2010-ben járt le Bocsárdi László ötéves igazgatói – Romániában úgy mondják: menedzseri – szerződése. A polgármester által kinevezett bizottság – Balázs Éva színművész, Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője és Klárik Attila önkormányzati képviselő – 8,92-re értékelte a rendező ötéves tevékenységét. Ennek értelmében Bocsárdi László szerződését nem hosszabbították meg. A Tamási Áron Színház igazgatója azonban fellebbezett, továbbá aláírásgyűjtés indult az értékelés felülvizsgálatáért, amelyet 1919-en írtak alá. Antal Árpád polgármester új bizottság kinevezéséről és új értékelésről döntött. A második bizottság – Emil Boroghina a Román Színházi Szövetség részéről, Gáspá­rik Attila színművész, rektor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről, Kelemen Kinga dramaturg a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemről, Ion Parhon a Színházkritikusok Szövetségétől, Carmen Croitoru független szakértő és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviseletében Sztakics Éva és Kovács István – 9,49-re értékelte Bocsárdi László ötéves tevékenységét. Ennek értelmében a Tamási Áron Színház igazgatója új menedzseri tervezetet nyújthat be, amelynek elfogadásáról az önkormányzat dönt majd. Ebben a helyzetben beszélgettünk Bocsárdi Lászlóval.


Fél év távlatából hogyan látod a menedzseri szerződésed meghosszabbítása körül kialakult vitát?

Kellemetlen emlék. Úgy éreztem, hogy a színházunk talán a legerősebb és a legérettebb időszakát élte meg az elmúlt öt év alatt. Ebben az időszakban került sor a Reflex fesztiválra is, ami a színház történetében szintén kulcsfontosságú momentum volt. Tehát derült égből jött a villámcsapás. Az is nagyon váratlanul ért, hogy olyan módon bonyolították le ezt a kiértékelőt, amire én nem számítottam. Arra kényszerítettek, hogy védekezzek, miközben inkább elismerés illethette volna a munkámat. Viszont olyan értelemben hasznosnak és fontosnak éreztem a vitát, hogy kiderült, a városban nagyon sokan állnak a színház oldalán. Nagyon sokan megszólaltak és aláírták a petíciót. Külső tényezők is aktivizálódtak. Tehát abban a pillanatban úgy tűnt, hogy az emberek odafigyelnek a kultúrára, és fontos számukra az, hogy a színház milyen irányba halad. És azt merem mondani, hogy megvédték a színházat. A hatalom így szembesült azzal, hogy a kultúra bizalmat és hosszú távú befektetést igényel. De a történet még nem zárult le. A város vezetőségének még meg kell fogalmaznia az elvárásait, és ennek mentén kell majd benyújtanom egy új ötéves tervezetet. Tehát a közeljövőben fog kiderülni az, hogy mennyire és milyen módon szeretnének beleszólni a színház vezetésébe. Kíváncsian várom, hogyan fog elsülni.

A petíciót több mint ezerkilencszázan írták alá, többek között olyan neves színházi szakemberek is, mint Alföldi Róbert, Törőcsik Mari, Tompa Gábor. Úgy gondolod, a petíció következtében döntött úgy a város vezetése, hogy új bizottságnak kell újraértékelnie a menedzseri tevékenységed?

Nem tudom megítélni, hogy kimondottan emiatt történt-e vagy sem, abban viszont biztos vagyok, hogy a petíció hatással volt a döntésre. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az első bizottság támadható volt az összetétele miatt. Ezentúl pedig az is fontos, hogy a városvezetés olyan procedurális tévedéseket követett el, amelyek miatt egyértelműen sárossá vált.

Milyen procedurális tévedésekre gondolsz?

