Mindössze harminckilenc évet élt. Hivatásos színészi és rendezői pályája alig tartott tovább egy évtizednél. Rendezői életműve – ha nem számoljuk diákszínjátszókkal készített bemutatóit – tíz előadás. Ezzel írta be nevét a huszadik századi orosz és európai színháztörténet legjelentősebb alkotói közé. 

Nem érte meg a szovjethatalom tébolyult terrorját. Színházát nem zárták be, mint Tairovét, életét nem Sztálin hóhérai oltották ki, mint Mejerholdét. Az életrajzát nem kellett kozmetikázni, a nevét sem vakarták le a plakátokról. Nem vádolták formalizmussal. Egyetlen előadását sem tiltották be. Életében és halála után jelentőségéhez mérten lehetett írni róla hazájában. Korszakalkotó művei töretlen fényben vészelték át a véres diktatúra évtizedeit. 

1883. február 13-án (a régi pravoszláv naptár szerint február 1-jén) született Vlagyikavkazban. Apja, örmény iparos családjával Tifliszből (a mai Tbilisziből) települt át Észak-Oszétia székhelyére, ahol rövid idő alatt kifutófiúból a dohánygyár vezető emberévé nőtte ki magát. Benősült a gyártulajdonos családjába, és apósa halála után megörökölte a gyárát. Nemcsak a családnevét, de még örmény hangzású keresztnevét is oroszosította. Fiát már Jevgenyij Bogratyionovics Vahtangovként anyakönyvezték.

A kamaszfiú nehezen viselte a zord családi légkört. Irodalmi ambíciókról árulkodó naplójában sötét színekkel festette le szigorú, kedélytelen apját és a gimnázium önelégült, műveletlen, unottan tanító tanárait. Csak a baráti társaságában lelte örömét, ahol parázs viták folytak irodalomról, filozófiáról és mindenekelőtt színházról. Vlagyikavkaznak nem volt állandó színtársulata, de a rohamosan fejlődő városba szívesen jöttek vendégszereplésre a különféle rangú és méretű vándortársulatok. Később is szívesen emlegette feljegyzéseiben a korszak legendás színészeit, Ivanov-Kozelszkijt12, Mamont Dalszkijt3 és másokat, akiket gimnazistaként látott először színpadon. Az Adelgeim-fivéreket4 „első tanítómestereinek” nevezte.

 

Vahtangov - Vahtangov portré 0005

 

Hatodik gimnazista, amikor bekapcsolódik az iskola színjátszó csoportjának munkájába. Eleinte női szerepeket játszik (Gogol: Leánynéző – Agafja Tyihonovna, Osztrovszkij: A szegénység nem bűn5 – Pelageja Jegorovna), majd hamarosan sor kerül első rendezésére is: 1901 nyarán Csehov két egyfelvonásosát, A medvét és a Háztűznézőt állítja színpadra. Ezután minden esztendőben bemutatnak egy-egy darabot. Nyolcadikos, amikor műsorra tűzik Gerhart Hauptmann A béke ünnepe6 című drámáját, amely azért érdemel figyelmet, mert kilenc évvel később ez lesz az első rendezői munkája a Művész Színház Első Stúdiójában.

Az apa nem nézi jó szemmel fia vonzalmát a színházhoz. Örökösének tekinti, úgy tervezi, hogy később neki adja majd át a dohánygyár vezetését. Ezért érettségi után Rigába küldi a Műszaki Egyetemre. Ő azonban a rigai „nyaralást” arra használja fel, hogy a helyi amatőr csoportban eljátszik két szerepet. Az egyetemre nem veszik fel, de apja haragjától tartva nem tér vissza a szülői házba, hanem beiratkozik a Moszkvai Egyetem Természettudományi, majd Jogi Karára. Hamarosan bekapcsolódik az egyetem Színjátszó Körének munkájába. Első szerepe Vlasz Gorkij Nyaralók című művében. Miközben egyre nagyobb lelkesedéssel vesz részt az egyetemi színjátszásban, a nyári szünetekben a Vlagyikavkazi Zenei-Drámai Színjátszó Körben játszik és rendez. Hatalmas ambícióktól fűtve a Művész Színház repertoárjából válogatja össze az együttes programját. 1908-ban megrendezi az Éjjeli menedékhelyt, és eljátssza benne a Bárót, a következő nyáron pedig a Ványa bácsit állítja színpadra. Ebben példaképe, Sztanyiszlavszkij szerepét, Asztrov doktort alakítja, és az együttes nevét Vlagyikavkazi Művész Drámai Együttesre változtatja. Ez már nyílt hitvallás az egész további pályáját meghatározó Művész Színház és Sztanyiszlavszkij eszméi mellett. 1909 nyarán Vlagyikavkazban, majd 1910 januárjában a Moszkvai Egyetem Szmolenszki–Vjazmai Diákegyesületével bemutatja Knut Hamsun A birodalom kapujában7 című darabját. Nem az eredeti szöveget, hanem a Művész Színház átdolgozását használja. 

Amikor 1903 őszén Moszkvába kerül, a Művész Színház a fénykorát éli. A naturalizmus formai jegyeit követi. Sztanyiszlavszkij meghatározó élményei a meiningeni társulat moszkvai vendégjátékai 1885-ben és 1890-ben. „Előadásaik újfajta játékmódot mutattak be első ízben Moszkvának: történelmi korhűséget, népi jeleneteket, nagyszerű kivitelt, bámulatos fegyelmet és a művészet pompás ünnepének egész sorozatát” – írja önéletrajzában8. A Művész Színház rendkívüli gonddal összeállított első évadainak műsorát sok szempontból befolyásolják ezek a benyomások. Nyilvánvaló, hogy kirobbanó sikerű színházavató premierjük, Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj Fjodor Ioannovics cár című történelmi drámája azért került a program élére, mert ezzel is jelezni kívánták a meiningenizmus iránti elkötelezettségüket. 

