Ha van játszószínház az ifjúsági színházi műfajok között, márpedig van, és Magyarországon is elterjedt már ez a megjelölés a TIE produkciók egyes változataira, úgy bizonyára lennie kell gondolkodó színháznak is. Lennie kellene, de kevés van belőle. A Kolibri Pincében látható, Tóth József által rendezett előadás viszont kivételesen szerencsés példa erre a műfajra.

A Kovács Kristóf figyelemre méltó fordításában hallható mű nem kíván nagyszínházi produkció babérjaira törni, tandráma ez, a forma minden klasszikus elemével és szükséges takarékosságával. Kortársi elnevezésének, a németektől tanult osztályterem színház műfajának is megfelel, térkiképzését és a szereplőgárda nagyságát tekintve is.

A „Monoblock” írói álnév kortárs német szerzőt takar, alighanem azt az 1964-ben, Heilbronnban született, megnyerő arcú férfit, aki németet, filozófiát és szociológiát tanult a münsteri egyetemen, majd később színészként és rendezőként is gyakorlatot szerzett Saarbrückenben és Magdeburgban. Az utóbbi évtizedben Berlinben él, már nemzetközileg is sikeres drámaíróként. Nálunk is bemutatták már két, ugyancsak az ifjúságra koncentráló darabját, egyik a média világába betörni kívánó három elszánt lányról szóló játék a Magyarországi Német Színházban, a másik a Kolibrihoz kötődő, joggal sikeres Kikatt, tanár és diák igen összetett viszonyáról, Scherer Péter érzékeny rendezésében. A Kikatt esetében tudatosan kerültem a sajtóban sokszor ismételt meghatározást, miszerint a darab az osztálytermi erőszakról szól. Az író tudniillik sokkal jobb minőségű szövegajánlatot adott ennél, s Pelsőczy Réka és Szanitter Dávid kettőse is sokkal gazdagabb helyzetek sorát ábrázolta.

 

20_kolibri - hellonaci 101
Ruszina Szabolcs, Mészáros Tamás és Szanitter Dávid (fotó: Szkárossy Zsuzsa)


Ez a mostani darab sem csak a bevándorló, feketemunkát vállaló kisebbségiekről és a neonácizmus bűntetteiről és előretöréséről szól. A kissé nehézkes cím némi magyarázatra szorul. Egy volt NDK-s kisváros rendőrőrszobájába szükség miatt (vagyis mert a másik igénybe vehető cellát az egyik delirium tremensben fetrengő „törzsvendég” összepiszkította s most abban horkol) összezárják a pár órával ezelőtti utcai balhé két szereplőjét.

Rudit, a hollófekete szerelésben feszítő tizenhét éves nemzetvédőt (Ruszina Szabolcs),és Jant, a kötött sapkás, szedett-vedett holmiban járó lengyel autószerelőt (Szanitter Dávid) egy pár négyzetméteres fémhálós padlózatú emelvényre vezeti be az őr (Mészáros Tamás), ahol kénytelenek köszönteni és tűrni egymást. „Helló, polák!” – szól a német. „Helló, náci!” – válaszol a lengyel. Így kezdődik a játék.

A kezdetben magasba futó fénysugár-rácsokkal határolt, zörgő vas emelvényen egy asztal és két plexiszék van mindössze, s két láncon függő bilincs, hogy távol tartsa az egymásnak feszülőket. A játéktér tervezője a rendező, a jelmeztervező pedig Orosz Klaudia. A szolgálatos rendőr megformálására talán szerencsésebb lett volna egy 20-30 kilóval nehezebb, megfáradtabb, rezignáltabb alkatú színészt választani, de a fiatal és acélos Mészáros Tamás becsülettel megküzd feladatával, s képes működtetni azt az óvatos libikókát, amit írói szándék szerint kiépít magának a szerep a két őrizetes között egyensúlyozva. Behozhatatlan előnyt mutat persze a Rudival való „anyanyelvi” társalgás, míg Jan – egészen remek fordítói és rendezői összmunka révén létre jött – tört „németje” a leküzdhetetlen gátak egyikét jelenti.

A sokat látott, s érezhetően erős, de titkolt magánvéleménnyel rendelkező őr ki- és bejárkálása szabdalja jelenetekre a játékot. Rudi, aki izgága hepciáskodással támadja a visszahúzódó Jant, minden közhelyes idétlenséggel („Lengyel szag van!”) és tényeken alapuló váddal („Feketén dolgoztok!”) megszórja a lengyelt. Jan sután védekezik, s lassan kiderül, hogy Rudi bandavezére is az olcsón dolgozó lengyeleknél javíttatja a kocsiját. Míg a mindkét fiatalt elszállító rabomobil megérkezik, kirajzolódik az esti összetűzés, amikor is Rudi barátai nekiestek a nekik nem tetsző lengyeleknek, s mivel azok ellenálltak, bedühödtek. A rendőrség csak késve avatkozott közbe. Hogy miért késve, azt Rudi többféleképp is magyarázza.

A játék legszebb részei azok a jelenetek, amikor a két fiatal fiú szinte véletlenül csúszik beszélgetésbe, s a két magára hagyott gyerekember a közös kultúra mentén találkozik. Egészen elfeledkeznek magukról, amikor belebonyolódnak közös kultuszfilmjük, a Mátrix dialógusainak elemzésébe, s megmutatkozik Jan szelíd, de biztos valóságismereti fölénye is, amikor az elámuló másiknak a régi szovjet protokollautók fortélyos fölkutatását és kalandos piacra dobási hadműveleteit ecseteli. Mint később kiderül, Jan egyik barátját úgy megütötték, hogy az a kórházba szállítás után meghalt. Ez a hír megváltoztat mindent. (Igen erős színpadi perc Szanitter Dávid rövid, magányos gyászszertartása.) A bűn innentől kezdve már nem csoportos erőszak, hanem gyilkosság. Jan már menet közben tudja, hogy ebből az ügyből jól ki nem jöhet, mindenképpen kitiltják majd az országból, de Rudi csak az utolsó pillanatban kapott telefonhívásból foghat föl valamit, amire álmában sem gondolt volna, istenített galerifőnökével kapcsolatban. A bandavezér arra utasítja, hogy dicső férfi módjára, egyedül vigye el a balhét, vagyis kiskorú lévén, vállalja magára a gyilkosságot. Ha ezt nem tenné, annak persze következményei lesznek.

Magas feszültségű, nyitott helyzettel zárul a játék. Az előadás utáni, kérhető drámafoglalkozásokon lehet töprengeni Jan lengyelországi jövőjéről, és tovább lehet élni Rudi vívódását: magára vállalja-e a gyilkosságot, vagy töltse inkább rettegésben egész további életét. Vagy mi legyen? S egyáltalán: hogy kell élni?

A Kolibri Pince előadása jó írói munkán alapuló, erős színház, tiszta rendezői vonalvezetéssel, kiemelkedő színészi alakításokkal. Mindannyiunk érdeke, hogy minél több emberhez jusson el.

 

GABNAI KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1