Sokféle paródia van. Az Értelmező Szótár csak az irodalmi paródiákra tér ki kissé részletesebben1. Az Esztétikai Kislexikon körültekintőbb: „A paródia valamely műalkotás tréfás utánzata. Az utánzott mű modorában valamilyen más, többnyire jelentéktelen tárgyat ad elő. […] A paródia egyúttal a tartalom kritikája is. A modorosság sohasem pusztán formai kérdés: akkor jelentkezik, amikor a stíluselemek öncélúan ismétlődnek anélkül, hogy egy autonóm tartalom saját, szerves formájává tudnának konkretizálódni.”2 Még pontosabb útbaigazítást ad a Magyar Színházművészeti Lexikon szócikkének bevezető mondata: „Általános művészeti értelemben egy konkrét mű, műfaj v. stílusirányzat, ill. gyakrabban konkrét személy külső és belső sajátosságainak, modorosságának komikus hatást kiváltó utánzása; a karikatúra egyik válfaja.”3

Alfonzó minden idegszálával parodista volt. Annak született. Görbe tükörben látta a világot, annak minden szeletét, a hülyeség valamennyi létező és elképzelhető mikroorganizmusát. Pályája elején nagyítóüveggel, később már a gondolkodásába beépült legkorszerűbb elektronmikroszkóp segítségével tudta vizsgálni az emberi gyarlóságokat. Felfedezéseivel nem fukarkodott. Mutogatta fűnek-fának, színpadon, celluloidszalagon és a mindennapi életben.

Egy ideig megpróbált kívülálló maradni. Buster Keatontől kölcsönvette a rezzenéstelen arcot. Fapofával kiáltotta világgá észrevételeit. „Idefigyeljenek, emberek!” – így kezdte a mondókáját, kicsit mesterkélt, felsrófolt, természetellenes hangon. Ez a vásári kikiáltók és a cirkuszi bohócok hangja. Nem a cifrázás a fontos, hanem hogy jól lehessen hallani és érteni a kakasülőn, vagy a vásártér távoli pontjain is.

Az örökség persze nem Buster Keaton szabadalma. Ő is örökölte, alighanem Jean-Gaspard Debureau-tól4, minden idők legnagyszerűbb Pierrot-jától, akinek Jean-Louis Barrault állított ércnél maradandóbb emlékművet a Szerelmek városa című filmben5. Ha igaz a mendemonda, hogy Alfonzó párizsi csavargásai idején barátságba került a nála tizenegy évvel fiatalabb Marcel Marceau-val, akkor bizonyára nemcsak Chaplinről beszélgettek, de szóba kerültek a születő Bip figurájának ősei is, köztük éppen Debureau Pierrot-ja. A képzőművészeti és színészi tanulmányokat folytató, Dullin- és Etienne Decroux-tanítvány talán beszélt neki arról, hogy Pierrot arca azért van fehérre festve, hogy a néző figyelmét kizárólag a testbeszédre összpontosítsa.6 Alfonzó úgy alakította saját eszköztárához az így szerzett ismereteket, hogy Buster Keaton faarcára cserélte Pierrot dermedt-fehér arckifejezését. Ezzel a szenvtelen arccal tört be a varieték és revüszínházak színpadára, és teremtette meg a sallangmentes kisember figuráját, aki a maga sajátos, kesernyés és bizarr költészetével hozza tudomásunkra, milyen esendőek vagyunk.

 

5 Alfonzo 1

 

1912. február 28-án született Budapesten. Baromfikereskedő édesapja úgy gondolta, hogy ha majd benő a feje lágya, átveszi tőle az üzlet vezetését. Ezért előrelátóan kereskedelmi iskolába íratta. Hogy némi gyakorlati tapasztalatra is szert tegyen, tanítás után berendelte az üzletbe, hogy segítsen szüleinek a vevők kiszolgálásában. A szép terv azért hiúsul meg, mert a vásott nebulónak nézeteltérése támad egyik tanárával. A súlyos megtorlástól eltekint az iskola vezetése, nem csapják ki, hanem rábeszélik a szülőket, hogy vigyék más iskolába. Apja jobbnak látja, ha szakmát tanul. A Róka és társa cégnél lesz autószerelő inas. 