Hatéves a Művész Színház, amikor Vahtangov megkezdi egyetemi tanulmányait. A lelkes színházrajongó szinte minden szabad estéjét a Művész Színházban tölti. Áhítattal nézi Csehov és Gorkij, Ibsen és Hauptmann műveit, vagy Shakespeare Julius Caesarját, amelyet többek között szintén azért tűztek műsorra 1903 őszén, mert a meiningeni társulat egyik leghíresebb előadása volt. Vahtangov rajongásában az sem elhanyagolható, hogy saját műkedvelő tevékenysége sok tekintetben hasonlít Sztanyiszlavszkij pályakezdéséhez. Bár későbbi kapcsolatuk vitáktól terhes, rokonszenvük és megbecsülésük akkor sem csökken egymás iránt, amikor már az ifjú tanítvány – mestere és példaképe elveire építve – túllép azokon a művészi igazságokon, amelyek a Művész Színház első korszakának híres előadásait jellemzik.

1905-ben házasságot köt Nagyezsda Bajcurovával, akit még a gimnáziumi évek alatt ismert meg. Apját csak utólag értesíti az esküvőről, ezért végleg megromlik a viszonyuk. A rátarti gyáros sohasem hajlandó befogadni a családjába a vagyontalan árvát, majd azt is megtiltja, hogy fia neve elhangozzon a családban. 1907. január 1-jén fiuk születik. A feleség mindvégig megértő társa és munkatársa Vahtangovnak, eleinte a Diákstúdió dramaturgja és mindenese, férje halála után pedig a Vahtangov Színház múzeumának munkatársa. Fia, Szergej Vahtangov építészetet tanul, később Mejerhold munkatársa.

1907-ben Vahtangov megismerkedik a vlagyikavkazi Tyerek9 című napilap tulajdonosával. Ettől kezdve rendszeresen jelennek meg kritikái, karcolatai és novellái. 1909-ben úgy dönt, hogy véglegesen színháznál kíván dolgozni. Jelentkezik Adasev10 színiiskolájába. A Művész Színházban ekkor még nem működött színészképző stúdió, elsősorban Adasev magas színvonalú tanodája gondoskodott az utánpótlásról. A tanári kar a Művész Színház első nemzedékének legjobbjaiból állt; Kacsalov11, Luzsszkij12, Leonyidov13 és mindenekelőtt Szulerzsickij14 voltak az iskola meghatározó egyéniségei. 

Az első félévi vizsgák után Vahtangovot áthelyezik a második évfolyamra, amelynek vezetője Szulerzsickij, a színház legendás alakja. Ezzel kezdetét veszi kettőjük művészbarátsága. Együttműködésük során Vahtangov egyre fontosabb szerepet tölt be az osztály életében, majd a színházban. Amikor Szulerzsickij 1911-ben meghívást kap Párizsba, hogy Régane15 színházában a Moszkvai Művész Színház előadása nyomán állítsa színpadra Maeterlinck A kék madárját, kedvenc tanítványát és asszisztensét is magával viszi. 

Az Adasev-iskola sikeres befejezése után munkatársnak szerződtetik a Művész Színházhoz.

A jól hangzó elnevezés valójában gyakornokot jelent. Az Adasev-iskola végzett növendékeinek többsége ezzel a munkaköri megjelöléssel kerül a színház kötelékébe. Többnyire néma szereplőként vesznek részt az előadásokban, akinek egy-két mondat jut, az már komoly elismerést és előrelépést jelent. A hatalmas létszámú társulatban nincs még igazán szükség utánpótlásra, a fiatalok megjelenése inkább feszültséget okoz az idősebb tagok körében. Sztanyiszlavszkij időnként mégis a munkatársak között találja meg kidolgozásra váró rendszerének kísérleti alanyait. Később megbízza Szulerzsickijt, hogy egy stúdió keretei között vezessen gyakorlati foglalkozásokat a fiatalokkal. Ebből lesz a Művész Színház Első Stúdiója.

 

Vahtangov IMG - Turandot - I. felv. _0004 A Turandot 1. felvonásának terve

 

Több új munkatárssal együtt Vahtangov is részt vesz a színház előadásain. Első szerepét Lev Tolsztoj Az élő holttest című drámájában játssza: a zenészek egyikét, egy gitáros cigányt az első felvonás második képében. De többféle segédszínészi és segédrendezői feladatot lát el Gordon Craig Hamletjében is. Később beugrással átveszi a Színészkirálynő szerepét.

1905 után a Művész Színház fejlődésében komoly törés következik be. Sok színháztörténész ezt a polgári forradalom bukása utáni elbizonytalanodással magyarázza, ez azonban csak részben igaz. A válságnak belső, művészi okai is vannak. A naturalizmust túlhaladó áramlatok Nyugat-Európából Oroszországba is elértek, amelyek hatására Sztanyiszlavszkij felülvizsgálni kényszerül addigi nézeteit. Meghalt Csehov, Gorkij pedig 1906 elején az Egyesült Államokba emigrált, majd Capri szigetén élt. Sztanyiszlavszkij a szimbolizmus felé fordul, majd a modernizmus más képviselői iránt kezd érdeklődni. Előbbinek kiemelkedő eredménye A kék madár ősbemutatója, utóbbinak pedig Gordon Craig számos kockázatot rejtő meghívása. Bár a Hamlet előadása – néhány fanyalgó bírálat ellenére – rendkívüli szakmai siker, a társrendező szerepét kényszerűségből vállaló Sztanyiszlavszkij számára idegen marad a zseniális fantaszta önvallomásos előadása. A tér absztrakt világát mesterkéltnek, a színészek játékát külsőségesnek érzi, amely minden ízében ellenkezik saját ízlésével és célkitűzéseivel.

