hogy minden áron a kapitalista morálra vonatkoztassa minden vádját, holott úgy indult neki, hogy általában a világnézetek keletkezéséről fog majd gonosz intimitásokat kipletykálni. Mert hiszen nemcsak a tőkés erkölcs torzítja el ilyen módon a fennkölt eszméket. Olyan csudát is láttunk már, hogy a demokrácia szent igéiből lettek a hatalmaskodás és a kizsákmányolás cégéres jelszavai, és még a Marx kristályos emberségéből is tud az ember uralmi jogcímeket kipárolni magának. Az a világnézetvigéc, Seeglund mester Aquinói Szent Tamásból, de akár az Úr Jézus Krisztusból is levezethette volna hedonisztikus elveit, és ha ezt teszi, valóban egy filozófiai burleszk derűs elmejátékait művelné. De ez a kacskaringós levezetés már veszedelmes lenne abban a vonatkozásban, hogy példát mutatna más hasonló experimentumokra, olyanokra is, amelyekben a megváltó ideák másféle ideológiákba torzulása demonstrálódik. Mintha ettől riadt volna vissza a költő, mikor a két tőkés után, akik valóban és szükségképpen tőkések, Seeglund úrral találkozik, aki minden bal- és jobboldali ponyvaárunak egyképpen buzgó vigéce.”
Rónai Mihály Andráshoz hasonlóan megértéssel csak a jó Balassa Imre értékeli a művet (Balázs Cinka Pannájáért is egyedül ő áll majd ki), ő veszi észre, hogy a figuráknak nem kell „hiteleseknek” lenniök, a darab „nem a kapitalista társadalmat mutatja be, hanem annak sűrített torzképét a commedia dell’arte modorában, olykor már-már a bábjáték stílusába nőtt komédiában”.
Balázs maga így nyilatkozott a bemutató előtt: „Ezt a darabot Moszkvában írtam még a háború előtt. Amikor a moszkvai Teatr Satirij elő akarta adni, a várost evakuálni kellett. A háború után a Gorkijról elnevezett legnagyobb leningrádi színház tűzte műsorára és ma is játssza még. A darab arról szól, hogyan születnek a polgári társadalomban az ideológiák. Egy kicsit átvilágít azon a szellemi és lelki korrupción, amely mély érzéseket és magasröptű gondolatokat, vallást, esztétikát, erkölcstant és filozófiát: mindent felhasznál üzleti érdekek propagálására. A darab formája talán szokatlan lesz a pesti közönség számára: számolok némi idegenkedéssel is. Eredeti alcíme »filozófiai burleszk« volt. A darab az igazságot mutatja meg, de a valóságot nem ábrázolja.”2
Az idegenkedéssel való számolás a nyilatkozat pillanatában (1947 februárjában) már bizonyára megalapozott volt. Balázs eredeti alcímről beszélt, Siklós Olga úgy fogalmaz3, hogy a színházi propaganda kedvéért Balázs komédiává szelídítette a műfaj-meghatározást, „nehogy már a műfaji megjelöléssel elriassza a közönséget”. Erről számol be Márkus László kritikája is: „Balázs Béla filozófus burleszknek nevezi művét a külföldi színpadokon. Itthon eltanácsolták ettől a műfaj-meghatározástól, és Balázs Béla – nagyon helytelenül – engedett a színházi praktikusok rábeszélésének. Budapesten a komédia elnevezés alatt jelentkezik ez a különös közjáték és mindenáron politikai komédiának próbál látszani, holott ami komédia benne, az csakugyan az eszmék és az emberek törvénytelen viszonyának játékos torzképe.”
De mi értelme lehetett az alcímet megváltoztatni? Pusztán azért, hogy a közönség elnézőbb legyen, ha komédiának nevezik azt, amit korábban burleszk névvel illettek? Vagy történt itt más is?

