Ha fiatal, távlattalan, örömtelen életed kiveri nálad a biztosítékot, bosszúból sorba verd ki diszkók, színházak biztosítékát. Okozz a magad bizsergető, romboló-tomboló boldogságára szikrázó rövidzárlatot, nyomában sötétséget és pánikot – abban az országban, ahol rövidzárlatok sokasága tartja fenn a hálózat látszatműködését.

A romániai magyar színházművészettel is szoros, termékeny kapcsolatot tartó, 1977-es születésű író, rendező, Gianina Cărbonariu pofonegyszerű dramaturgiával fon össze három huszonéves sorsot, a József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdiójának ötvenperces előadása még egyszerűbben jeleníti meg mindezt. A három munkahelyen robotoló, huszonhat éves Maria, a húszat épp elhagyó reklámszövegíró Paula és a szintén friss twenty-something lemezlovas Rolando a magány szülte véletlen folytán lazán összehaverkodik, s egy csoportszexes éjszakával – melyben egyiküknek sem telik igazi kedve – megpecsételi barátságát. Mivel száguldó gépkocsiban esnek egymásnak – ezt nem is olyan könnyű elképzelni, mert a háromból az egyik csak-csak tartja közben a százötvenes tempót –, a viszonylag szerencsésen megúszott autóbaleset is közös, összetartó élményük. A fiú belesüketül a négyszeri pördülésbe, az idősebb nő beleszegényedik a totálkárba, a fiatalabbiknak eggyel több oka van, hogy nem a szar, hanem a szar a köbön életérzéssel vegetáljon. A hamarosan újra összeverődő kis csapat – két Bonnie, egy Clyde, közép-európai kaliberrel – ekkor tér rá brahiból a diszkó- és színházbűnözés torz lázadására, értelmetlen bátorságpróbájára. Mindaddig, amíg egyszer…

 

13_ja - stopthetempo 71
Tarr Judit, Alberti Zsófia és Mohai Tamás


Éberwein Róbert néhány lécből tákolt fekete kalodát, ketrecet helyezett a fekete térség közepére. Három széken ülnek, a rudakon függeszkednek, gubbasztanak, a padlón fekszenek a szereplők. Furcsa madárház, jelzett börtön. A pirosba bújtatott, erősen sminkelt Maria, a barnásfeketébe páncélozott – egyébként alapból leszbikus – Paula és a kékesbe szegecselt Rolando (a jelmezek Zsigmond Éva munkái), a három számkivetett akkor is közel van egymáshoz e pár négyzetméteren belül, ha kilométerek, hónapok választják el őket, s akkor is messze, ha váll a vállhoz összehajolnak, vagy stilizált akrobatikával és nevetésre ingerlő, körkörös-ütemes simogatásokkal kénytelen-kelletlen egymás testét veszik birtokba. A lineáris és a visszatekintő időszerkezetet vegyítő dráma figurái jobbára egyrészt önmaguknak, másrészt kifelé – inkább a közönség feje fölé, mintsem a közönségnek – monologizálnak, s csak alkalomszerűen szól egyik a másikhoz, másik a harmadikhoz. Mindenkori közegüket és hangulatukat az ütős zenei kulissza segít átélni a majdhogynem eszköztelen, a tárgyhasználatot minimálisra redukáló megjelenítésben.

Sztarenki Pál a középgenerációs színész-rendező illúziótlanságával vitte bele a nála nemzedékkel fiatalabb egyetemista debütálókat a pontosan összehangolt játékba. Különösebb flikflakok nélkül is jól boldogul a rendezés. A Stop the tempo színházi nyelve elsősorban a tempó nyelve, s az elemelt nyelvezet kottájából a közreműködők szinte mindent kihallanak, ami a zenén, a süketségen, az artikulálatlanságon, a társadalmi érték- és hangzavaron úszó előadáshoz szükséges.

Az első tíz felnőtt év kiadós keféléseiről félfrigiden lemaradt Mariát Tarr Judit e. h. a nappali, szolgai kötelességtudat és a suta éjszakai kicsapongás kettősségének szorongásában formálja meg. A rendes kis lakásra, rendes kis férjre, rendes kis csemetére vágyó nő mindmáig a szülei nyakán élősködik, s ha gyermeküknek épp jobban megy a sora, szülei is élősködnek rajta. Tarr festett arcán fájdalmas elvirágzottság, mely soha nem ismert szirmokat. Alberti Zsófia e. h. katonás női vademberbe menekíti sokszoros, kilátástalan csalódottságát. Állva, ülve, meggörbedve olyan, mint egy kődarab. A mindenáron való trendiséget dühödten megcélzó, majd legyintve elejtő Rolandót a tüskésre zselézett hajú Mohai Tamás e. h. körmét rágó, idegérzékeny, még gyerekes srácnak játssza. Szociális indulatuk részben csupán elemi fiziológiai fellobbanás, testi kielégületlenség és tanácstalanság. A Maria válláról le-lecsúszó, bőrét szabadon hagyó ruha, Paula kimondott, de takargatott mássága, Rolando más dídzsékkel szembeni kisebbségi érzése ezt a motivációs vonalat is kirajzolja.

 

13_ja - stopthetempo 91
Tarr Judit, Alberti Zsófia és Mohai Tamás (fotók: Szkárossy Zsuzsa)


A darab érvrendszere és szövegezése szerény, sőt sablonos. Értetlen felmenők, önző vagy hűtlen alkalmi társ, a fogyasztói társadalommá válni igyekvő országnyi közösség rekedtes szirénhangjai – ennyi. A három iránytalan figura meglepően pontosan ítéli meg helyzetét, bár nem a kritika és önkritika ormain, csak lapályán mozgolódnak. A jelenetsorba fűzött lírai hazaszeretet-betét, a haza elleni káromló kifakadások ellenpontozása feszélyező mozzanat.

A monológok, dialógok tíz-tizenöt százaléka önmagát fordítja le: ennyit tesz ki a „csúnya szavak” készlete. A sok f… és p… és sz… közé Demény Péter magyarítása hiteles, ismerős, lendületesen tolmácsolható mondatokat sarjasztott. A kolozsvári Demény, aki két kultúra metszéspontján él, nem tehette meg, hogy a román színművet (melynek visszhangos ősbemutatója 2003-ban volt Bukarestben, sikeres magyar nyelvű színrevitele 2008-ban Marosvásárhelyen, a Yorick Stúdióban) mindenestül áttelepíti magyar viszonyok közé. Bizonyára akadnak fordítóink és színházaink, akik-amelyek ettől nem riadtak volna vissza, érthetőbbé téve azokat a személynévi, intézményi és egyéb utalásokat, amelyek romániai beágyazottságuk miatt Magyarországon közvetlenül nem szólalnak meg, ám modellszerűen, funkcionálisan könnyen adaptálhatók.

Sztarenki hatásos, formás rendezésének eddigi elismerő (internetes) fogadtatásában felbukkant a „Schimmelpfennig-klónok” becsmérlése: mintha a Stop the tempo erényei a sejtetett, elutasított mintától történő különbözésben rejlenének. Pedig Cărbunariu épp azt a minimalizált schimmelpfennigi arzenált aknázza ki, amelyik a kortárs dráma némely más, egyszerű hatásait is hajlandó befogadni, s amelynek úgynevezett „üldögélős dramaturgiája” szűk egy órára elegendő gyúanyagot képes vinni Sztarenki Pál egy nagy, vészjósló csillagzással-robbanással véget érő pincejátékába.

 

TARJÁN TAMÁS

 

NKA csak logo egyszines

1