A mai fiatalok számára természetes, hogy a különböző felekezetekhez tartozó templomok is otthont adnak különböző kulturális rendezvényeknek, s voltaképp ez így is van rendjén. De nem árt tudatosítani, hogy egykoron, a történeti időkben konkrétabbak, ha úgy tetszik, lehatároltabbak voltak a funkciók. (Hol van már a „Cipőt a cipőboltból” evidenciája, vagy akár csak a váltásokat követő humoros felhangja…)

A XIV. Zsidó Nyári Fesztivál idején három fővárosi zsinagóga nyitotta meg kapuit a zenekedvelők előtt: a Dohány utcai, a Rumbach Sebestyén utcai és a Frankel Leó utcai. Tették azt különböző gyakorisággal; legsűrűbben, nyolc alkalommal a Dohány utcai, öt kamaraestnek otthont adva a Rumbach utcai, s kizárólag a Kántorhangversenynek helyszínt biztosítva a Frankel utcai.

Bevallom, ma sem tudok elfogódottság nélkül belépni a Dohány utcai impozáns épületbe – s mindmáig nem tudom felfogni, miért nem általános érvényű ez a kisugárzás… Van ellenőrzés, néha táskába nemcsak beletekintő, hanem beletúró, de mindez még az épületen kívül. Aztán megszólít a tér, az egykor virágzó közösséget magába foglaló hatalmas terem, amely ugyanakkor korántsem kelti a belépőben az elveszettség érzetét. És kétségkívül hozzátartozik a közösség, amely jó esetben az együvé tartozás érzetét sejteti. De csak jó esetben. Mert a szakralitás észleléséhez fogékonyság kell, miként a csend megzendüléséhez is. És aki világi kivagyisággal érkezik (szendviccsel vagy a szünetbeli tolongást megelőzendő, előre megvásárolt flódnival, üdítők gazdag választékával), önmagából indul ki, s nem biztos, hogy messzire jut. Talán nem is sejti, hogy van tovább is… Talán elégedetten távozik így is, miként Papageno, enni- és innivalóval, ráadásul sok szép muzsikával. Aztán talán visszatérő vendége lesz a fesztiválnak – s csak remélni lehet, hogy egyszer, majd, ő is belekerül a spiritualitás megannyi koncentrikus körébe. A koncerteket mindig megelőzi a helyfoglaláshoz „szükséges” egészséges harci kedv feltámadása (nem kellene, de van – ilyenkor kiránduláslégkör támad, s csak a hallgatnivaló csillapítja le a kedélyeket). Aki ritka vendég, egy ideig háborog, ha csak a kivetítőt láthatja – aki rutinosabb, eleve úgy helyezkedik, hogy legalább valamelyik kivetítőre kényelmes legyen a rálátás. A szerencsésebbeknek közel- és távolkép sokszorozza a látványt, miközben a hallgatnivaló minőségéhez és a hangforrások elhelyezkedéséhez csakhamar hozzá lehet szokni. Ahhoz is, hogy máshonnan jön a hang, mint a kivetített látvány alapján gondolnánk…

A Rumbach utcai zsinagóga felújítása – s ezzel nincs egyedül – időigényes; koránál régebbinek sejteti magát az épületet, s a látogató szívesen vállalkozik időutazásra. Akkor is, ha korábbi évek tapasztalatából tudja: az akusztika a legritkább esetben ad többletet a kamaraprodukció(k)hoz.