*
A történet tizennyolc évvel korábbra nyúlik vissza. 1930 februárjában Béla Balázs levelet intéz Szergej Mihajlovics Eizensteinhez – akivel elméleti kérdésekben vitatkozott, ám akihez továbbra is tiszteletteljes kapcsolat fűzi.
„Kedves Sz. M.!
Itt küldök Önnek egy hevenyészett expozét – csupán egy eszméhez – az ideológiák azon marxista vígjátékához, amelynek »Égi és földi szerelem« címet adtam, s amely az Ön kezében nagyon vidám és nagyon tanulságos lehetne. Mindenképpen lehetőséget adnak az Ön számára, hogy a groteszknek és a paródiának egy új fajtáját alkothassa meg (a Fővonal /Régi és új/ bürokráciarészében ez már megkezdődött). Itt »gondolatmontázst« (...!) is csinálhatna, miként csak kevés más anyagnál. Tudom, ismét egy egészen új, elsőrendű, könyörtelenül forradalmár mű lehetne, melyet mégsem tilthatna be semmiféle cenzúra. És büszke volnék és boldog, ha egyszer Önnel dolgozhatnám, Sz. M.!”4
Maga az expozé nagyjából azonos azzal, amit majd megír a darabban, csak egy-két jelenet sorrendjét cserélte fel. A két tőkés csoport a földi és az égi szerelem egy-egy reprezentatív asszonyát mozgósítja az ifjú és naiv szobatudós mit sem sejtő lelkéért. „Érzések, világnézetek, ideológiák, életeszmények látszanak harcolni egymással, mind e mögött két bankcsoport irányít.” A küzdelem egyre élesebb és egyre drágább, egyre több embert foglalkoztat. „Orvosok bocsátkoznak harcba hirtelen a népegészségre ártalmas kicsapongások ellen, erkölcsi meggyőződések egész sorozata, szervezetek és akciók, valamennyi abban a naiv, jámbor hitben, hogy valóban az erkölcsért, tudományért és egészségért harcolnak, nem tudván, hogy egy tőkés csoport érdekében dolgoznak. […] Egyesületek alakulnak az életművészet, a szabad szerelem s hasonlók kedvéért. Itt is fölbukkannak filozófusok, s a kedvtelés, életkultúra, sport, művészet, utazás prédikátorai... Oh! Világnézet áll világnézettel szemben. Eszme eszmével szemben, vallás vallással szemben, és senki sem tudja többé, hogy ez részvényekért történik.”5
A filmtervből nem lesz semmi, a résztvevők elfelejtik. Ámde úgy látszik, Balázs nem teljesen. Aki szívesen meditált az „objektum gyanánt felfogott valóság” egy bizonyos szeletét „úgyszólván nyersanyagként” felfogva különböző műfajokban, sőt különböző művészeti ágakban különböző művészi szempontokból ábrázoló műalkotásokról6, 1940. január első napjaiban újrakezdett naplójában az egykori filmszinopszis újjáteremtését tervezgeti színdarabként.7 Lelkesen, ám tipródva fog a munkához. „Égi és földi szerelem című komédiámmal kezdek foglalkozni. Félek, hogy nem leszek eléggé vicces és szellemes a dialógusokban. A szituáció, a cselekmény, az alakok pozíciója nagyon komikus lehet, az alakok maguk is – de vajon a szikrázó poénok és paradoxonok jellemzik-e majd a dialógust? Sose volt ez a stílusom. Ennek ellenére érzem, hogy van hajlamom a burleszkre, a szcenikai kiélezettségre (hisz ilyesmi a tragikus szituáció is). De teljesen szükségszerű-e a dolog? Vajon nem egyfajta vígjáték-e ez? (a Wilde-stílus?) Nincs-e ellentmondás a kettő között?” A műfajjal és a stílussal kapcsolatos töprengései mintha épp azokat a problémákat érintenék, amelyeket majd a magyarországi kritikák fognak rosszindulatba fordítva az orra alá dörgölni. „Megkaphatja-e egy eleven karakterekkel megírt komédia e kipoentírozott viccesség csillogó mázát, amely eltörölve egalizálja a karaktereket, és lehet-e ez a szerzőnek mint causeurnek a személyes jegye? De a kiélezett megfogalmazás talán éppoly szükségszerűen szül poént, mint szentenciát vagy egy jól rímelő sort.”
