Pokrócból emelt dombok között egymásra rontanak az ellenlábasok. Támadnak azzal, ami a kezük ügyébe kerül. Nem golyók záporoznak, hanem azok a pöttöm fenyőfák, amelyek eddig a tájat ékítették. A dob ahelyett, hogy marsot pergetne, az erdőnyi lövedékhez ütőként szolgál. Fékevesztett kavarodás uralja a terepet, mire a végefelé jár Az élet álom előadása, amelyet a Katona József Színház társulata a Kamrában mutatott be. Mintha elszabadultak volna az ebadták a gyerekszobában.

Mindez történik egy sosem volt Lengyelországban, ahol papírkorona díszeleg a király fején, vállán leginkább paplanra hajazó palást, s dívik az (ál)szakáll. Míg a fogságban tartott királyfi tréningnadrágot hord. Tányérsapkás uniformist visel az a herceg, aki érdekházasság révén esélyes a trónra, ahogy vele a lengyel hercegkisasszony is, aki a kérője előtt fehér, fodros, abroncs-szoknyás toalettben pompázik. Az udvarhölgy státushoz is habos ruhácska jár rózsaszínben. Akad itt háziköntös, kordnadrág, piktogramos póló, zakó és teljes öltöny. A gyerkőcök ilyen tarka kollekciót szoktak összeválogatni mulatságukra a családi gardróbból. Hogy teljes legyen az anakronizmus, Benedek Mari terepszín katonaruhát tervezett azoknak, akik a királyt szolgálják, s afféle csuklyás Ku–Klux-Klan-öltözetbe bújnak, akik a királyfit ültetnék a helyébe.

 

10-12kamra - azeletalom 131
Keresztes Tamás, Elek Ferenc és Jordán Adél


Hajdan Calderón de la Barca költötte drámába a születésétől rabságban tartott Segismundo históriáját, akiből a baljóslat szerint zsarnok uralkodó válna. A termékeny spanyol szerzőnek Az élet álom az egyik legsűrűbben játszott színműve. Nem utolsósorban csengő rímekben gazdag verselése okán. Versengve eredtek nyomába a műfordítók. De mikor szavalnak a csemeték, ha játszanak? Márpedig minden jel arra vall, efféle játékos mentalitás a sajátja annak az előadásnak, amelyet Kovács Dániel egyetemi hallgató vitt színre a klasszikus drámai költemény nyomán. Tehát félretette a régebbi és újabb magyarításokat, a leggyakrabban játszottat, Jékely Zoltánét csakúgy, mint a legfrissebb keletűt, Térey Jánosét. De ez utóbbinak a nyersfordítását, Mester Yvonne textusát jól tudta használni. Nincsenek csillogó rímek. Még félrímek sem díszítik a sorok végét, amelyekben felesleges számlálni a szótagokat. Próza lett a szöveg, ez lehetett a cél. És prózaibb a szókészlete, szintén okkal. Rövidebbnek is kellett lennie az új példánynak. S az is lett, a szándéknak megfelelő, logikus kurtításokkal. Mert ki mondana tirádákat, barokkos körmondatokat, ha csupán végigszaladnak a cselekményen, s jóval inkább az akción, semmint a lelki történéseken? Egy-egy monológ nyerhet csak egérutat.

Már csak az a kérdés, igazolja-e magát az elgondolás, amelyet Kovács Dániel – Várady Zsuzsa dramaturggal együtt – átdolgozóként, az alkalmas és gazdaságos díszlet tervezőjeként és persze rendezőként megvalósított. Minden olyan változat, amelyik eltér az eredetitől, abban az esetben lehet jogos, ha nem kevesebbet nyújt, hanem legalább ugyanannyit – csak másképpen. Ekkor nem érheti elmarasztalás. Megnyertük-e a vámon, amit elvesztettünk a réven? Vegyük előbbre a már taglalt játékosságot, amihez sok humor, ötlet, lendület szükségeltetik. A már emlegetett szédületes csataképben mindez megvan. De nincs mindig így. Eleinte tépelődhetett a színre vivő, mit is találjon ki egy-egy passzívabb helyzethez. Bizony, magára hagyta színészét, amikor a foglyot őrző Clotaldo „magánbeszédét” üldögélve mondja-mondja, miszerint lojális legyen vagy emberséges. Akkor pedig már nem egyvalaki marad rendezői támasz nélkül, amikor gondterhes Basilio király elmagyarázza, miért is hozatja ki börtönéből álmában a királyfit, miközben Estrella hercegnő és Astolfo herceg némán és moccanatlanul csak álldogál. Nem sokkal szerencsésebb, amikor Astolfo vetítéssel illusztrálja a családfák közös ágbogát. Mert formális, nem is vadonatúj megoldás. Valójában egy kellékre hagyatkoznak, ami lehet állókép, mozgókép, láttunk már kis leporellót és hatalmas pannót ilyen esetekben, most történetesen diakép. Szóval a „maradék” monológok nem ihlették meg a rendezőt. De miért nincs bajunk velük akkor, ha Segismundo szól magányosan?

