Martin McDonagh a leggyakrabban játszott kortárs angol-ír szerző a magyar színpadokon. 1997 és 2010 között tizenkilenc magyar nyelvű McDonagh-bemutatót tartottak.

A Leenane szépe (kétszer Piszkavas címmel Parti Nagy Lajos fordításában) is szépszámú színrevitelt ért meg. A Miskolci Nemzeti Színház Játékszín 2010. februári bemutatóján immár a hatodik Maureennek és Magnek tapsolhatott a közönség.

McDonagh színházi erőszaktúrára viszi a nézőket, ennek következtében néhányan meggondolatlanul távoznak, de végeredményben az író egyre többeket hódít meg tarantinós fekete humorával és közönségbarát narratív stílusával. Eddig harminckilenc nyelvre fordították le műveit. Radoslav Milenković, a miskolci előadás rendezője Upor László fordítását választotta, és nem véletlenül. Parti Nagy Lajos magyarításában keményebbek a káromkodások, több a szóvicc, kopogósabbak és szikárabbak a mondatok. Upor László szövege közelebb áll a beszélt nyelvhez, emberléptékűbb – amennyiben erről a destabilizálódott, normális kommunikációra alig alkalmas nyelvről ez egyáltalán kijelenthető. A Leenane szépe mélyen zavarba ejtő keveréke egy abszurd komédiának, egy vészjósló elemekkel terhes tragédiának, de alapjában véve egy grandiózus melodráma. E többdimenziós mű számos megközelítést kínál. Milenković a tragédia vonalán halad, és erre egyértelműen Upor László fordítása volt alkalmas.

A világot meghódító sikerdarabban, amely Írország egy isten háta mögötti kis falujában játszódik, Maureen – az idős, beteg (vagy magát csak annak tettető) anyját gondozó vénlány – nem kapja meg azt a levelet, melyben szerelme arra kéri, menjen vele Amerikába. A levél anyja, Mag kezébe kerül, aki elégeti. Amikor Maureen tudomást szerez a levélről, már késő, tehetetlen dühében megöli anyját.

Míg a szerzői szándék szerint a főszereplő, Maureen szépnek nem igazán mondható, a miskolci Leenane szépe tényleg szép. Fiatalítás történt ráncfelvarrás nélkül. Az eredeti darabban Maureen negyven, itt harmincöt. Mag, az anyja hetvenéves, itt hatvan körül jár. A színésznők (Maureen: Szirbik Bernadett, Mag: Máhr Ági) valós korához való közelítés teljesen beleillik abba a koncepcióba, miszerint itt nem egy csúnyácska vénlány párkereső műsorát adják. Ebben az előadásban egy szép fiatal nő keresi önmagát, na jó: identitását, de nem talál támaszt törekvéseihez. A falu lelkészének még a nevét sem tudják jól, munka nincs, a tévében globalizált gagyi. A rádióban ír nyelvi műsor hallható ugyan, de Maureen anyja önfeledt önzéssel kikapcsoltatja, mert csak angolul ért. Nincs semmilyen biztos pont, nincs centrum, a bizonytalanság mindenre kiterjed. Szirbik Bernadettnek tehát el kell hitetnie: kinézete ellenére is retteg attól, hogy egyedül marad, hogy nem talál párt, és a magánytól való félelmében mindenre képes. Elhisszük neki. Tekintetével, hanghordozásával, testtartásával bizonyítja: ő elsősorban saját börtönének rabja, és ezt emeli metaforikus magasságokba a játék az ablakban. Szirbik Maureenja szívesen húzódik az ablakmélyedésbe és nézeget kifelé. Eklatáns jelzése ez elvágyódásának, ám míg neki távlatot nyújt az ablak, nekünk nézőknek beszűkül a tér, és egy cellában kuporgó alakot érzékelünk. Az utolsó jelenetben – melyet az eddigi rendezések Hitchcock Psychójának parafrázisaként értelmeztek, miszerint Maureen beleül a hintaszékbe és átveszi anyja szerepét – Szirbik Bernadett ismét az ablakban kucorog – az elénk táruló kép a kétségbeesés kvintesszenciája. Maureen kezében egy összecsukható pohár kinyílik, majd becsukódik. Csiki-csuki. Nagyformátumú, megrázó alakítás, a halott anya melletti monológ drámai erejű.

