A magyarországi bábszínházaknak – kevés kivételtől eltekintve – két születésnapjuk van. Az egyik, amikor amatőr bábcsoportként létrejöttek, a másik, amikor – évtizedekkel később – hivatásos együttessé alakultak. Mostanában sokan ünnepelnek kerek évfordulókat, hiszen a jelenleg intézményes keretek közt működő tizenhárom hazai bábszínház többsége a rendszerváltás idején született. Az 1949-ben Állami Bábszínházzá avanzsált Mesebarlang egészen 1981-ig az egyetlen hivatásos bábszínház volt az országban. A fejlődésnek ez a sajátosan magyar útja sok problémát okozott mind a budapesti Állami Bábszínháznak, mind az amatőr státuszban tevékenykedő együtteseknek. Az Állami Bábszínháznak nem kellett megküzdenie az első helyért, hiszen azt a színházi struktúra biztosította számára. Az amatőrmozgalom semmilyen vonatkozásban nem jelentett a számára konkurenciát. Nekik kezdettől fogva más feladatot szántak a kultúra irányítói.

 

20 Fából faragott Eszter - BobitaA fából faragott királyfi, 1981

 

A helyzet csak a nyolcvanas években változott meg némiképp, amikor Pécsett, majd Egerben, végül pedig Kecskeméten, a város színházainak tagozataként, hivatásos bábszínházak létesültek. A tagozati lét azonban kezdettől fogva konfliktusok forrása lett. A pártállam idején elképzelhetetlen volt, hogy önálló színházként kezdjék meg hivatásos életüket, hiszen a színházi struktúra szent és sérthetetlen volt. Pécs esetében még kézenfekvőnek látszott a „betagozódás”, hiszen a város Nemzeti Színháza több tagozattal működött, de sem az egri Gárdonyi Géza Színház, sem a kecskeméti Katona József Színház nem rendelkezett olyan tapasztalatokkal, amelyek az önálló részleg megfelelő működését biztosították volna.

Az idén kettős jubileumát ünneplő pécsi Bóbita 1961-ben jött létre Kós Lajos vezetésével mint a város Művelődési Központjának bábcsoportja. Amikor a helyi kulturális élet irányítói felkérték Kós Lajost, már tíz éve működött Pécs Város Művelődési Háza Bábszínháza néven egy lelkes csoport Zágon Gyula szigetvári festő-, szobrászművész és rajztanár vezetésével. A tíz év alatt közel negyven bemutatóra került sor. Eleinte a korabeli amatőr bábjátszás „klasszikusait” játszották, többnyire a Népművelési Intézet kiadványaiban megtalálható feldolgozásban. Vasárnap délelőttönként két-két előadást tartottak a Mária (később Déryné, jelenleg ismét Mária) utcai Művelődési Házban, amely egészen a közelmúltig a Bóbita otthona volt. 

1961-ben a tízéves évfordulón jelentős esemény hívta fel a szakma figyelmét az addig nem sok érdekességgel szolgáló együttesre. A Művelődési Ház igazgatója felkérte Németh Antalt, aki akkor már két esztendeje a Pécsi Nemzeti Színház rendezője volt s a Művelődési Házban is rendszeresen tartott előadásokat és rendezett felolvasó-színházi esteket, hogy vegyen részt az együttes munkájában. A háború után hosszú időre félreállított kiváló rendező csak néhány éve kerülhetett vissza a pályára. Kaposvári és kecskeméti évei után eleinte legharmonikusabb éveit töltötte a pécsi színháznál. A bábművészet régi szerelmese boldogan fogadta a meghívást, és azonnal megkezdte az előkészületeket. Régi kedvencét, Prokofjev Péter és a farkas című szvitjét kívánta bábpantomimként színpadra állítani. Mivel a darab alig félórás, Vass Lajos meseoperájával, A kiskakas gyémánt félkrajcárjával egészítette ki a műsoridőt. A tervezésre Koós Ivánt hívta meg. 1961. április 23-án, a Bábjátékos Tájkonferencián lezajlott bemutató kirobbanó sikert aratott mind a konferencián részt vevő szakemberek, mind a gyerekközönség előtt. Németh Antal lelkesedése nem ismert határt. Máris újabb terveket szövögetett az együttessel. Koós Ivánhoz írt levelében a Csongor és Tünde bábszínpadi lehetőségeit ecsetelte. Mint annyi nagyszabású és merész terve, ez is megvalósulatlan maradt. 