Élete ezután jó ideig olyan kalandos, mint egy Rejtő-regény hőséé. A csillaghegyi strandon megismerkedik egy artistával, aki a feltűnően erős fizikumú fiatalembert beajánlja a népligeti cirkuszhoz untermannak7. A hírre apja jobbnak látja Strasbourgba küldeni egy ismerőséhez, de ő inkább Párizsba megy, és beáll a Renault-gyárba. Nyolc hónapig autószerelőként dolgozik, majd hazatér, és újra artistának szerződik a Vidám Parkban működő Alpesi falu nevű varietéhez. A vállalkozás hamarosan turnéra indul Bulgáriába, ahol „a Hortobágy legyőzhetetlen bikája”-ként birkózik a műsorban. Az egyik önként jelentkező néző egy várnai előadáson legyőzi, megsérül, kénytelen hazatérni. Apja akaratának engedve rövid ideig kereskedősegéd a Kálvin téri Szemző Divatáruházban. Szíve azonban hamarosan visszahúzza az artisták közé, mindenesnek áll a Czája Vándorcirkuszhoz. Munkaköréhez tartozik az állatok etetése és a porond tisztán tartása.

Némi pályamódosítás után egy ideig táncosként működik. Előbb a Royal Orfeum tagja, majd egy rövid olaszországi kitérőt követően behívják katonának. Leszerelése után parkett-táncos az Arizona mulatóban. Innen azért kell távoznia, mert felpofozza a részegen kötekedő egyik Festetich grófot. Hamarosan Egyiptom, Szudán, Libanon, Szíria és Törökország mulatóiban és varietéiben lép fel, majd Olaszországban tölt egy esztendőt, ahol mozik artistaműsoraiban szerepel. 

Hazatérése után a Sanghaj bárban, majd a néhány évvel korábban létesült Moulin Rouge tánckarában találjuk. Ez utóbbi döntő fordulatot hoz az életében. Megismerkedik a könnyű műfaj sztárjaival, Kiss Manyival, a Latabárokkal, valamint egyik példaképével, Feleki Kamillal, aki korábban artistaként excentrikus táncszámokkal aratott sikereket Európa előkelő lokáljaiban. Alfonzó itt kap először lehetőséget, hogy önálló műsorszámmal lépjen a közönség elé. Flaschner Ernő, a mulató egyik bérlő-igazgatója észreveszi, hogy az akrobata és revütáncos a szünetekben pompás magánszámaival szórakoztatja a kollégáit: Jean Gabint, Chaplint, Chevalier-t, Spencer Tracyt utánozza halandzsanyelven. A jó szemű direktor gondol egy merészet, és beküldi a színpadra. De előbb még nevet kell adni a gyereknek. Becsületes polgári nevén, Markstein Józsefként mégsem állhat ki magánszámokkal az elegáns mulató színpadára. Joe Stan néven hirdetik meg a váratlanul felfedezett ifjú parodistát. 

1939-et írunk. Az ifjú parodista huszonhét éves. Hamarosan megszületnek pompás magánszámai: Az öltözködő nő, A szobrász, a Cirkusz a mellényzsebben, a Későnjövők, A balett-táncos. Ezek a némajátékok alkotják első önálló műsorainak gerincét. 

De a kalandoknak még nincs vége. Jól hangzó nevétől hamarosan megfosztják. Egy rendelet megtiltja Magyarországon az angolszász művésznevek használatát. Kapóra jön, hogy 1941-ben meghal XIII. Alfonz, a trónfosztott és 1931 óta emigrációban élő spanyol király. Hősünk az ő nevét veszi fel. Eleinte Alfonsóként, majd 1945 után magyarosabb átiratban, Alfonzóként szerepel a plakátokon és az őt lassan megismerő közönség tudatában. 

1940-től fellép a Misoga László vezetésével működő Jókai téri Komédia Színpadon is, amely sanzonokkal, kuplékkal tarkított varietéműsort játszik rangos közreműködőkkel, Medgyaszay Vilmával, Feleki Kamillal és másokkal. Itt lép fel Rodolfó is, aki nyolc év múlva a cirkuszban közös számot mutat be Alfonzóval: partnere folytonosan „megzavarja” és elügyetlenkedi a bűvész mutatványait. 

De újabb hangzatos művészneve sem óvja meg attól, hogy Markstein Józsefként elvigyék munkaszolgálatosnak. A rövid, ám annál kellemetlenebb epizódnak hamarosan véget vet; megszökik, álnéven, hamis papírokkal bujkál. Beteghordó lesz a Rókus Kórházban. Itt megismerkedik egy sebesült szovjet katonatiszttel, aki szintén álnéven tartózkodik a megszállt magyar fővárosban. Tolmácsául szegődik, együtt kereket oldanak, és kalandos körülmények között az akkor már felszabadult Szegedre utaznak8. A tiszt jelentkezik a szovjet parancsnokságon, Alfonzó pedig a színháznál. Felveszik segédszínésznek.