 

26-28_lukcs_mhr
Lukács Gábor és Máhr Ági


Mag szerepében Máhr Ági az első perctől irritálóan gonosz boszorkának tűnik, de alakítása korántsem egysíkú. A manipulatív, mindent kifigyelő, önző perszónával párhuzamosan érzékenyen jeleníti meg a szeretetre vágyó, egy egyszerű autókázásban vagy csomómentes kásában reménykedő esendő öregasszonyt is. Képes játszadozni érzelmeinkkel, heves utálatunkat néha együttérzésre változtatja. Torokszorító, amikor megszabadulva kissé koszos gönceitől, szánalmasan kifestve, kiöltözve jelenik meg, reménykedve, hogy mégis elindulnak vásárolni. Sőt, még arra is megvannak az eszközei, hogy – főképpen a Rayjel folytatott dialógusokban – öniróniával szemlélje önmagát, aminek érzékeltetése a mosogatóba vizelő macskák történetében csúcsosodik ki.

Kidolgozott, nagyszerű alakítás.

Annak ellenére, hogy az előadás nem a komédia irányába mozdul el, Ray (Lukács Gábor) groteszk figurája minden lehetséges humorcseppet kifacsar a hírnök szerepéből. Gegsorozata a fehér nadrággal (valahogyan mindig sáros lesz, amikor felér a hegyre) és a plusz díszletelemként beállított tükörrel könnyfakasztóan nevetséges. Hitelesen hozza a felelőtlen, mindenkit kritizáló, izgága, túlmozgásos tinédzsert, ugyanakkor karikírozza is. Groteszk szerencsétlenkedéseivel rámutat: ő sincs otthon ebben a világban. Küldetését, a sorsfordító levél átadását sem képes teljesíteni, pedig talán érzi, hogy mennyire fontos: a falon lógó feszület mögé helyezi a megváltást ígérő örömhírt.

Ray fivére, az Angliából éppen hazatérő munkás, Patjelentené Maureen számára a menekülési lehetőséget: meghívja Maureent egy partira, majd az éjszakát is együtt töltik. Cservenák Vilmos alakítása az öccsétől teljesen eltérő karaktert hoz: csendes, kissé határozatlan, érzékeny személyiség. Ez a szerepfelfogás pontosan illik a Szirbik Bernadett által felépített Maureenhez.

Milenković az előadásba beemelt tangóval – nevezzük „teatangónak” – mutatja meg, milyenek is volnának együtt, milyen lenne közös életük. Szirbik és Cservenák teafőzővel és teafilterrel a kezükben táncolják el a be nem következett boldogságot. A mindig bennünk élő remény apológiája ez a tánc, az előadás felemelő pillanata. Pontosan kidolgozott a levélmonológ, melyben Cservenák remekül érzékelteti a figura egyszerűségét. Utalva Pato londoni szállásának elviselhetetlen körülményeire a monológ tere telitalálat: egy apró, lyukszerű bemélyedés a színpadon kívül, karnyújtásnyira a nézőktől.

Juraj Fabry díszlete tökéletesen illeszkedik a darab világához, és nemcsak a pokollá váló konyha terével szolgálja azt, hanem a már említett hozzáadott ötletekkel (tükör, ablak stb.) is. Jelmeztervezőként is ő jegyzi az előadást. Itt érzékelhető a hazai beütés, a ruhákkal domesztikálódik a darab. Maureen kínai, egyetlen mosás után szálasodó melegítője és zoknija, Mag otthonkája és barna pamutharisnyája – ezeket nálunk viselik, Írországban kevésbé. A jelmez közelebb hozza a szereplőket, de csak az elviselhetőség határáig.

Radoslav Milenković rendezése örök kérdéseket feszeget a reményről, a szeretetről és nem utolsósorban a bűnről és a bűnhődésről. Kiváló színészválasztással és színészvezetéssel nagyszerű, érzékeny és emlékezetes előadást hozott létre.

 

SZVERLE ILONA

 

NKA csak logo egyszines

1