„Szerezzen diplomát a Háry János Igazmondó Szabadegyetemen!” – szól a felhívás hozzánk, nézőkhöz, s míg a bebocsátásra várakozunk a Tündérgyár asztalai között, az egyetemi oktatók már meg is jelennek közöttünk, kérdőíveket osztogatnak, melyek ígéretük szerint majd a későbbiekben kerülnek kiértékelésre. S noha magam kíváncsi lettem volna, néző- és aspiránstársaim közül hányan értenek egyet Pató Pállal vagy rossz idő esetén a Lánchíd Alagútba tolásával, bebizonyosodik, hogy a HJIE tanárainak nem szabad hinni: a kérdőívek kiértékelésére nem kerül sor. Igaz, nem csak ők füllentenek: Novák Eszter, aki a Szabadegyetem működéséért rendezői minőségben vállalt felelősséget, például azzal riogat bennünket, hogy az előadóteremben ritka hideg vár ránk – ehhez képest aztán csoroghat rólunk a veríték.

 

10 hoppart - hajra hary 5Egyed Attila, Szilágyi Katalin, Chován Gábor és Herczeg Tamás (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

 

Szerencsére a veríték csorgása átvitt értelemben egyetlen pillanatra sem jellemzi a színházi estét; a Tündérgyár inkább oszlopcsarnokra, mintsem színházteremre emlékeztető helyiségében felszabadult, szellemes játékot láthatnak az ültetésnél jól helyezkedők. Az alapszituáció a lehető legegyszerűbb: a HJIE ünnepi rendezvényén a tanárok szólnak hozzánk, új aspiránsokhoz és az egyetlen tavalyról (illetve sokkal régebbről) itt ragadt bukott diákjához. Háry János rektor nagy örömére még vendégtanár is érkezik Münchhausen báró személyében. S rövidesen megkezdődhet a gyakorlati szemléltetés: mindennapjaink kínos igaz-, illetve nagyotmondásainak esetei peregnek le előttünk. A HOPPart társulat előadását szabad asszociációs rendszer szervezi; az egyes jelenetek hol szorosabban, hol lazábban kapcsolódnak a központi témához. Napjaink közéleti lódításai (például S. P. köztársasági elnök doktori disszertációja) éppúgy szóba – vagy éppen jelenetbe – kerülnek, mint saját mindennapi ügyeskedéseink, hol nagyravágyásból, hol tájékozatlanságból, hol jól felfogott érdekből kimondott, vagy éppen kényszer szülte, kénytelen-kelletlen kiizzadott hazugságaink. Láthatunk „ügyes” üzletkötést, kétségbeesett hazugságáradatba torkolló álláskeresést (melynek végén a kivételes mozgáskészségét és táncban való jártasságát sikeresen elhitető férfiút örömmel veszik fel tagjaik közé a mazsorettek), de gyakran egyetlen mondat is telibe találja hétköznapjaink tipikus füllentéseit. A játék nem feledkezik meg arról a Háry János-i, münchhauseni alapigazságról sem, hogy a hazugság összefügg az életet megszépítő illúzióval, hogy a füllentés a képzelet játéka, mellyel szebb világot álmodhatunk magunknak. E gondolat az előadás vége felé szépen fonódik össze a felvállalt személyességgel; a szerepből immár ki-kilépő színészek önmagukra vonatkoztatva játszanak el a képzelet, az illúzió hatalmával. Nem egyszerű feladat ez; a személyesség játékszervező erővé emelését Novák Eszter nem egy rendezésében (főként főiskolai osztályainak vizsgaelőadásaiban) éreztem korábban problematikusnak – ám itt a színészek olyan természetességgel vállalják fel ezt a személyességet, s olyan arányérzékkel itatják át öniróniával, hogy magától értetődőnek hat.

A többi jelenetben pedig az irónia, a szkepszis, az intellektuális humor békésen megfér, sőt tartalmasan keveredik a kabaréjelenetek, a villámtréfák tradicionális eszköztárával. A szereplők – a behízelgően talányos Háry János-i/rektori mosolyát a „szemléltető” jelenetekben is őrző Herczeg Tamás, az arcait, maszkjait könnyed eleganciával váltogató, sprőd humort vérbő komédiázással vegyítő Kiss Diána Magdolna, a tanárnői hűvösséget játékos kíváncsisággal, kedéllyel oldó Szilágyi Katalin, a karót nyelt hivatalnoki eleganciát a jelenetek előrehaladtával helyenként már-már burleszkbe fordító Chován Gábor, az örök vesztes „örökdiák” komikus sablonjába némi lírát is csepegtető Barabás Richárd és a „vendégtanárként” markánsan poentírozó, magával ragadó lendülettel komédiázó Egyed Attila – a humor különböző válfajaiban, tónusaiban egyaránt járatosnak tűnnek. 

Ilyen típusú előadást ezen a szakmai színvonalon legfeljebb egy veszély fenyegethet: a parttalanná válás. Szerencsére Novák Esztert és alkotótársait (íróként Jánossy Lajos és Kárpáti Péter neve áll a színlapon, de feltehetően a színészi ötletek, improvizációk is alakították a jeleneteket) nem hagyta cserben az arányérzékük; noha nem állíthatom, hogy nincs olyan jelenet, amely elhagyhatatlan lenne, s azt sem, hogy ne akadna egy-két fáradtabb pillanat, sőt, hébe-hóba egy-egy kevésbé ízléses poén, de a ritmus nem akadozik, a játék nem ül le, s nincs olyan érzésünk, hogy túlnőne a forma szabta kereteken. A végén pedig még egy kellemes meglepetés is ér. Ha a kérdőívek kiértékelésére nem is kerül sor, az azzal egyidejűleg megígért pezsgő ott vár a pulton – amíg a tanárok kara eljátssza a megszámlálhatatlan régi slágerből összeálló finálét, ki is ihatjuk a poharat. Van remény tehát, hogy nem pusztán illúzió és ámítás minden… 

URBÁN BALÁZS

 

NKA csak logo egyszines

1