Szakirodalmat is beszerzett a témához. „Upton Sinclair William Fox-életrajzát olvasom most, hogy beszívjam a nagykapitalista világ atmoszféráját, módszereit és harcait. Egyetlen műalkotás sem lebilincselőbb, mint ez a száraz, arctalan, sőt áttekinthetetlen krónika, amely azonban meglehetős pontossággal ábrázolja a nagy pénzügyi ütközetek tényeit és folyamatait. Az élet vérét ivó alvilági árnyak szomjúságával kortyolom ezt a tőlem oly idegen valóságot. (amely hamarosan egyáltalán nem fog létezni). Az idealista álmodozó, az elszigetelt entellektüel régi mulasztása. Úgy érzem magam, mint a festő, aki belepottyant a festékesvödörbe. Egyelőre ragadós katyvasz. De kép lesz belőle.”
Január ötödikén már a színházi szerződést emlegeti. „Ma leírtam az Égi és földi szerelem expozéját. Ahol is a főhős, Lamm ügynök csak most, ez alkalommal ugrott elő készen a tollamból. Monumentálisan bolondos komédia lehet, ha sikerül a hatalmas anyagot megzaboláznom anélkül, hogy sematikussá válna, és be tudom mutatni az ideológiát és a legrejtettebb csatornákig leásva az ideológia keletkezését az anyagi érdekekből, és emellett az eleven emberit se hagyjam figyelmen kívül. Az alakok olyan testesen állnak előttem, hogy érzem a szagukat. Most már attól sem félek, hogy a dialógus nem lesz elég szellemes. Mert olyan zsúfoltan és tömören kell fogalmaznom, hogy az már szükségszerűen kifent poénokhoz vezet. Ezt a tumultust megformálni, ez forró, pompás harc lesz. Csodálatos tavasz. Csak ne jöjjön közbe valami zavaró külső körülmény. Holnap fölvázolom az első képet, de szeretném az Achtung, Aufnahmét befejezni,8 mielőtt elmerülök ebben a komédiában. Az expozét megírtam, hogy közben szerződést köthessek egy színházzal.”
Mikor 1945 márciusában újrakezdi a naplóírást, a szüneteltetés egyik okaként említi a darabot: „...Hogy írhattam volna naplót Isztrában életem folyásáról, mikor életem nagy regényének első részét írtam: Die Jugend eines Träumers. Hogy jegyezhettem volna fel hangulataimat akkor, mikor naponként két verset is megírtam a Tábortűz mellett idején. És megírtam a Himmlische und irdische Liebét és néhány egyfelvonásost meg elbeszélést, de közeledtek a németek, és nekem ott kellett hagynom Annával Isztrát.”
A filmterv tehát színpadi tervvé alakult. Balázs hazatér, darabjait egymás után játssza Bárdos meg a Vígszínház.
A Lulu és Beata pesti bemutatóját, mint láttuk, kritikai össztűz fogadta. Balázs annyira meg volt sértve, hogy dühében – elsősorban Molnár Miklós Szabad Nép-beli kritikája miatt – egyenesen Révaiig szaladt. Tisztességes elbánást követelő méltatlankodó levelével kivívta a címzett lekezelő válaszát.9 Balázs ezután még a sajtóban is képes volt magyarázkodni. Nincs szánalmasabb… kezdetű cikkében10 elismétli a beharangozóban felsorolt szándékait valóságról és igazságról, ábrázolásról és példázásról, s a kritikusokkal szemben a közönségnél keresi az elégtételt: „A közönség, hálistennek, nem disztingvál ilyen finoman, és a műfajok elméletével sincs tisztában. Arra reagál, amit lát, és már a második előadáson elejétől végig tapsolt és nevetett.”
