Nem tudom eldönteni, helyes-e műsorfüzetet olvasni. Bár nyilvánvalónak látszik, hogy a néző, így köztük a kritikus tájékoztatására szánják a benne leírtakat. Ám a miskolci Képzelt betegről ezt nyilatkozza a rendező, Radoslav Milenković: „A morálisan elgyengült társadalomban ez a mi hősünk egy utat talál a többi, pénzéhségtől beteg emberhez – ez pedig nem más, mint a betegség. Holott valójában talán ő az egyetlen egészséges. … Argan … a halál egy speciális fajtájától fél, a társadalmi haláltól. Mindent megtesz, mindent lenyel, mindent megfizet, hogy részese lehessen a társadalomnak.”

 

kaszs gza fandl ferenc
Kaszás Géza és Fandl Ferenc (fotó: Bócsi Krisztián)


Feledkezzünk el arról, hogy ezt mennyiben lehet a darab történetével, szövegével alátámasztani. Ne rágódjunk azon, vajon szegény Argan hipochondriája mennyiben vezethető vissza szocializációs problémákra, és azzal se foglalkozzunk, hogy ha így lenne, akkor vajon miért éppen a pénzéhes ifjú feleséghez meg a haszonleső egészségügyiekhez kíván hasonulni, miért nem a hozzá ragaszkodó családtagjaihoz, ép elméjű öccséhez, szerető gyermekeihez és a józan gondolkodású szolgálóhoz húz. Ezeket a kérdéseket megválaszolhatná az előadás. Már ha föltenné őket. A fenti kinyilatkoztatott rendezői értelmezéssel ugyanis nem az a baj, hogy nem egyezik a darabbal. Talán hozzáilleszthető lenne, vagy a darab lehetne hozzáilleszthető. Játék, díszlet, jelmez, némi igazítás a szövegen sok mindenre képes lehet. A miskolci előadásban azonban egyetlen pillanatot, egyetlen motívumot, egyetlen színészi gesztust sem találtam, amely arra figyelmeztetett volna, hogy Argan akár emberi kapcsolatot, akár társadalmi pozíciót vadászna azzal, hogy betegnek tetteti, vagy valóban annak képzeli magát.

Pedig a műsorfüzet tanúsága szerint a címszerepet játszó Kaszás Géza is pontosan fölfogta a rendezői elgondolást. Ő így fogalmazza meg lényegében ugyanazt, amit Milenković: „Beteg a világ, amihez egy egészséges ember akar valamilyen módon csatlakozni. Elsilányul minden, és Argan hozzásilányul – ha ez egy beteg világ, én akarok a legsilányabb lenni!”

Ebben tehát rendező és címszereplő között teljes az összhang, az egyetértés. Bizonyára csak azt felejtették el megbeszélni, hogy mindezt hogyan kívánják a néző tudomására hozni. Honnan fogja a néző is megtudni, miképpen lássa ezúttal a betegséget. Mert abból, amit egyébként ugyancsak tudat velünk a rendező a műsorfüzetben, hogy nem realisztikus, de nem is hagyományos, hanem stilizált, commedia dell’artéra emlékeztető játékstílust választottak, még semmi sem következik a tartalomra nézve. Sőt, ha jobban meggondoljuk, a lélektani árnyalást mellőző modor elvben is inkább akadályozza, ha éppen nem lehetetlenné teszi, hogy Argan viselkedésének tudat alatti gyökereit kutassák, mutogassák. De Zeke Edit steril, művi, kiagyalt díszlete sem segíti a nézőt, hogy bármilyen társadalmi vagy lelki problémára gondoljon. A dupla forgón mindenféle furcsa alakzatok mozognak erre-arra, a szereplők begördülnek, a fölöslegessé vált bútorok, kellékek kisuhannak, anélkül, hogy bármilyen környezetet, világot jeleznének, vagy pláne megidéznének, a néző lelkébe vésnének. Csúf értelmetlenség keveredik rideg funkcionalizmussal. A színészi játékstílus pedig egyáltalán nem egyöntetű. Többnyire ha nem is realizmus, de bizonyos lélektani hitel váltakozik szokásos komédiázással. Azt a fajta stilizálást, amire a rendező szavai bizonyára vonatkoznak, valójában csak Szirbik Bernadett valósítja meg, aki illegő-billegő Barbie babának mutatja az örökségre ácsingózó fiatal feleséget. Az ő esetében a stílus egybeesik a szerep találó, ha nem is különösebben eredeti értelmezésével. Varga Andrea utálatos daginak ábrázolt Lujzácskája inkább csak irritálóan elrajzolt, mintsem stilizált. Bősze György és Chajnóczki Balázs a hagyományos vígjátéki karikírozással hozza az orvos kettőst, Csapó János remek szabályos epizódot mutat be Csavaró közjegyzőként, Hunyadkürti István Purgó doktora magabiztosan hatalmaskodó professzor, Fandl Ferenc Béralde-ja hitelesen normális. A szerelmes fiatalokat bozontos idiótáknak állítja be a rendezés, Lukács Gáborról más nem is tűnik fel, Fabók Mariann olykor sikongó érzelemkitörésekkel véteti észre magát. Máhr Ági Toinette-je igazi emberi, azaz színészi létezéssel lóg ki az előadásból, még akkor is, amikor éppenséggel két vasalóval kénytelen gesztikulálni. Toinette nagyjelenetét viszont, amikor magát orvosnak kiadva leckézteti ütődött gazdáját, nem játszhatja el. Kaszás Géza a stilizált játékban odáig jut el, hogy semmit sem árul el a címszereplőről. Talán maga sem tudja, mit gondoljon Argan viselkedéséről, igazi hipochondriának vagy megjátszásnak vélje-e. Az alaposan magáévá tett rendezői instrukció talán megbénította elemi színészi ösztönét.

A stilizáló szándékot igazából hat ápoló beiktatása érzékelteti, Pataki Szilvia, Jambrik Boglárka, Csizmadia Mónika, Simonfi Adrienn, Irlanda Gergely és Osváth Tibor erőltetett, kényszeredett humorral és meg nem fejthető célzattal illegeti magát. És nyilván ugyancsak a stilizálást segítendő, a balett-vígjáték műfajából is megtart valamennyit a rendezés, amennyiben mindhárom felvonás más-más maszkos táncjelenettel kezdődik. Krámer György koreográfiái jók, markánsan megidéznek egy groteszk, kifacsarodott, torzulásokban tobzódó világot. Ám ezekkel az erős felütésekkel az előadás nem tud mit kezdeni.

 

ZAPPE LÁSZLÓ

 

 

NKA csak logo egyszines

1