Nem éppen remekmű. Holott szerzője, Mark Ravenhill idestova másfél évtizede szerzett hírnevet. Szokták aposztrofálni a színműírás fenegyerekének, amióta letette névjegyét a provokatívnak titulált Shopping and Fuckinggal, amely bejárta az európai színpadokat. Magyarországra is eljutott, nyolc esztendeje rendezte meg Alföldi Róbert. A minap pedig a Piszkos fotók című drámáját tűzték műsorra a Budapesti Kamaraszínházban, annak is a Shure Stúdiójában. Ez szerényebb karriert futott be, mint az író sikerdarabja. Okkal, habár érdemleges téma körül tapogatózik. A társadalmi hierarchiában egymástól távol esnek azok a rétegek, amelyek az angol szerzőt érdeklik. Az egyik póluson vannak azok, akiket a politika foglalkoztat. Helen önkormányzati képviselő, akit a jövője alighanem a parlamentbe visz, a múltja viszont protestáló eszmékhez köti. Csakúgy, mint Nicket, aki merényletet is elkövetett annak idején, amiért éppen leülte büntetését. A másik póluson viszont azok helyezkednek el, akik tulajdon létezésükbe zárkóztak, deviánsnak tekintett magatartásukba. Nadia go-go táncosnő, könnyen kapható. Tim AIDS-beteg homoszexuális, aki megvásárolja Victort, az orosz férfiprostituáltat. Csakhogy e két világ között alig van átjárás. Hogyan lehet összegyúrni egy drámába? Mark Ravenhillnek bele is törik a bicskája.

 

34_piszkos
Bozsó Péter és Stefanovics Angéla


London nagyvárosában Nick véletlenül arra jár, ahol Nadiát erőszakos barátja éppen elkalapálja, s még védelmére is kel. Ez aztán a megalapozott dramaturgia! A tágas metropolisban Nadiával egyszer csak összeakad Jonathan is. Az az üzletember, akit csaknem megölt Nick akkoriban, amikor az felvásárolt egy céget, utcára tette az alkalmazottakat, nem utolsósorban Helen apját. Amilyen könnyen fut össze Jonathan a lánnyal, olyan bajosan találja meg egykori támadóját, hogy elszámoltassa. Tudja, hogy éppen most szabadult. Várhatta volna akár a börtön kapujában, vagy kiadhatta volna egy bérencének a feladatot, hogy figyelje meg, derítse ki, hol száll meg. De nem. Inkább a parlamenti teraszon szólítja le Helent. Nem a lakásába csönget be, tán még összefutna azzal, akit keres, s akkor máris a végére járnánk a színihistóriának. Tehát Jonathan flörtölő urat, majd drogos kunyerálót színlel az alsóházi ülés cigarettaszünetében, végül előáll a farbával, a címbeli „piszkos fotókkal”, amelyek még ellenzékiként mutatják Helent, mostanra kompromittálnák. A krimiízű zsarolás célja, hogy a képek fejében kerítse elő Nicket. Ami nem lenne bonyolult Helennek, hiszen éppen nála húzódik meg, de a férfi jó darabig vonakodik a találkozástól. Hogy rábírja végre, utána is kell szaladgálni, mikor Nick éppen Nadiával van. Mindenesetre sikerült egy történetbe boronálni a szereplőket. De nem csak körülményesen szövi a cselekményt Mark Ravenhill. Amikor túl van a nehezén, egyszer csak elrugaszkodik a valóságtól, eddig felvállalt realizmusától, s életre kelti a holtat, az időközben elhunyt Timet, akivel környezete dialogizál is. A többiek megmaradnak a korábbi mezsgyén. Legföljebb az a valószerűtlen, hogy amint Jonathan találkozik Nickkel, egy szempillantás alatt letesz a visszavágásról. Megsajnálja, tiszta ruhába öltözteti, még egy kelet-európai körutazásra is meghívja az elfáradt „forradalmárt”.