A darabot mindazonáltal a közönség körében is sikerült megbuktatni, alig néhány előadás után le kellett venni a műsorról. Szegény Bárdos Artúr, aki igazán híve volt Balázs Bélának, 1913-as Nyugat-matinéjának rendezője, azt se tudta, hogyan exkuzálja magát. Már hat nappal a bemutató után csak azzal biztatja Balázst: „Lesz még nekünk sikerünk is együtt – malgré tout!”11 Tíz nappal később pedig így magyarázkodik: „Ami most már ezen túlmenően [a minden eddiginél kisebb bevételen – LJ.] a darabod körüli hangulat reménytelenségét illeti: azok az üzemek, amelyek ingyen kaptak jegyet a darabhoz, tiltakoztak az ellen, hogy ilyen darabhoz meghívjuk őket. A városházán csak egyetlen esetben beszéltem a darabodról, amikor Bodnár tanácsnok elmesélte, hogy darabod tartalmát tőled hallotta, és ennél gyöngébbet elképzelni sem tud. Én erre azt mondtam: »Nem tudom, hogy a darab különleges humorát Pesten méltányolni fogják-e, de egy darab témájának az elbeszéléséből te semmi esetre sem alkothatsz helytálló véleményt.«”
A cikkekből érezhető, hogy noha a színészek lelkesen készültek a bemutatóra (legalábbis így tudósított a Színház 1947/4. számának riportja a próbáról), az előadás meglehetős ellendrukk közepette született.
Nyilván már annak is megvolt az oka, hogy az előadást Balázs maga rendezte. Nem mintha nem lett volna meg rá minden alapja, már A fából faragottat, majd a bécsi Halálos fiatalságot is ő rendezte annak idején, azóta meg a film mellett azért jól kitanulta a színházi szakmát is, de a normál színházi ügymenet szerint mégsem ez lett volna az eljárás. Nem vállalta volna senki? Vagy Balázs nem bízott senkiben? 1947 márciusára Pest már el is felejtette a történetet. Közben azonban történt egy és más.
Interjúiban Balázs szívesen emlegette a Lulu és Beata szovjetunióbeli sikerét, más külföldi kapcsolatokról azonban nem emlékezett meg. Viszont 1946 augusztusában az őt akkor képviselő Marton Verlagon keresztül nagyon elegáns feltételekkel ajánlatot kap a DEFA filmvállalattól forgatókönyv mihamarabbi írására az Irdische und himmlische Liebe című darabjából, valamint őszi berlini tartózkodásra minden költség fedezésével. Arra is kérik, időben jelezze, ha más elfoglaltsága miatt októberig nem tudja befejezni a forgatókönyvet vagy Berlinbe utazni, hogy együttműködésüknek új tárgyat találhassanak. Jelentik, hogy a darab jogaira vonatkozó intézkedést megtették, illetve vállalják.12 Úgy látszik, Balázs ezt a határidőt nem tudta vállalni, de ezzel sem a film sorsa, sem az együttműködés nem szenvedett kárt. 1947 júliusában már művészi tanácsadói szerepkörről leveleznek most már közvetítő nélkül a DEFA-val. Az erről szóló, amúgy kifejezetten baráti tónusú levelezés olyan reverenciát mutat Balázs irányában, amilyenben Magyarországon sose volt része.13 A széles körű együttműködésen túl arról is megállapodnak, hogy az ezúttal Himmlische und irdische Liebe címen emlegetett darabból Arthur M. Rabenalt rendezésében készülő film címe Chemie und Liebe lesz, forgatókönyvét, „nach einer Idee von Bela Balasz”, Marion Keller és Frank Clifford (Hans-Heinrich Tillgner) írja.
