A színikritikus lehetetlen helyzetbe szorult. Holott csak annyi a tiszte, hogy egy előadást annak esztétikai minősége szerint ítéljen meg. Nem számíthatja be, kinek volt rossz napja, mi nyomaszthatja, egzisztenciális vagy érzelmi gond. Mert igaztalanságokhoz vezetne, hiszen nem ismerhetjük mindenkinek búját-baját, mentségét. Amikor a Macska a forró bádogtetőn premierje volt, nem tudhattuk még, milyen sors elébe néz a Budapesti Kamaraszínház. Kisvártatva derült ki, hogy minden támogatást megvonnak e társulattól. Mire ez az írás megjelenik, alighanem eldől, megszűnik-e vagy továbbélhet-e valamilyen módon. Nincs teátrum, amelynek felszámolása ne volna kár. „Alkossatok remekműveket!” – vélhetik a zsdanovi kultúrpolitikusok nyomán a jelenkoriak. (A filmes „anekdota” szerint, a többit ne is forgassák le.) Csakhogy a remekművek mindig egy nagyobb merítésből csillannak ki a rostán. Egy művészet közös tapasztalataiból születhetnek meg. Mindazonáltal az ítésznek maradnia kell a látottaknál, még ha kifejezi is együttérzését a veszélyeztetettek iránt, a válságos szituációban. Holott minduntalan belebotlik olyan tényekbe, amelyek a nehézségekre utalnak.

Tehát… A Tivoli színpadán bemutatták a Macska a forró bádogtetőn című Tennessee Williams-drámát. A színlap jelzi, hogy „befogadott produkció”. Ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy nem, vagy nem csak e színház anyagi forrásaiból jött létre, külső pénz segíti a gazdálkodást. De megvan a hátulütője is. Előadásra verbuválódott csapat nagy ritkán érhet fel egy összeforrott társulattal. A szereplőknek csupán egyike állandó tagja a Budapesti Kamarának. Jóllehet az „m. v.” megjelölés a szereposztásban csak három színész nevénél bukkan fel (talán azért, mert ők másutt tagok), ám a szabadúszó többieket is (közülük ketten a József Attila Színház felbomlott társulatának számkivetettjei) a vendégek sorában találni meg a színház honlapján. Ki egyszer-egyszer, ki többször vendégeskedett már e társulatban. Az alkalmi gárdának mintegy a fele leginkább egy tévésorozatban volt partnere egymásnak, nem pedig színpadi munkában. Érezni is a játékban, hogy más-másképpen közelítik meg feladatukat.

 

20-21 tivoli - macska 10Varju Kálmán és Tahi Tóth László (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

 

Bárhonnan is származik a produkció fedezete, aligha dúskáltak az anyagiakban. Nem költöttek új fordításra, a mintegy fél évszázados, Bányai Geyza tollából való magyarítást vették elő, amelyet a forgatókönyvíróként (többek között Szabó István társszerzőjeként) ismert Vészits Andrea kurtított-gondozott mint dramaturg. Bizonyára jót tett volna egy frissebb szöveg, mégsem írható minden hiányérzetünk a porosodó párbeszédek rovására. Az eredeti mű felett is eljárt az idő. A szereplőiben bajos felismerni kortársainkat. Hol érvényes még az a patriarchális modell, amelyben a már nagypapa korú apa megkérdőjelezhetetlen tekintély, akinek a születésnapjára féltucatnyi unokával összesereglik a família? Lehet, persze, hogy csak busás javai miatt tisztelik. De manapság könnyen szétesik egy család, nagy ritkán tartanak fenn olyan házasságot, amelyben az egyik vagy a másik fél kényelmetlenül érzi magát. Különösen azok számolják fel hitvesi kapcsolatukat, akiket nem béklyóz meg anyagi kényszerűség. A kőgazdag családi potentát, Big Daddy régen faképnél hagyta volna Big Mamát, hogy inkább luxusprostituáltat rendeljen, ha igényli lankadó férfiassága. Végképp felfoghatatlan, miért marad a fiuk, Brick a felesége, Maggie mellett, ha már többé nem kívánja az ágyába. Nyakatekert bonyodalomnak tetszik, hogy Maggie azért volt kész megcsalni a legjobb barátjával, hogy bebizonyítsa a „harmadikról” annak lappangó homoszexualitását. Aminek gyanúja öngyilkosságba kergeti a fiatalembert. Ez a huszadik század derekán lehetett halálba taszító dráma. Hiába unszol az előadás ajánlója úgy, hogy lássuk meg történetükben huszonegyedik századunkat, mi több, a mi országunkat. A lelki hányattatások még hagyján, de az a környezet, amibe ágyazódnak, méginkább hiteltelen a szemünkben. Kis magyar honunkban még csak „mutatóban” születtek meg olyan mamutvagyonok, amelyekre máris örökösök ácsingóznának. S ha mégis, problémájuk aligha közös azokkal az embertársaikéval, akik zömmel megtöltik a nézőteret.

