Mert szeretett Hispánia

s versed mondták a szeretők, –

mikor jöttek, mást mit is tehettek,

költő voltál, – megöltek ők.

Harcát a nép most nélküled víjja,

hej, Federico García!

(Radnóti Miklós, 1937)


Köztudott, hogy Radnóti rajongott Lorcáért. „Nagyon gyakran beszélgettünk Federico García Lorcáról, akit mindketten csodáltunk és szerettünk, s a meggyilkolt költő képe állandóan kísértette Radnótit, mintha saját sorsa előképét látta volna benne” – emlékezik egy francia költő barátja.1 Talán kettőjük halálának hátborzongató párhuzamai is szerepet játszanak Lorca magyarországi népszerűségében. Pedig megismerése jókora késéssel következett be. Radnóti szikár hatsorosa volt az első híradás a költő létezéséről és haláláról. Első versei, a Cigányrománcok csak tíz évvel később jelentek meg magyarul; igaz, mindjárt két különböző fordításban, és szinte egy időben kétféle kiadásban. Az ötvenes években azonban ő is „dekadens” nyugati költőnek számított, és csak a Bernarda háza 1955-ös magyarországi sikere2 irányította rá valóban a figyelmet. Teljes életműve 1967-ben jelent meg először magyarul.3

Azóta a róla szóló irodalom könyvtárnyira nőtt. Egyesek szerint Shakespeare az egyetlen, aki túlszárnyalta a róla szóló monográfiák és elemzések tekintetében. Igaz, az ő halála óta háromszázhúsz évvel több idő telt el. García Lorcát valamennyi életrajzírója rendkívül szívélyes, jó humorú és szeretetre méltó fiatalembernek írja le. Nemcsak a század egyik legnagyobb költője és drámaírója volt, de tehetséges muzsikus, képzőművész, folklorista és előadó is. Szívesen és sikerrel szerepelt nyilvánosság előtt, akár mint zongorista, akár mint versmondó, meghívott egyetemi előadó vagy konferanszié. Mindez mégis valamiféle különös szerepjátszás volt a részéről, amellyel szorongásait, halálfélelmeit próbálta rejtegetni. Verseiből egy kétségek közt őrlődő, kivételesen érzékeny, bonyolult és zárkózott művész portréja bontakozik ki az utókor előtt.

 

15-17lorca a bbjtkos_000001
Helena Cortesina színésznővel és Don Cristóbal bábfigurájával (1934)

 


A hatalmas Lorca-irodalom többségéből életrajzának egyetlen vonása hiányzik, a bábjáték iránti vonzalma. Ha mégis említést tesznek róla, csupán marginális tulajdonságként utalnak rá. Pedig ha drámaírói munkásságát közelebbről megvizsgáljuk, nyilvánvalóvá válik, hogy bábjátékoknak nevezett darabjai nem csupán formai különcségek, hanem mélyen az andalúziai hagyományokban gyökerező, elválaszthatatlan részei az életműnek. Az viszont még kevésbé köztudott, hogy rendszeresen fellépett bábjátékosként; a spanyol vásári bábjáték egyik fajtáját, a titeres de cachiporrát4művelte. Ennek a modorában íródott egyik fiatalkori műve, a Don Cristóbal és Doña Rosita tragikomédiája című „bábjátékszerű bohózat”, amelynek eredeti címében „los titeres de cachiporra” szerepel, valamint a Don Cristóbal című báb-bohózat. De több más színpadi művén is érezhető a bábjáték hatása. A cachiporra kesztyűsbáb, akárcsak valamennyi közelebbi és távolabbi rokona az angol Punchtól az orosz Petruskáig, a francia Guignoltól a magyar Vitéz Lászlóig, a német-osztrák Kasperltheater főhősétől a román Vasilachéig.