1948 áprilisában Hans Bergmann lelkesen jelenti, hogy a film kész, reméli, hogy júliusban Locarnóban bemutathatják, majd augusztusban szomorúan számol be róla, hogy a franciák jóváhagyása híján a film nem mehet Velencébe. Ne feledjük, még a háború után vagyunk, a szövetségesek jelen lévő képviselőinek mindenben volt szavuk. A történetnek sem Balázs magyarországi megnyilatkozásaiban, önéletrajzaiban, sem a szakirodalomban nincs különösebben nyoma14, de a levelezést – foghíjasan bár – megőrizte. A budapesti próbák, bemutató, előadások és viharok idején mindenesetre már gyaníthatta, hogy darabjából hamarosan film lesz.

*
A Lulu és Beata soha nem jelent meg nyomtatásban. Kézirata megtalálható Balázs Béla hagyatékában a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában.15 Az itt olvasható, feltehetőleg a bemutatott változat szerinti történet néhány jelenetcserén túl két lényeges ponton különbözik az Eizensteinnek felvázolttól. Az egyik Seeglund ügynök figurája, amit a színházi szinopszis írásakor talált ki (mint láttuk, akkor még Lammnak nevezte) – őrá azért van szükség, mert a kevés helyszínhez kötődő színdarabban kellett egy szervező erő, ami előreviszi a cselekményt és indokolja a fordulatokat. Neki kellett biztosítania azt az „illuzórikus folyamatosságot”, amely a drámának az Anyag és műfaj tanulmányban kifejtettek szerint a filmmel szemben sajátja. Ez módot adott Balázsnak egy remek figura megalkotására. A másik különbség a darab kimenetele. A filmszinopszisban az ifjú tudós abszolút vesztes lesz, az optimizmust kizárólag a fiatalok jövőbe vetett hite alapozza meg. A „találmányellenes” bank ugyanis „súlyos áldozatra szánja el magát: fölvásárolja a »találmánypárti« bankot és kartelljába vonja. Csakhogy a találmánypárti bank a tudós fordulatáról és átváltozásáról kellő időben informálva, elvesztve már a reményt, hogy a férfi a szolid munkához visszatérhet, az eladás biztos üzletébe bocsátkozik, és bezárja a laboratóriumot. Ekkor megjelenik a »megtisztult« tudós, szent lelkesedéssel a munka s a tudomány iránt. Kidobják. Senkit sem érdekel többé ez. Sem a tudomány, sem az erkölcs, ellenben nyilvánvalóvá lesz számára, hogy gazember ő, mert találmányával munkások és tisztviselők ezreinek kenyerét vette volna el, és erkölcse a létező legerkölcstelenebb. Íme, mindketten itt állnak megfürödve! [A »földi« szerelmet képviselő, az eredeti terv szerint a tudóst a munkától eltéríteni megbízott leánnyal, aki valamennyiük között a legokosabb, s hamar átlátva a dolgokat, úgy dönt, hogy visszavezeti az ifjút a tisztességes munka útjára; különben is beleszeretett – [J.] A földi szerelem égivé vált, és most – pillanatnyilag – semmi pénz nem remélhető, mert ők idealisták – egyelőre, akik a tudomány nagy eszméiért éhezni is készek.” A színdarabban a történelmi és a dramaturgiai körülmények egyaránt megváltozván a történet végén Seeglund, a kettős ügynök szenvedi el megérdemelt büntetését. Aldan kilép a képből, a tőkések sok pénzt veszítenek, haragjukat valamennyien Seeglundra zúdítják.