Alighogy véget ér a háború és Budapest ostroma, otthagyja a hírös várost, és visszatér a számára nélkülözhetetlen pesti aszfalthoz. Az Erzsébet körúton, a mai Madách Színház helyén, a hajdani Royal Orfeum épületében 1945. május 27-én megnyílik a Royal Revü Varieté. Az első műsorban fellép Honthy és a súlyos beteg Csortos mellett a pesti humor számos régi kiválósága: Gombaszögi Ella, Kiss Manyi, Hlatky Edit, Peti Sándor, valamint a pályakezdő Rátonyi Róbert és két alig ismert parodista, Alfonzó és Halmai Imre. Kettőjük barátsága és szüntelen egymást froclizása nyomán a következő évtizedben lassan összemosódnak a róluk külön-külön és együtt kialakult legendák. 

Ebben sorsuk és humoruk számos hasonló vonása is közrejátszik. Az örökké tarháló és a legképtelenebb csínyeket úton-útfélen, kávéházakban, színházi társalgókban szünet nélkül ontó Halmai meg a szolidabb vérmérsékletű Alfonzó frappáns csattanóval végződő „kalandjai” a kortársak és az utókor emlékezetében úgy váltak a közös legendárium részévé, hogy ugyanannak a történetnek hol Alfonzó, hol Halmai a főszereplője. Ma már a legelszántabb kutató sem tudná kideríteni, melyikük volt valójában az a munkaszolgálatos, akit egy hosszú téli menetelés közben úgy vágott szájon az őrmester, hogy elzuhant a fagyott hóban. Aztán feltápászkodott, és vérző orrát tapogatva szemrehányóan közölte: „Na, most ment el a kedvem az egésztől!” 

Hasonló történetek sokaságát teremtette-alakította és ragasztotta rájuk a pesti humor. Egyikük sem tiltakozott. Még szerzői jogdíjért sem reklamáltak. Ahogy azért sem tettek panaszt, hogy egymás magánszámait lopkodják. Részben a nyilvánosan láthatókat, de még inkább azokat, amelyek malacságuk okán máig nem publikusak. Elemzésük sem lehetséges, mert nem tűrik a nyomdafestéket. Átigazítva, finomítva viszont elvesztik a bukéjukat. Pedig obszcén paródiáik éppúgy részei mindkettőjük életművének, mint a nagy nyilvánosság előtt hatalmas sikereket arató jeleneteik. Hangutánzó magánszámok az emésztés témaköréből, a nemi életből vett trágár pillanatképek: csupa olyasmi, amiről jobb körökben nem illik beszélni. Közeli leszármazottai ezek a frivol szösszenetek az irodalomban és a képzőművészetben az ókortól napjainkig született pornográf műveknek. Két örök kamasz szemtelen hadüzenete a kor prüdériája ellen. 

Amikor 1951-ben megalakul a Vidám Színpad, Halmai és – néhány hónappal később – Alfonzó az együttes tagja lesz. De a varietészínpadokon kipróbált magánszámaik, Halmai zenei és filmparódiái, Alfonzó cirkuszi témájú etűdjei nem kaphatnak helyet az új utakat kereső kabaréban. Alfonzó az Esztrádműsor a mellényzsebben című számmal debütál új munkahelyén. Ekkor jó ideje nem gond már számára egy társulat színészeként megjelenni a színpadon. Paródiái mellett a Fővárosi Víg Színházzá átkeresztelt Royal Revü Varietében is játszott hagyományos értelemben vett szerepeket. Első ilyen feladata A peleskei nótárius Baldauf Herkulese volt.9 A kabaréjátszás alapszabályait pedig az államosítás után kapkodva létrehozott Fővárosi Népszórakoztató Intézmények10 fennhatósága alá besorolt Kamara Varieté színpadán tanulta meg.

 

5 Alfonzo 2(forrás: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)

 

Az ötvenes években megint meg akarják fosztani a művésznevétől. A hivatal kitalálja, hogy magyar művész használjon magyar nevet. Egy ideig kénytelen Markos Józsefként szerepelni a plakátokon. Aztán kialkudja, hogy zárójelben legyen ott az Alfonzó is. Mivel azonban így túlságosan bonyolulttá válik a személyazonossága, a felettesek lassan beletörődnek, hogy ő már csak Alfonzó marad, akár tetszik, akár nem.

Már-már úgy látszik, véget ért számára a kalandozások kora, amikor 1956 nyarán részt vesz egy háromhónapos szovjet turnén. Távollétében feldúlják a lakását és moszkovitának bélyegzik. Megsértődik. Családjával együtt elhagyja Magyarországot. Bécsben, majd Belgiumban vállal alkalmi fellépéseket. Aztán két év után nem bírja tovább, hazatér Budapestre és a Vidám Színpadra. Bár még többször van oka megsértődni, itt lép fel 1987. május 31-én bekövetkezett haláláig.