Az UNIMA5 spanyolországi központja 1995-ben megjelentette Francisco Porras De Falla és García Lorca bábjai6 című monográfiáját, amely részletesen elemzi a zeneszerző és a költő érdeklődését és együttműködését a bábjáték területén. Gyerekkorától haláláig nyomon követi Lorca folyamatos kapcsolatát a műfajjal. A könyv szerzője arról győzi meg az olvasót, hogy rajongása egyetlen pillanatra sem szűnt meg kedvence, az általa még gyerekkorában cristobicasnak vagy cristobalitasnak nevezett játéktípus iránt. Az elnevezés Don Cristóbalra utal, aki tejtestvéreihez képest némi késéssel, a XIX. század végén keletkezett, és valószínűleg egy vándormutatványosról kapta a nevét.Porras szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a nyolcéves Federico éppen őt látta játszani. A kisfiú annyira el volt ragadtatva a szülőfalujában, Fuente Vaquerosban fellépő bábos játékától, hogy a családtagok segítségével még aznap hozzáfogott saját bábszínháza létrehozásához. Abban nincs semmi különös, hogy egy nyolcéves gyerekre rendkívüli hatással van a vásári bábjáték. De az ő rajongása az évek múlásával cseppet sem csillapodott. „Lorca művészi termékenysége, egész költői hagyatéka a bábjátékból, a cristobicasból nőtt ki” – írja Porras. – „Zseniális színpadképei, pajkos humorának gyöngyszemei múzsája bőkezűségének köszönhetően éppúgy a kis szülőfalu termőtalajában fogantak, mint életművének valamennyi darabja.”

Eredetileg első színpadi művét, A halálthozó pillangót is bábokkal képzelte el. A színház igazgatója és Lorca jó barátja, Gregorio Martinez Sierra azonban rábeszélte a költőt, hogy inkább táncosok és színészek személyesítsék meg a polgárpukkasztó lírai komédia rovarszerepeit a madridi Teatro Eslavában. A darab az 1920. március 22-i premieren csúfosan megbukott, a második előadásra már sor sem került. A nézők kifütyülték a pillangó és az ifjú csótány reménytelen szerelmét bemutató darabot. Felháborodtak azon, hogy férgek szerepelnek a színpadon. (Két évvel később a prágai Nemzeti Színházban hatalmas sikert aratott egy hasonló környezetben játszódó darab: Josef és Karel Čapek allegorikus komédiája, A rovarok életéből.)

A kudarc nem keserítette el Lorcát. A bábjáték iránti rajongása újabb lendületet vett, amikor megismerkedett Manuel de Fallával. A zeneszerző maga is lelkes híve volt a műfajnak, találkozásuk idején éppen a Pedro mester bábszínháza című báboperáján dolgozott, amely előbb koncertelőadásban hangzott el Sevillában, majd két évvel később került sor a színpadi ősbemutatóra Polignac hercegnő7 párizsi szalonjában. A Don Quijote egyik epizódjára épülő egyfelvonásos operát, amelyben a búsképű lovag megmenti a mórok fogságából a lovagtörténet hősnőjét, és közben rapityára töri a bábjátékos teljes felszerelését, a világ számos nagyvárosában bemutatták New Yorktól Velencéig és Barcelonától Zürichig. Az andalúziai kikötőváros, Cadiz nagy múltú bábszínházában, a La Tia Noricában Picasso tervezésében egy műsorban került színre három spanyol bábjáték: Lorca Don Cristóbalja, Ramon del Valle-Inclán Sárkányfej8című műve és a Pedro mester bábszínháza.Buñuel 1926-ban Amsterdamban állította színpadra9.

Amikor de Falla 1923 januárjában elkészült a bábopera partitúrájával, Lorcával részleteket mutattak be belőle barátaiknak. Még ugyanebben az évben bábopera-librettót írtak közösen A lány, aki meglocsolja a bazsalikomot, és a kérdező herceg10címmel. A darab bábjait és díszleteit Hermenegildo Lanz11, Lorca családi bábszínházának állandó munkatársa tervezte és készítette. Granadai Bábszínház néven rendszeresen játszó együttest hoztak létre, azt tervezték, hogy előadásaikkal végigjárják az Alpujarras12 környéki falvakat. Bár terveik nagy része nem valósult meg, de Fallával együtt még a harmincas évek közepén is egy zenés bábszínház megvalósítását tervezték.