Az MS 5012/3–5. számú hagyatéki dosszié három iratcsomót tartalmaz. Az első maga a darab gépelt kéziratának egy teljes indigós példánya sok kézírásos javítással. A második bizonyos kivett-lecserélt részek ugyanilyen javított gépiratait tartalmazza, a harmadik tollal írott fogalmazványokat, részben Balázs, részben egy idegen, feltehetőleg Balázsné kézírásával az Álmodó ifjúság elfelezett korrektúralapjainak hátoldalán – készségesen rendelkezésre állva, ha kellő információ híján datálni szeretnénk a szöveget. Az első példány (a teljes szöveg) szép szabályosan paginázva van a bal felső sarokban, ám az oldalszámozás egy ponton megtörik, a 69. oldal után az addig (az előjáték és a 10–11. oldal kivételével) indigós példány a 73. oldalig első példánnyá változik, majd onnan ismét az indigós példány jön, az eredeti 82. oldaltól 74-re visszaszámozva folytatódik a kézirat, mely így a 99. helyett a 92. oldalon ér véget. A felvonások-jelenetek-képek számozása is többször át van húzva.
A második iratcsomóban megtalálható az előző példányból származó 70–81. oldal, mégpedig két részletben, a 70–74., és a 69–74-re számozottól a 81-ig, valamint ezek több átírt változata is. A harmadik, kéziratos iratcsomóban pedig ezeknek különböző gépelés előtti változatai találhatók. ARónai Mihály András által szimmetrikusan felvázolt szerkezet a valóságban természetesen kronologikus. Az első felvonásban veti be a találmány megvalósításában ellenérdekelt fél, a konkurens Cornelius Rt. Seeglund ügynök tanácsára Lulut, a földi szerelmet, aki a második felvonásban sikerrel jár. A harmadik felvonás első jelenetében ugyanaz a Seeglund a megvalósításban érdekelt Van Rosa bankárnak Beatát, az égi szerelmet kommandírozza. Beata missziója következtében Lulu megbukik, a találmány majdnem kész. A második jelenetben a társaság az rt. tanácstermében új megoldáson töri a fejét:
„Lulu: Nincs ingerlőbb sex appeal az okos dumánál. Semmitől se lesz egy asszony olyan izgató és vonzó, mint ha világnézete van. […] Szellemi parfümöt adjatok nekem, gondolatokat, egy elleneszmét adjatok és kihozom Aldant Beata paplanja alól is.”
Seeglund a megoldás érdekében konkretizálja a helyzetet: „Az ember legmagasztosabb célja és feladata, mondják ők, hogy szellemével, tudásával megfejtse az élet és természet titkait, mert ez az emberi tökéletesedés útja. Tehát gondolkodj, dolgozz, találj fel éjjel-nappal, mondj le az élet örömeiről, ne legyen többet Luna Varieté, sem Lulu, tudás és erkölcs és punktum.”


LENKEI JÚLIA


1 A darabbal kapcsolatos újságcikkek olvashatók az MTA Könyvtára Kézirattárában őrzött Balázs-hagyatékban MS 5019/45–57 jelzet alatt.
2 MS 5019/77.
3 Siklós Olga A magyar drámairodalom útja 1945–1957 című művében önálló fejezetet szentel Balázs Béla 1945 és 1948 között bemutatott színdarabjainak: Magvető, 1970, 53–85. o.
4 A Szovjetunió Állami Művészeti és Irodalmi Archívuma, Moszkva, Eizenstein-hagyaték. Közli: Béla Balázs: Schriften zum Film. Band 2. Der Geist des, Films. Artikel und Aufsãtze 1926–1931. Hrsg. Helmut H. Diedrichs, Wolfgang Gersch. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 261/262. o. Magyarul idézi Bárdos Judit: Két formalista esztéta: Balázs Béla és Eizenstein. http://www.filmkultura.hu/muszter/cikk_reszletek.phpcikk_azon=56 (2009. 12. 21.)
5 Eredetije in Schriften zum Film 2. i. m. 323–326. o. Magyarul lásd: http://www.filmacademy.hu/data/files/350/Egiesfoldiszerelem.doc 2009. 9. 10.)