Az egyik legkonkrétabb tévedés az volt, hogy egybemosták a 2009-es kiértékelést az ötévessel, miközben e kettőt a törvény egyértelműen különválasztja. Tehát egyszer fel kell mérni az utolsó évet, és bizonyos idő elteltével lehet áttérni az ötéves tevékenység kiértékelésére. Az első bizottság ezt elsiette, figyelmen kívül hagyta, egybemosta, így én meg tudtam támadni a döntést. Emellett a petíció a városvezetés tudomására hozta, hogy a Tamási Áron Színház helyzete nem hagyja hidegen a távolabbi, akár külföldi, kultúrával foglalkozó intézményeket, személyeket sem. Az aláírások tehát azt jelezték, hogy reflektorfényben vagyunk, hogy a színházunk egy fontos intézmény. Én úgy gondolom, hogy minden olyan intézmény fontos, amely értéket termel. Ezzel szemben azok, amelyek belesimulnak a fogyasztói társadalom igényeibe, nem nevezhetők kulturális intézményeknek. A kultúra, a művészet elsődleges feladata, hogy provokálja a társadalmat, hogy hozzásegítse az önmegismeréshez. A színháznak provokálnia kell a nézőket. A cél sosem korlátozódhat csupán a szórakoztatásra.

 

bocsrdi lszl 2
(fotó: Szkárossy Zsuzsa)


Szerinted létezik találkozási pont az önkormányzat pénzcentrikus gondolkodásmódja – amely elvárná a színháztól, hogy profitorientált szórakoztató intézmény legyen – és a te színházvezetési elveid között, amelyeket elsősorban az értékteremtés határoz meg?

Színházigazgatóként nyilván kénytelen vagyok tudomásul venni bizonyos elvárásokat, hiszen a pénzt a városvezetés biztosítja. Viszont a fenntartónak is újra kell gondolnia azt, hogy mi a kultúra szerepe a társadalomban. Úgy gondolom, hogy mindig is létezett egyfajta természetszerű ellentét a hatalom és az alkotók között. Ez a konfliktus csak akkor nem áll fenn, amikor a hatalom hisz abban, hogy csak összetetten gondolkodó emberek tudnak felelősséget vállalni a közösséget érintő problémákban, és ezért fontos számára az, hogy a polgárok szellemi színvonala a lehető legmagasabb legyen. Vannak ilyen időszakok az emberiség történetében. Például az ókori görögöknél a polgárokat fizették, hogy részt vegyenek a tragédiaversenyeken. Az akkori és ottani vezetőség tehát tudta, hogy összetettebb, bonyolultabb társadalmat csak értelmes emberekkel lehet létrehozni. A fogyasztói társadalom kiszolgálja a polgárokat, és ezáltal lealacsonyítja őket. Fontos, hogy a kultúrát vezető emberek hűek tudjanak maradni ahhoz, amire felesküdtek. Ebben az esetben a hatalom és a művészet közötti egészséges konfliktus nem zárja ki az élhető és működő kultúra létezését. Ha nem maradnak hűek az elveikhez, akkor megszűnik a kultúra.

A fogyasztói igények kielégítésének kérdése a második kiértékelő esetében is fontos szerephez jutott. A második bizottság tagjai több elvárást is megfogalmaztak. Mindenekelőtt azt javasolták, hogy a színháznak szélesebb közönségréteget kellene kiszolgálnia. Továbbá azt is hangsúlyozták, hogy fontos lenne alkalmazni egy gazdasági igazgatót és létrehozni egy pályázati irodát. Megalapozottaknak érzed ezeket az elvárásokat, és eleget fogsz tenni nekik?

Ezek az elvárások furcsán hangzanak. Először is a színháznak mindig volt és most is van gazdasági igazgatója. Azt sem értem, hogy miért kellene pályázati irodát létrehozni, hiszen szüntelenül pályázunk, és folyamatosan nyerünk is el pályázati pénzeket. A különböző közönségrétegek kielégítése is jelen van a munkánkban. Az első pillanattól kezdve szerepeltek olyan előadások a repertoárunkon, amelyek szórakoztatásra is alkalmasak. Bosszantó, hogy nem veszik észre azt, ha egy évad négy vagy öt bemutatójából sok esetben kettő-három komédiaként működik, és a közönség is így éli meg őket. Ezek tehát humorral teli, élvezhető előadások. A városvezetés mégis folyamatosan arról beszél, hogy tűzzünk műsorra vígjátékot is. Az az érzésem, mintha egy sötét szemüveg lenne a szemük előtt. Nem hajlandóak észrevenni azt, ami van. E javaslatokat leginkább kötelességtudásból jövő gesztusnak érzem. Ezek egy jól működő színház olyan elvi megfogalmazásai, amelyeket az ember folyamatosan átgondol.