1913. november 15-én a Művész Színház Első Stúdiójában sor kerül Vahtangov rendezői bemutatkozására. Kilenc évvel a vlagyikavkazi premier után újra megrendezi Hauptmann művét, A béke ünnepét. A dráma, amelynek címe a karácsonyra utal, és egy család tragikus széthullásáról szól, talán azért vonzotta, mert apja házának fojtogató légkörére emlékeztette. A színház vezetői idegenkedve fogadják a színpadról áradó túlfűtött, hisztérikus játékot. Szulerzsickij szerint a szeretetről kellene szólnia az előadásnak, nem pedig a gyűlöletről. Amikor a főpróbán Sztanyiszlavszkij megnézi az előadást, undorítónak nevezi, és hallani sem akar róla, hogy nyilvánosság elé kerüljön. Szulerzsickij azt javasolja, mutassák meg legalább a Művész Színház társulatának. „Az »öregek« mentettek meg bennünket – emlékezik az egyik szereplő16. – Nagyon tetszett nekik az előadás. A fő védelmezője Kacsalov volt. Meggyőződéssel mondogatta, hogy remek, amit csináltunk, Vahtangov pedig tehetséges rendező. Hirtelen minden megváltozott – az előadásnak hatalmas sikere lett. Nagyszerű kritikák jelentek meg.”

A béke ünnepe premierje után két héttel a Kereskedelmi Főiskola hallgatói megbeszélést tartanak, amelyen elhatározzák, hogy Diákstúdiót alapítanak, és bemutatják Borisz Zajcev17 A Lanyin-kúria című művét. A csoport vezetésére és a rendezésre Vahtangovot kérik fel. Vahtangov ugyan nem lelkesedik a darabért, de úgy gondolja, jó alkalom lesz, hogy kipróbálja a gyakorlatban a Sztanyiszlavszkij-rendszert. Az első próbán a következőket mondja: „Kötelességemnek tartom, hogy terjesszem és népszerűsítsem Sztanyiszlavszkij eszméit. Ezért jöttem önökhöz.” A krónikás ezúttal is az egyik szereplő, aki így folytatja: „Amit a későbbiekben Sztanyiszlavszkij rendszereként ismertetett, természetesen a vahtangovi értelemben felfogott szisztéma volt. Vahtangov mindig azt mondta, hogy nemcsak Sztanyiszlavszkij nézeteit fejti ki, hanem Szulerzsickijét és a sajátját is. Amit Vahtangov hozzáadott a Művész Színház elképzeléseihez, már akkor a teátrálisabb irányba mutatott.”18 

A Lanyin-kúria súlyos bukás. A kritikák fölényeskedve élcelődnek a rendező szokatlan megoldásain. Vahtangovot nem keserítik el a bírálatok, inkább előrelépésnek tekinti a vállalkozást. A Művész Színház vezetői viszont szigorúan ítélik meg, hogy ifjú munkatársuk kudarcot vallott egy műkedvelő stúdióban. Eltiltják minden külső tevékenységtől. A csoport azonban nem esik szét, ahogy sokan gondolták, inkább „illegalitásba” vonul. Titoktartást fogadnak, és másfél évig nem lépnek nyilvánosság elé. Eleinte a tagok lakásán meg vendéglőkben, mozikban próbálnak, majd a Manszurov közben bérelnek egy ötszobás lakást. Ennek két szobájában lakik 1918-ig a Vahtangov család. És 1915 áprilisában itt kerül sor a Diákstúdió első estjére, amelyen egyfelvonásosokat mutatnak be meghívott közönség előtt. A következő években még két hasonló szerkezetű vegyes műsort készítenek Csehov és Maupassant műveiből. 

Közben Vahtangov az első főszerepét is megkapja az Első Stúdióban: a gonosz Thakleton játékkereskedőt Dickens Tücsök a tűzhelyen című kisregényének színpadi változatában,19 három héttel később pedig ugyanitt újabb rendezésére kerül sor. Színpadra állítja Berger20 Özönvíz című darabját, és benne – Mihail Csehovval21 felváltva – eljátssza az egyik főszerepet, Frasert. Az előadás érdekessége, hogy különböző felfogásban formálják meg a szerepet: a tönkrement tőzsdeügynök ábrázolása Mihail Csehov alakításában a groteszk tragikumig fokozódik. Izgatott és elkeseredett, de nem törődik bele a sorsába. Vahtangov szerepfelfogása szerint viszont eleve elfogadja a csődhelyzetet. Elvesztette minden reményét és feladta a küzdelmet. 

Miután Sztanyiszlavszkij megnézte a főpróbát, hasonlóan megalázó jelenet zajlik le közöttük, mint A béke ünnepe esetében. Naplójában a felháborodott Vahtangov ezt írja az Özönvíz próbájáról: „Idejöttek, durván belegázoltak a darabba, tapintatlanul letiporták azt, ami az enyém volt, beleszóltak, anélkül, hogy engem megkérdeztek volna, széttaposták, fejszével estek neki. Engem pedig nem érdekelt többé az Özönvíz.”22

Másnap Sztanyiszlavszkij egy fényképet küld Vahtangovnak ezzel a dedikációval: „A kedves Jevgenyij Bogratyionovics Vahtangovnak, akit szívből szeretek…Ön megújult művészetünk első gyümölcse. Szeretem Önt, mert tehetséges pedagógus, rendező, színész, mert igazi művészetre törekszik; mert képes fegyelmezni önmagát és másokat; képes harcolni, és képes legyőzni a fogyatékosságokat. […] Hiszem és tudom, hogy az út, amelyet választott, elvezet a nagy és megérdemelt győzelemhez. Szeretettel és hálával – K. Sztanyiszlavszkij.”23 

1916 őszén megkezdődnek az immár Vahtangov-stúdiónak24 nevezett egykori Diákstúdióban Maeterlinck Szent Antal csodája című művének előkészületei. Ugyanekkor indulnak Ibsen Rosmersholmjának próbái az Első Stúdióban. Decemberben meghal Szulerzsickij. Az Első Stúdió vezetését egy igazgatótanács veszi át. A tényleges művészeti irányítás Vahtangov kezébe kerül. 

