Benedek Árpád rendező és Ariadna Sesztakova, a Madách Színház dramaturgjának gyermeke. Tanulmányait a moszkvai Szurikov Akadémián kezdte, majd a  Magyar Képzőművészeti Egyetemen fejezte be. Nem kötődött egyik helyen sem mesterekhez. A kétféle kultúra fogékonnyá tette a kortárs művészet iránt. Munkáira minden őt körülvevő hat, és az a tudatosság, hogy legyen jelentése az általa tervezett ruhának és kinézetnek. Állandó alkotótársai a rendezők, akiknek szinte minden munkájában részt vesz, így Zsótér Sándorral, Kovalik Balázzsal, a koreográfus-rendező Horváth Csabával, Pintér Bélával dolgozik. Az általa tervezett kosztümök egy új látványnyelvet beszélnek, mert nem ismerik a konvenciót. Díjai: 1999 – Országos Színházi Találkozó, 2001, 2003, 2004, 2010 – Színikritikusok díja,   2004 – Jászai Mari-díj,  a POSZT legjobb jelmez díja, 2009 – Nemzetközi Kamaraszínházi Fesztivál Rijeka – a legjobb jelmez díja, 2010 – a Fővárosi Önkormányzat Kreatív különdíja.

benedek mari2 

Nagyon sokat dolgozik. Csak az utóbbi időben: az idei gyulai Shakespeare Fesztiválon bemutatott, Horváth Csaba rendezte  Troilus és Cressida kosztümjeit tervezte, aztán a MüPa idei Wagner-fesztiváljának  Marton László rendezte Lohengrin előadásához készítette a jelmezeket. De különleges volt az Operaház Kovalik Balázs rendezte Mefistofele című előadása és a Xerxes látványvilága is…

Amikor Kovalik Balázzsal a Xerxesre készültünk, Balázs fölvetette, hogy utazzunk el Iránba, és nézzük meg a perzsa kultúra múltját és jelenét. A budapesti iráni követségen mindkettőnk vízumkérelmét elutasították, de nem adtuk fel, és Balázs el is utazott, én pedig egy héttel később követtem. A teheráni repülőtéren kellett volna megkapnom a vízumot, ahol kendőben, öv nélküli kabátban, nyakig begombolkozva, többedmagammal hosszú sorban várakoztam. Türelmetlenül számoltam a perceket – hajnali 3-kor –, sms-eztünk, és vártam a Balázzsal való találkozást. Ő arról informált, hogy másnap hova utazunk és milyen perzsa műemlékeket nézünk meg. Meglepetésemre azonban nem kaptam beutazási engedélyt. A konzul közbenjárása sem hatotta meg őket, sőt, rendőri kísérettel utazhattam haza, Isztambulon át egészen Budapestig. Az útlevelemet és a csomagomat is elvették. Isztambulban egy rendőrségi szobában, felügyelet mellett kellett várakoznom a budapesti gép csatlakozásáig. Amikor Budapesten leszállt a gép, a török rendőrnő átadott egy reptéri rendőrnek, akitől visszakaptam az útlevelemet. Az iráni élményem így az 5 órás várakozás volt a teheráni repülőtéren. És talán ez is benne van a Xerxesben. ahogy sok minden más is. Mi inkább egy elképzelt mai perzsa világot akartunk színpadra tenni, ami nagyjából sikerült, a mai fiatalsággal, a bennünket körülvevő látvánnyal, a klipekkel, a perzsa múlttal, mert nyilván a katonai férfiszoknyák is azért vannak benne.

A szereplők felszabadultak, és operaszínpadon ritkán látható élénkséggel mozognak, élvezik a játékot. Az ön által tervezett jelmezeket is könnyen elfogadták?

 Igen, sokan jelezték, hogy szeretik a jelmezeiket. Örülök, ha azt látom, hogy amit kitaláltunk, az jól működik a színpadon. Szerencsére – vagy nem, de – nem kötötte meg az agyunkat a sok „iráni élmény”, ezért maradt a képzelet, a fantáziálás, a vágyakozás, kis düh és a nagyszerű felszabadító érzés, hogy mitől menekülhettem meg Iránból kiutasítva, nőként, szóval mindezek az események – valószínűleg – jót tettek a tervezés folyamatának. Én szem előtt tartom az énekesek és a színészek alkatát csakúgy, mint az előadás vizuális és szellemi világát. Azt gondolom, ha egy énekes vagy egy színész háborogna – de ez esetben nem tették, sőt –, akkor is inkább az lenne a dolgom, hogy meggyőzzem a koncepció igazáról. 