Igazi területe azonban egész pályafutása alatt a paródia maradt. A paródia magányos műfaj. A parodista kézműves. Akár szólistaként dolgozik, akár partnerekkel, egymaga hozza létre műsorszámait. A diktatúrák meg nem nagyon kedvelik a humort. A nevetőben és a nevettetőben egyaránt ellenséget szimatolnak. Alfonzó persze nem sokat törődik a mindenkori hatalom komplexusaival. A kabarét ért rendszeres támadások őt kevésbé érintik, mint azokat a kollégáit, akiknek a szerepek jelentik az egyetlen érvényesülési lehetőséget. Pompás feladatokat kap a Vidám Színpad műsoraiban, és számos filmszerep őrzi fanyar humorát a Díszmagyar11 markáns epizódjától az Én vagyok Jeromos12 neki írt címszerepén át a Keménykalap és krumpliorr13 szeretni valóan tudálékos Bagamérijáig. Közben csendben felépíti saját külön bejáratú életművét, amelyben olyan remekművek is akadnak, mint a Ványadt bácsi14 vagy A zenekar címen elhíresült bohózat.

A Ványadt bácsi egy bölcs és mindentudó komédiás hozzászólása a Sztanyiszlavszkij-rendszerről szóló sok évtizedes vitához. Szemmel láthatóan teljes mértékben osztja Csehov véleményét, aki elégedetlen volt a Művész Színház mélabús és tragikus hangvételű, az unalmat unalmasan ábrázoló Csehov-előadásaival. Ez a káprázatos manír-gyűjtemény felvonultatja az ötvenes-hatvanas évek „realista” színházának bombasztikus kliséit. Persze Alfonzó és a vele szövetkező kollégák, Szemes Mari, Kovács Zsuzsa, Raksányi Gellért Majakovszkijjal együtt jól tudják: „nem tükröző tükör a színház, de nagyítóüveg”.

A zenekar egy rokokó mesevilágot ábrázol, ahol minden lehetséges és mindent szabad. Ahol gyertyagyújtás közben a kotta is lángra lobban, de annyi baj legyen, van kéznél poroltó. Ahol Mozartot játszanak Bach-kottából, a billegő széket a partitúrából kitépett lappal ékelik ki, és ahol remekül megfér egymással a Stille Nacht meg az éneklő kismadárról szóló, szűnni nem akaró, bugyuta német gyerekdal a Vecsernyij zvonnal, a magyar nótával, a csárdással vagy akár a Who is the tigerrel. Alfonzó kézen fog bennünket, és elvezet Árkádiába, az idilli boldogság és idétlenség birodalmába. És miközben sokadszor látva is hülyére röhögjük magunkat, észre sem vesszük, hogy megtisztultunk.

Alfonzó művészete maga a katarzis, amely a hétköznapokból egy magasabb rendű és tisztább világba vezet bennünket.   

BALOGH GÉZA

 

 

Jegyzetek

1 „1. Irodt. Irodalmi mű, stílus, műfaj stb. tréfás, torzító utánzata. 2. Torzkép, karikatúra.“ In: Magyar Értelmező Kéziszótár, Bp., 1972.

2 Esztétikai Kislexikon, Bp., 1972., 516. 

3 Magyar Színházművészeti Lexikon, Bp., 1994. 595. 

4 Cseh földön, Kolinban született, eredeti neve Jan Kašpar Debureau (1776–1846) 

5 Les enfants du paradis, 1944, rendező: Marcel Carné

6 Alfonzó több nyilatkozatában megemlíti Marcel Marceau-t, találkozásuk időpontját azonban a harmincas évek végére teszi, amikor Marceau mindössze tizennégy-tizenöt éves volt. A találkozásukra minden bizonnyal csak a háború után került sor.  

7 A tornász- és ugrócsoportoknak az a tagja, aki a gúlát tartja.

8 Szegedet 1944. október 11-én foglalták el a szovjet csapatok.

9 Zenés, táncos játék két részben. Gvadányi József elbeszélése nyomán írta György László és Nádassi László. Bem. 1951. szeptember 14.

10 A FŐNI létrehozását az indokolta, hogy az államosításkor mintegy százötven zenész, színész és táncos, akik korábban revük és kabarék társulatánál voltak szerződésben, állás nélkül maradt. Az új intézmény központja a Fővárosi Nagycirkusz volt. Ide tartoztak a szabadtéri színpadok, a Royal Revü Varieté és a Kamara Varieté. 

11 1948, rendező: Gertler Viktor

12 1970, rendező: Tímár István

13 1978, rendező: Bácskai Lauró István

14 Társszerző: Sós András

 

NKA csak logo egyszines

1