Tavaly Bukarestben, a Caragiale Fesztiválon mutatták be Krzysztof Warlikowski és A színház mint egy élő seb címen annak a beszélgetőkönyvnek a román fordítását, amely a 2007-ben, franciául megjelent változat alapján készült. (Lásd: Théâtre écorché vagyis A megsebzett színház.) Szerzője Piotr Gruszczyński, jelenleg a Warlikowski vezette Nowy Teatr fődramaturgja, aki azonban az interjúkötet legnagyobb részét még 2005-ben írta – egy évvel azelőtt, hogy a varsói Rozmaitości Színház irodalmi igazgatója lett. A beszélgetések rögzítésének időszakában az elismert színikritikus az újabb lengyel rendezőnemzedékek talán legjobb ismerőjeként nagyobb rálátással közelíthetett interjúalanyához is. Ily módon Gruszczyński pontos, nagy beleérző készségről tanúskodó kérdései és problémafelvetései nyomán rendkívül őszinte vallomáskötet született, amely nem csupán az izgalmas színházi alkotó néha szokatlan felfogásának motivációiba nyújt bepillantást. Jól érzékelteti a lengyel közgondolkodást is, mely sok tekintetben hasonlít a mostani Magyarországéhoz. A másságát nyíltan vállaló, nemzetközi hírű Krzysztof Warlikowski elsősorban a tabutémákat, a holokauszt és a homoszexualitás kérdéseit, vagy a képmutató házasság intézményének tagadását, a generációk közötti érzékeny konfliktus mibenlétét, a különféle gyökerű identitásproblémákat állítja előadásainak középpontjába, nyilvánvalóan provokálva ezzel bizonyos rétegeket a főként katolikus Lengyelországban. Ám véleménye szerint nem a színház botrányos, hanem a szőnyeg alá sepert valóság lehet az.

 

4_img_8856
Anna Kadulska

 


A több kiadást megélt eredeti változat lengyel címe Shakespeare és a bitorló, ami Gruszczyński kiváló bevezető tanulmányával együtt jól kifejezi a tartalmat, illetve a dialógus fő vonalát, hisz – ahogy a szerző a román kiadáshoz írott előszóban leszögezi – „Shakespeare Warlikowski igazi mestere”. Számos művét színre is vitte, mivel e darabok tükrözik a közös gondolkodásmódot, mely szerint a színház nem a szórakoztatást szolgálja, hanem a megismerés fontos eszköze: iránytű az emberi lélek és érzelmek felfedezéséhez csakúgy, mint a tettek mechanizmusának és motivációinak megértéséhez. Shakespeare ugyanakkor nem megoldásokat kínál, csupán egyértelmű kérdéseket vet fel az összetett jelenségekkel kapcsolatban. Előadásaiban a lengyel rendező sem az isteni Gondviselés és az ember, hanem ember és ember viszonylatában vizsgálja az identitás, a spiritualitás, a humánum problémáit. Gyakran a kifejezetten „anti-teátrális” elmélkedés igénybevételével. Kevésbé a szokványos emóciók kiváltásával, inkább a ráció segítségével. Ugyanezen az úton halad az antik görög drámák, illetve a XX. századi művek találkozásából adaptált színpadi alkotásaiban. A kortárs színművek esetében is abból indul ki, hogy hogyan teremthet belőlük Shakespeare-hez mérhető szöveget.

Warlikowski összes munkáját felsorakoztató adattár zárja a kötetet a kezdetektől, azaz 1992-től egészen 2010 végéig. A katalógus természetesen feltünteti a rendező nevével fémjelzett összes operaelőadást is. Az érdekes módon leginkább a filmek iránt vonzódó Krzysztof Warlikowski a drámaszínházi és az operarendezés közti legfontosabb különbséget abban látja, hogy míg a színház alapja a párbeszéd, melynek során a társulat együttesen alkothatja meg az érzékek és jelentések sajátos láncolatát, addig az operaelőadás lényegesen passzívabb, a rendező kész látomása nem ad lehetőséget ennek közös megvitatására. Az énekes – ellentétben a színészekkel – soha nem élvezhet teljes alkotói szabadságot, nem is szembesülhet közvetlenül „élet vagy halál” kérdésével. Egy opera színre állításakor igazából nem lehet „társulati formáról” sem beszélni. Ugyanakkor a lengyel rendező új operapartnerei a színpaddal vívott küzdelem terén valójában Shakespeare utódai. De bármilyen korból származzon is a színpadra állítandó mű, az előadásnak mindenképp a máról kell szólnia, s a jelen valóságából fakadnia.


DARVAY NAGY ADRIENNE

 

NKA csak logo egyszines

1