Nagyon sok és markánsan különböző színházi elképzeléseket valló rendezővel dolgozott és dolgozik s – ebből adódóan természetesen – több díszlettervezővel. A Zsótér-rendezéseknél többnyire Ambrus Mária a társa a látvány kialakításában, de a Xerxesben például Horesnyi Balázzsal teremtett nagyon izgalmas vizualitást a Händel-muzsikára. Sajátos képi világot teremt ezekkel a ruhákkal. Például az Örkény Színház Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című előadásában a jellemző színek a salátazöld, a karfiolfehér, a rózsaszín különböző árnyalatai. Nem ilyen képi világot képzelünk a Brecht-darab kapcsán. Igaz, azt sem, hogy a címszerepet a törékeny, szőke szépség, Kerekes Éva jelenítse meg. Hogy születik egy ilyenfajta elképzelés?

Zsótér Sándorral több éve dolgozom együtt. Ahhoz, hogy egy ilyen előadás létrejöjjön, biztosan benne kell legyen mint előzmény az összes eddigi munkánk. Zsótér Sándorban szeretem az esendőségét, a vizuális vágyait, a játékosságát, a merészségét. Az Arturo Ui esetében egy 1962-es Andersen-mesekönyv volt a kiindulópont, amelyben gyönyörű rózsa-, gyöngyvirág- és tulipán-királykisasszonyokat festett egy bolgár illusztrátor. Ebből lett Kerekes Éva ruhája.

Zsótér Sándor sokféle darabhoz nyúl. Rendezett Hamletet, Az öreg hölgy látogatását, aztán az egri színházban a Maya című operettet, a HOPPart társulat Chicagóját. Mindegyik más-más, de nagyon egységes, a rendezéshez illő látványvilággal. Ez az intenzív munkakapcsolat mikor kezdődött?

Talán több mint tíz éve, Gaál Erzsivel csináltuk Szolnokon a Don Carlost és később a József Attila Színházban a Gyerekek és katonák című Pilinszky-művet. Ez két nagyon szuggesztív, bátor, költői, igazi alkotómunka volt. Az Erzsi mutatott be minket egymásnak, és azóta is örülök…

Zsótérral könnyen összecsiszolódtak? Egy nyelvet beszélnek, pontosabban Ön nagyon jól beszéli a Zsótér-nyelvet.

Én is így érzem. Ha beszélgetünk a darabról, a leendő előadásról, összerakódik bennem – a megértés utáni fázisban – valami kocsonyás érzethalmaz, amit meg kell fogalmaznom a látványban, a ruhákon keresztül. Sokféle rendezővel dolgoztam, különösen eleinte, de miután Zsótér Sándorral megismerkedtem, ez valamiféle egymásra meg önmagamra találást is jelentett. Lehet, hogy érzékenysége segített önmagam felszínre jutásában. Valószínűleg volt bennem valami hiányérzet, meg éreztem magamban valami többre vágyást, ami addig nem tudott kibontakozni. Nem a mű racionális leképezése a lényeg, hanem az általunk képviselt mondandó tárgyiasítása. Örülök, ha érződik a párbeszéd, az erő vagy a feszültség, néha a meglepetés a munkánkban.

 

benedek xerxes 51

 

Ugyanilyen állandó alkotópartnere Kovalik Balázsnak. Legutóbbi közös munkájuk, Boito Mefistofeléje korszakos előadás. Sajnos hamar levették a műsorról, pedig az ifjabb közönséget is sikerült volna megnyerni az opera ügyének. Kovalikkal is egy látványnyelven beszélnek…

Kovalik Balázs látta Szegeden a Zsótér rendezte Sasfiókot, és felkért a következő munkájára, melyet Rossini: Se villa, se borbély címen játszottak. Az is egy felszabadító, örömteli találkozás volt. A Mefistofele volt az utolsó közös munkánk Balázzsal, ő már Németországban él és dolgozik.

Mennyiben más egy opera és egy prózai előadás jelmezvilága?

