Amikor igen expresszíven elkezdődik a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Három nővér-előadása, az ember mindenre felkészül. Khell Zsolt díszlettervező tágas, kietlen, a semmibe tartó teret tárt elénk, amelyet a szereplők kiabálva képesek csak betölteni hanggal. Bal elöl az ominózus óra terpeszkedik, egy álló monstrum, Csebutikin (Bíró József m.v.) hosszan, némán nézegeti. A csupasz számlapú, mutatók nélküli szerkezet fültépően ketyeg egy álló felvonáson át, és baljósan üt, meglepő sűrűséggel. Minden hangkulissza erőteljes, hangos, szinte félelmetes, az órától a hajókürtig, repülőgépig, helikopterzajig. (Katonai városban vagyunk.)

 

29_biro3
Varga Andrea és Bíró József


Lehet, hogy a nagydarab asszony, aki lebegő szürke hajjal, szürke lebernyegben bejön és leül, a három nővér édesanyjának szelleme? (Utóbb rájövünk, ő Anfisza – Méhes Kati –, afféle őscseléd mátriárka.) Az összes szereplőnek fehér az arca. Lehet, hogy kiderül majd róluk, valójában már mind halottak, mint Bruce Willis a Hatodik érzékben? (Nota bene: Tuzenbach – Nagy Antal – emleget a jövőben felfedezendő hatodik érzéket.) A fekete ruhás Mása (Vencz Stella) a hatalmas ebédlőasztalnál ülve fütyül, Irina (Varga Andrea) pedig úgy hasít ide-oda, mint egy kis repülőgép, máskor pedig gyönyörűen repdes-forog fehér ruhájában, akár egy halálba tartó lepke. Dúlt, zaklatott, békétlen, süvítően boldogtalan világ a szereplőké, ez szinte azonnal kiderül, és némiképp talán differenciálatlanul így is marad.

Keresztes Attila rendező és Bodó A. Ottó dramaturg igen becsülendő módon, apróra átgondolták a dolgot. Nemcsak jelenetenként, hanem jelenetről jelenetre, ívről ívre, egyik kapcsolódási ponttól a másikig, keresve a válaszokat a kisebb és nagyobb miértekre. Ez nem olyan előadás, amelyben Mása fél mondattal azelőtt kezd el fütyülni, mint hogy a szövegben felemlítik a fütyülését. Itt Irinán nem egyik pillanatról a másikra tör ki a hiszti a harmadik felvonásban, hanem a fizikai állapotából is látjuk, hogy hamarosan kiborul majd, akár megkapja az idevágó végszót, akár nem. Egy példa az alkotók aprólékos felfejtési szándékára: Olga és Natasa harmadik felvonásbeli veszekedése után Kuligin lép be a szalonba, s nem veszi észre az összeomlott, földre kuporodott Olgát. Natasához fordul tehát, elszánva magát arra, hogy kikezdjen a nővel. (Ha jobban meggondoljuk, az összes szereplő közül Natasa az egyetlen, akinek demonstratívan szexusa van. Nem csoda, ha kelendő a portékája.) Amikor erre Olga felháborodottan kiront a szobából, Kuligin utánaveti magát, s mentegetőzve-hízelegve közli: édes Olgám, gyakran gondolom, hogyha nem lenne Mása, akkor téged vettelek volna el. Végül is mindegy – tehetjük hozzá a zavarba jött Kuligin vallomásához. Attól sem lenne senki még annál is boldogtalanabb, mint amennyire így az.

 

29_bir_3977
Némethy Zsuzsa, Vencz Stella és Varga Andrea


Keresztes Attila rendezésében nyersen, sűrűn és idegesítő hatásokban bővelkedve tárul elénk a Csehov-hősök átható reménytelensége. Van olyan ötlet a produkcióban, amelyet megmagyarázhatatlansága miatt talán a rendezői modorosság kategóriájába sorolnánk. Ilyen például, hogy Szoljonij (Péter Attila-Zsolt) rokkant aktív katona: kerekes székkel közlekedik. Nyilván nem csak rossz tréfából, mert amikor párbajozni indul, akkor is járóképtelen: két karjával húzódzkodik fel a csigalépcsőn. És van olyan ötlet, amely gyönyörű pillanatot és lírai hátteret teremt a hős személyisége mögé. Ilyen az, amikor Natasa síró kisgyerekét Versinyin (Rappert Gábor) veszi fel, s az ő szakszerű apai gyengédsége nyomán elcsendesül a kicsi.

Három szép, karcsú, kecses, barna Prozorov-lány marad itt magára, méltó férfipartner nélkül. Nagy Antal szakadatlan figyelmű, megható ragaszkodású, olvadozó Tuzenbachja jó pajtás lehet csupán. Rappert Gábor kellemes külsejű, felszínesnek ható Versinyinje mindössze némi teátrális érzéket mutat, amikor a nyitott ablak előtt, a hóvihart túlkiabálva harsogja el Másának szóló szerelmes szavait. István István nagyfejű Kuliginja irritálóan tisztánlátó: ő mindent tud, mindent ért, és lám, mégsem haragszik, mégsem hány szemre. Nagy Csongor Andreje mintha nyomokban sem tartalmazna férfit. Már-már nevetségesen könnyedén fekteti őt két vállra egy olyan picike, fityfiritty asszonyka is, mint amilyennek Csiki Orsolya Natasája látszik. Egyetlen érzelmi kitörését (a tűzvész éjszakáján) agyontördelten, hosszan, vontatottan adja elő. Az egész társaságban a legtöbb emberi melegség alighanem Bíró József Csebutikinján ütközik ki. Már az első jelenetben, ahogyan a névnapos Irinára néz és arcát megérinti, rájövünk, hogy a legkisebb Prozorovának alighanem ő a természetes édesapja. Ő, aki imádta a lányok édesanyját, de hogy viszontszerették-e, arra már nem emlékszik.

 

29_bir_4785
Némethy Zsuzsa és Varga Andrea (fotók: Biró István)


Az előadás enyhe cirkuszi vonással is bír részint Ferapont (Zákány Mihály) gyakran megjelenő, ide-oda szaladgáló, piros orrú, testes alakjától, részint pedig Rode és Fedotyik figurájától. Ők ketten katonai egyenruhában talán nem is mutatkoznak, hanem bohócokként bukkannak fel újra meg újra, mintegy felhívva a figyelmet az élet alapjában véve tragikomikus voltára. Csak kell valaki, aki nevet az egészen! (Kell bell bűg – mondja egyikük vicces franciasággal az ajándék búgócsiga pörgésére.)

Az első felvonásbeli termetes ebédlőasztalt a második felvonás elején a díszletezők felhúzzák a levegőbe, s az ettől kezdve ott lebeg Irina, Mása, Olga és a többiek feje fölött. Egyszer majd rájuk szakad talán, átvitt értelemben, és akkor nem lesz érkezésük avval foglalkozni, hogy mennyire boldogtalanok.

 

STUBER ANDREA

 

NKA csak logo egyszines

1