A bizottság azt is javasolta, hogy készüljön egy tanulmány a megye kulturális fogyasztói trendjeiről. Végül a megyei felmérés helyett a sepsiszentgyörgyi kulturális fogyasztói szokásokat feltérképező kutatás jött létre, amelyet a bukaresti Cultural Communication cég végzett el. Szükségesnek érzed ezt a kutatást?

Mi már régebben el szerettünk volna végezni egy hasonló felmérést a sepsiszentgyörgyi főiskola segítségével. Akkor azonban az önkormányzat elutasította ezt a kezdeményezést. Nem adott pénzt a kutatásra, pedig nem került olyan sokba, mint a mostani. Egy ilyen felmérés azért fontos, mert egy város vezetőségének tudnia kell, hogy a kultúra mennyire szövi át az emberek hétköznapi életét. Hogy ezt milyen módon tudja meg, az más kérdés. Vitatható, hogy egy bukaresti cég mennyire képes mélyen és összetetten átlátni a sepsiszentgyörgyi helyzetet. Ilyen jellegű felmérést gyakorlatilag mi is folyamatosan végzünk azáltal, hogy követjük, milyen típusú közönségünk van. A repertoár összeállításában, a címek kitalálásában is mindig fontos szempont, hogy a néző vajon mire vevő. Ez a mi munkánk természetes, szerves része. Tehát egy ilyen felmérés egy kirakatlépés, aminek biztos van haszna is, de nagyon sok újat nem fog mondani számunkra. Egy ilyen kutatásnak akkor lehet fontos hozadéka, amikor a lakosság kultúrára való éhsége riasztóan alacsony szintű. Ez szerintem Szentgyörgyön nem egy akut probléma, de sok ilyen város van. Ilyen esetben a városvezetőségnek tudnia kell azt, hogy mi akadályozza és mérgezi a lakosok szellemi fejlődését. A cél soha nem az alacsony színvonal kielégítése, hanem a kultúrát értő emberek számának növelése kell legyen.

A fogyasztói igények kielégítése szempontjából ráadásul folyamatos kompromisszumkészség tapasztalható a részedről, hiszen néhány éve minden szilveszterkor szórakoztató előadást tűz műsorra a színház. Ebben az évadban például A három testőrt mutattátok be.

Így van. De hogyha műsorra tűzöl egy ilyen előadást, nyilván azt mondják, mutass be kettőt. Majd egy év múlva azt fogják mondani, hogy ha tavaly kettő volt, most legyen három. Ez a folyamat veszélyes és megállíthatatlan.

Az anyagi vetület is fontos, hiszen a szilveszteri előadások, a musicalek, az operettek költséges produkciók.

Sok pénzbe kerülnek. Persze sok pénzt vissza is hoznak, mert nagyon drágán adjuk a jegyeket. A városvezetés csak a magas bevételt látja, ezért több ilyen produkciót szeretne. Arra nem gondol, hogy négy ilyen előadásra már nem jönne el annyi ember, mert nem győzné a zsebe. Azt mondják, hogy több vígjáték kell, és nem látják be, hogy az előadásaink nagy része komédiaként is működik. A problémát tehát az ízlésbeli különbségek, a humor különböző szintjei határozzák meg. Amit én komédiaként jelölök meg, számukra nem az, mert ők olyan színházi előadást várnak, amelyben minden kiszámítható, illusztratív, kifogalmazott. Művészi szempontból felszínes, alacsony színvonalú produkciókat szeretnének. Azt várnák el tőlünk, hogy az igénytelenség felé mozduljunk. Mi pedig megpróbálunk megszabadulni a humor kiszámítható, szájbarágós, parlagi szintjétől.

A szentgyörgyi közönség jelentős része nem is igényli ezt a fajta mondvacsinált színházat.

