Szabadkán október 23-án elhunyt Deák Ferenc drámaíró.

Az írói pályáját költőként és novellistaként kezdő, végzettségét tekintve képzőművész Deák Ferenc drámaíróként a hatvanas évek legvégén debütált – ekkor már több sikeres és díjazott hangjáték szerzője –, amikor Szabadkán színre került Áfonyák című háromfelvonásos drámája, Virág Mihály rendezésében. S ezzel a vajdasági magyar drámaírásban is elkezdődött az a szemléletbeli és formai jellegű modernizációs folyamat, amely az évtized első felében az Új Symposion költői (Tolnai Ottó, Domonkos István, Fehér Kálmán, Ladik Katalin, Brasnyó István) által a lírában, majd a Forum Könyvkiadó regénypályázatának eredményeként a prózában is sikeresnek bizonyult.

Annak ellenére, hogy életművében mintegy félévszázados munkássága során több verses- és novelláskötet meg regény jelent meg, igazi műfajának a párbeszédes műveket kell tekinteni. Számos hangjáték mellett több, fesztiválokon díjazott (Vicsek Károly rendezésében készült) film forgatókönyvének is szerzője.

A jugoszláv országos színházi fesztiválon, a Sterija Játékokon is díjazott művének (a főszereplő Romhányi Ibi színészi díjban részesült) cselekménye egy kolostorban játszódik, a „valóság és a semmi közé szorult” zárt közösségben, ahová a genezis legalján, életüket bűnben tengető barátok közé egy fiatal, erős fiatalember érkezik. Az idegent a barátok maguk közé fogadják, amiért viszonzásul ő bő termést, megmunkált földeket, hízott jószágokat ígér. A jövevény azonban minden ígérete ellenére sem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a környezethez idomul, elveszti magával hozott tisztaságát. Ellenpontnak épp annyira kevésnek bizonyul, mint a könyveit búvó Simon barát. Férfiszeretők között nővé változik, aminek következményeként a barátok – miután eredendő identitását elveszítvén számukra már nem új, nem izgató – megölik.

Míg az Áfonyák a kis közösségekben lejátszódó esetek paraboladrámája, addig Deák második, Légszomj (1971) című műve (ugyancsak Virág Mihály rendezte Szabadkán) több méltatója szerint a „jelképek drámája”. Olyan több rétegből összeálló szintetikus mű, amelyben a szerző, miközben nemzedékek közötti és nemzedékeken belüli konfliktusok családdrámáját hozza létre, sajátos vajdasági magyar paraszti világot mutat be, ahol mindenki mindenkinek és a történelmi közelmúltnak meg a jelen politikai pillanatának is kiszolgáltatottja. Ezt a bonyolult emberi és társadalmi kapcsolatrendszert ábrázolva sugallja az író az önmagunkkal való szembenézés fontosságát, annak szükségszerűségét, hogy megszabaduljunk kishitűségünktől, szorongásunktól, attól a légszomjtól, amely megakadályoz bennünket abban, hogy egy nagyobb közösségben a többiekkel egyenrangúaknak érezzük magunkat. (Hasonló témakört idéz a Parlag és a Teher című film is.) 

Mind a két Deák-dráma élénk vitát váltott ki, a Légszomj elsősorban a Sterija Játékokon bemutatott előadása után. Lehet, nem kizárt, hogy a támadások hatására Deák előbb kevésbé rázós témákat választ, majd hosszabb időre felhagy a drámaírással, s a kevésbé szembetűnő próza, pontosabban regény felé fordul. Drámaírói késztetést újból a kilencvenes évek második felében, a nacionalizmustól tobzódó miloševići korszakban érez. Ekkor írja Határtalanul című, Szabadkán bemutatott megrázó drámai krónikáját, melyben a vegyes nemzetiségű családokon belül kialakult ellentéteket mutatja be. A szerb családfőt megperzseli a lángoló nagyszerb nacionalizmus. Úgy véli, a családon belül a magyar feleség mellett hátrányos helyzetbe került, holott a magát mennyeinek tartó kiválasztott nép fia, akit megalázott a rohadt erkölcsű (Közép-)Európa, amiért bosszút fog állni. Nem csak feleségét és a környezetében élő magyarokat akarja móresre tanítani, de a háború és a nemzeti őrület révületében élő férfi attól sem riad vissza, hogy saját fiát vitesse el a katonai rendőrséggel, maga pedig önkéntesként a háborúba megy. S annak ellenére, hogy fél kézzel és fél szemmel, alkoholistaként kerül haza, továbbra is hisz az ügy igazában. Csak akkor eszmél rá, hogy becsapták, hogy eszköz volt a politika kezében, amikor ugyanazok kötnek békét, akik eddig a háborút szorgalmazták. Kiábrándultságában megátkozza a „béke angyalát”, akit árulónak bélyegez s meg akar ölni. Erre azonban nem kerül sor, mert – ez nem derül ki egyértelműen – vagy öngyilkos lesz, vagy megölik. A remek színészi alakításokat felvonultató, színházilag és politikailag is gesztusértékű előadás nagy érdeklődést váltott ki, de például Belgrádban, noha szerb rendező, Ljubomir Draškić állította színpadra, elutasításban volt része. 

Deák Ferenc utolsó színre került drámája, az 56-os pályázatra írt s második díjjal jutalmazott Fojtás Kaposváron került színre, Babarczy László rendezésében. A magyar határhoz közeli bácskai faluba lokalizált dráma az 56-os események idején játszódik ugyan, de nem erről szól. Ötvenhat jelenti azt a valóságanyagot, amelyben a közelmúlt és a jelen elfojtott drámai feszültségei gyökereznek, s elkerülhetetlenül robbanáshoz vezetnek az emberi viszonyokat tekintve.

Deák Ferenc gazdag drámaírói opusát Szabadkán a Vajdasági magyar dráma napja rendezvénysorozat keretében felolvasott Perlekedők című történelmi tárgyú műve zárja.

GEROLD LÁSZLÓ