 

Vahtangov -Sztanyiszlavszkij 0006Sztanyiszlavszkij

 

Az októberi forradalom nem befolyásolja Sztanyiszlavszkij művészi elképzeléseit. 1918. október 15-én egy régi vágású úriember modorában üres frázisokat pufogtató, kínosan udvarias levelet ír a moszkvai színházak újonnan kinevezett komisszárnőjének25, aki felszólította a felügyeletére bízott intézményeket, hogy a forradalmi időknek megfelelő műveket tűzzenek műsorra: „Bonyolult és hatalmas művészetünk vajon miképpen reagálhatna a rohanó eseményekre? Minél jelentősebbek az események, annál több időre van szükségünk, hogy feldolgozzuk, és színpadi alkotásokban ábrázoljuk azokat. Egyelőre nem tehetünk mást: jó darabokat kell játszanunk minél jobb előadásban.”26 A Művész Színház egyetlen „politikai” tette, hogy a forradalom tizedik (!) évfordulója tiszteletére, vagyis 1927 őszén bemutatja Vszevolod Ivanov27 Páncélvonat című drámáját.

A szovjet színháztörténet kénytelen utólag néhány semmitmondó megnyilvánulásból azt sejtetni az utókorral, hogy a Művész Színház tagjai egyértelműen a forradalom mellett foglaltak állást. Erre azért is szükség van, mert a hatalom hamarosan a szocialista realizmus hivatalos fellegváraként deklarálja az intézményt. Néhány megbízható visszaemlékezés mégis hírt ad arról a zűrzavarról és félelemről, amely kialakult a társulatban. Borisz Zahava memoárja28 szerint próbálták őrizni a „kolostor” magas falait, valamiféle elefántcsonttornyot építettek maguk köré, és igyekeztek kimaradni a politikai eseményekből. Jellemző tény, hogy az 1917-es évben a Művész Színház egyetlen bemutatót tartott.29

Vahtangov sohasem politizált, a színház iránti megszállottsága minden más eseményről elterelte a figyelmét. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lett volna véleménye a forradalomról. Naplójában ilyen bejegyzések olvashatók: „Október 27-én, pénteken éjszaka Moszkva különböző pontjain lövöldözés kezdődött. […] Puska-, revolver- és ágyúlövések. Két napja már, hogy nem járunk ki az utcára. Ma nem hozták házhoz a kenyeret. Azt esszük, ami van. Éjszakára beszegezzük az ablakokat, hogy ne szűrődjön ki a fény. Az újságok nem jelennek meg. Mi megy végbe itt, és ki kire lövöldöz – nem tudjuk. […] Ki győz? A »bolsevikok« vagy a kormányalakulatok?”30 

1917. december 25-én átveszi a Bolond szerepét Shakespeare Vízkeresztjében. Az 1899 óta műsoron lévő előadásba több új szereplő áll be, a szerepátvevő próbákat Vahtangov vezeti. Az Első Stúdió 1918 áprilisában mutatja be a Rosmersholmot. Maeterlinck művének premierjére fél évvel később, szeptemberben kerül sor a Vahtangov-stúdióban.

A Rosmersholm előadásával kapcsolatosan kettős feladat vezérli: egyrészt ez az első eset, hogy a Művész Színház és az Első Stúdió tagjai egyenrangú partnerekként játszanak együtt, másrészt eltökélte, hogy az új helyzetet kihasználva a Sztanyiszlavszkij-rendszer elveit átülteti a gyakorlatba. Az első cél nem valósult meg. A szereposztás úgy alakult, hogy a bemutatón egyedül Rebekka West megszemélyesítője, Olga Knyipper31 képviselte a Művész Színház társulatát, aki tíz évvel korábban már játszotta a szerepet. (A másik művész színházi tag, Leonyid Leonyidov megbetegedett, így a premieren Vahtangov ugrott be helyette Brendel szerepébe.) Vahtangovnak sikerült ugyan Sztanyiszlavszkij szerepalkotással kapcsolatos elveit a legmesszebb menőkig érvényesíteni, de ennek eredménye az lett, hogy az előadás megrekedt a pszichologizálásban. A dráma elégikus zeneiségét és balladisztikus hangulatát nem sikerült megragadni. A környezet ábrázolásában megpróbáltak a hétköznapi valóságtól eltávolodni, de a színészi játék a századforduló naturalizmusát ismételgette.

A kudarc tanulsággal szolgált Vahtangov számára. Életművének további öt darabját a Rosmersholm fiaskója nélkül aligha emlegethetné az utókor a XX. századi színházművészet legjelentősebb alkotásai között.

1918 nyarától felgyorsulnak az események. Sztanyiszlavszkij kérésére dolgozni kezd a Varsóból és Białystokból érkező Habima Stúdió tagjaival, amelynek eredménye lesz négy évvel később a Dibuk bemutatója. Anatolij Gunszt32 is meghívja tanítani drámai stúdiójába, amely azonban egy év után – Gunszt váratlan halála miatt – megszűnik. 1919 januárjában Vahtangov súlyos műtéten esik át. Orvosai egy ideig titkolják előtte, hogy gyomorrákja van. Amikor két hónappal később újabb operációra kerül sor, maga is sejti már, hogy betegsége végzetes. Erre leveleiben is gyakran tesz célzásokat. 1919. március 29-én az Első Stúdió kiválik a Művész Színház kötelékéből. Az igazgatóság Vahtangovra bízza a döntést: a Művész Színház tagja kíván-e maradni (immár nem munkatársként, hanem mint a társulat teljes jogú tagja), vagy a távozókkal tart. Vahtangov az utóbbi megoldást választja. 1919. augusztus 26-án Lenin bejelenti a színházak államosítását. 1920. szeptember 13-án a Vahtangov Stúdiót a Művész Színház Harmadik Stúdiója néven felveszik a Művész Színház kötelékébe.

