A Komáromi Jókai Színház Prah-előadása hamar magáévá teszi Spiró György komédiáját. A Férfit alakító Mokos Attila a konyhaasztalnál ülve egy teszkós reklámújságot lapozgat, és egyszer csak megörül valami akciós árunak, meg is nevezi szlovákul (-cska végű szóval). Én sajnos nem értem, mit adnak kedvezményesen, viszont a révkomáromi középiskolás közönség nagy nevetéssel reagál. A honosítás másik, még szebb pillanata az, amikor a Nőt játszó Molnár Xénia igen sötéten látja a 600 millió forintos lottófőnyeremény megnyerésének következményeit. Úgy ítéli meg, hogy el kell majd menniük innen, külföldre kell költözniük, ott szerezzenek diplomát a gyerekeik. „El fognak felejteni magyarul” – állapítja meg Molnár Xénia, kis csönd után. Mire Mokos Attila nem azt feleli, hogy „Á!”, hanem halkan visszakérdez: „Miért, itt nem?”
Anger Zsolt vitte színre a komáromi színház stúdiójában Spiró György sírni és nevetni való, konkrét és metaforikus, tragikomikus és diabolikus színdarabját. Határozottan és lendületesen fogott hozzá. Mindenekelőtt húzott a textusból, és őt igazolja, hogy a darabot jól ismerő és szerető (alulírott) néző nemigen érzékel hiányt, veszteséget. Másrészt itt-ott kissé vadított-durvított hőseink szövegén. Ez a beavatkozás már vitathatóbb, hiszen tudjuk, hogy Spiró György nem átall bazmegeket helyezni hősei szájába, ha a szituáció, a környezet, a szereplő karaktere ezt megkívánja. A Prahban a Férfi és Nő felfokozott emocionális állapotuk és éles vitájuk ellenére sem igen beszélnek csúnyán egymással. Ez kétségkívül tudatos írói döntés – és nem pusztán stilisztikai kérdés, hiszen a hősök viszonyát is árnyalja –, de hiába tölt el személy szerint engem elégedettséggel és jóérzéssel, ha a színre vivő nem akceptálja.
Anger a díszlet tervezőjeként az ezer tárgyak birodalmát teremtette meg a komáromi stúdióhelyiség színpadán: egy hamisítatlan, belakott konyhát. Tűzhely, kis frigó, vájdling, kredenc, tükör, tükrön a néhai papa fényképe, fotel, fejrészén textilvédő, textilvédőn csipke, vázában művirág, hokedlin tévé és így tovább. A modern divat is betört már egy-egy gyümölcsmágnes képében a hűtőszekrény ajtaján. (Van egy kis szőnyeg is, személyes darab: a férj zavartan álldigálva a lábával igazgatja a rojtjait, s ez az egyetlen „vagyontárgy”, amelyet becsomagol és magával vinne, amikor végleg elhagyni készül a közös otthont.)
Molnár Xénia nyakában szemüveg lóg; olvas, illetve tévét néz élénken átélő arckifejezéssel, mielőtt Férjként Mokos Attila váratlanul hazaérkezik. (Később lesz olyan pillanat, amikor a „Ha én gazdag lennék” szól a tévéből – az amerikai filmek kedves szokása ez, hogy épp olyasmi megy adásba, ami közvetlenül érinti a hőseinket.) Mokos, amikor megjön, felspannolt, zaklatott és ideges a hírtől, amelyet közölni fog a feleségével. Megnyerte a lottó 600 millió forintos főnyereményét. Az ujjongás jegyében az asztalon táncol a házaspár, fregolit szaggat és ruhákba csavarodik – ettől az egészséges, diadalittas örömtől jut majd el a két ember a teljes borúlátásig és a végső kilátástalanságig.
A rendező rövid sötétekkel választja el egymástól a jeleneteket, ami lehetőséget ad egyrészt arra, hogy a szereplők változó érzelmi pozíciókból, újabb és újabb aspektusokból vitassák meg a család jövőjét. Másrészt ilyenkor néha bekerül egy-egy tárgy a színre, hozzájárulva hőseink aprólékosabb ábrázolásához. Például a Férj gondosságáról, egyben a háztartásban való járatosságáról mesél, hogy amikor a lottószelvény kissé vizes lesz, ő előveszi a szekrényből a vasalót, és precízen kivasalja a sokat érő papírdarabot.
A két szereplő konyhába zártságában meghatározónak bizonyul a feleség fantáziadús pesszimizmusa. (Vajon ha nem a konyhában játszódna a dráma, hanem a szobában, amely esetleg inkább a férj birodalma, nem fordulna-e más irányba a történet?) Molnár Xénia a Nő szerepében hangerővel, tájjellegű beszédmódban, kategorikusan és kissé talán árnyalatlanul vehemensen véleményezi a helyzetet és a kilátásokat. Mokos Attila – akinek enyhén értelmiségi színezetet ad öltözéke, a pólóra felvett, kigombolt kockás ing – a Férj szerepében csendes, bánatos lemondással veszi tudomásul, hogy rajtuk már semmi sem segíthet, örökre benne ragadnak örömtelen, haszontalan és feleslegesnek ítélt életükben.
A Prah nézőrágó darab, amely folytatólagosan hat a befogadóra. Az ugye nyilvánvaló, hogy az előadásról kijőve részletesen elgondoljuk, mit kezdenénk a lottófőnyereménnyel. De okvetlenül felmerül az is, hogy vajon miként folytatódik Spiró házaspárjának élete. Reggel a hajukat tépik-e, megbánja-e egyikük/ másikuk a hirtelen döntést, tudnak-e ezután együtt élni egymással és a kihagyott lehetőség tudatával? Egy jó Prah-előadás kellőképpen érzékelteti a két hős kapcsolatát ahhoz, hogy segítsen bennünket a továbbiak elképzelésében. A komáromi produkció akár azt a gonosz gondolatot is sugallhatja, hogy esetünkben nem a szelvényt kellett volna felgyújtani, hanem ezt az asszonyt, akit Molnár Xénia elégedetlenségből és ingerültségből szőtt. Mindazonáltal Mokos Attila Férje esélyt ad számukra a folytatásra. Nem boldogabbra, de nem is boldogtalanabbra. Kicsit megtört, megnyesett társ ugyan, de az átlagosnál több benne a könyörület. Ez elég lehet a reményhez. Márpedig a remény a legtöbb, amire számíthatunk.
STUBER ANDREA
