Volt olyan, hogy színházi plakát – Magyarországon is. A színházak megtehették, hogy bemutatójuk rangját ezzel is emelték: az utcák hirdetőoszlopain hívták fel rá a figyelmet, méghozzá úgy, hogy a kétdimenziós kép tartalmazta az összes információt – a helyet, az időpontot, a rendező, a szereplők, a díszlet-, a jelmeztervezők és más közreműködők nevét –, s még ezen felül a látvány a darab, illetve az előadás hangulatát és mondanivalóját is felidézte. Most nem csak pénz nem jut ilyesmire. Hajdan a grafikus úgy készítette a plakátot, hogy ismerte az előadást, ezért tudta megjeleníteni. Most plakát nemigen készül, jó esetben szórólap, s a grafikus – aki sokszor nem színházi ember, sem a darab, sem a színész nem érdekli igazán – készít valami artisztikusat, amit a photoshopban tud. A színházi ember pedig jobbára megelégszik azzal, ha valami színes nyomatot kap a kezébe. Ő ahhoz nem ért – véli, s megelégszik a produktummal. A képes grafika pedig egyre harsányabb, egyre zavarosabb. A grafikusnak az a szakmája, hogy a vonalból és színből hozzon ki valamit, s úgy lehet figyelemfelkeltő, ha valami nagyon-nagyon színgazdagot készít. Hogy ennek nincs köze ahhoz a tartalomhoz, amit közvetítenie kéne? Hát istenem! Ezt is elintézzük azzal: ilyen időkben mindenki örül, hogy lyuk van a hátsóján!

Mindez azért fakadt ki belőlem, mert a Budapest Galériában láthattam Baráth Ferenc Szempontok – plakátok és térgrafikák című kiállítását.

 

barath ferenc - turandot


Reveláció volt, és igazi déjà vu. A sok-sok kétdimenziós felület mindegyike életre kelt. El kellett merülni bennük, s így hosszú-hosszú történeteket meséltek. Minden fontosat elmondtak, és még a lelket s a gondolatot is szárnyalásra bírták, ahogy egy igazi plakátnak kell. Nem új művészet született, mert Magyarországon a XIX. század végétől számos művész készített ilyent. Rippl-Rónai József, Uitz Béla, Berény Róbert, Kmetty János, Bortnyik Sándor a XX. század elején – és Kemény György, Orosz István, Konecsni György, Pócs Péter a XX. század utolsó előtti évtizedeiben. Ez utóbbiak közé tartozik Baráth Ferenc is. Magyarkanizsán született, az akkori Jugoszláviában. A belgrádi képzőművészeti akadémián végzett, majd a Fórum Kiadó szerkesztőségében dolgozott. A hatvanas évek második felétől a Tolnai Ottó szerkesztette újvidéki Új Symposion grafikai munkatársa volt. Ennek a folyóiratnak nemcsak a tartalma, de a látványvilága is revelációként hatott kifejező és markáns formavilágával, amire itthon is fel kellett figyelni.

 

barath ferenc - a_bolond_lany


Baráth Ferenc nagyon sok plakátot készített nem csak az Újvidéki Színház számára. A jugoszláviai színházak egészen a háború kirobbanásáig – 1990–1991-ig, tehát jóval tovább, mint nálunk – fontosnak érezték, hogy egy-egy bemutatóról plakát készüljön. Baráth Ferenc neve pedig egyre ismertebb lett. 1982-ben Ljubljanában, 1984-ben Zágrábban volt egyéni kiállítása, s 1990-ben a magyar közönség is megismerhette a Dorottya utcában rendezett kiállítása kapcsán. Munkáival többször elnyerte az év legjobb plakátja díjat. Sikerrel szerepelt a nemzetközi megmérettetéseken: 1978, 1980, 1984 – Nemzetközi Plakátbiennále, Varsó (Lengyelországban volt a plakátművészet XX. századi megújulása); 1981, 1983, 1985 – Nemzetközi Plakátkiállítás, Lahti; 1985 – Nemzetközi Színházi Plakátbiennále, Osnabrück; 1995 – Musen und Kanonen, Museum für Kunst und Gewerbe, Hamburg.

 

barath ferenc - josef_nadj_02


1992 óta él és dolgozik Magyarországon. Megalapította saját grafikai stúdióját. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Plakát Társaságnak. Ezen a kiállításon láthatunk színházi plakátjaiból jó néhányat, s más jellegű munkáiból is. Ilyen például a Diszkrimináció, amelyen egy fehér kontúrú emberalak lábát egy fekete kutya pisili le, vagy a Tégy a rasszizmus ellen című, amelyen fekete és fehér balták vágnak egymásba. De Baráth Ferenc minden munkáján erősek a tipográfiai elemekkel hangsúlyozott drámai motívumok. A fotók közül olyanokat használ, amelyeknek látványa mindig önmagukon túlmutató – ilyen például a madár, a felhő, az ég, de a földgömb is –, s a grafikai elemekkel átfogalmazva különös, többrétegű világba vezetnek. Bármilyen címszava is van a plakátnak, az információn túl – az információ az elsődleges üzenete ennek a műfajnak – érzelmi impulzust is ad. El kell mélyednünk egy olyan képben, amely erős üzenetével gondolkodásra késztet és érzést vált ki.

 

barath ferenc - thealter_97


A kiállítás térgrafikái Kassák Lajos konstruktivista szemléletének a továbbgondolásai. Az objektekben a geometriai rend felmutatása azt a vágyat jeleníti meg, hogy létezhet a tárgyaknak, dolgoknak, elveknek olyan állapota, amelyben nem a káosz, a zagyvaság az úr. A művésznek az a dolga, hogy ennek a hitnek a tudatával erősítsen. Baráth Ferenc igazi képeivel (minden plakátja ilyen) megteszi ezt. Ő az alkalmazott művészet kapcsán önálló műveket alkot, a plakáttéma csak apropó az önálló gondolati és érzelmi világgal bíró műhöz. Sajátos és markáns képi világa összetéveszthetetlen, és nagyon jól megfér a szellemi és lelki alkotótársak sajátos, markáns képi világa mellett. Gondolok itt nemzedékének nagyjaira: Orosz Istvánra, Duczky Kristófra, Árendás Józsefre és Pócs Péterre. Milyen jó lenne, ha ők hangsúlyosabb helyet kapnának ezen a látványpalettán, amely körülvesz bennünket! Az ő kifejezőerejük által mennyivel kevesebb lenne a zavaros gondolat és érzés! Igen, a plakát, a látvány az ilyen is lehet.

JÓZSA ÁGNES

 

NKA csak logo egyszines

1