Közhelyként hajtogatjuk, hogy minden színházi előadás egyedi darab, egyszeri, megismételhetetlen esemény. Leginkább éppen ez különbözteti meg a mozitól. Valójában élményszerűen ritkán tapasztaljuk ezt meg. A mai színház általában üzemszerűen és többnyire üzembiztosan működik. Ha akadnak is esetlegességek, kivételesen elromlott vagy kivételesen ihletett pillanatok, éppen azok kivételességéről az átlagos néző, aki rendesen egyszer néz meg egy produkciót, aligha szerez tudomást. Ha valami különleges történik, arról legfeljebb az előadás létrehozói tudnak.

Rendes színházban egyébként a legnagyobb kockázati tényező a néző lenne. A magyar nézők azonban udvariasak és türelmesek, nem gyakran avatkoznak tettleg az előadásba. Ha mégis, azt a többiek úgysem hiszik el. Hallottam olyan esetről, amikor egy alkotó közeli, bennfentes barátait sem tudta meggyőzni arról, hogy nem ő maga szervezett be egy betévedt rendetlenkedőt. Szóval a legvalószínűbb eset az, hogy a kirívóan egyszerit, különöset sem vesszük észre a színházban, bármennyire vágynánk is különös, egyszeri élményre. Ez az üzemszerű illúziókeltés bosszúja: mindent a rendes üzemelés részének látunk. Még a gyerekelőadások sem kivételek. Ott az elvárható gyerekviselkedés van jó előre beépítve az üzemmenetbe, és ott is legfeljebb a játszók és segítőik tudnak a különbségekről. A köznapi néző többnyire azt tapasztalja, hogy a legtöbb gyerek tudja, mit várnak tőle a színpadról és aszerint reagál, az újoncok pedig szépen eltanulják tőlük.

 

7_eger - szentivaneji 4
Nádasy Erika és Görög László (fotó: Gál Gábor)


Egerben valószínűleg mégis sikerült kivételes, egyedi délutánt kifognom. A Szentivánéji álom ment kisiskolás közönség előtt. Olyan kicsik előtt, akik a darab lényegi problematikájából még semmit sem érthettek. Sokszor mégis igen jól mulattak. Hatalmasakat kacagtak Tetősi –Nádasdy Ádám fordítását mondják ugyanis – ócska biciklijén, valamint minden egyes szexualitásra utaló mozdulaton, gesztuson. Közben persze nagyokat és feltűnően unatkoztak. De amit tudtak, hasznosítottak, a maguk módján élveztek.

Alighanem több örömük telt benne, mint a felnőttebb nézőnek. Radoslav Milenkovic rendezése és Juraj Fábry díszlete enyhén szólva zavarba ejtő. Ha többnyire nem este menne az előadás, hajlamos lennék azt hinni, hogy valóban gyermekmesévé szándékoztak átalakítani Shakespeare egyik legkevésbé az éretlenebb korosztályhoz szóló komédiáját. Ami talán nem is lenne egészen reménytelen vállalkozás, legalábbis elképzelhetőnek gondolom, hogy a szexuális alapú személyiségzavarok mélyebb vizsgálata nélkül is maradhat a szövegben, a cselekményben sok minden, ami érdekes és tanulságos lehet pubertáskor alatt is. A látvány és az előadás azonban inkább csak a hiányokról győz meg. A díszlet szemlátomást képeskönyvszerű mesevilágot kíván ábrázolni. Théseus athéni palotáját nagy fehér és kék keretek jelzik, amelyekbe az erdei jeleneteknél színes növényi indázatot sejtető kép kerül, a keret mentén pedig olykor baloldalt vízszintesen fekvő lombos fa, jobboldalt le-föl közlekedő fűcsomó bukkan fel, felülről meg tuják lógnak be fejjel lefelé. Időnként hatalmas ágyszerűség is fölbukkan, főképp Titánia tartózkodási helyeként, ezt üveg vagy plexi határolja, így átlátszik, hogy benne ugyancsak dúl a vegetáció, mintha egy darab dús erdei talaj keresztmetszete volna. A látvány szép, a múlt századforduló szecessziós és neoprimitív művészetét idézi. Szűcs Edit jelmezei vegyesek. Az urak, Théseus és Égeus elegáns fehér inget, világos felöltőt hordanak, az ugyancsak főképp fehéret viselő, összekeveredő szerelmespárokat kék és zöld színek segítenek megkülönböztetni, Heléna sajátos helyzetét, a szerelmesek iránti irigységét sárga nadrág jelzi. A mesteremberek természetesen gyűrött-kopott mai kisemberöltözékeket kapnak. A tündérek a természethez tartoznak, levelek, indák borítják őket, Oberon fűcsomót hord a fején, Titánia szoknyaabroncsain gyümölcsök függnek. Ezek szerint a felnőttmese, ha valóban megszólalna, a természeti lét és a művivé lett emberi világ különbözőségéről, konfliktusáról, talán a civilizációs rombolásról szólhatna. Az erősen lerövidített, szünettel együtt kétórányira zsugorított játék azonban nem árulkodik világos célokról, szándékokról.

A színészek becsülettel helytállnak a gyerekeknek vihogtatóan merész, a felnőtteknek ma már álszemérmesnek tetsző gesztusrendszerben. Ami feltűnik, magányos ötlet marad. Nincs következménye annak, hogy az amazonkirálynő kezdetben véresen, tépetten, megkötözve jelenik meg, majd az esküvőn már rendes öltözékben, de még mindig kötelek közt látjuk. Különösebb jelentés nélküli tréfa, hogy Oberon varázsvirágai vörös, talán lézerfényt bocsátanak ki. Barta Dóra koreográfiái ugyancsak puszta betétek. Blaskó Balázs királya határozott úriember, Safranek Károly Égeusa elegáns öregúr, Görög László Oberonja királynak és tündérnek is egyként földhöz ragadt, igaz, Nádasy Erika Titániája is vaskosan e világi lény. Schruff Milán Lysandere érdekesebb, Bányai Miklós Demetriusa okkal halványabb. Mészáros Sára Helénája markánsan suta, Szabó Emília Hermiája kedvesen, kicsit butuskán hiú. Mészáros Máté erőteljes, harsány Tompor, Rácz János mint Tetősi ügybuzgó főnök, amúgy a mesteremberek realisztikus szerencsétlenkedése és dilettáns színészkedése semmilyen kapcsolatban nincs az urak és tündérek játékaival. Bozó Andrea a két famulus, Pukk és Philostratus szerepében fanyar, kedvetlen humorral helyezkedik el a tündéri és az emberi világ között.

Az előadás eredeti célja talán nemzedékeken átívelő, minden korosztályt megszólító, családi szórakozás létrehozása volt. De a nemzedékek, korosztályok közötti űrbe talált bele.

 

ZAPPE LÁSZLÓ

 

 

NKA csak logo egyszines

1