Aki alapos tájékozódás nélkül megy el a székesfehérvári színházba, A kommunizmus története elmebetegeknek című előadásra, és azt hiszi el, amit lát, bizonyára semmit sem fog érteni. Azt a fajta zeitstücköt fogja látni, aminek a világon semmi értelme, amikor ugyanis lenne értelme bemutatni, akkor nem lehet, amikor meg már lehet, akkor senkit sem érdekel. A Vörösmarty Színházban megkésett antikommunista propaganda folyik, semmi egyéb. Az előadás szórólapja éppúgy ezt szolgálja, mint az emeleten látható együgyű kiállítás. A szórólapon többek közt Sztálinról, Gorkijról, Molotovról, Kirovról, Dzerzsinszkijről találhatunk egy-egy primitív mondatot, ám a szerzőről szó sem esik, olyan részletekről nem is szólva, mint a darab keletkezési ideje, ami egy zeitstsück vagy akár csak annak látszó tárgy esetében is alapvető információ lehetne. A színház honlapján pedig ennyi olvasható a mű írójáról: „Matei Vişniec román származású francia író, aki a saját bőrén tapasztalta meg a diktatúra működését. Talán épp ezért tudja könnyed humorral, a téma abszurditását és szorongató voltát egyszerre megmutatva megidézni a kort, és kacagtatni a bitófa árnyékában, kényszerzubbonyok között.”

Márpedig a darabnak és a szerzőnek mindehhez alig van köze. Matei Vişniec 1956-ban Romániában született, ahol verseskötetei megjelentek, regénye és színpadi művei azonban nem. 1987-ben telepedett meg Párizsban, ahol ma már franciául ír, legismertebb darabja a Lovak az ablakban, ami a Pécsi Harmadik Színházban is látható volt ebben az évadban az Aradi Kamaraszínházzal közös produkcióként. Túlzásra hajlamos szakíróknak ennyi elég is ahhoz, hogy Ionescóhoz hasonlítsák. A kommunizmus története elmebetegeknek a kilencvenes években született, 1998-ban mutatta be a Barbes 35 Társulat a Jean Arp Színházban, Clamart-ban, Párizs egyik elővárosában. A szerző nyilatkozataiból és az előadás kritikáiból az utópiáról, az utópia iránti emberi szükségletről szóló filozofikus példázat rajzolódik ki. A Sztálin halála idején a Moszkvai Központi Elmegyógyintézetben játszódó történet lényege szerint tehát nem a szovjet és nem a romániai kommunista diktatúra szatirikus leleplezése akar lenni, hanem a felszínén roppant primitív, ám a hozzáértők szerint bonyolultan rétegzett szöveg a totalitarizmus bennünk, mindenféle emberekben rejlő lelki okait vallatná. A beszámolók szerint az eredeti bemutatón a számos szerepet mindössze öt színész játszotta, az elmebetegek tömegét a nézők „alakították”.

 

14_kom_0036_f


A székesfehérvári előadás nézőjének ilyesmi aligha juthat az eszébe. Elöljáróban, mielőtt bármi történne, szabályos és kiadós szovjet-orosz folklórműsort láthat nép- és mozgalmi dalokból. Gyanús csak az lehet, hogy a dalolók egy része remek vörös orosz műnépviseletben pompázik, táncol, énekel, míg mások egyszerű kórházi pizsamában szomorkodnak. Előbbiek az intézet ápolónői, utóbbiak az ápoltak. Amúgy többségük a színház tánckara. Ekkor a betegek között húzza meg magát a színház igazgatója, Vasvári Csaba is, aki később Sztálint alakítja, szobornak maszkírozva énekel, a darab végén pedig a halott generalisszimusz fehér egyenruhájában áll bele a koporsóba, hogy hamarosan hátul kikerüljön belőle, hiszen halálában is örökké él.

A darab alapötlete egyébként valóban egyszerű szatírát ígér. Az elmegyógyintézet igazgatója úgy gondolja, hogy a szocialista emberré nevelésből az elmebetegek sem maradhatnak ki, ehhez az írószövetségtől kér segítséget, így kerül a főszereplő, Jurij Petrovszkij az intézménybe azzal a feladattal, hogy írói eszközeivel, történeteivel bevezesse az elmebetegeket a kommunizmus történetébe. A derék író e célra kieszelt példázata nagyjából úgy viszonyul a sokat emlegetett sztálini kratkij kurszhoz (rövid tanfolyam), ahogyan a kratkij kursz a valódi marxizmushoz, illetve a kommunizmus tényleges történetéhez és elméletéhez. Csakhogy Székesfehérváron apró változtatással hangzik el. Utópia helyett osztályharcról szól a tanmese. Tehát éppen csak a darab kulcsszavát cserélik ki. Így a szöveg valóban passzol az előadás céljához, koncepciójához, csak a szerző szándékához nincs sok köze, ami még nem is lenne különösebb baj. Az igazi probléma az, hogy így sem derül ki, csaknem hatvan évvel Sztálin halála után, jó két évtizeddel a szovjet rendszer bukása után, vajon mi szükség van a sztálinizmus, a kommunizmus propagandaszintű megidézésére, három órányi posztumusz antikommunista pamfletre.

De az előadás a saját propagandisztikus célját is felemásan közelíti meg. A darabkezdő folklórműsor operett-tapsot arat, a Sztálin halálakor megszólaló munkásgyászindulót az idősebbek együtt dünnyögik a zenével. Bennük a múlt idézése inkább az ifjúság nosztalgiáját váltja ki, mintsem a borzalmakat idézi. Szűcs Gábor rendezése különben csak a szöveg vélt első jelentését próbálja realisztikus-szatirikus patronok szerint megjeleníteni. Megint csak a kisebb bajok közé tartoznak azok az apróságok, amelyek az orosz-szovjet-világban való meglehetős járatlanságról tanúskodnak: viszkis készletből isszák a vodkát, ráadásul anélkül, hogy egyetlen falatot is harapnának a különben odakészített zakuszkából, Jezsovát a francia átírás szerint Jezovának mondják. Az viszont, hogy áttekinthetetlenek az elmegyógyintézetben élők viszonyai, hogy követhetetlen a történet, már kellemetlenebb. Elsikkad, hogy az intézetben valódi elmebetegek és betegnek nyilvánított ellenzékiek keverednek, így nem érthető az időnként felbukkanó rulettjelenet, nem is beszélve az intézetben létrehozott úgynevezett „szabad zónában” elhangzó, duplafenekű szövegekről. Crespo Rodrigo nem tud többet kezdeni az elmegyógyintézetbe delegált író szerepével, mint hogy eljátszik egy gyanútlan, naiv ifjút, aki mindenen csodálkozik. Kozáry Ferenc és Bata János az intézet igazgatójaként és aligazgatójaként a régi jó káderkliséket hozza, Bakonyi Csilla Sztálinért és a szexért egyformán és együttesen rajongó ápolónőjében van némi eleven élet.

Bátonyi György ipari üzemet sejtető tere főképp a fölösleges tömegjelenetekhez alkalmas, Győri Gabi jelmezei szokványosak. Az előadás szellemi színvonala pontosan illik tárgyához, azt a kort idézi, amelyről szól.

 

ZAPPE LÁSZLÓ

 

NKA csak logo egyszines

1