Mégsem szerencsés a Pollitt család környezetét „leszegényíteni”. Hiszen akkor mi a tétje annak a csatározásnak, amelyet az apa várható hagyatéka miatt vívnak? Egy átlagosnál kevéssel mutatósabb bútorzatot, silány tolóajtót tett a színtérre a díszlettervező Kovács Yvette, aki több itteni tervezésekor gyakorolhatta, hogyan lehet kijönni szűkös költségvetésből. Csupán mímelik az eleganciát azok az öltözetek, amelyek szemlátomást nem éppen minőségi holmik. Amiről megint nem a tervezőjük, Molnár Márk tehet, arról viszont igen, hogy a nők ruházata évtizedeket ingadozik. Vagyis a külsőségek a színjátékot éppen csak kiszolgálják, de nem emelik meg élvezhető látvánnyal. Ez van…

Nem tapasztalt rendezőt választottak a Williams-dráma színrevitelére. Asztalos Szandra alighanem debütáns, legalábbis nem találni nyomát, hogy rendezett volna hivatásos színházban. De egy huszonéves embernél még van esély, hogy személyében egyszer csak kétségtelen tehetséget fedezhetünk fel. Sajnos, nem ez történt. Mintha egyetlen leleménye az volna, hogy az előadás legelején egy rokonkislány lopózik be Brick és Maggie szobájába, hogy az öltözőasztalkánál szépítgesse magát. Így nem „in medias res” kell a párnak elkezdenie a dialógusát. Ám a „jópontot” máris elveszti azzal, hogy vaksötétbe burkolja a jelenetet, inkább sejtjük, mintsem látjuk, mit is csinál a gyereklány. Azt már nem mondanám rendezői találatnak, hogy egy televízió is kerül a színre, vagyis furcsamód annak egyik felső sarkába, amelynek műsorába belekattintgatnak, majd később, mintegy funkciót váltva afféle „családi videót” látni rajta. (Jó volna, ha színházi rendezőink végre észrevennék, jöjjenek akár a film irányából, hogy színpadjainkon unásig elszaporodtak a vetítések, kamerázások.) Különben semmi olyant nem találhatni, ami akár értelmezésben, akár színészvezetésben, akár stílusban eredeti lenne. Még ha volt is a rendező gondolataiban érdekesség, nem sikerült kiviteleznie. Mintha csupán rábízta volna magát a szereplőkre.

Tettek már ilyet más rendezők is, akiknek a produktuma mégis legalább „középkategóriásnak” tűnhetett, ha nagyon erős színészgárdával vágtak teendőjükbe. Különben is, ha még van értelme e drámát előadni, akkor olyan nagyságrendű színészekért érdemes, amilyen volt Elizabeth Taylor és Paul Newman a filmváltozatban, vagy a Víg színpadán Ruttkai Éva, Darvas Iván, Páger Antal. De most semmi ilyesmi nem igazolja. Maggie, a „macska” ezerszínű egyéniség. Karmol és törleszkedik. Csordultig tele kihívó erotikával, szívós küzdőszellemmel, ősi túlélőösztönnel. Bővében van ellenszenves tulajdonságoknak is – erőszakos, ravaszkodó, gátlástalan –, amelyeket viszont átsző a férje iránti szerelme. Mindettől fényévnyire esik Hábermann Lívia. Középszerű, undok nőszemélyt alakít, aki csak „teszi magát”. Mintha nem is szenvedélyből, csupán egyfajta női rutinból vetné be a csábítás eszközeit, hogy visszahódítsa párját. Ilyenre szokták mondani: szereposztási tévedés.

