A látvány rögtön ismerős volt, ahogy bementem a Miskolci Játékszínbe, de elég lassan jöttem rá, hogy honnan. Rusznyák Gábor ugyanis másodszor rendezte meg A Gézagyereket, de a korábbi, marosvásárhelyi előadást csak videón láttam. Így azt sem tudom megítélni, hogy vajon a tavalyi előadásból is annyira hiányzott-e a darab lényege, az alcímben jelölt istendráma, mint a mostani miskolciból. Másképp mondva, a filozófiai emelkedettség, távlat.

Pedig Cseh Renátó díszlete éppen az elvont tartalmakra, a stilizálásra utalhatna. A jelképes, gondolati tartalmú kockás konyhakő szerepe megnövekszik, meghatározza a teljes látványt. Az egész tér csupa kocka. Különböző sötétségű szürke tömbök mindenütt. Kockák, téglatestek. A játéktér fölött jelképes szállítószalag van, drótkötél jár körbe, amelyen kampókra akasztva mindenféle, a szöveget ugyancsak jelzésszerűen kiegészítő, díszletelemeket, kellékeket helyettesítő tárgyak érkeznek, mintegy illusztrálva a szöveget. Autóajtó, családi fotó, plüsskutyák ketrecbe zsúfolva – a ketrec tetején még egy autóba való bólogató kutyus is akad. Bevásárlószatyor is jön, amikor kell, pedig az anya kezében is van egy, amely előbb üres, és a boltos lány egy lufival földuzzasztottra cseréli ki. A sofőr játék busszal ügyeskedve közlekedik, a címszereplőt pedig elektromos szerkezet emeli a magasba, hogy onnan végezze isteni feladatát. Gézagyerek ágyául mélyedés szolgál, benne hálóban labda párnaként és kellék gyanánt a végső dühkitöréshez.

Rusznák András és Máhr Ági (fotó: Bócsi Krisztián)

A sok játékos-ötletes absztrakció azonban bizonyára már magában is ellenkező hatást váltana ki. A történet komolyságát fenyegeti. A színészi játék viszont ezt részben erősíti, részben cáfolja. Alapvetően realisztikus, pszichologizáló, emberi-lélektani hitelre törekszik. Ahol meg ettől kissé elrugaszkodik, ott humorizálásba, viccelődésbe siklik át. Különösen a kocsmai jelenetekben hatalmasodik el a mindenre kész, komolytalan rendezői ötletelés. Az egyik munkás szájuknál összefogott unikumos üvegeket forgat, mintha homokórák lennének, a másik sörösüvegre húzott cumit szopogat, a harmadik sörhabnak látszó fehér port öntözget egyik korsóból a másikba, a részeg Vízikét meg nem az asztal alól, hanem egy lefordított, téglatest alakú díszletelemből szedik elő. A legfontosabb helyen, a játék elején pedig meghatározó jelentőségű, hogy a játékstílusra is kiterjed ez a poénkodás. Szatmári György és Fandl Ferenc faarcú bohóckodásként adja elő a két kőfejtői munkás hosszú párbeszédét, a folyton visszakérdező humor mögött puszta együgyűséget, szűkagyú ostobaságot éreztetve, semmit sem sejtetve a feszegetett kérdések alatt rejtőző valóságos, filozófiai problémákról, a létezés, az élet tényleges ellentmondásairól. Egy elmaradott, elnyomorodott világ visszamaradott, csökött agyú, amúgy rokonszenvesen együgyű figuráit látjuk, halljuk, és semmit sem érzünk meg abból, hogy a maguk szerény szellemi és műveltségbeli lehetőségeivel is élet és halál nagyon fontos és mély problémáival küszködnek. Ezzel el is dől az előadás sorsa. A tét sokkal kisebb lesz, mint lehetne. Rusznák András nagyon gondosan kidolgozott, minden részletében pontos és plasztikus Gézagyereke is legfeljebb emberdrámát jeleníthet meg. Hiába emlegetik közben Istent, és hiába szólal meg az előadás végén egyházi kórus. Pedig pszichológiailag érdekesebb ez az alakítás, mint a legtöbb Gézagyerek, akit láttam. Izgatottabb, ingerlékenyebb, feszültebb. Az autista léleknek nem elsősorban a sztereotípiákhoz ragaszkodó makacsságát hangsúlyozza, hanem sokkal erősebben érezteti sérülékenységét, labilitását, egyensúlyának borulékonyságát. Máhr Ági anyaalakítása is nagyon szép, finom portré a sorsába beletörődő, egyszerűen élő és érző, sérült fiához mélyen ragaszkodó asszonyról. Zalányi Gyula puhányan tűrő, befelé lázadozó-fenyegetőző munka nélküli szomszédot formáz, Müller Júlia meggyőzően utálatos anyagias feleségként. Seres Ildikó kellően ocsmány és szánni való Vízikét állít elő, Fabók Mariann bájos boltoslány. Szegedi Dezső súlyos jelenléte megnöveli a kocsmai visszhangként megírt szerepet. Cservenák Vilmos feltűnésmentesen tölti be a munkavezető szerepét, Lukács Gábor meg ügyesen lavíroz a játék busszal.

Háy János darabja és Pinczés István debreceni rendezése 2001-ben, de főképp 2002-ben a POSZT-on éppen azzal keltett nagy sikert, hogy pontosan sikerült egyensúlyt teremteni a szövegnek és az előadásnak is a vázlatosan naturalisztikus életábrázolás és a legizgalmasabb filozófiai kérdések, a lecsupaszított, redukált nyelv és a nagyon bonyolult gondolatiság között. Ezt az írónak sem sikerült azóta hasonló szinten megvalósítania, és A Gézagyerek előadásai közül is talán csak Bérczes László szabadkai rendezése jutott az első bemutató közelébe. Rusznyák Gábor miskolci rendezése pedig mintha éppen az ellenkező irányba indult volna el. Éppen ott stilizál, ahol a naturalizmus többet mondana, és ott naturális, részletező, lelkiző, ahol a tömör, sommás beszéd talán tartalmasabb lehetne. Így istendráma helyett inkább emberbohózat sikerül.

ZAPPE LÁSZLÓ