A húszas évek végén Lorcát súlyos depresszió kerítette hatalmába, amelyet hosszabb New York-i és havannai tartózkodással próbált meg leküzdeni. Még a madridi egyetemen kötött szoros barátságot Salvador Dalíval és Luis Buñuellel. De Buñuel 1923-ban Párizsba ment, ahová három évvel később az „olajzöld beszédű”13 Dalí is követte. Lorca úgy érezte, elárulták, a háta mögött összejátszottak, és faképnél hagyták. Amikor 1928-ban és 1930-ban elkészítették hatalmas botrányt kavaró szürrealista filmjeiket, Az andalúziai kutyát és Az aranykort, Lorca felháborodva nyilatkozott egykori barátai munkájáról. Napjainkig tartja magát az a feltételezés, hogy kapcsolatuk több volt barátságnál.14 Lorca a nehezen kihevert csalódás után Emilio Aladrén szobrásszal élt együtt, aki egy angol lány miatt hamarosan szintén szakított vele.

 

 

15-17lorca dszletterve_0008
Lorca díszletterve a Don Cristóbal előadáshoz – Madrid, 1923

 

 


Anyagi helyzetét és szüleihez fűződő kapcsolatát is bonyolultnak és zavarosnak érezte. Bár költői sikerei nyomán egyre többen figyeltek fel kivételes tehetségére, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy meg tudjon állni a maga lábán. Továbbra is apja anyagi támogatására szorult, aki nem nézte jó szemmel irodalmi tevékenységét. A színházat, amely új darabja, a Don Perlimplin és Belisa szerelme a kertben15bemutatására készült, bezáratták a hatóságok, a szöveget pedig elkobozták. De magánélete és szakmai kudarcai mellett az elhatalmasodó depresszió igazi oka az a küzdelem volt, amelyet homoszexualitásának eltitkolása érdekében folytatott. A század első felében a társadalom megvetése sújtotta az azonos neműek iránti vonzalmat.

A New York-i utazás, amely rendkívül termékeny időszakot hozott a költő életében, egyben a lelki válságból is segített kilábalni. Lorcát elbűvölte a város fényes tarkasága, a szegények és a gazdagok, fehérek és színes bőrűek, elnyomók és elnyomottak zajos világa, a dzsessz. Számos új barátot szerzett, a Columbia Egyetemen tartott előadásait egyre növekvő érdeklődés kísérte.

Hazatérése után szerencsésebb időszak köszöntött rá a spanyol fővárosban. 1930 karácsonyán a Teatro Españolban színpadra került A csodálatos vargáné, amelynek végső változatát New Yorkban fejezte be. 1931-ben megjelent az Andalúz dalok című verseskötete. 1933 márciusában a Beatriz Színházban bemutatták a Vérnászt. Amikor az előadást megnézte a híres argentin színésznő, Lola Membrives16, kedvet kapott az Anya szerepének eljátszásához, ezért gyorsan intézkedett, hogy a darabot tűzzék műsorra Buenos Airesben is. A Vérnászt ugyanolyan osztatlan elismerés fogadta az amerikai földrészen, mint a spanyol fővárosban. Ez volt Lorca első igazán jelentős színpadi sikere.

Közben más területeken is nagy népszerűségre tett szert: előadásokat tartott különböző egyetemeken és más fórumokon, saját verseit szavalta, zenés esteken lépett fel zongorajátékával, gyakran kísérte a La Argentina17 néven híressé vált énekes-táncosnő fellépéseit.

1933 októberében az immár rendkívül népszerű költő meghívást kapott Buenos Airesbe, ahol több drámáját játszották. A kikötőben tömeg gyűlt össze a fogadására. „Senki nem gondolta volna, hogy Federico személyes megjelenése ilyen bombaként hat majd Buenos Airesben” – írja az egyik legmegbízhatóbb és legrészletesebb Lorca-életrajz szerzője, Ian Gibson.18 Másnap, október 14-én valamennyi napilap beszámolt a megérkezéséről. Az eredeti tervek szerint karácsonyig maradt volna, de az őt körülvevő szeretet, a rajongók egyre növekvő tábora arra késztette a vendéglátókat, hogy 1934 márciusáig meghosszabbítsák az ott-tartózkodását.