Tahi Tóth László sem egy „pater familias”, akinek a kegyéért kuncsorognának. Nem telik ki tőle az erély. Fogatlan oroszlán egyetlen mordulásától is előbb riadnának meg, mint ettől a nyűgös Big Daddytől. Tahi Tóth Lászlónak volt már olyan szakasza a pályáján, amikor (kivált Horvai Istvántól) rendre kapott laza artikulációjához, puha mozgásához, benső tartalmaihoz nem illő drámai szerepeket. Ahogy akkor sem, most sem tud „kibújni a bőréből”, holott látszik, tesz erőfeszítéseket. A férfinép sorában Bede Fazekas Csaba játssza az egyik fivért, Goopert a szerep papírformája szerint, de egyedi mozzanatok nélkül. Dányi Krisztiánnak és Maday Gábornak a pap, illetve az orvos szerepében olyan csökevényes feladat jutott, hogy jelenlétüket hiába „tuningolják” lelkiismeretesen, voltaképp nem is hiányoznának a színről. 

A női galériát egészíti ki Juhász Réka, aki Mae-ből amolyan „kis-karaktert” formál. Inkább csak láttatja Gooper szülésre specializálódott nejét, már-már a kívülállók szemszögéből. Nem érzi át tulajdon szempontjait, egy sokgyermekes asszony szorongását, aggodalmát, kapaszkodását abba a jólétbe, amelyet elveszíthet. Árnyalatos portrét mutat fel Andai Györgyi. Big Mamája afféle régi feleség, a hajlott életkor jeleit is hordozva, akinek mindene a család; szinte észre sem veszi: szeretteinek inkább a terhükre van, semmint hogy viszonoznák érzéseit. Jóval finomabb jelenség, mint akit nem szívelhetnének. Az unokákat, Maggie gúnyosan hajtogatott szavával a „nyakatlan gnómokat” a már emlegetett kislány képviseli. Úgy, mintha egy ismerős lánykát bíztak volna meg a szereppel. Tamási Luca sem külsejében, sem viselkedésében nem olyan utálatos, mint amilyennek a színmű leírja az elkényeztetett gyerekhadat. 

Brick szerepére Varju Kálmánt hívták meg, aki talán még soha nem tette ki a lábát a Vígszínházból, ahol gyakorta olyan előadásokban játszik, amelyek korántsem döngetik a színházművészet csúcsait. De képes rendre kimagaslani. Ahogy most is megtalálja azt a „modus vivendit”, amellyel lerázza magáról mind a szerep, mind a partnerek elégtelenségeit. Játékát nem színezgeti azzal, hogy Brick hovatovább alkoholista. Nem tesz haszontalan nyomatékot arra, hogy a korábbi sportember éppen begipszelt lábú bicebóca. S egy Brick házaséletét firtató kérdésre egyetlen hangsúlyával is helyére tudja igazítani a sikamlós talányt, vajon nem lappangott-e barátságában részéről is férfivonzalom. Mindent kirostál, ami másodlagos. De kemény állapotrajzot ad egy olyan emberről, aki már bezárta a lelkét a méltatlanok elől, visszahúzódott a maga világába, amelyről lepattint minden közeledést. Undorát, fájdalmát, reménytelenségét sem teszi közszemlére. „Észak-fok, titok, idegenség.” Vajon szeretné-e még, hogy szeressék?

Nagy ritkán születik olyan előadás, amelyben valami méltánylandó ne akadna. Társulat sincs, amelyben ne működnének jelesek. (A Budapesti Kamarába például Stefanovics Angéla miatt érdemes el-eljárni.) Ezt látva látni kell. Tudva tudniuk kell azoknak, akik nem egy-egy előadásról, de művészsorsokról ítélkeznek. 

BOGÁCSI ERZSÉBET

 

NKA csak logo egyszines

1