Alapvetően nem más. Operával foglalkozni nagyszerű érzés! Inspirál, hív, visz  magával a zene, kérdéseket intéz hozzám…

Mefistofele egy filozófiai költemény, s a megalkotott látvány a gondolati-érzelmi  mélységeket erősíti az időtlen, a korszakhoz nem kötődő képi világgal. A Xerxes egy egészen másfajta játék, ahol a barokk zene méltóságteljessége jól megfért a ma környezeti kellékeivel megalkotott látvánnyal. Mindkettő nagyon friss, hiteles és üde. Hogy is van ez?

Nem tudom a választ… Közösen dolgozunk a rendezővel, hatunk egymásra ösztönből, agyból, ízlésből, a zenéből, a minket körülvevő jelenből. Minden vizuális elem a darab gondolatiságát kell, hogy kifejezze. Mindennek jelentése van, és ha valaki nem is beszéli ezt a vizuális nyelvet, neki is érzékelnie kell ezeket a kódokat.

Ha az utóbbi idők jelmezterveit nézzük, akkor először is a különbözőségük tűnik ki, s az, hogy nem ruhák, hanem jelentések. Kerekes Éva rózsaszín tüll virágszoknyában vérfagyaszt, a Lohengrinben a fekete-fehér kizárólagos ellentétével megidéződik a Hattyúk tava. Ez teljesen más minőség, mint amit a jelmezekről gondolunk. Profánul fogalmazva: Benedek Mari hogy lett a Benedek Mari?

 Édesapám rendező, édesanyám szentpétervári születésű és színésznő. Ők a leningrádi színiakadémián ismerkedtek meg. Gyerekkorunkban elég sokat vittek minket színházba. Az ikertestvérem keramikus, a bátyám festőművész. Érettségi után felvettek a moszkvai Szurikov Akadémiára, de a tanulmányok megkezdéséig volt egy évem, amikor szakmai gyakorlatként a filmgyárban dolgozhattam díszlettervező asszisztensként. Itt nagyszerű művészekkel ismerkedhettem meg, Nyári Istvánnal, Bachmann Gáborral, Bódy Gáborral.

Moszkvában mennyiben volt más a vizuális oktatás?

Más volt. Az akadémián leginkább a realista olajfestészet rejtelmeibe avattak be bennünket. Portrékat, csendéleteket, díszlet- és jelmezterveket festettünk. Biztosan sok előnye volt az eltöltött két évnek, de én akkor elégedetlen voltam, és kortársibb élményekre vágytam. A budapesti Képzőművészeti Egyetemen folytattam a tanulmányaimat, és itthon az alternatív pezsgő zenei élet, a képzőművészek, a művészet, a performance-ok, a minket körülvevő események hatottak inkább rám, mint az iskola. 

 

benedek ja - hamlet 10

 

Sajátos képi világot teremtett. A kezdetektől különbözni szeretett volna?

Nem ez vezérelt. Az ember alakul, alakítják a rendezők, a darabok, az élete… de mögötte ott vagyunk a vággyal, hogy megmutassuk, kik vagyunk.

Merészek a ruhái. Mégis, úgy érzem, egy-egy darabhoz nem a ruha felől közelít.

A művek szerzőit tekintve nagyon nagy a különbség, gondolok itt Fényes Szabolcs (Maya), Richard Wagner (Lohengrin , Eugène Labiche  (Egy olasz szalmakalap), Claudel (A selyemcipő), Puskin (Borisz Godunov) világára, hogy csak néhányat említsek, a munkáiban mégis valami egyszintű minőség születik.

Ha dolgozom, dolgozunk, az látható a színpadon. Amit képviselünk, amit közölni akarunk, ami számunkra örömöt vagy meglepetést okozhat, az ott van a rivalda előtt. A jelmez egy anyag arra, hogy az előadással valamit elmondjunk. A ruha az előadás egy része, egy felület, mely jelentéssel bír, ugyanúgy, ahogy a díszlet, a rendezés. Nem kell, hogy mindig szép legyen, legyen inkább jó, értelmes vagy érzéki, vagy szórakoztató, vagy borzongató, vagy mutassa meg az embert a maga egyediségében, szépségében vagy akár csúnyaságában… Előadáson belül lehet csapongani, látszólag következetlennek lenni azért, hogy létrejöjjön egy esztétikai íz, ami összerakódva ad ki egy egészet.

Egészen más lehetőségrendszerrel dolgozik az Operaház és mással Pintér Béla társulata. Ez mennyiben határozza meg az alkotói folyamatot?