„Megérkezése pillanatától fogva rendszeresen írtak a napilapok és a folyóiratok Federicóról. Sikere túlszárnyalta valamennyi spanyol íróét, aki addig megfordult Argentína fővárosában. Pablo Neruda, a chilei költő »a valaha volt legnagyobb sikerről« beszélt, amelyet »egy fajtánkból való író elérhetett«. […] Lorca előadókörúton, Lorca Buenos Aires utcáin csodálói körében, vagy a Café Tortoniban, ahol tisztelőit fogadja törzsasztalánál, Lorca LolaMembrivesszel; Lorca egy másik hírneves színésznővel, Eva Francóval; Lorca lelkesen nyilatkozik az argentin tangóról…; Lorca ezen és ezen a banketten vagy ünnepi fogadáson; Lorca a zongoránál; Lorca a verseit mondja…”19

Hamarosan felvette a kapcsolatot Argentína bábjátékosaival. A legrangosabb latin-amerikai bábszínházak egyike volt a Teatro de Marionetas de San Carlino, amelynek saját épülete is volt. A kéttagú társulat nagyméretű, szicíliai típusú marionettekkel játszott. Lorca sietett megnézni az előadásukat. A bábjáték iránti rajongása hamar szóbeszéd tárgya lett a városban, és nemsokára megismerkedett az argentin bábművészet későbbi kiemelkedő alakjával,Javier Villafañéval20. Lorca a tőle megszokott szívélyességgel érdeklődött a mindössze huszonnégy esztendős fiatalember terveiről. Villafañéra rendkívüli hatással volt a Lorcával való találkozás. Egész életét a kesztyűs bábjátéknak szentelte. Átadta Lorcának néhány bábjátékszövegkönyvét, amelyek közül az egyikről, a La Fantasmáról később a költő úgy nyilatkozott, mint a spanyol nyelvű bábjátszás leendő klasszikus remekéről, mert „minden olyan erénnyel rendelkezik, amely egy igazi bábkomédiánál elengedhetetlen”21.

Az 1933. december 1-jei premieren hatalmas sikert aratott az Avenidában A csodálatosvargáné. A Lorcát ünneplő tömeg lelkesedése az új esztendőben sem csökkent.Amikor kiderült, hogy a könyvüzletekben egyetlen verseskötete sem kapható, különböző összeköttetések révén valaki szerzett néhány példányt az 1924-ben megjelent Cigányrománcokból, amelyeket néhány óra alatt elkapkodtak. Pablo Neruda új kötetének illusztrálására Lorcát kérték fel. 1934 februárjában néhány hétre Uruguayba utazott Lola Membrives társaságában, ahol szintén előadó körutat szerveztek kettőjük számára.

A színésznő biztatta, hogy mielőbb fejezze be új drámáját, a Yermát, amelynek két felvonása már elkészült, mert szerette volna a címszerepet elsőként eljátszani. A zsúfolt program azonban nem tette lehetővé közös tervük megvalósulását, így helyette egy ifjúkori darabját, a Mariana Pinedát tűzték műsorra. Ez a „néprománc három olajnyomatban” nem aratott sikert. Lorca ekkor nekilátott, hogy felfrissítse és megrendezze korábbi Lope de Vega-átdolgozását, A buta hölgyet22, amelynek premierjére az elutazása előtti estén került sor.

„Ebben az összefüggésben mindaz, amit Lorca Buenos Aires-i tartózkodása idején tett vagy mondott, alapvetően befolyásolta az argentin színház további fejlődését. Látogatása idején számos művét játszották – a Vérnászt, A csodálatos vargánét, a Mariana Pinedát és bábjátékát, a Don Cristóbalt; személyesen irányította Lope de Vega-adaptációja, A buta hölgy színpadra állítását, amelyet A buta lány23 címen mutattak be, és amely Eva Franco emlékezetessikere lett. Ezenkívül kapcsolatot tartott fenn számos drámaíróval, tervezővel, rendezővel, színésszel, színésznővel és színikritikussal, akikkel fáradhatatlanul vitatkozott a színházról, a színház jelenéről és jövőjéről.”24