Mert egyvalakinek, a fogságából kiemelt, majd visszazárt, majd újra kiszabadított, ide-oda rángatott Segismundónak engedtetik meg, hogy végigjárja pszichológiai útját. Amit Keresztes Tamás a szélsőségeket egységbe fogó hitelességgel mutat be. S ez érdekesebb minden másnál, műmadárnál, tükörgömbnél, luftballonoknál, amelyek színesítik kettészakadt világát. A többiek is akkor kötik le jobban a figyelmet, amikor az eluralkodó zűrzavarban a lelkükbe látunk. Amikor Basilio eszes, előrelátó, felelősségteljes, emberszerető királyként tetszeleg, mégis a lelkiismeret nyugtalansága felhőzi kedélyét Lengyel Ferenc legjobb perceiben. Amikor Pelsőczy Réka és Takátsy Péter párban és külön-külön megsejteti, hogy minden ambíciójuk megtartani kivételezett státusukat, és sohasem lobbannának igazi szenvedélyre, vagyis Estrella hercegnő csak hiúságból féltékeny Astolfóra, aki sosem lehetett senkibe igazán szerelmes. Rosaura is csupán úgy szaladgál utána Jordán Adél megformálásában, mint a harapós eb, aki nem engedi el a koncot. A foglárrá silányult nemesember, Clotaldo pedig akkor érdekes, ha látni Elek Ferencen a megfelelés kényszerében érzett riadalmat. De ezek a lelki portrék szinte állandósult állapotaikat tükrözik. Mintha élőhalottakról festették volna, legyenek bár a legmozgalmasabb jelenetképekben. Egyedül az elhagyott Rosaurát kísérő Clarínban lakozik vitalitás, akinek Mészáros Béla adja a túlélésre törekvők elevenségét. Ám – ismétlendő – ebben a színi kavarodásban csakis Segismundónak van lelki fejlődése. Nem éppen olyan, természetesen, amilyent Calderón képzelhetett.

 

10-12_kamra - azeletalom 20
Keresztes Tamás, Lengyel Ferenc


Ez a Segismundo inkább dühöng, semmint szenved rabságában. Nem elégtételt vesz a sorsáért, amikor módja nyílik rá, hanem kapkod és csapkod, sőt, mar és öl, mint a fékevesztett vadállat. És nem összeomlik az emberpróbáló fordulattól, de rettegve visszabújik a vackára. Sosem tanulságot, érvényes gondolatot keres az elméjében, hanem riadtan firtatja a történtek okát. Nem az élet forgandóságának, az álmok hamisságának bölcs belátásával, hanem óvatosan, csupán látszatra megzabolázott indulatokkal foglalja el újra a helyét az ország élén. Senkiben-semmiben sem bízik többé. Élethosszig színlelni fog. Kovács Dániel nem szánja e dráma hősét. Holott nincs ember, aki ép elmével vészelne át ilyen pszichológiai tortúrát. Nincs, aki előtt ne hasonlana meg ilyen fortélyos manipulációtól a világ, s benne őmaga. Nem trónra, hanem elmegyógyintézetbe jutna. Mégsem láttatja Segismundót áldozatnak az előadás. Csupán egy sanyargatott alakot látni abból az emberi galériából, amely tagjai válogatott gyarlóságokat, vétkeket, bűnöket mutatnak. Gyávák, törtetők, nevetségesek.

Mindig is voltak, akik a sötétnél is sötétebbnek ítélték emberi fajunkat. Szívük joga. Az utóbbi éveknek, évtizedeknek előbbre haladtával egyre ritkább, hogy a színház empátiával szemlélné tragédiáit. Vagy akár a más műfajokban munkálkodók. Az ifjabb nemzedékbeliek ízlése nehezen hajlik együttérzésre, megrendülésre. Amit látnak, az inkább abszurd, groteszk – „ciki”. Nem keserűséget éreznek felette, hanem ironizálnak, nevetnek, szórakoznak rajta – s inkább szórakoztatnak vele. Ezt az életérzést következetesen tudja képviselni Kovács Dániel. Ami hiányérzetet kelt, hogy a kelleténél sommásabban tárja elénk e komikus világképet. (Kivált, ha összevetjük Calderón mélyen filozofikus eszmeiségével, amelyben éppúgy megvannak az emberi hitványságot ostorozó gondolatok. De tetézi azzal az izgató kérdéssel, mennyire vagyunk képesek a valóságot tisztán észlelni, leválasztani az elme más érzékeléseiről, mint amilyen az álom. S ez nem éppen korszerűtlen gondolat. Teli vannak a jelenkori filmek a realitás és a képzelet, a vágyak táplálta illúziók, a félelmek alkotta fantázia-menedékek, a szerekkel ajzott kábulatok, a neurotikus zavarok látomásai, a személyiségen eluralkodó szerepjátszások, az ismeretlen szabályú virtuális bolyongások között tévelygő hősökkel, valós és valótlan világok egybecsúszásával. Kimeríthetetlen téma.) Itt egy-kettőre kimerülnek a gondolati tartalékok. S láttuk, hogy a színi eszközök tárháza sem gazdagodik elegendő leleménnyel. Majd. Ha nemcsak megvillan a tehetség, hanem megérik.

 

BOGÁCSI ERZSÉBET

 

NKA csak logo egyszines

1