Anton Pavlovics Csehovot Ivánfi Jenő mutatta be Magyarországon, Ivánfi rendezésében került színre ugyanis a Medve című egyfelvonásos 1901. január 11-én a Nemzeti Színházban. Ivánfi Jenő nevét azonban senki nem említi, ha Csehov szóba kerül, hiszen hazánkban inkább az 1920-as, 1930-as években fedezték fel az orosz írót. Ebben a felfedezésben Tóth Árpád és Kosztolányi Dezső játszotta a főszerepet. Kosztolányi nemcsak műveit fordította, de színházi kritikáiban az első Csehov-értelmezéseket is megírta. S igyekezett megörökíteni a színházi közönséget lenyűgöző élményt: „A színházba is áhítattal lépünk be, mert valami templomi van az ő csendjében és szomorúságában, s nem szedjük elő a francia bohózatok vagy angol drámák emlékeit. Szláv drámák ezek, melyeknek megvan a maguk lassú ütemük. Ismerősül köszöntjük minden emberét és minden bútorát, hiszen mindegyikükkel találkoztunk már valamelyik írásában. Ó a régi szobák, horgolt terítőkkel, kiérdemült bútoraikkal, ó a hosszú névnapi ozsonnák, ó, a kedves öregecskék, a nénik és bácsik, kik ott maradtak a múltból, ó, a bölcselkedő, tunya, haszontalan, részeges, érzelgős, kedélyes, unalmas alakok, a torz figurák, a mulatságos szörnyek, kik karban rezegtetik meg az álmos orosz lelket.”

Kosztolányi az eseménytelenség örök drámáiban, az unalom csöpörgő égboltja alatt ásítozó, ivó, vállukat vonogató hősökről és a szobák mélyén sóhajtozó hősnőkről írt, valamint stílusos színpadi keretbe állított szamovárról, kocsicsengőről, a falusi élet motozásáról.

 

31_aa


Ha valaki tegnap vagy tegnapelőtt Csehov-előadást látott, azt gondolja, hogy rossz helyen ütöttem fel Kosztolányit, hiszen a mai Csehov-előadásokban egyáltalán nincs stílusos színpadi keret, falusi motozás.

Ascher Tamás Ivanov-rendezésének díszletéről például ezt jegyezte fel Koltai Tamás: „a mind a négy felvonásban látható falambériás üzemi étkezde nem üzemi étkezde üvegvitrin-előtérrel, neonnal és garázsajtóval (naturális kidolgozottsága, csöpögő beázása, szellőző szagelszívója ellenére sem), hanem a drámában ábrázolt életviszonyok megjelenítésére alkalmas, a mindennapok ismerős elemeiből elvont tér (...). A jelmezek nem orosz (vagy magyar) vidéket »idéznek«, hanem a karakterekből fakadnak, a cselekmény nincs »áttéve« sehova, semmikorra, ellenkezőleg, ott van hagyva a színpadon, ahová szánták, itt és most játszódik, mint minden színházi előadás...”

 

31_bb


Munkatársam, Szabó Attila nemrégiben Intercsehov.com című tanulmányában arra tett kísérletet, hogy összevesse a Ványa bácsi legjelentősebb előadásait. Ő idézi Gyárfás Miklóst, aki a Vígszínház 1970-es Ványa bácsi-előadását összehasonlította Gellért Endte 1952-ben színre vitt alkotásával. „A Vígszínház előadásának tükrében mást látunk, mint a Nemzeti Színházban másfél évtizede. Mások vagyunk, más a világ – ezt mondja Csehov műve. Nem történt művészietlen hamisítás, sem ravasz időszerűsítés. Horvai más szögbe állította a csehovi tükröt, mint Gellért. Ebben ma jobban láthatjuk magunkat. Holnap, holnapután ismét más szögbe állítja majd a tükröt néhány tehetséges művész. A változásnak ez a maradandósága a színházi fejlődésnek állandó biztosítéka.”

Ez a plakátkiállítás, melyet a Duna Televízió Csehov-hétvégéjéhez készítettünk, igazat ad Gyárfás Miklósnak, hiszen azt szemlélteti, hogy tehetséges művészek más-más szögbe állították tükrüket. De nem csak az adatok sugallják ezt. A plakát ugyanis nem pusztán színháztörténeti forrás, idővel az egyszerű reklámból a színházi propaganda és az alkalmazott grafika közös gyermekeként műalkotássá emelkedett. A grafikai plakát ugyanis értelmezi, szimbolizálja a bemutatandó darabot, éspedig úgy, hogy a mű mondanivalóját, atmoszféráját, a tervező művész korát és egyéniségét tökéletes egységbe forrasztja. Csak akkor csillan fel a járókelő szeme a plakát láttán, ha mindez együtt van, s akkor akarja látni a darabot.

 

31_cc


Ezen a kiállításon nem lehetett valamennyi jelentős Csehov-premierről megemlékezni. Arra törekedtünk, hogy az emblematikus előadások felidézése mellett az elmúlt évtizedek Csehov-reneszánszát is érzékeltessük. Csehov ugyanis az egyik legtöbbet játszott szerzővé lett a hazai színházi életben. Az ország valamennyi színházának műsoráról pontos adataink csak az 1949 utáni időszaktól vannak. Ezekből kiderül, hogy napjainkig kétszáztizenhat Csehov-bemutatót tartottak. Az utolsó, a Cseresznyéskert Székesfehérváron került színre, 2009. november 6-án. Különösen 1970 után nőtt a premierek száma, s immár nemcsak a Sirály, a Három nővér és a Ványa bácsi került a repertoárra, hanem a Platonov és az Ivanov is.

 

31_ee

A Duna Televízió is hozzájárult ahhoz, hogy felvételről megnézhetünk néhány olyan előadást, melyet az itt kiállított plakátok is reprezentálnak. Az előadások többségét sajnos már csak fényképek, kritikák, emlékezések segítségével mutathatjuk be.

 

31_dd


Abban bízva ajánlom figyelmükbe ezt a tárlatot, hogy egyik-másik színlap láttán felsejlik: igen, ezt láttam annak idején – havas téli estén, verőfényes tavaszi napon – a Nagymező utcában, az Andrássy úton, a Nagykörúton sétálva. S persze láttam az előadást is a Katonában, a Radnótin, a Nemzetiben, a Vígben. A Vígben? Vagy mégis a Pestiben?

 

GAJDÓ TAMÁS

 

Elhangzott 2010. január 19-én a Duna Televízió Csehov itthon című plakátkiállításának megnyitóján.

 

NKA csak logo egyszines

1