Valaha Nicket az eszmetársai forradalmárként tisztelték. Még a színmű jelenében is „kommunistának” nevezik, bár a végére nem vállalja már e jelzőt. Van itt egy kis zavar. Ugye, 2010-et írunk? Szigorú ítéletet szabhattak ki rá egy gyilkossági kísérletért, húsz esztendőnyit, ha – mint többször is elhangzik a színjátékban – 1990-ben volt az inkriminált eset. Világos és megérthető, hogy az előadás a mába akarta helyezni a történéseket, ezért a darab keletkezésének dátumától, 1999-től napjainkhoz közelítette. De az egyébként is túl hosszúnak tetsző börtönbüntetést nem nyújthatták tovább, hogy megmaradjon az az alaphelyzet, amelyet a szerző eredetileg alighanem az 1980-as évekre és nem 1990 tájára datált. Az még apróság, hogy valaki elcsodálkozik a „telefonkártya” vagy a „Playstation” létezésén. Sokkal lényegesebb, hogy amikor a szocialista államokban sorra zajlott vagy már meg is történt a rendszerváltás, Nyugaton nem voltak jellemzők a kommunista mozgalmak. Vagyis meglehetősen gyakran érezni a korkép bizonytalanságát, ami kihat a szerepek értelmezésére is.

Ráadásul a személyek eleve nem eléggé karakteresek. Aki a politikai elit körében mozog, épp olyan szókészlettel kommunikál, mint aki évtizedek óta csak bűnözőkkel és foglárokkal beszélt. Sőt, azoknak a nyelvhasználata sem különbözik sokban, akik az éjszakai élet, a melegbárok alakjai, hiszen egy-egy durvább szavuk is közkeletű. Az eredeti szövegkönyv ismerete híján nem mondható meg, hogy Mark Ravenhill fogalmazott-e ilyen kopáran, kevéssé érzékletesen, közepes szókinccsel, vagy csupán Olasz Krisztina fordítása koptatta le az árnyalatokat. Dramaturgot nem jelöl a színlap, de bárki volt az, talán a rendező, NémethÁkos kamatoztatta írói talentumát, a húzások mindenképpen jót tettek a fakó textusnak, amelyből időnként „kilóg a lóláb” is, a dialógusokba életszerűtlenül illesztett „mondanivaló”.

Mi tagadás, maga az előadás sem életteli. Olyan stúdiószínházban, ahol szinte nincs semmilyen technikai-térbeli adottság, ami a tervezőt inspirálhatná, nem ildomos számon kérni igazán nívós látványt. Nem tett csodát Szlávik István sem, amikor egyazon díszletelemekkel – áttetsző falakkal, átvilágított ülő-fekvő alkalmatossággal – adott környezetet a Ruttka Andrea változatosabb ruháiba öltöztetett szereplőknek. Holott szemlátomást a költségvetés sem lehetett bőséges. Ilyenkor leginkább egy erőteljes stílus emelhetné meg a kényszerű és szegényes minőséget, s ennek a rendezés igényéből kellene erednie. Jóllehet Németh Ákos nem először visz drámát színre, s irodalmi indíttatása elegendő a színmű elemzéséhez, de most kevésnek mutatkozik színházi leleményhez. Nem olyasmire lenne szükség, mint Helen mezítelen zuhanyozása, vagy egy dalos betét. Hanem az élethelyzetek leképezésére az átlagosnál gazdagabb eszköztárral.

Itt szinte minden átlagos. Amikor a kezdet kezdetén Nick betoppan szállást remélve, Helen úgy tessékelné ki, mintha csupán szakítottak volna. Hasonlítanak azokra a mindennapi párokra, akik egymástól elváltak. Holott érzékelnünk kellene azt az egyedi szituációt, hogy a férfi gyilkolt volna a nőért, mire az megtagadta őt, sőt, tulajdon múltját. Nem egy kapcsolat folytatása vagy folytathatatlansága forog kockán, nem puszta kényelmetlenséget, „mindjárt elkésem”-féle kapkodást okoz a hajdani társ felbukkanása, hanem lelkiismeretet zaklató, kínos zavart, a tisztázástól menekülő szorongást, s az előmenetel féltését a „szalonképtelen” látogató miatt. Arról nem is szólva, hogy az évek során történt személyiségváltozásoknak szemet kellene szúrniuk, de mindketten úgy viselkednek, mintha csak nemrégiben költöztek volna szét. Példának ez elég.