Én úgy érzem, hogy az elmúlt tizenöt év alatt a szentgyörgyi nézőkben kialakult az a fajta igényesség, ami lehetővé teszi, hogy a színházunk keresse a maga útját, és kortárs művészetként tudjon létezni. Évről évre újra kell gondolni, hogyan fogalmazunk. Meg kell tudjuk találni az új hangokat ahhoz, hogy kortárs művészetet hozhassunk létre. Szerencsénkre értő közönséggel állunk szemben, amely nyitott az újszerű, az igényes színházra, és kritikusan viszonyul például a gyengébb színvonalú vendégelőadásokhoz. Persze van egy két-három háznyi közönségréteg Szentgyörgyön, amelyik nem szereti a mi előadásainkat. Ezek a nézők eljönnek a vendégprodukciókra, amelyekről azonban én nem minden esetben gondolom azt, hogy minőséget képviselnek. Ez a réteg ilyenkor szinte diadallal tapsol, jelezve, hogy ez a jó, és nekünk is ezt kellene csinálnunk. De szerintem a szentgyörgyi színházszerető közönség nagy része most már jó értelemben meg van fertőzve.

Ez a Reflex fesztiválon is erőteljesen érződött.

Egyértelmű volt. Persze egy-egy társulat egyszer vagy legfennebb kétszer játszott. De az mindenképp jelzésértékű, hogy a magas jegyárak ellenére is a fesztivál minden előadásán telt ház volt, sőt állójegyeket is adtunk el.

A 2010/2011-es évadot háromhónapos készenléti munkaszünet előzte meg. Miért volt erre szükség?

A város az év elején olyan alacsony összeget tudott biztosítani a színház számára, amelyből nem lehetett végigcsinálni az évadot. Egy rendelet alapján lehetőség nyílt számunkra, hogy háromhónapos kényszermunkaszünetet indítványozzunk. Ezt a törvényt a kormány épp azért találta ki, hogy megvédjen bizonyos intézményeket, és elejét vegye a nehéz anyagi helyzet miatti elbocsátásoknak. A készenléti munkaszünet alatt a színháznak nem szabad vásárolnia és produkálnia. A hozadéka pedig az, hogy azok a járulékok, amelyek a fizetésalapból az államot illetik meg, az intézménynél maradnak. Így több mint tízezer lejt spóroltunk meg (tízezer új lej körülbelül hat és fél millió forintnak felel meg). De még így is nagyon nagy bajba keveredtünk, mert a nyár folyamán megszületett az a kormányrendelet, amelynek következtében huszonöt százalékkal kellett csökkenteni a fizetésalapot és hússzal minden egyéb költséget. Emiatt az év végére kénytelenek voltunk módosítani a terveinket, és a nagyszínpadi az Utas és holdvilág helyett A velencei kalmárt mutattuk be stúdió-előadásként. Ehhez díszlet szinte egyáltalán nem készült, így sikerült alacsony költségvetésű előadást létrehozni. Ilyen módon elég pénzt tudtunk megspórolni ahhoz, hogy szilveszterkor be tudjuk mutatni a nagyszínpadon A három testőrt.

Mik a kilátások a 2011-es évre?

Még nem tudjuk pontosan, hogy mi fog történni ebben az évben, mert minden a költségvetés függvényében alakul majd. Reményeim szerint sokkal jobban fogunk állni. Ezért az évet már egy nagyszínpadi produkcióval fogjuk kezdeni. Módosítottuk a terveinket, így az Árkádia című stúdió-előadás helyett vakmerően nekifogunk A fizikusoknak, amelyet Zakariás Zalán rendez. Ezentúl pedig remélem, hogy sikerül megcsinálnunk a Bánk bánt, amit én rendeznék. Ehhez az előadáshoz remélhetőleg a megyétől is kapunk támogatást, mivel ez a produkció indítaná a nyáron sorra kerülő Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját. Ősszel Anca Bradu rendezné az Ivanovot, a szilveszteri előadás kapcsán pedig még folynak a tárgyalások. Tehát az elképzelés az, hogy ebben az évben négy nagyszínpadi előadásunk lesz, amit két vagy három stúdió-előadás egészít ki.

Rendezel ebben az évben más színházaknál, esetleg Magyarországon?

Idén nem dolgozom Magyarországon. Viszont Craiován rendezem Camus Caliguláját, majd ősszel a bukaresti Nemzeti Színházban is fogok dolgozni.

 

AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE:

MÁRTON IMOLA

 

NKA csak logo egyszines

1