 

20 Peter es a farkas - BobitaPéter és a farkas, 2012

 

De a Péter és a farkas azóta is emblematikus műként tér vissza a Bóbita műsorára. 

1961 őszén már Kós Lajos az együttes vezetője. „Elérkezettnek láttam az időt, hogy […] mielőtt kilépünk ország-világ elé, nevet találjunk, hogy mindazt, ami ezután jön, egy szimbolikus névvel lehessen összekapcsolni” – írja visszaemlékezésében. – „Ha kimondom ezt a nevet, mögötte jelenjen meg egy kép, egy báb, egy előadás képe, egy zene, melyet mi játszottunk. […] A töprengő, alaposan átgondolt variációk közül legteljesebb örömömre a »BÓBITA« név győzött, Honti Kati újságírónő javaslatára.”1 

Egy évig tartó előkészületek után 1962 szeptemberében került sor a bábszínház újbóli megnyitására. A díszbemutatón egy orosz népmese-feldolgozást és egy Vitéz László-játékot játszottak. Három héttel később Andersen A bűvös tűzszerszám című meséjének premierjére került sor, majd az év végén ismét műsorra tűzték Németh Antal két rendezését, A kiskakas gyémánt félkrajcárját és a Péter és a farkast. A következő években a legkisebb korosztályhoz szóló mesék jellemezték a műsort. Valamennyi előadás tervezője és rendezője Kós Lajos volt. A stíluskeresés eredményei elsősorban a képzőművészeti megformálásban és a technikai sokféleségben érvényesültek. 

A gyerekelőadásokban kialakított formanyelv 1965-re annyira magabiztossá vált, hogy a felnőtt-közönség megszólítására is sor kerülhetett. Az első biztatást a Magyar Televízió Ki mit tud? vetélkedőjén aratott kirobbanó sikernek köszönhette az együttes. Az 1965 februárjában lezajlott elődöntőn színes kesztyűkbe bújtatott kezek táncoltak Jerome Kern zenéjére, az áprilisi középdöntőn kesztyűsbáb-kutyák énekeltek dixielandet, a júniusi döntőben bemutatott összeállításban csupasz, meg csirkéknek és kacsáknak „álcázott” kezek táncoltak Bach- és Rossini-feldolgozásokra. A hirtelen jött ismertség és országos népszerűség jótékonyan hatott a műsorterv további alakulására. A felnőttek számára elsősorban zenei művekre készült produkciókat mutattak be: hat évvel a Péter és a farkas emlékezetes premierje után Kós Lajos kesztyűs kezekre tervezte és rendezte újra Prokofjev szvitjét. Ugyancsak kézpantomimként készítette el egy másik Prokofjev-mű részleteinek felhasználásával a Romeo és Júlia bábszínpadi változatát. Kétszer veselkedett neki Bartók operájának, A kékszakállú herceg várának, három változatban készítette el Muszorgszkij Egy kiállítás képei című szvitjét.

1981. január 1. nevezetes dátum a huszadik századi magyar bábjátszás történetében: megalakult az ország második hivatásos bábszínháza. „Régi terv volt, hogy a Bóbita bábszínházzá alakuljon” – nyilatkozta Kós Lajos. – „Fokozatosan mindig előbbre kerültünk a fejlesztési listán, részben úgy, hogy az előttünk lévő elképzelések megvalósultak, részben meg úgy, hogy más terveknek a költségek miatt egyelőre reménytelen volt a megvalósulásuk.”2 

Az első „hivatásos” bemutató a Lúdas Matyi volt, Giovannini Kornél dramatizálásában és rendezésében. A második évadban sor került a Bóbita addigi legnagyobb vállalkozására, két Bartók-mű, a Cantata profana és A fából faragott királyfi premierjére. A következő évben Kodály Háry Jánosát tűzték műsorra bábpantomimként, a szvit zenéjére, Schéner Mihály tervezésében. Az est második részében Sztravinszkij Pulcinellája került színre kézpantomimként. Mindkét produkciót Kós Lajos rendezte. A későbbi években a zenei művek paródiákkal egészülnek ki. 