Maeterlinck Szent Antal csodája című drámájának kétféle színpadi megoldása (Vahtangov-stúdió 1918. április 23., Művész Színház Harmadik Stúdiója, 1921.január 29.) új korszakot nyit Vahtangov pályáján. Most is a realizmus kérdése foglalkoztatja: hogyan lehet hétköznapi valóság egy szent megjelenése a földön, és hogyan lehet természetes dolog egy halott feltámadása. Az első változat – Vahtangov szavaival – Maeterlinck mosolyát ragadja meg, a második inkább a szatirikus vonásokat hangsúlyozza. Amit a Rosmersholmban elmulasztott: itt rakja le a fantasztikus realizmus alapjait. „Én az előadások színpadra vitelének mai módozatait keresem, azt a formát, amely teátrálisan hat” – mondja néhány héttel a halála előtt tanítványainak33. Azt is hozzáteszi, hogy legszívesebben „teátrális realizmusnak” nevezné munkásságát, de ez fából vaskarika, mert minden színháznak teátrálisnak kell lenni. Ha nem az, akkor hiányzik belőle az alkotás folyamata.

A Szent Antal csodája második változata már nem a megbocsátó szeretetről szól, hanem az éles szatíráig fokozza a darab lírai iróniáját. Ennek egyenes folytatása Csehov Lakodalom című egyfelvonásosának két bemutatója (1920. szeptember, Vahtangov-stúdió, 1921. szeptember, Művész Színház Harmadik Stúdiója) amely új alapokra helyezi Csehov műveinek színpadra állítását. Köztudott, hogy az író elégedetlen volt azzal a szomorú és szentimentális hangvétellel, amellyel darabjait a Művész Színházban játszották. Vahtangov a felnagyítás és a groteszk eszközeivel közelít Csehov tragikus bohózatához. Nem a megértés és a megbocsátás egyszerűsége, hanem a tragikomikum bonyolultsága csábítja.

Strindberg történelmi drámája, a XIV. Erik az Első Stúdióban kerül színre, tehát Sztanyiszlavszkij rendszerén nevelkedett, kiforrott színészekkel. „Ez az előadás kísérlet a Stúdió részéről, hogy a színpadi tartalom (az átélés művészete) számára színpadi, színházi formát találjon írja Vahtangov.34 – Mostanáig, híven Sztanyiszlavszkij tanításához, a Stúdió az átélés művészetét igyekezett elsajátítani. Most, híven Sztanyiszlavszkij tanításához […] a Stúdió is a színházi formák keresésének szakaszába lép.”

Strindberg drámájának témája az uralkodó és a nép szövevényes kapcsolata. Vahtangov úgy dönt, hogy újszerűen fogja kifejezni a nép tragédiáját és Erik tragédiáját, az életerő és a hanyatlás, a nép és a király, az emberség és az embertelenség világát. A maszkok, a díszletek és a jelmezek a villám cikázását idézzék. És ez a cikázás határozza meg a színészek játékát is. Az erős lendülettel meghúzott éles vonalak már a Szent Antal maszkjaiban is megjelentek, és megjelennek majd Vahtangov két utolsó művében, a Dibukban és – más módon – a Turandotban is. Ez a különleges stilizáció nem tompítja, éppen ellenkezőleg, felnagyítja az átélést, vagyis az egyetlen pszichológiai folyamatként értelmezett színpadi cselekvést.

Slojme Anszki35 Dibuk című drámai legendájának és Gozzi Turandot hercegnőjének előadására ugyancsak párhuzamosan készült Vahtangov, és a két premiert is mindössze egy hónap választotta el egymástól. A Habima Stúdió kezdő színészekből állt, akik a héber nyelv és a zsidó kultúra ápolását tűzték ki célul. A Turandot a Harmadik Stúdió új épületében, az Arbaton került bemutatásra.

A Dibuk egy ősi zsidó legendát dolgoz fel. Arról szól, hogy a vándorló lélek néha egy-egy élő ember testébe költözik, és miután lelkük egyesül, megnyugvást talál. Vahtangov nem a szertartások etnikai hűségére és a misztikus színezetre építi az előadást. Lehatol a történet, a jellemek és a konfliktusok mélyéig, kiszabadítja a költői témát, és ezzel a groteszk színpadi forma kerül a felszínre.

A kortársak emlékezete szerint a darab rendkívül szuggesztív filozófiai mélységet kapott, érzelmileg sokkal erőteljesebbé vált, mint az eredeti misztikus legenda. Vahtangov rendezésében a misztikum helyére nemes és gazdag költészet lépett. Tovább fejlesztette a „halott és az élő ellentétét”, amely már a XIV. Erikben és a Szent Antalban is foglalkoztatta. Aligha tévedés feltételezni, hogy Anszki műve többek között azért vonzotta, mert ő maga is egy kisebbséghez tartozott. A zsidó szellemiségben saját örmény őseinek hiedelemvilágát fedezte fel. Ezért válhatott megrendítő személyes vallomássá az előadás.36 „A Dibuk döbbenetes erővel hatott a nézőkre – írja Jurij Zavadszkij –, és bár a Habima Stúdió parányi helyiségében mutatták be, úgy éreztük, a művészet ereje téren és időn túlra viszi a nézőt, mintha valami furcsa, nyugtalanító, felforgató, a szívet szaporább dobogásra késztető álomba ragadná.”37 A dráma értelmezésében Vahtangov közismerten spiritualista beállítottsága is szerepet játszott. Több kutató szerint a Tibeti halottak könyve38 tanai is érvényesültek rendezésében. 