Lorca Buenos Aires-i tartózkodásának egyik kivételes eseménye volt az a rendezvény, amelyre az Avenida Színház előcsarnokában került sor 1934. március 26-án éjszaka. Lorca zártkörű bábelőadást tartott néhány barátja közreműködésével, mintegy ötven meghívott néző, barát és újságíró előtt. Az est szervezője Manuel Fontanals díszlettervező volt, aki egy szépen festett bábszínpadot is készített a kivételes alkalomra. Az előadást Lorca nyitotta meg, bal kezén kedvenc bábjával, Don Cristóballal. A bevezető szövege némileg emlékeztet a Don Cristóbal eredeti nyitó jelenetére, de hangvétele az alkalomhoz illeszkedik.

„Hölgyeim és uraim! Nem először fordul elő, hogy én, Don Cristóbal, bábu és borissza, aki házasságra lép Doña Rositával, Federico García Lorca kezén tűnök fel a színpadon, ahol örökké élek és sohasem fogok meghalni. Először a költő lakásán jelentem meg, emlékszel, Federico? Granadában történt, tavasszal, és a házatok szalonja zsúfolásig megtelt gyerekekkel, akik azt mondták: »hiszen ezek a kicsi bábok élnek, mért maradnak hát ilyen kicsik, mért nem nőnek meg?« A zongoránál az igen tisztelt Manuel de Falla ült, és éppen Sztravinszkij A katona története című darabjának spanyol premierje zajlott. Ma is emlékszem a szegény rikkancskölykök mosolygó arcára, akiket a költő hívott el az előadásra, meg a gazdag gyerekek loknijaira és masnijaira.

Most itt vagyok Buenos Airesben, hogy ajánljam magamat és megköszönjem azt a sok figyelmet, amellyel Federicót és Manuel Fontanalsot elhalmozták, meg az örömöt, amit okoztak nekik. Az igazat megvallva nem szeretek ilyen színházban fellépni, mert ehhez én nagyon közönséges vagyok. Itt rafináltan festett díszletek vannak, meg holdfény. Én mindig a nádasban dolgoztam az andalúziai nyári éjszakákon, kipirult arcú falusi lányok vettek körül, meg pásztorlegények, akiknek úgy szúr a bajusza, akár a tölgyfalevél.

De a költő azt akarta, hogy itt legyek.

KÖLTŐ Te vagy a színház alapköve, Don Cristóbal. Minden színház belőled bújt elő. Angliában volt egyszer egy költő, Shakespeare, aki kitalált egy Falstaff nevűalakot. Ő a te fiad.

CRISTÓBAL Na jó. Te biztos többet tudsz erről, mint én. De azt megmondom, hogy avillanyvilágítást nem kedvelem.

KÖLTŐ Meg vagyok győződve, hogy a színház kénytelen lesz visszatérni hozzád.

CRISTÓBALÉn csak azt tudom, hogy szeretlek téged. Tisztára bolond ez a Federico!

Folyton cipel magával, amikor meg összehordok mindenféle borzasztó butaságot, tetszik neki!

KÖLTŐ Szeretlek, Cristobita. Szeretlek kisgyerekkorom óta, és ha majd öreg leszek,

azon fogok veled dolgozni, hogy mulattassuk a gyerekeket, akik sose jártak még színházban.

CRISTÓBALSzomorú vagyok.

KÖLTŐUgyan miért?

CRISTÓBAL Nem érdekes. Elutazom Lorcával meg Fontanalsszal. Azt mondták, én gondoskodjak a búcsúztatásról, mivelhogy én nem tudok sírni, ők meg igen, és nem akarják, hogy rossz kedvük legyen. Így hát köszönet mindenért, hölgyek és urak. Csókoltatom az egész társaságot, és légy szíves, Lola, ne felejts el minket, és jusson eszedbe Federico, aki mindig szeretni fog téged.

