Amikor két évaddal ezelőtt színre került Egerben Márton László trilógiájának első része, A nagyratörő, még csak remélni lehetett, hogy bekövetkezik egy kisebb fajta csoda, s a kivételes irodalmi értékű, de színházi szempontból roppant sok nehézséget rejtő mű a maga teljes terjedelmében színre kerülhet. Aztán a következő évadban Csizmadia Tibor színre állította Az állhatatlant, s most, A törött nádszál bemutatójával valóra váltak a remények. Ami mindenképpen nagy szó, hiszen a három előadás bizonyította azt, hogy a drámatrilógia komoly dramaturgiai munkával, erős társulattal, határozott rendezői munkával, no meg jó adag elszántsággal igenis színre vihető. Ami még akkor is igaz, ha A nagyratörő bemutatója által felkeltett várakozásomhoz képest most, a trilógia végeztével némi hiányérzet maradt bennem.

 

3-4_eger - nadszal 1
Bozó Andrea és Schruff Milán


Márton László alkotása roppant történelmi anyagot dúsít kortársi történelemszemlélettel. A hősökkel és az antihősökkel együtt élhetjük, érezhetjük át a történelmi forgatag sodrásának erejét, ideig-óráig bele is helyezkedhetünk szempontjaikba, érzéseikbe (akár egy klasszikus tragédiában), de látjuk őket kívülről, saját, huszonegyedik századi nézőpontunkból is. Kint is vagyunk, bent is vagyunk tehát, de a kint és bent arányai sokat változnak a három dráma során. Míg
A nagyratörő akár a heroikus bukás lehetőségét is felkínálja, s mindenképpen tragikusnak láttatja a lefestett állapotot (még ha iróniával, humorral fűszerezi is az ábrázolást), addig A törött nádszál már keserű kutyakomédiának mutatja az anarchiát majd diktatúrát előidéző hatalmi harcokat, széthúzást, ostobaságot, manipulációt és manipulálhatóságot. Márton minuciózus pontossággal építi fel a szerteágazó történetet, helyezi el benne a különböző – hol átfedéseket, hol párhuzamokat, hol ellentéteket mutató – sorsváltozatokat, de nemcsak a történéseknek van íve, hanem a szemléletnek, következésképpen az optimális befogadói nézőpontnak is. Vagyis míg a kulisszák és részben a szereplők ugyanazok, s maguk az események is ismétlődnek, az ábrázolás módja lassan, de biztosan változik; a bukásra ítélt nagyság elpárolog, előbb fájdalmasan, utóbb már-már cinikusan komikusnak érződik az, amit az elején még tragikus fényben is láthattunk. Optimális esetben ezt a nézőpontváltozást az előadásnak is vissza kell adnia. Ami jelen esetben már csak azért is roppant nehéz feladat, mert az egyes részek bemutatóit egy-egy év választja el egymástól, így a fenti ívet a néző igen nehezen érzékeli.

 

3-4_eger - nadszal 3
Schafranek Károly és Schruff Milán


A törött nádszál színrevitelekor Csizmadia Tibor mintha nem is törekedett volna ilyesmire. A harmadik részt nagyjából ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazon a színházi nyelven rendezte meg, mint az elsőt. Legalábbis igen hangsúlyosak a játék ama elemei, melyek az egyes részeket szorosan összetartják, s kevéssé érzékelhetőek azok, amelyek esetleg megteremthetnék a differenciát. Nagy Fruzsina jellegzetes, a történelmi szabásmintát mai viseletbe oltó jelmezei keveset változtak, s noha Csanádi Judit díszlete vizuálisan eltér a három előadásban, mindvégig ugyanazt a rideg, komor, fenyegető hangulatot sugározza. Ám míg A nagyratörő esetében egy nagyon markáns, az egész előadást meghatározó ötlettel tette ezt (lejtős háztetőre helyezve a cselekményt), addig ezúttal jóval tradicionálisabb módon oldja meg a feladatot: a nézőteret a játéktértől rácsok választják el, mögötte jókora üres tér, melyet sokféleképpen nyitható-csukható falemezek alkotta hátsó fal zár le. Ez is meghatározza ugyan a játékot, de inkább technikai értelemben, illetve hangulatában – olyan jelentésképző ereje nincs, mint A nagyratörő díszletének volt. Csizmadia rendezésének további elemei (világítás, akusztikai effektusok) is erősítik a bizonytalanság, a félelem hangulatát, így ez válik az alaptónussá. Olyan meghatározó erejű rendezői ötletet, mely ezt idézőjelek közé tenné, s a történteket hangsúlyosan kívülről próbálná láttatni, nem érzékeltem.