A Turandot hercegnő: búcsú, végrendelet és vallomás a színházról. A tragikus-tragikomikus zsidó legenda misztikus félhomálya után a napfényes Itáliát idéző vidám, önfeledt játék. A játékosok ünnepélyes öltözetben, frakkban, estélyi ruhában bevonulnak. A főpróbán – amelyen a Művész Színház és a Stúdiók tagjai vesznek részt – Jurij Zavadszkij felolvassa a kórházban fekvő Vahtangov üzenetét: „Mestereink, idősebb és ifjabb társaink! Higgyék el, hogy a mai előadás formája a Harmadik Stúdió számára az egyetlen lehetséges forma. Ez nem csupán a Turandothoz, de Gozzi bármelyik meséjéhez illik. Mai formát kerestünk Gozzihoz, amely illik a Harmadik Stúdió fejlődésének jelenlegi szakaszához.” Ezután bemutatja a szereplőket. Keringő szólal meg, ugyanaz a keringő, amelyet már az Özönvízben is hallhattak a nézők. Egy örmény népdal feldolgozása. Felmegy a függöny. A futurizmus és a kubizmus jegyeit elegyítő, furcsa színpadon, még a commedia dell’arte dobogójának primitív statikai szabályait is felrúgó, szertelenül bolondos díszletben ruhadarabok hevernek szanaszét. A Truffaldinót játszó színész elkiáltja magát: „Hopplá!” A társulat tagjai megragadják a tarka köpenyeket, fátylakat, stólákat, és táncra perdülnek. Aztán pillanatok alatt magukra öltik a jelzéseket, és a közönség szeme láttára sminkelni kezdenek. Átalakulnak a mese szereplőivé. Vidámak, jókedvűek. A zannik előkészítik az első felvonás helyszínét. A vidámság gyakran előtör, még a tragikusnak látszó pillanatokban is. Ezt az egészséges jókedvet egy haldokló vezényli a távolból, aki nem lehet jelen a főpróbán. Csak a fináléban komorul el a játék. A vidám muzsika az előadás végén szomorúan szól. A színészek maszk nélkül jönnek elő, megfogják egymás kezét, egyetlen fejbólintással elbúcsúznak a nézőktől, majd elvonulnak a függöny mögé.

Ami pedig a prológus és a finálé között történik, az artisták könnyedségét imitáló, hihetetlenül precíz, mozgalmas, üde és bölcs komédia egy szeszélyes és kegyetlen kínai hercegnőről meg a szerelemről. Régmúlt korokat idéző, minden pillanatában XX. századi színház, amelyben minden látszólagos, valóságtól elemelt és mégis színigaz. Az anakronizmusok, a kiszólások, a „rögtönzések” ugyanolyan természetességgel ragadják el a közönséget, mint a szereplők mélyen átélt, hiteles érzelmei. Ezt a különös és magától értetődő hitelességet még az ötven év után készült rekonstrukció előadásán is éreztük39

1922. február 27-én Vahtangov levelet küld Sztanyiszlavszkijnak, amelyben ezt írja: „Ma van a Turandot főpróbája. Csaknem bizonyos vagyok benne, hogy nem fog tetszeni Önnek. Ha csak néhány soros véleményt küldene, azzal is roppantul lekötelezne és meghatna.”40A főpróba után Sztanyiszlavszkij ezt írja a Harmadik Stúdió vendégkönyvébe: „Éjjel háromkor írom ezt, a Turandot főpróbája után. Az élmény túl nagy és örömteli: a művész izgalma zavarja a bennem rejlő tehetségtelen irodalmárt. 

Gratulálok – nagyszerűek!!!

De a legnagyszerűbb a mi kedves Jevgenyij Bogratyionovicsunk. Önök azt mondják: ő az én tanítványom. Örömmel vállalom, hogy a mesterének nevezzenek, azért, hogy büszke lehessek rá.”41 

Három hónappal később, 1922. május 29-én meghalt Vahtangov. 

„A színházi naturalizmust meg lehet tanulni – mondta egyszer tanítványainak. – A naturalizmusnak nincs saját arculata. El lehet sajátítani a realizmust is. De lám, Gogol világa, ez a fantasztikus realizmus világa. A Művész Színház Revizor-előadásán az Oszipot játszó Volkov42 naturalista alakot, Lilina43 és mások pedig realisztikus alakokat ábrázolnak. Mihail Csehov ellenben a fantasztikus realizmus módszerével alkotta meg Hlesztakovot. Amit Volkov csinál, az nem színház, amit Misa Csehov csinál, az viszont színház. 

A színházban nincs helye a naturalizmusnak, sem a realizmusnak, csakis a fantasztikus realizmusnak. A helyesen megtalált teátrális kifejezőeszközök lehelhetnek csak igazi életet a színpadra vitt írói alkotásba. A kifejezőeszközöket is meg lehet tanulni, de a formát meg kell alkotni, fantáziánk segítségével létrehozni. Éppen ezért nevezem ezt fantasztikus realizmusnak. A fantasztikus realizmus létezik, és uralkodóvá kell válnia minden művészeti ágban.”44

Vahtangov művészi nagysága mindenekelőtt abban van, hogy Sztanyiszlavszkij rendszerét a hétköznapi valóságból átemelte a teatralitás valóságába. 

Sztanyiszlavszkijé pedig abban, hogy időben felismerte: korszakalkotó tanítása nem végállomás, hanem biztos kiindulópont a huszadik század színházművészetében. 

 

 

BALOGH GÉZA 

 

Felhasznált irodalom:

Vahtangov. Zapiszki, piszma, sztatyi (Feljegyzések, levelek, cikkek). Szerk.: N. M. Vahtangova, I. D. Vendrovszkaja, B. J. Zahava. Moszkva–Leningrád, 1939.