KÖLTŐKöszönöm, hölgyeim és uraim. És most következzék az előadás. Nézzék el, hogy a bábjaink nem játszanak valami tökéletesen, hiszen sok éven át aludtak, mindenkitől elfeledve.Isten velük!”25

A további programban három rövid bábjelenet következett, amelynek csúcspontja a Don Cristóbal átdolgozott változata volt. A szemtanúk emlékezete szerint az előadásnak igazi andalúz levegője volt: harsány humora, nyers nyelvezete, szédítő tempója, lüktető ritmusa, groteszk játékstílusa. Ahogy a darab eredetibevezetőjében írja Lorca: „minden spanyol bábjátéknak ez a ritmusa. Mindegyikben ugyanez a képzelőerő, ugyanez az elbájoló szabadszájúság nyilatkozik meg, és ezt a költő igyekezett megőrizni a párbeszédekben. A bábjátékban a népi képzelet nyilvánul meg, s ebből fakad a kifejezés bája és ártatlan tisztasága.”26

Hazatérése után utazó egyetemi színtársulatot vezetett La Barraca (=a kunyhó) néven, amely bábjátékokat is játszott. Klasszikusokat mutattak be kétkezi munkásoknak, földműveseknek. Alighanem ez volt a világ első faluszínháza. Az év végén pedig sor került a Yerma bemutatójára, amely fél év leforgása alatt több mint száz előadást ért meg. A rákövetkező év decemberében a Rosita leányasszonyt mutatták be, 1936 júniusára pedig elkészült utolsó drámája, a Bernarda Alba háza.

Élete utolsó évéből fennmaradt egy beszélgetése Margarita Xirguval27, amelyben többek között arról beszélt, hogy bábszínházával argentin turnét tervez. Elsősorban „rövid színdarabjait” (Buster Keaton sétája, A szűz, a tengerész és a diák, Lázálom) szándékozott bábokkal eljátszani. Közben tantervet készített a madridi színiakadémia számára. Azt javasolta, hogy a klasszikus színészmesterség tárgyai közé vegyék fel a bábjátékot mint a színpadi mozgás kiegészítő elemét.

1936 nyarán egyre nyugtalanabbul érezte magát Madridban. Világossá vált számára, hogy Franco fasiszta kormánya és a katolikus egyház őt is az államrend ellenségének tekinti. Népszerűsége zavaró, nyíltan hangoztatott liberális nézetei és a köztársaság híveinek számító baráti köre rossz fényt vet rá a hatalom szemében. Ráadásul sokan tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy homoszexuális, ami a fasiszta ideológia szerint elfogadhatatlan és üldözendő fajtalanság.

Július 15-én még felolvasta barátainak a Bernardát, másnap Granadába utazott. De a július 18-i Franco-proklamáció után a falangisták ott is igyekeztek megszilárdítani a fasizmust. Kivégezték Lorca sógorát, Montesinos polgármestert, barátját, Pablo Medina zongoraművészt és másokat. Mikor Lorca megtudta, hogy ő is szerepel a falangisták feketelistáján, egy költő barátjánál, Luis Rosalesnél rejtőzött el, ahol bizonytalan és ellentmondásos források szerint hamar rátaláltak és letartóztatták. Két vagy három napig állítólag a Viznar falucska melletti La Colonia nevű hírhedt villában őrizték. Néhány barátja megpróbált közbenjárni a kiszabadítása érdekében. De Falla órákig várt a granadai rendőrségen, hogy valamelyik parancsnok szóba álljon vele, de hiába. Augusztus 18-án éjszaka többen látni vélték, amint egy társával egymáshoz kötözve egy teherautó platójára tuszkolták és elszállították.

Az Ideal nevű falangista lap 1936. augusztus 20-i száma felsorolta az előző napon „törvényes ítélettel” kivégzettek névsorát. A névsorban Federico García Lorca is szerepelt.

A holttestét sohasem találták meg.

Halála körülményeiről legendák keletkeztek, ahogy arról is, hogy a fogságban bábjátékkal próbálta társait jobb kedvre deríteni. Bár ennek csekély a valószínűsége, a legendák terjedése mindig hozzátesz valamit a legendává nőtt személy igazi személyiségéhez.