Amikor dolgozom, ezt egyáltalán nem érzem. A kezdet az, hogy elfogadom a koordinátákat: a darabot, a rendezői igényt, az anyagi lehetőségeket, a színház méretét, a szereposztást… Ebből kell létrehozni az előadást a tökéletességre törekedve. Nem voltam még elégedetlen a feltételekkel.

De más a József Attila Színház, és más egy táncelőadás szereplőinek a felöltöztetése?

Gondolkodásban én nem érzek különbséget. Az operánál figyelembe kell venni például, hogy sokszor nagy létszámú kórussal dolgozunk. Ha nagy tömeg mozog a színpadon és egyforma ruhákat tervezek, akkor az egy nagy jelentés a színpadon. Nem mindegy, mi sokszorozódik mondjuk százötvenszer. Ezt sokkal alaposabban kell átgondolnom, hogy minden részletre kiterjedően mi hogyan néz ki, milyen anyagból van, és annak mi a jelentése. A Mefistofele című produkcióhoz elutaztunk Németországba egy textilforgalmazó céghez, hogy kiválasszam az angyalruha és szárny anyagait. Az angyalok sisakjait megterveztem, és szobrászok gyártották le, de az övcsatokat, a cipőket, a kesztyűket is csináltatni kellett, a szárnyakról – természetesen – nem is beszélve. A József Attila Színház Egy olasz szalmakalap című előadásához régiségkereskedőktől és second handekből vásároltam, és raktam egymás mellé a talált darabokat. Itt bíztam a szerencsében, és velünk is volt… De a Hamletet is említhetem, ott is sikerült érdekes, vicces, szép, elegáns, élettel és múlttal teli ruhákat találnom.

Különbséget jelent-e a tervezésnél, hogy például az Örkény Színházban öt méter van a színész és a néző között, az Operaházban pedig negyven?

Az Operában a finom részleteket érzékeljük ugyan, de nagyvonalúbban, merészebben kell fogalmazni. Ugyanakkor a kivitelezés minősége tökéletesen magas színvonalú kell legyen, mert nem lehet abban bízni, hogy úgysem látszanak a részletek.

Papíron születnek a tervek? Rajzol?

Nem rajzolok, hanem temperával festek, fotót és photoshopot is használok. Lefotózom a színészeket, hogy őket lássam munka közben magam előtt. A kicsi figurákat olyannak festem meg, hogy a rendező, a szabász, a színész és én is olyannak lássam, amilyen az a valóságban lesz, és ehhez ragaszkodom is, hogy ugyanaz jöjjön létre a színpadon, ami a terveken szerepelt.

Mi inspirálja elsősorban, a darab, a színész, a szerepek, a rendező?

Inspirál az utca, a fiam, Kristóf, aki huszonhárom éves és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre jár, a kortárs képzőművészet, a színház, a filmek, a beszélgetések és minden ami körülvesz, de természetesen a darab, a színész, a város, az ország, ahol épp dolgozom…

Késztette kompromisszumra valami?

Talán volt ilyen az életemben, de nem emlékszem. Sok rendezővel vagyok munkakapcsolatban, és szeretem a különbözőségüket. Szász Jánossal Oslóban dolgoztam először, A kaukázusi krétakört csináltuk, majd a Hairt és később egy norvég darabot. Most Moszkvában, a Művész Színházban – ahol Oleg Tabakov az igazgató – lesz a bemutatója szeptemberben A Mester és Margaritának. Schilling Árpáddal Stuttgartban és Salzburgban mutattuk be a Phaidrát. Szeretem a Horváth Csabával való munkát, ahol a test mint kifejező eszköz helyeződik előtérbe, és nemcsak öltöztetni, de vetkőztetni is lehet a színészeket. Valló Péterrel, Marton Lászlóval, Pintér Bélával, Bodolay Gézával is nagyon jó együtt dolgozni.

Annyi remek előadásban tervezett, vannak köztük kedvencek?

Nem tudok erre válaszolni, mert annyira tele van az agyam azzal, amit éppen most csinálok, és túlságosan sok szeretett előadás van és volt, amiben részt vettem. Igazságtalan lenne sorrendet állítani. Most Zsótér Sándorral a Radnóti Színház Vágyvillamos előadásán és Valló Péterrel a veszprémi Értelem és érzelem című darabon dolgozunk. Ezek a feladatok minden mást elsöpörnek, és ez egy jó állapot.

AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE:

JÓZSA ÁGNES

 

NKA csak logo egyszines

1