Kós 1989-ig vezette az együttest, őt Lénárt András követte. 1994-től Sramó Gábor áll az intézmény élén. A Bóbita 2004-ben kivált a Pécsi Nemzeti Színház kötelékéből, és önálló intézményként működik. 

 

20 Operasaláta - BobitaOperasaláta, 1983

 

A vezetésben bekövetkezett személyi változásokat – mint mindig mindenütt – konfliktusok kísérték. Majd’ három évtizeden át Kós Lajos személye, ízlése, művészi karaktere határozta meg az együttes működését. Bár a hivatásos időszaktól kezdve több rendező és tervező dolgozott a társulattal, ez kevésnek bizonyult a „békés átmenethez”. Mindkét művészeti vezető a következő nemzedék markáns képviselője, mégsem az volt a feladatuk, hogy az addiginál korszerűbb irányzatot honosítsanak meg. Kós maga is – részben a budapesti Állami Bábszínház klasszicizáló hajlamú tendenciái ellenében – már amatőr korszakában a nyitott bábszínház híveként működött. Munkáit az élő játékos jelenléte, a paraván elhagyása, a különféle technikák és méretek alkalmazása jellemezte. Az utódoknak nehezebb utat kellett választaniuk: a tartalom felől kellett megújítani a színház arculatát.

Ennek első nyilvánvaló eredményei az O´Kane és a holttest című ír származású kocsmaszínházi rémmesében voltak láthatók (rendező: Sramó Gábor, tervező: Krizbai Judit). Egészen más utat képviselt Szabó Zsuzsa produkciója, A kígyókirály gyűrűje című interaktív játék. Ennek a költői tisztasága és álomvilága teljesedett ki a Kiss Anna verseire született Hol van a világ vége? című előadásban, amely az új korszak nemzetközi hírnevének megalapozója volt. (Alkotói: Kovács Márton zenész, Szabó Zsuzsa, Néder Norbert és Kövecses Mari tervező-kivitelező, Rumi László rendező és Szabó Zsuzsa színész-bábjátékos.) 

A színház jelenkori törekvéseit a hagyományőrzés és az útkeresés egyensúlya jellemzi. A műsorban békésen megférnek egymás mellett az Aladdin és a Holle anyó hagyományos illúziószínházi ambíciói A Szelek Ura és az Esők Úrnője meg a Japán mesék nemes teatralitásával (író: Tömöry Márta, tervező-rendező: Szász Zsolt), a Diótörő magától értetődő korszerűségével és közvetlenségével (tervezők: Mátravölgyi Ákos és Grosschmid Erik, rendező: Kiss Rita), valamint a legkisebbekhez szóló mesefeldolgozásokkal, a Csicseri történettel, a Mosó Masa mosodájával, a Gőgös Gúnár Gedeonnal, vagy akár a csecsemőszínházi előadásokkal. 

A hagyományőrzés része, hogy új székhelyükön, a Zsolnay Kulturális Negyedben impozáns bábszínházzá átépített „zöld ház”-ban a nagyterem a 2008-ban elhunyt alapító, Kós Lajos nevét viseli. És szimbolikus értékű az is, hogy az ötvenedik évadban ismét bemutatták a Péter és a farkast (tervező: Mátravölgyi Ákos, rendező: Kuthy Ágnes).

BALOGH GÉZA 

 

jegyzetek

1 Kós Lajos: A Bóbita. Pécs, 1993.

2 Szále László interjúja. Színkép, a Népművelés melléklete, 1981. szeptembe

 

NKA csak logo egyszines

1