 

3-4_eger - nadszal 6
Hüse Csaba és Kaszás Gergő


A színészek többsége alapvetően realisztikus eszközökkel fest portrékat a feltörő, felkapaszkodó, majd többnyire mélybe hulló politikusokról. Az egri társulat most is színvonalas teljesítményt nyújt: korrekt, pontos alakítások sorát látni, hamis, disszonáns hangokat nemigen hallani. Ha nem is igazán színes, de jól eltalált portrék sorjáznak: Bozó Andrea szenvedélyes, tisztességes és boldogtalanságra ítélt Krisztiernája, Nagy András elveihez és Báthoryhoz naivan hű, törvényszerűen vesztébe futó Jósikája, Safranek Károly helyezkedni próbáló, meglepően könnyen kijátszható Bocskaija, Vajda Milán nem túl éles elméjű, de ösztönösen jó döntéseket hozó Sennyeije, Venczel Valentin kellemest a hasznossal ügyesen és aljasul összekapcsoló Kornisa, Blaskó Balázs önhitten reprezentáló Istvánffyja egytől egyig ilyen. Ám a sok komolyan vett sors eltünteti a hatalmi kutyakomédia iróniáját. Márpedig A törött nádszál hagyományos értelemben vett tragédiaként (vagy akár szomorújátékként) nemigen működik. Ehhez nemcsak a tragikus mag, de még a főszereplő is hiányzik. Báthory Zsigmond szinte csak az előadást záró monológgal válik központi szereplővé, addig az ő sorsa is párhuzamosan fut a többiekével, mintegy megerősítve, hogy nem az egyéni sorsok számítanak, hanem a sorsokat alakító mechanizmus. Ezért lenne nélkülözhetetlen a külső látószög, az irónia, amelyet egy jóval erősebben stilizáló, szárazabb, egyszersmind könnyedebb játékmód közvetíthetne. Ez a törekvés igazán markánsan csak Kaszás Gergő játékában jelenik meg, aki erősen karikírozva, ugyanakkor felettébb szuggesztíven játssza gátlástalan manipulátornak Thoroczkay prédikátort. S megcsillan Mészáros Máté alakításában is, aki ugyan a Kaszásénál realisztikusabb eszközökkel bontja ki a hatalmat fokozatosan megkaparintó Básta György alakját, de játékában mindvégig érezhető a szikár irónia is. Schruff Milán sokáig keveset tesz hozzá az első két rész sokszínű, erőteljes Báthory-portréjához, hogy aztán a történetből egyértelműen kilépő, markáns történelemfilozófiát megrajzoló, de azt egyúttal idézőjelek közé is tevő, minden aktualizáló szándék nélkül is egyértelműen kortársi életérzést tükröző zárómonológot rendkívül gazdagon, lendületesen, precízen értelmezve, igazán emlékezetesen mondja el.

 

3-4_eger - nadszal 2
Mészáros Máté (fotók: Gál Gábor)


Ha a történet nem is, a nagy formátumú egri vállalkozás jó véget ér így. S ha az előadássorozat nem is váltott be minden kezdeti reményt, amellett, hogy bizonyságát adta a társulat erejének, fontos szolgálatot tett a kortárs dráma ügyének is azzal, hogy egyértelműen igazolta Márton László trilógiájának színpadképességét. Sőt, talán azzal is, hogy megmutatta azokat a problémákat, amelyek megoldására talán majd az újabb bemutatók alkotói vállalkozhatnak…

 

URBÁN BALÁZS

 

NKA csak logo egyszines

1