 

34_piszkos 31
Törköly Levente és Nagy Enikő (fotók: Szkárossy Zsuzsa)


A rendező feladata – úgymond – a színészvezetés. Láttunk már olyant, hogy gyengébben produkáló társulat egyszer csak kivirágzik, amikor kvalitásos rendezőszemélyiséggel találkozik. De sajnos, vannak olyanok is, akik mozdíthatatlannak látszanak. Jó lenne, ha e tételre Nagy Enikő rácáfolna. De alakításából annyi minden hiányzik. A leghétköznapibban közlekedik színről színre, mondja a szövegét. Akárha titkolná Helen egyéni tulajdonságait. Női mivoltában szinte meg sem jelenik. Nem tudni, érez-e még valamit egykori barátja iránt. Így szinte meglepetés, hogy végül is visszafogadja. És lehetne menedzser, jogász, multicég alkalmazottja, bárki olyan, aki – ha éppen nem törülközőben vagy kombinéban van – a divat vadhajtásaitól tartózkodó, előírásosan hagyományos eleganciával öltözködik. És hol fedezhetni fel a szemében a konok ambíciót, a játékszabályok átlátását, a hatalom közelségének élvezetét s a páni félelmet, hogy elveszítheti pozícióját?

A párját, Nicket adja Bozsó Péter. Nem veri le a lécet, de nem is lendül át felette könnyen. Az elcsigázottság, a kedvszegettség uralja játékát. Onnan indul, ahová lassan kellene eljutnia. Hiányzik a börtönviseltek keménysége, az a megbéklyózott vadakéhoz hasonlatos düh, amelyet pedig sokszor emlegetnek vele kapcsolatban.

Helyén van Törköly Levente, annak ellenére, hogy a dramaturgia tévutakra szorítja. Jonathan tudatában van erejének, gazdasági potenciáljának, szinte a mindenhatóságának. De nem felfuvalkodott, hanem okos, az emberi természet ismerője. Az érzelmei sem egyvágányúak.

Korosztályának jellegzetes tulajdonságaival gazdálkodik a fiatalabb hármas. A legkevésbé Szűcs Péter Pál, aki talán érezte Tim alakjának szerzői (s rendezői) bizonytalanságát. Könnyebb lett volna a dolga, ha társainál idősebbnek, egzisztenciáját már kialakított személynek mutatkozhatna. Arról ugyanis semmit sem tudni meg, miből élt és él, miből van annyi vagyona, hogy a kontinens legtávolabbi pontjáról hozat magának szeretőt, miből telik gyógykezelésére. A színész tehát annyit tett, hogy egy kiábrándult, visszafogottabb temperamentumú, az élettől mit sem váró embert vázol fel, aki tudatosan mérsékli vágyait éppúgy, mint fájdalmait.

Világosabb a társadalmi háttere Victornak, akinek mindenekelőtt az a célja, hogy egy posztszocialista ország zavaros és nyomasztó környezetéből kiszabaduljon, akár azon az áron is, hogy magát bocsátja áruba. Ahogy kitartója, úgy ez a fiatalember is úgy dönt, hogy elfojtja a mélyebb érzéseit. Hiába pumpálja öntudatát azzal, hogy lépten-nyomon hangoztatja testének fontokat jövedelmező ellenállhatatlanságát, mégis keserűségek feszítik. Ezeknek a bujtatott keserveknek az intenzitását adagolhatná merészebben Csadi Zoltán, vagyis Victor drámáját.

Lebilincselő drámája egyedül Nadiának van, aki szeretetre vágyó és szeretni való szürke madárka Stefanovics Angéla személyében, hiába visel az éjszakában hívogatóan „tarka tollakat”. Ez a kedves, jószívű, a pedofil apjától az utcára menekült lány is kapaszkodik a „pozitív gondolkodásba”. Tűri, felejti az ütlegeket, nemkülönben az élettől rámért csapásokat. Úgy beszél, úgy viselkedik, mint a tizenévesek, de a százéves öregasszonyok törődöttsége sugárzik a szeméből. Ez az alakítás az előadás legfőbb értéke.

Nem kevés. De elegendő-e egy színházi estéhez?


BOGÁCSI ERZSÉBET

 

NKA csak logo egyszines

1