Nyikolaj Gorcsakov: Rezsisszjorszkie uroki Vahtangova (Vahtangov rendezői órái). Moszkva, 1957.

Tyeatralnaja Enciklopegyija, I–VI. (Színházi Lexikon), Moszkva, 1961–1967

Staud Géza: Az orosz és szovjet színház a XX. században. In: A színház világtörténete, I–II., Bp., 1972.

Vahtangov műhelye. Bp., 1979. Szerk.: Neumark Anna

Peter Simhandl: Színháztörténet. Bp., 1996.

Lábjegyzetek:

1 Mitrofar Trofimovics Ivanov-Kozelszkij (1850–1898) Zsitomirban statisztaként kezdte pályáját, majd Kijevben lépett fel, és hamarosan a korszak jelentős színészeként aratta sikereit. Legjelentősebb szerepei: Hamlet, Shylock, Franz Moor (Schiller: Haramiák) és Ferdinánd (Ármány és szerelem).

2 Mamont Viktorovics Dalszkij (1865–1918) előbb vándorszínész, majd a moszkvai Kis Színház és a pétervári Alekszandrinszkij Színház tagja, Dmitrij Puskin Borisz Godunovjában, Csackij Gribojedov Az ész bajjal jár című komédiájában. 

3 Robert (1860–1934) és Rafail Adelgeim (Adelheim, 1861–1938) német származású orosz testvérpár. A bécsi Konzervatórium drámai szakán végezték színészi tanulmányaikat, majd német nyelvű színpadokon, Ausztriában, Németországban és Svájcban kezdték pályájukat. 1894-ben visszatértek Oroszországba, és utazó társulatot alapítottak. Robert hősi szerepkörben (Othello, a Lear király Edgarja, Karl Moor, Faust), Rafail intrikusként működött (Jago, Shylock, III. Richárd, Mefisztó). Nagy kulturális missziót teljesítettek: klasszikus műveket játszottak olyan vidékeken is, ahol korábban nem járt színház. 

4 Bednoszty nye porok, 1853.

5 Das Friedenfest, 1890. A diákszínjátszók 1904-ben Beteg emberek címen mutatták be, Vahtangov Wilhelm szerepét játszotta.

6 Ved Rigets Port, 1895. A drámát 1909 márciusában mutatta be a Művész Színház Nyemirovics-Dancsenko és Vaszilij Luzsszkij rendezésében. Miután három színpadi művét eljátszották, 1929-ben a Moszkvai Művész Színház tiszteletbeli tagjává választották az akkor már Nobel-díjas norvég írót.

7 K. Sz. Sztanyiszlavszkij: Életem a művészetben. Gondolat, 1967. 150. Gellért György fordítása.

8 A lap a várost átszelő kaukázusi folyóról kapta a nevét.

9 Alekszandr Ivanovics Adasev (1871–1934) színész, a Művész Színház alapító tagja. 1890-ben vidéki társulatoknál kezdte pályáját. Magániskolája 1913-ig működött, ezután vidéken volt szerződésben. 1923-tól a Kijevi Orosz Színházban játszott és tanított. 

10 Vaszilij Ivanovics Kacsalov (1875–1948) 1900-tól haláláig a Művész Színház kiváló színésze. Műkedvelőként eljátssza A revizor Hlesztakovját, a Leánynéző Podkoljoszinját és másokat, majd hivatásos színésznek áll. A Művész Színházban 50 szerepet játszik el, a Három nővér Tuzenbachját, a Cseresznyéskert Trofimovját, az Ivanov címszerepét, az Éjjeli menedékhely Báróját. Ő volt Hamlet Gordon Graig 1911-es rendezésében. 

11 Vaszilij Vasziljevics Luzsszkij (1869–1931) színész, rendező, a Művész Színház Második Stúdiójának egyik szervezője.

12 Leonyid Mironovics Leonyidov (1873–1941) 1901-ig vidéken játszott, majd két évig a moszkvai Kors Színház tagja volt. 1903-tól haláláig a Művész Színház jelentős színésze. 1935-től az Állami Színművészeti Főiskola (GITISZ) tanára, majd vezetője.

13 Leopold Antonovics Szulerzsickij (1872–1916) író, festő, rendező. Gorkij ajánlására lesz a Művész Színház játékmestere, az Első Stúdió vezetője. Diákéveiben Tolsztoj titkára és rajongója. Tolsztojánus morálja és világfelfogása nemcsak Vahtangovra, az egész Művész Színházra nagy hatással van.

14 Régane (Gabrielle-Charlotte Réju, 1856–1920) korának ünnepelt francia színésznője. Nevezetes alakításai: Daudet Saphója, Ibsen Nórája és a Szókimondó asszonyság Hübscher Katája. Vendégszerepelt Európa és Amerika számos városában, Budapesten is járt. 1905-ben önálló színházat alapított.

15 Szofja Giacinotova (1895–1984). In: Hriszanf Herszonszkij: Beszélgetések Vahtangovról (Beszedi o Vahtangove). Magyarul: Vahtangov műhelye, Gondolat, 1979, 80–81.

16 Borisz Konsztantyinovics Zajcev (1881–1972) orosz író, műfordító. Turgenyev és Csehov követőjének vallotta magát. A Lanyin-kúria folyóiratban jelent meg. 1922 júniusában, amikor a bolsevik vezetés a politikailag veszélyesnek ítélt értelmiségi csoportok egy részét kiutasította az országból, emigrációba vonult.

17 Leonyid Volkov (1893–1976). In i. m. Magyarul: In: Vahtangov műhelye, 84. 

18 A darab Borisz Szuskevics dramatizálásában és rendezésében került bemutatásra 1914. november 24-én.

19 Johann Henning Berger (1872–1924) svéd író. Özönvíz című drámáját az Első Stúdió premierje után több oroszországi színház is műsorára tűzte. 