6 Vö. Anyag és műfaj. In: Balázs Béla: Válogatott cikkek és tanulmányok. Szerk. K. Nagy Magda. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1968, 183–204. o.
7 Balázs szovjetunióbeli naplója sajnos nem került bele a Magvető Fábri Anna gondozta 1982-es kiadásába. A német, majd magyar nyelvű szöveg a hagyatékban az MS 5024/2 jelzet alatt található.
8 Nem egészen világos, mit szeretett volna Balázs befejezni, illetve ezúttal ismét átdolgozni, mivel Achtung, Aufnahme! című komédiájának szövege már 1929-ben megjelent a bécsi Universal Verlagnál, a Wilhelm Grosz zenéjével 1930. március 23-án bemutatott előadás pedig fergeteges sikert aratott a frankfurti operában. A darab témája és hangneme egyébként mutat némi rokonságot az Égi és földi szerelemmel (a két ötlet nagyjából egy időben fogant), csak ott nem a kapitalista tudomány, hanem a filmgyártás kigúnyolásáról van szó. A darab magyarul Felvétel, indíts! címen, Karcsai Kulcsár István fordításában olvasható a Filmtudományi Szemle 27., Balázs Bélának szentelt kötetében (1979).
9 A Révai-levelezés dokumentumai a hagyatékban az MS 5021/113–118, és az MS 5021/ 318–319. jelzet alatt találhatók. A történetet feldolgozta József Farkas „Hazajöttem, Kegyelmezzetek!” Adalékok Balázs Béla felszabadulás utáni pályaképéhez c. tanulmánya. In uő: Erkölcs és hivatástudat. Magvető, Budapest, 1989, 309–320. o.
10 Színház, 1947/8.
11 Bárdos Artúr levelei a hagyatékban: MS 5021/173–174.
12 T. H. Zeiz levele: MS 5021/353.
13 Hans Bergmann levelei: MS 5021/179–187.
14 A Schriftenben közölt, Eizensteinnek írt levél jegyzete beszámol a filmről, és a DEFA-levelezésről említést tesz Joseph Zsuffa Balázs-monográfiája is (Béla Balázs, the man and the artist. University of California Press, Berkeley–Los Angeles–London, 1986, 331., 338., 494., 497. o.).
15 Sem az OSZMI-ban (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet), sem az OSZK Színháztörténeti Tárában nincs belőle példány.
16 MS 5012/6–7.
17 MS 5012/8.
18 A tekintélyes Demeter-bibliográfia (http://demeter.oszk.hu/apache2-default/d.php?a=ix) 3 különböző példányát említi az orosz változatnak; de az OSZK készséges munkatársai nem tudták megmondani, hogy ezek hol találhatók. 1946 augusztusában Balázs maga is említi feleségének írott egyik levelében (MS 5021/23), hogy „megjelent a komédia is oroszul”, de neki magának nincs belőle példánya.
19 A Marton-féle kéziratból az OSZK Színháztörténeti Tárában is található egy csonka példány, amelyből éppen a harmadik felvonás első jelenetének harmadik oldalától (Wan Rosánál) a negyedik felvonás közepéig (Aldan lakásán) tartó rész hiányzik.
20 Más kérdés, hogy német nyelvű környezetben még a durvább német változat is túl didaktikusnak bizonyult: Zsuffa szerint bécsi próbálkozása ezen bukott el, de ezt az információját nem adatolja (Zsuffa i. m. 333. o.).
21 http://demeter.oszk.hu/apache2-default/d.php?anywhere=&nyelv=n%C3%A9met&szerzo=Bal%C3%A1zs+B%C3%A9la&magyar_cim=Mennyei+%C3%A9s+f%C3%B6ldi+szerelem&idegen_cim=&fordito=&megjelenes=&megjegyzes=&a=ds (2009. 9. 10.)

 

NKA csak logo egyszines

1