Arthur Miller drámáját akkor szokás elővenni, ha a színház jutalomjátékhoz akarja juttatni középkorú férfiszínészét. Így volt ez, amikor Mensáros László, Kern András, Bodrogi Gyula vagy Haumann Péter ragadta meg Willy Loman bőröndjét. Így lehetne Jordán Tamás esetében is. Színészi oeuvre-jébe nagyon beleillik ez a szerep. Érdekes a találkozás abból a szempontból is, hogy néhány éve Alföldi Róbert rendezésében Ben bácsit, Willy Loman külföldre szakadt testvérét játszotta a Thália Színház színpadán. Azt a Bent, aki a család mintaképe, hiszen Willyvel ellentétben meg tudta valósítani az álmait.

A szombathelyi előadás mégsem egyszerűen Jordán Tamás jutalomjátéka. Mégpedig azért nem, mert Hamvai Kornél újrafordítása mérhetetlenül közel hozza a történetet. Hol van már az az idő, amikor Tímár József két legendás bőröndjével az 1959-es magyarországi bemutatón az amerikai álmot vitte színre, és az ügynökök is óceánnyi távolságban voltak.

Ma fájdalmasan kopognak a szavak, és ismerős a közeg. Willy Loman családja a házrészletek napi gondjával küzd, kölcsönökből, előlegekből vegetál, és egy nagyobb nyereményben vagy legalább egy biztos állásban reménykedik. Azt gondolja, hogy majd a gyerekek megvalósíthatják önmagukat, de körülöttük is beszűkült a tér. Generációk élnek napról napra, kilátástalanul. Elért hozzánk Amerika, és Miller drámája aktuálisabb, mint valaha.

Valló Péter rendezése belemerül ebbe a köznapi világba. Mintha azt szeretné, hogy nézője jelenetről jelenetre egyre otthonosabban érezze magát, s a Loman családban, ha nem is önmagára, de legalább a rokonára, a szomszédjára ismerjen. Elidőzik a részleteken, elpepecsel a szituációk aprólékos kidolgozásán. Teszi ezt mindaddig, amíg a kilátástalanság és a végeláthatatlanság ábrázolásával egy élettérbe hozza nézőit és szereplőit.

Valló a múlt és jelen közötti mozgásokat a beszélgetések hangulati váltásával érzékelteti, s így mutatja meg azt az utat, ahogy egy életvidám, a gyerekei jövőjét építgető család eljut a nihil olyan szintjére, amiből már nincs kiút. A pergő, családi melegséggel és nevetéssel teli képek éles kontrasztot alkotnak a motyogós, lelassult, egymás és önmaguk becsapására épülő jelenbéliekkel. 

Ebbe a világba Ben bácsi, a testvér nem léphet be – Avass Attila játssza afrikai zene kíséretében, távolságtartóan-kioktatóan –, hiszen egyszer úgy döntött, más utakon halad tovább. A családi élettéren kívülről beszélget a testvérével, onnan csábítja őt egy új világba, látja el tanácsokkal. De ez az út nem Willy útja.

Az övét a rendezés egy Chryslerben teremti meg. A maga fizikai valójában uralja a színpadképet az az autó – a díszletterv is Valló Péter elképzeléseit tükrözi –, ami az ügynök utazásainak, emlékezéseinek, kudarcainak színtere, s ami a halálba segíti őt. Az autó egy-egy elforgatása jelzi, hogy telik az idő, hogy már egy másik idősíkban, egy másik beszélgetésben vagyunk. Ez a kabrió az ügynök temetésének színhelye is. A lepellel letakart kocsi a ravatal, amely előtt Linda Loman keserűen kopogó szavakkal búcsúzik a férjétől. Rekviem szól az ügynökért.

 

az ugynok_halala_6 - szombathelyKiss Mari és Jordán Tamás (fotó: Nagy Ákos Balázs)

 

Jordán Tamás azért jó Willy Loman, mert az ügynök múltjából eredeztethetően tudja megfogalmazni a kudarcra ítéltetett kisembert. Willyje önbecsapásból építkezik, úgy hessegeti el magától a való világ történéseit, mintha egy másik dimenzióban létezne. Egész életét a valakivé válni törekvése és kudarca mozgatja. A tervek szintjén megreked az élete. Jordán mesterien mutatja meg az ügynöknek azt a képességét, ahogy igyekszik az álmai között tartani az életét. Hiába próbálják szembesíteni, mindig van egy megszépítő, egy félreértelmező mondata. Jordán Tamás ügynöke belefárad önmagába. Egyre elkeseredettebben, hitehagyottabban hazudja, amiben hinni akar. Lelkesedése befelé fordulásba, fásultságba vált. S amit végképp nem tud elviselni, az az állásának elvesztése. A más miliőben szocializálódott ember ezt a szégyent már nem bírja ki. 

Kiss Mari Linda Lomanként a sok mindent átélt asszonyt játssza el. Ismeri férje minden hibáját, mégis mellette áll, ha kell, gyermekei ellenében is. A színésznő végtelen szeretetből, a családja iránti aggodalomból építi fel a szerepét. Olyan nőt játszik, akinek férje helyett is két lábbal a földön kell járnia és összetartania a három férfit. Nem sikerül. Ezért is olyan mély a fájdalma férje koporsója előtt. Végre szabadok lehetnének, adósságok nélkül élhetnének – és akkor magára marad.

Biff és Happy, a két fiú – más-más habitussal – hordja magában az apai örökséget. Boldogulni akarnak, nagyobb erőfeszítések nélkül, stikliktől sem visszariadva. Közös vállalkozásról ábrándoznak, de a tett elmarad. Kálmánchelyi Zoltán Happyként egy laza, italba és nőkbe menekülő embert játszik, aki legalább a kocsmában lehet valaki. Orosz Róbert Biffje sokkal érzelmesebb. Megszenvedi, hogy a mintaapa képét már tizennyolc éves korában el kellett vesztenie. A színész szépen járja végig azt az utat, ahogy a fiú eljut a saját gyengeségével való szembenézésig. Kudarcként éli meg, hogy apjával ugyanezt nem tudja megtenni. S a Lomanokra jellemzően elmenekül. 

Jordán Tamás, kezében a két hatalmas bőrönddel, meggörnyedt testtartással úgy érkezik, mintha Tímár József lépne be a Nemzeti Színház szoborparkjából. És úgy távozik, mint egy önmagával elszámolni nem tudó, tévútra csúszott kisember valahonnan Magyarországról.

CSIZNER ILDIKÓ

 

NKA csak logo egyszines

1