20 Mihail Alekszandrovics Csehov (1891–1955) a XX. századi orosz színjátszás kiemelkedő alakja, Anton Pavlovics Csehov unokaöccse. 1913-ban lett a Művész Színház és az Első Stúdió tagja. 1924 és 1928 között az Első Stúdióból alakult Második Művész Színház művészeti vezetője volt, majd emigrációba vonult. Berlinben, Párizsban, a balti országokban játszott és rendezett. 1936 és 1939 között Angliában színiiskolát vezetett, majd haláláig az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Rudolf Steiner antropozófiájának híveként az anyagon túli, érzéki realitás lehetőségeit kereste a színészi ábrázolásban. [A színészhez – A színjátszás technikájáról című könyvéből (Polgár Kiadó, Budapest, 1997., ford.: Honti Katalin) részleteket közölt a Criticai Lapok 1997/8–9. száma – a szerk.]

21 Vahtangov: Zapiszki, piszma, sztatyji. (Feljegyzések, levelek, cikkek) Szerk.: N. M. Vahtangova, L. D. Vendrovszkaja, B. J. Zahava. Moszkva–Leningrád, 1939. 157. 

22 A dedikált fénykép ma a Vahtangov Múzeumban látható.

23 A hivatalos neve: Drámai Stúdió J. B. Vahtangov vezetésével.

24 Jelena Konsztantyinovna Malinovszkaja (1875–1942) kultúrpolitikus, pártfunkcionárius, később hosszabb ideig a moszkvai Nagy Színház igazgatója.

25 K. Sz. Sztanyiszlavszkij: Szobranyije szocsinyenyij v voszmi tomah. Tom 8 – Piszma 1918–1936 (Összegyűjtött művei nyolc kötetben. 8. kötet – Levelek 1918–1938), 9. 

26 Vszevolod Vjacseszlavovics Ivanov (1895–1963) autodidakta őstehetségként kezdi írói pályáját. Később egyik kötetét freudizmussal vádolják, és szovjetellenesnek nyilvánítják. A Páncélvonat (Bronyepoezd 14–69) a bolsevikok vezette orosz munkások és parasztok öntudatra ébredéséről szól. A háború után valamennyi „szocialista“ országban, így Magyarországon is bemutatták. 

27 Szovremennyiki (Kortársak). Moszkva, 1969. Borisz Jevgenyevics Zahava (1896–1977) színész, rendező, pedagógus. A Diákstúdióban kezdte tevékenységét, Vahtangov valamennyi Harmadik Stúdió-beli rendezésében részt vett. Vahtangov halála után a Harmadik Stúdió, illetve a Vahtangov Színház egyik vezetője lett.

28 Dosztojevszkij: Sztyepancsikovo lakosai. Bem. 1917. szeptember 26.

29 Vahtangov naplójegyzeteiből és feljegyzéseiből 1917–1918. In: Vahtangov műhelye, 190. 

30 Olga Leonardovna Knyipper-Csehova (1868–1959), a Művész Színház alapító tagja, Csehov, Gorkij, Ibsen és Hauptmann nőalakjainak kiváló megszemélyesítője, Csehov felesége.

31 Anatolij Ottovics Gunszt (1859–1919) színész, festőművész. Halála után növendékei a Diákstúdióban folytatják tanulmányaikat.

32 Jevgenyij Vahtangov. Két beszélgetés tanítványaival. In: A színház ma. Szerk.: Lengyel György. Bp., 1970. 141. 

33 A Kultura Tyeatra című folyóirat 1921. április 5-i számában.

34 Más átiratban Sólem An-ski (1863–1920) vityebszki születésű, jiddis és orosz nyelvű író, költő, néprajztudós. Részt vett az októberi forradalomban, de a bolsevik párt győzelme után Varsóba költözött. 

35 Anszki eredetileg jiddisül írta meg a darabot, majd lefordította oroszra, mert szerette volna, ha orosz színpadon is színre kerül. A Habima Stúdióban Hájim Bialik (1873–1934) héber fordításában játszották.

36 Jurij Zavadszkij: Ucsityelja i ucsenyiki (Tanítók és tanítványok). Moszkva, 1975. Jurij Alekszandrovics Zavadszkij (1894–1977) Vahtangov egyik legkedvesebb tanítványa és asszisztense, a Turandot Kalafja. Ő tervezte a Dibuk maszkjait. Később a Művész Színház tagja, 1940-től haláláig a Mosszovjet Színház főrendezője. 

37 A halott lelkét a halál és az újjászületés közötti 49 napig tartó bolyongás útján eligazító imaszöveg. A mű egyes részei még a VIII. század közepe előtt keletkeztek. Jung mélylélektani irányzata a kollektív tudattalan és az archetípusok igazolásához használta fel. 

38 A Vahtangov Színház 1963-ban – Ruben Szimonov (1899–1968) rendezésében, aki az eredeti előadásban Truffaldinót játszotta – felújította az előadást, amelyet 1973-ban Budapesten is láthattunk.

39 Levél Sztanyiszlavszkijnak. In: Vahtangov műhelye, 347. 

40 U.o. 350. 

41 Leonyid Andrejevics Volkov (1893–1976), 1921-től 1927-ig az Első Stúdió és a Művész Színház tagja, később más moszkvai színházakban tevékenykedett.

42 Marija Petrovna Lilina (1866–1943) a Művész Színház alapító tagja, vezető színésznője, Sztanyiszlavszkij felesége.

43 Jevgenyij Vahtangov: Két beszélgetés tanítványaival. In: A színház ma. Szerk.: Lengyel György. Bp., 1970. 144. (A Művész Színház Revizor-előadását bíráló passzus nem jelenhetett meg a magyar kiadásban, ezt orosz nyelvű forrásokból idézem.)

 

NKA csak logo egyszines

1