Mivel a mobil a verbális önkifejezés segédeszköze, ezért az isten és Martin Cooper is színházi kelléknek teremtette, még akkor is, ha erre egyikük sem gondolt volna. Nem véletlen, hogy gyakran kerül elő az aktualizálás erőteljes és már szinte elcsépelt jeleként a klasszikus drámák előadásában is. Ha viszont nem a drámairodalomhoz nyúl a színház, hanem közvetlenül az életbe markol bele, akkor a mobil a sztorik gazdag tárházát kínálja, mindenekelőtt persze a komikus, az ironikus vagy a groteszk tájékáról, de csak alkotói fantázia és kreativitás kérdése, hogy a játszók eljussanak akár a lírai, akár a drámai hangulatokhoz is.
Egészen biztosra vehetjük, hogy a feladat alaposan beindította a tehetséges, ambiciózus egri színészeket és Sirokay Bori dramaturgot. Ennek bárhol máshol meglennének a maga veszélyei, de aggodalomra semmi ok, Máté Gábor rendező is megedződhetett a hasonló munkákban. Tapasztalhattuk már, hogy biztos ízléssel és csaknem hibátlan arányérzékkel (plusz-mínusz tíz perc) tereli mederbe az ilyen jellegű, bőséges forrásból táplálkozó és feltűnően élénk játékkedvű produkciókat.
Az egri előadás alapdíszlete – Cziegler Balázs terve alapján – kórházat vagy rendelőintézetet ábrázol. Kiváló helyszín ahhoz, hogy mindenféle ember összekerüljön, s széles választékát nyújtja a bizarr szituációknak. Például hogy a frissen betolt jajgató beteg fölött orvos és mentős az épp előkerülő mobiltelefon-készülék előnyeit és hátrányait kezdi megtárgyalni. Vagy ha a térerőt kereső és nagy nehezen megtaláló telefonáló lány pont egy férfipáciens feje fölött részletezi nőgyógyászati tüneteit. A kórházi kavalkád legszebb etűdje azonban az, amikor Mészáros Sára mint mobilidegen öregasszony egy fiatalember (Bányai Miklós) „telefonkezelői” segítségével beszél a férjével.
Műfaját tekintve a produkció leginkább kabaré. Jellegzetesen kabarészám például – annak kissé elcsépelt is –, amikor a szereplők betelefonálós pénznyerős műsort vezetnek, előbb Fekete Györgyi magyarul, majd mások különböző nyelveken, halandzsaszöveggel. A kabaré meghatározással remélhetőleg semmi sértőt nem mondtam, hiszen jó esetben egyáltalán nem azt értjük alatta, hogy olcsó és olcsóbb poénokkal egyfolytában nevettetni akarnak bennünket. (Mobiltelefon tárgykörben az „olcsó” úgyis csak egy relatív értelmű szó.) Hanem azt, hogy egy nagy élettartalmú témát szellemesen, többféle megközelítésben, műfaji változatossággal – monológ, kórusmű, duett, táncbetét, tömegjelenet stb. – humorközpontúan tárnak elénk. És ebben a tárásban az egri társulat élvezettel és élvezetesen jeleskedik.
Az ismerősség röhejességével örvendeztet meg például az „egy női táskában megszólal valahol a mobil” artistaszám, amelyben a nagyszerű Bozó Andrea mindent kiszórván, majd visszarakosgatván, végül is egy bugyibetéttel a kezében gesztikulálva folytatja le a társalgást. S minthogy a mobilhasználat „odakinn” is az abszurdig terjed, értelemszerűen a színpadiak is elmennek olyan mulatságosan képtelen esetekig, mint amikor az ugyancsak Bozó Andrea játszotta, magát tevő-vevő nőci és Mészáros Máté macsója egyazon helyiségben tartózkodva évődnek szerelmesen telefonon, aztán nyilván kedvezményes percdíjakért eljutnak az összeveszésig. Ennek szinte ellenpontja az a szcéna, amikor Mészáros Sára és Hüse Csaba látszólag egymással vitatkoznak egy presszóban, valójában azonban mással beszélnek, telefonon. (Ez a jelenet kedvesen felkínálja a nézőnek, hogy hamar rájöjjön a leendő poénra, márpedig a néző szereti okosnak hinni magát.) Hasonló helyzetbe – klasszikus kabarétréfa-szituációba – kerül a Járó Zsuzsa–Vajda Milán házaspár, amikor kölcsönért fordul a nagymenő Fenyő Ivánhoz, aki fülében a mobillal fogadja őket, s lebonyolít néhány telefont, amit a kérelmező rokonok természetesen magukra értenek. Vajda és Járó ragyogóan használják ki a helyzetnek nemcsak a viccességét, de az összes kínját és keservét is. Láttukra az ember szinte mindent tudni vél a pár frusztrált családi életéről.
Mivel a mobiltelefon partnernek is megteszi, így az előadás dúskál kitűnő magánszámokban is. Bozó Andrea például egy várótermi padon ülve unott rutinnal és iparszerű lihegéssel nyújt telefonszex-szolgáltatást. Görög László viszont fájóan szép monológot ad elő egy lecsúszott magyartanár képében. Ahogy mászkál, szatyrával a kezében, amelyből egy 168 óra kandikál ki, s verseket idéz, nem is tudjuk pontosan, hogy telefonál-e, vagy csak magában beszél bekattanva. Emlékezetes az a kopott költőiség is, amellyel a szakadt figurákat végigvivő Kaszás Gergő egy kocsmapultnál dülöngélve elnyikorogja a Kék asszonyt.
Már sorolom itt egy ideje a különösen hatásos jeleneteket, de még mindig számos akad. Amit azonban semmi esetre sem hagyhatunk ki, az az előadás egyik csúcspontja: három férfi – Görög László, Fenyő Iván, Ötvös András – elakad egy liftben, s miután a félreértések sorozatában hol egyikük, hol másikuk kerül felülre a hatalmi hierarchiában, végül közösen produkálnak telefonos mesemondást a főnök kórházban lévő, rákbeteg kisgyerekének. Ebben az egyetlen jelenetben a játszók teljes kört íratnak le a néző érzelmeivel, a nevetéstől a megrendülésen át újra a nevetésig. Ezt igazán csak a legnemesebb kabaré tudja.
Itt befejezem a méltatást, de nem, mégsem maradhat ki az a pár perc, amikor az emberi butaság meghatóan gyönyörű gyöngyszeme csillan meg: Fenyő Iván nagydumás mobilszakértő és Ötvös András idióta telefonzseni szélhámoskettőse mindent elad Fekete Györgyi szolidan elegáns asszonyának. Talán csak a múlt havi egri színházműsort nem.
STUBER ANDREA