Amerika legnépszerűbb befogadó színháza, a Brooklyn Academy of Music is igencsak megérezte a gazdasági válság szelét, mivel 2011–12-es szezonja szponzorainak pénzhiánya miatt foghíjas marad. Ezekben az években sem a BAM Opera House, sem a Harvey Theater nem dolgozik teljes kapacitással. Szerencsére korábban kötött szerződéseit nem kellett felbontania, aminek köszönhetően az angol Propeller Csoport, mely 2007-ben két Shakespeare-komédiával,  A makrancos hölggyel és a Vízkereszt, vagy amit akartokkal már letette névjegyét, bemutatta  Shakespeare egyik korai művét, a Tévedések vígjátékát. A Propeller Csoport 1997-es fennállása óta kizárólag Shakespeare-darabokat és azoknak a csoport által feldolgozott változatait játssza. Céljuk, hogy újra felfedezzék Shakespeare-t, méghozzá úgy, hogy darabjait egyedi értelmezésben adják elő.

Az Edward Hall rendezte Tévedések vígjátéka visszanyúl a korai színjátszási technikák legegyszerűbbikéhez, amennyiben szinte csak azzal foglalkozik, hogy a nézőt megnevettesse.
Ehhez adott, hogy a Propeller Csoport minden tagja férfi, így a női szerepeket is férfiak játsszák, ugyanúgy, mint Shakespeare korában. Érzésem szerint ez már akkor is a humor egyik forrása volt. Hall rendezése ugyanezt használja ki, jól kihegyezve és kissé eltúlozva, rájátszva, mintha egy csupa kamaszból álló házibuli őrültségei peregnének le a szemünk előtt. Az előadás feltűnően laposan és vontatottan kezdődik, egy hosszúra nyújtott dialógussal Ephesus hercege és a gyermekei elvesztését fájlaló syracusai kereskedő, Aegeon között. Legalábbis az amerikai nézők az első öt perc után már a nyakukat nyújtogatták, forgolódtak és köhécseltek, mert nem csak az első jelenet üressége, hanem az angol színészek dialektusa is nehézséget okozott nekik, egészen az első felvonás úgy feléig, amikor végre ráhangolódtak a furcsa shakespeare-i nyelvezetre. Ehhez némi segítséget nyújtott a színpadkép, a graffitival telerajzolt díszletek, a színes kosztümök, melyek mind a nyolcvanas évek Angliáját idézték fel. Az akkor divatos zenét kissé átdolgozva mexikói mariachi muzsikusok játszották a jelenetek között és  aláfestésként is.

Helyszínünk tehát Ephesus, egy nyüzsgő nagyváros. Két idegen bolyong utcáin: a Syracusából érkezett Antipholus, és hű társa, Dromio. Nem is sejtik, hogy Ephesusnak is van saját Antipholusa és Dromiója: két teljesen azonos testvérpár egyazon városban. Mindketten csecsemő korukban szakadtak el szüleiktől, és nincs tudomásuk ikertestvéreikről.  Ennek eredménye az a színpadi kavalkád és káosz, amit a Propeller színészei a gyermekkorból visszamaradt „lesz, ami lesz” féle őrülettel játszanak.

Egyértelműen az amerikai közönségnek szól az a jelenet, amikor Ephesus  hercege amerikai kisvárosi seriffnek öltözve jelenti be, hogy ő az úr a háznál, és ha valakinek ez nem tetszik, akkor megjárja. Ehhez hasonló helyzetek, cirkuszi mutatványszerű elveretések, letartóztatások, rágalmazások, hűtlenségek követik egymást, bugyborékoló, fesztelen, élvezetesen nyakatekert őrületek, amit a közönség harsány kacagással hálál meg, és boldogan konstatálja, hogy a végén minden a helyére kerül.

A női szerepeket játszó férfi színészek ugyanakkor (valószínűleg szándékosan) nem nyújtanak többet, mint egy sima San Franciscó-i melegbár nőimitátorai, akik már nem egy naiv embert megtévesztettek öltözetükkel és viselkedésükkel, viszont ez is bőven elég. Szerintem Shakespeare sem szánta e darabját másnak, mint egy vérbő és agypihentető komédiának, s annak ez az előadás, vagy ha úgy tetszik, bohózat tökéletesen megfelelt. Ezek a fiúk izomtól duzzadóak, életszerűek, frissek és modernek, azaz globálisan divatosak magas sarkú cipellőikben. Ez a kabaré nyikorgó bőrgatyákról, félresikerült hajdíszekről, nevetőizom-bénító gegekről,  pukizó hasra- és farraesésekről szólt. Pont.

GYUKICS GÁBOR

 

NKA csak logo egyszines

1