A Gothár Péter rendezte Vaknyugat főszereplője az Átrium Film-Színházban Welsh atya – méltán. Nemcsak Alföldi Róbert nagyszerű alakítása okán, de dramaturgiailag is teljesen indokoltan. A Vaknyugat Welsh atya tragédiája, és legfeljebb még az iránta érzett vonzalmát vaskos tréfákkal leplező Kicsilányé, amennyiben Welsh atyával elveszti élete értelmét. A Connor testvérek meghitt gyűlölködése úgyszólván stagnál, civódásaik dinamizmusa egy – mint a történet során kiderül – gyerekkoruk óta tartó állóháború megrögzöttségeiből és találékony változatosságából adódik. Harcuknak legfeljebb a tétje nőtt azáltal, hogy apjuk halálával megfordult a viszony, immár a fivére ártatlanságát (hamis) tanúként igazoló Valene (Ficza István) kerül fölénybe az egyébként erősebb, veszélyesebb Colemannal (Rétfalvi Tamás) szemben, aki azért még így, kiszolgáltatottan sem marad adósa – legfeljebb az évek óta folyamatosan dézsmált pálinka és hasábkrumli tekintetében. Lételemük a viszály, összetartozásuk alapja a megszokás, ingerküszöbük pedig igen magas, ami nem zárja ki, hogy Coleman egy a frizurájára tett rossz megjegyzésért lepuffantsa az apját.
Welsh jövevény ebben a gondolkodását tekintve komótos, érzelmeiben, tetteiben szangvinikus közegben, az isten háta mögötti kis ír faluban, ahol az egymás gyilkolászása lelkileg és fizikailag egyaránt bevett, mindennapos szokás, miként arról a szerző, Martin McDonagh trilógiájának másik darabja, a Leenane szépe is árulkodik, s ahol még a nevének helyes kiejtését sem képesek megtanulni. Mint katolikus pap, Welsh volna hivatott megmenteni az elkárhozott lelkeket, ám megváltás helyett ő maga esik bűnbe s jut feltehetően örök kárhozatra, amikor belátván tehetetlenségét, öngyilkosságot követ el, búcsúlevelében a Connor testvérek megbékélését kérve. Az akklimatizálódás következtében elhatalmasodott alkoholizmusa tisztánlátását nem, csupán az önbecsülését vette el.
Alföldi Róbert, Rétfalvi Tamás és Ficza István (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
A Coleman és Valene egymás ellen elkövetett mind szörnyűbb múltbéli akcióit felszínre hozó békülési kísérlet tulajdonképpen Welsh atya történetének epilógusa, amely visszamenőleg igazolja kétségbeesett tettét: a megváltás ebben a környezetben reménytelen. E felismeréssel legfeljebb a néző megváltható: azt a környezetet kell megváltoztatni, ahol a szentek szobrocskáinak gyűjtögetésében kimerülő vallásos hittel jól megfér a gyűlölet, a zsarolás, a bűn leplezése útján elkövetett bűnpártolás és rablás, s ahol békés együgyűségben lehet tönkretenni egymás életét.
McDonagh nem a groteszk történet fekete humorral, erős kontúrokkal megrajzolt – Gothár rendezésében a szó szoros értelmében is – szereplőit kárhoztatja, hanem azt a világot, amelyben ilyenekké lettek. Van, aki képes elviselni ezt a világot, és még jól is tudja magát érezni benne, mint a Connor testvérek, és van, aki nem, mint a körülményeket pontosan értő, ám a tehetetlenségtől meghasonlott Welsh, vagy az elvágyódó Kicsilány. Szó sincs azonban melodrámáról; a szerző s a szöveget fordító Varró Dániel teremtette nyelvi közeg, az ismétlések ritmusa, dinamikája szellemes, sajátos költészetté szublimálja a lehangoló képet – de hisz Villon, Rimbaud vaskos, trágár humora is költészet. Balladisztikusan szép a tengerbe egyszerűen csak besétáló, belegyalogoló önveszejtők verbálisan megidézett képe, miközben az egészen meg rengeteget lehet nevetni.
A szöveget és helyzeteket pontosan értelmező előadásban Alföldi Róbert intellektuálisan rendkívül finoman, érzékenyen megemelt Welsh atya alakításához méltó partnerek a Connor fivéreket játszók, a Színművészeti Egyetemen ezekben a szerepekben Gothárral már gyakorlatozott Ficza István és Rétfalvi Tamás, s Mészáros Piroska bumfordian, érdesen kedves Kicsilánya, akiről nem tudható, csalódottságában melyik utat választja majd, a maradást-e, vagy az elmenekülést.
SZŰCS KATALIN ÁGNES