A Dohány utcai zsinagóga idei rendezvényei közül Palya Bea műsorára sokáig érdemes emlékezni. „Ezeregy szefárd éjszaka” – ezt a költői címet kapta a program, s a szefárd trió (az énekesnőhöz társuló Dés András és Bolya Mátyás) valóban képes volt mesebelien elvarázsolni a hallgatót. Persze, nem szabad semminek utánaszámolni, utánagondolni – hagyni kell hatni a csodát, az előadó-művészet csodáját. Palya Bea ösztönösen tudja az élményközvetítés alapszabályait. Olyan zenékből állítja össze műsorát, amelyeket ő szeret – ezáltal jó eséllyel számíthat arra, hogy hasonló érzelmeket vált ki a közönségből. Énekét hallgatva lehetetlen nem gondolni az énekelni-ráénekelni igék rokonságára. Mert Palya Bea nem elénekli a számokat, hanem mintegy feloldódik bennük, megszüntetve a határvonalat az alkotó és a reprodukáló között. Az eredeti landino nyelven énekelt dalok szövegét kevesen értettük – mégis, mintha a nyelvi idegenségnek semmilyen elidegenítő hatása se lenne. Máskor az énekesnő maga írt magyar nyelvű szöveget a dalokhoz – ezeket se lehetett mindig szóról szóra érteni. De ott volt az egyéniség csodája, a személyes varázs, az a kifejezőeszköz-készlet, amelynek jóvoltából már-már szövegértés nélkül is „tudtuk”, miről van szó. Szépségvarázs egy egész estén át – andalító lírai dalok, erőteljes ritmikus profillal rendelkező énekek a kísérőhangszerek gazdag változatosságától övezve. Néha eltűnt a tér – pontosabban, csupán keretet adott ennek a zene által létrejött összetartozásnak –, s ekkor ismételten megbizonyosodhattunk a zene varázshatalmáról. Mert van, ha nem is mindig jut kifejezésre. Itt és most – csorbítatlanul. Ez az a szép kivétel, amikor a zene nyelve annak ellenére univerzális, hogy szöveges muzsikáról van szó. A jelentés, elsődlegesen az érzelmi-hangulati, meghatározó erejű. A nagy élmény – otthonos volt a nagy térben.

Hasonló komplex élménynek adott otthont a Rumbach zsinagóga, Pasztircsák Polina dalestjén. Liszt és Mahler – ígérte az előzetes program, ami több irányba bővült szeptember 4-re. A Zsidó Nyári Fesztiválon első alkalommal fellépő szoprán – Füzi Nóra zongorakíséretével – háromrészes műsort adott. Kodály (Berzsenyi versére A tavasz, majd a Nausikaa), Alma Mahler-Werfel és Zemlinsky dalai sorjáztak az első részben, a középpontba három Liszt-dal került, végül Mahler-dalok közé ékelődött Kodály remeke, az Árva madár.

Bár az akusztika korántsem nevezhető ideálisnak, ilyen körülmények között is sok minden kiderült a jelenleg Németországban élő fiatal magyar énekesnőről. Elsősorban, hogy tökéletes pódiumbiztonsággal rendelkezik, és hogy – kis túlzással – mindent tud, mindent ki tud fejezni, amit érdemes és kell. Sugárzó jelenség, aki számára természetes, hogy egy-egy rövid lélegzetű dalban is saját atmoszférát kell teremteni, felmutatva a cseppben a tengert. Imponáló empátiával énekelte a zeneszerzőnő dalait, s ha Zemlinskyre került a sor, nos, akkor az ő dalai voltak a kitüntetett kompozíciók, amelyekkel el lehet varázsolni a hallgatóságot. Mert nem a feladatjelleg érvényesült, nem is a bizonyítási szándék, hanem mintha nem másról lett volna szó, csupán gyönyörködtetésről és gyönyörködésről. A műsor-összeállítás ízlésről tanúskodott és arányérzékről; ismert és ismeretlen váltakozott, s a rövidebb lélegzetű tételek után kis zenei szentélyek sorjáztak. A fiú csodakürtje ciklus dalaiban az értő interpretációt dicsérhetjük; a humoros, a fanyar, a groteszk és megannyi érzelmi, indulati vagy épp kedélyállapot pillanatnyi felvillantását. Pasztircsák Polinának diákkora óta kísérője Füzi Nóra, így nem véletlen, hogy a perfekt felkészültségen túl az összeszokottság is a produkció erősségei közé tartozott.

Egy órányi dalirodalom – a színvonalnak köszönhetően: élmény. Gyakoribb kínálat minden bizonnyal lehetővé tenné, hogy mind többen helyet szorítsanak mindennapjaikban ennek az intim műfajnak, amely leginkább élő közegben tudja kifejteni hatását.

Két sugárzó énekesnő, két zenei kultúra emlékezetes estekkel gazdagította közönségét. Történt mindez a XIV. Zsidó Nyári Fesztivál keretében, amelynek kínálata – a korábbi évekhez hasonlóan – igen széles volt, a kikapcsolódástól a gyönyörködtetésig, az elgondolkodtatástól az önfeledt nevettetésig belefért minden. Nagy örömünkre igaz értékek felmutatása is.

FITTLER KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1