Egyik versében ezt írta: „Halállal találkoztam. / Föld rétje holtra válva. / Egy ember kis halála. […] Halál és én: egy ember. / Egy ember egymagában. / Az ember kis halála.”28

Az idén augusztusban lesz hetvenöt éve, hogy a huszadik század egyik véres diktatúrája kioltotta a huszadik század egyik legnagyobb költőjének életét.

BALOGH GÉZA

 

Jegyzetek:

1 Pierrre Robin: Radnóti Miklósra emlékezve, Irodalomtörténet, 1972, 1. sz., 82–85.p.

2 Katona József Színház, Budapest, 1955. IV. 25.

3 Federico García Lorca összes művei I–II., Magyar Helikon, Bp., 1967.

4 Szó szerinti fordításban furkósbotos bábu.

5 Union Internationale de la Marionnette, Nemzetközi Bábművész Szövetség.

6 Los Titeres de Falla y Lorca. Francisco Porras Soriano (1931–1998) spanyolbábjátékos és szakíró. Haláláig a madridi Retiro parkban lévő színházában játszott. Több bábtörténeti vonatkozású könyvet és esszét publikált, és a Titere (Bábu) című folyóiratot szerkesztette.

7 Winnareta Singer, Edmond de Polignac hercegnő (1865–1943), Ravel és több más zeneszerző pártfogója. Apja Isaac Merrit Singer (1811–1875), a varrógép tökéletesítője és a róla elnevezett modell nagyipari előállítója, anyja Eugenie Boyer (1841–1904), nagy valószínűséggel a New York-i Szabadságszobor modellje.

8 La Caveza del dragon.

9 Magyarországon 1982-ben mutatták be a Magyar Televízió Zenés Színháza és az Állami Bábszínház közös produkciójában.

10 La Niña que riega la albahaca y el principe preguntón, 1923.

11 Hermenegildo Lanz (1893–1949), spanyol festő, díszlettervező, fotográfus, a granadai szakközépiskola rajztanára.

12 Hegyvidék Andalúziában, a Sierra Nevada déli részén.

13 Az Óda Salvador Dalíhoz című Lorca-vers visszatérő epitheton ornansa.

14 Paul Morisson (1944) Little Ashes címmel 2008-ban filmet készített róluk, amely egyértelműen homoszexuális viszonynak állítja be a három madridi aranyifjú viharos kapcsolatát.

15 Az eredeti címben – Amor de don Perlimplín con Belisa en su jardín – egy páros rím rejtőzik. A rokokóra stilizált „erotikus halleluja“ számos motívuma szintén a bábjáték elemeit idézi. Napjainkban több bábszínház játssza.

16 Lola Membrives (1888–1969), a kiváló tragika nevét ma az a színház viseli Buenos Airesben, amelyben legnagyobb sikereit aratta.

17 Eredeti nevén Encarnación Lopez Julvez (1898–1945), korának népszerű argentin származású revücsillaga. Fellépésein gyakran adott elő részleteket A halálthozó pillangóból. Később jelmeztervezőként tevékenykedett.

18 Ian Gibson: Federico García Lorca, Faber and Faber, London, 1989. 360. p.

19 Ibidem, 364–365. p.

20 Javier Villafañe (1908–1996), bábjátékos, költő, drámaíró, az argentin gyermekirodalom egyik megteremtője.

21 Pablo Medina: Lorca. Un Andaluz en Buenos Aires, Zago y Goldstein, Buenos Aires, 1999. 128. p.

22 La Dama Boba.

23 La Niña Boba.

24 Pablo Medina i. m. 19. p.

25 Idézi Penny Francis: Lorca and the Curse on the Butterfly. In: Symbolism and the Marionette Theatre. New York, 2003.

26 García Lorca összes művei, II. 305. p. András László fordítása.

27 Margarita (Margarida) Xirgu (1888–1969), katalán származású kiváló spanyol színésznő. Több Lorca-dráma főszerepét játszotta Madridban.A Franco-rezsim idején latin-amerikai emigrációba vonult.

28 Ének a kis halálról. Eörsi István fordítása.

 

NKA csak logo egyszines

1