Csákányi Eszter minden. Szép(p)rózák villamoskalauznője vagy emigráns úrinője, privátban motyogó színésznője vagy tündérkeresztanya. És Fédra a fitneszszalonban, fiatalodásra és szerelem után sóvárogva. A groteszk ábrázolások szakértője számára kínálkozik, természetesen adja magát, hogy lehet ő akár Galina Brezsnyeva is. Ő lehet Galina Brezsnyeva. Az élet csúcsáról a demenciába süllyedő szanatóriumi ápolt. Iszonyú csúszda: a hatalom, a mindent lehet ormairól a bulvár múltbéli kísértet rovatáig, a leépülés és megvetettség állapotába.

 

14_15_doacsajavita 6
Csákányi Eszter (fotó: Szkárossy Zsuzsa)


Ez körülbelül elég is egy sikeres, delikát estéhez. És Orlai Tibor megint szerencsés kézzel választ, jó ötletadókra hallgat: egy csinosan kikerekített szlovákiai előadást csináltat meg értő munkatársakkal magyar változatban. Peter Pavlac szlovák író szövegét Ardai Petra és VeressAnna gyúrta még együtt Parti Nagy Lajossal, hogy magyar színpadra kerüljön. Nagy sztori, nagy toposz: óriásember árnyékában szükségképpen tönkremenő gyermek. Példák hosszú sora minden rétegből, idő-, művészet-, nációfüggetlenül. Galina Szentendrén partinagyul beszél, az eredeti szlovák szöveg nyilván soványabb, de maga a karakter is Parti Nagy Lajos-i. Elvben lázadó alkat, cirkuszművész-bohóc, akaratos a nagyobb akaratokkal szemben, üdítően nimfomániás: a valóságban azonban haszonélvezője és bábja az apja által is kreált rezsimnek, maga is kreatúra. Relikvia és legenda. A rendezés talkshow-s környezetet teremt – ilyet látunk egyébként a „20 éve történt” számmisztikai igézetében magunk is rengeteget –, egy képzeletbeli moszkvai Hová lett a tavalyi hó? című műsor keretében, ahol fiatal sztárműsorvezető, nagy igyekvéssel, egykori hírhedt figurákat szólaltat meg. Meglehetősen didaktikus, de nem érdektelen, hogy a „bevágásokban” megszólaltatott magyar fiatalok számára nemhogy Brezsnyev vagy a peresztrojka, de a Szovjetunió, a kommunizmus szavak sem igen jelentenek semmit. (Mindig kicsit feszengető az érzés, etikai kételyeket támaszt, hogy vajon a riportalanyok mennyire vannak tudatában, hogy tájékozatlanságuk vehemens viccek forrásává válik egy másféle közegbe átemelve.)

Egyfajta monografikus feldolgozás ez, azzal a némi sutasággal, hogy Galina, felidézve egykori férjeit-szerelmeit, a műsorvezető ifjút képzeli a helyükbe, s hozzá intézi egykori szavait, mostani számonkéréseit. De muszáj dialogikus viszonyt létrehozni valahogy, a felidézettek (például a férjek, köztük az illuzionista Kio, a szeretők sorában pedig a balett-táncos Liepa, meg Tyereskova vagy Raisza Gorbacsova, Alla Pugacsova és a mi Kádárunk) vetített képei elé kell valami action. Ha Csákányi Eszter kéztartása, minden rezdülése, játékai a retikülben hordott pezsgősüvegekkel, frenetikus bohóc-mozgásetűdje (a cigánykerekezésről nem is szólva) nem pezsdítené, bizony leülne a darab, sztorizós életútinterjú maradna, tulajdonképpeni dramaturgiai fordulatok nélkül. Molnár Áron csak végszavaz, igazi drámai helyzeteket sem színészileg, sem az adott stúdiós-élőközönséges felvételszituációban nincs mód teremtenie. Vagy show-man, vagy tisztelgő történészpalánta: nincs eldöntve, s színpadi gyakorlata sincs még elég ahhoz, hogy vezetés hiányában maga döntsön. Két kamera veszi, ami történik: így legalább a távol ülők is látják, ami a színpadon és ami Galina körül zajlik.

Természetesen hallunk súlyos dolgokat: „szépen élni” az Galina szerint például azt jelenti, hogy briliánssal kirakott pezsgősvödörben tartani az üveget, méteres vázákra saját portrét maratni, meg vörös kaviárban fürdeni. Ő tudja, hogy ez is stílus, ezt is tudni kell élvezni. De az is benne van a pakliban, hogy az ember csak a fotósok előtt találkozik az apjával, meg akkor érzi a figyelmet, ha az a szeretőjére ráküldi a KGB-t. Voltaképpen színes történelemórán veszünk részt, ami viszolyogtat és szánakoztat, töredéknyi esélyével annak, hogy valaki még okul belőle.

 

BUDAI KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1