Mire az írás megjelenik, alighanem közel járunk április 11-hez, a Költészet Napjához. Egyszersmind ahhoz a „születésnaphoz”, amelyet a Rózsavölgyi Szalon megünnepelhet. Idestova esztendeje, minden csinnadratta nélkül kezdte meg működését, s – a tulajdonos és művészeti vezető Zimányi Zsófia ízlése szerint – hamar kialakította arculatát. Ahogy veszteség minden egyes megszűnt színház, feloszlott társulat, éppúgy öröm, ha újabb játékhely nyílhat. Az évszázados, építészettörténetünkben jegyzett (Lajta Béla tervezte) belvárosi ház emeleti ablaksorának függönyeit időről időre behúzzák – mert előadás van. Nemcsak beszélgetések, költői estek, koncertek, de immár szép számmal színház is. Aki betér, már tudhatja, milyen színjátékokra számíthat. 

A hangulatos terem szerény méretei, amelyeket kávéházi asztalok-székek is szűkítenek, csupán néhány szereplős, leginkább egy- vagy kétszemélyes színműveket engednek meg. Amire mindig is nagy igény van, hiszen lehetőséget nyújt olyan művészi vállalásoknak, amelyek a nagyszínházakban nem találnak maguknak terepet. A monodráma, nemkülönben a „duodráma” nehéz műfaj. Nem kínálhat több szálon futó, gazdag cselekményt, amelyet szoros dramaturgia fogna össze. És kényes a szereplőválasztás is. Ahogy a filmrendező tudja, kinek az arca, tekintete, sugárzása olyan, hogy percekig érdekes lehet szélesvásznú premier plánban, úgy tisztában kell lenni azzal színházban is, kit néz a közönség szívesen egyvégtében akár egy, másfél órán át. A játékidőt nem uralhatja korrekt, szaktudó, ambiciózus „epizodista”. Kivételesen erős személyiség kell hozzá. 

Az efféle kétséget máris kizárja Az utolsó óra színlapja, amely Mark St. Germain művéhez Jordán Tamás és Alföldi Róbert felléptét jelzi. Jeles egyéniségei a magyar színháznak, színjátszásnak. (A híradások közös szereplésükben könnyen felfedezték azt a szakmai „pikantériát” is, hogy a Nemzeti Színház volt és – még – jelenlegi igazgatója játszik együtt. S e tényt óhatatlanul továbbgondoljuk, miszerint: bárcsak ilyen kollegiális, baráti kapcsolat jellemezhetné mindazokat, akik jelentős posztokon egymást váltják.) S amikor életre keltik Sigmund Freud és Clive Staples Lewis alakját, mindketten be is váltják az ígéretet, amelyet látatlanban is hozzájuk fűztünk. De vissza a kályhához, az amerikai szerző darabjához, amelyet 2009-ben mutatott be a Barrington Stage Company, s amelyet 2011-re az Off Broadway Alliance díjazott is mint „legjobb színjátékot”, noha a kétszemélyes színművek szokásos gyengeségeitől nem szabadulhatott. 

Két tudós beszélget. Inkább csak eszmét cserél, semmint vérre menően vitázna. Nincs elevenbe vágó konfliktus. Annyi a szituáció, hogy két egymásra kíváncsi, egymás szellemiségét becsülő ember találkozik. Tehetnék bárhol. Történetesen az 1939-es Londonban vannak. Így legalább valamelyest feszültséget ad a vészterhes kor, amelyben személyesen is megismerkednek. Freud a nácizmus elől menekült a szigetországba, ahol Lewis is megszenvedi a bombázások traumáit. Miközben Freudot a betegsége is halállal fenyegeti. Ebből kell gazdálkodnia Alföldi Róbertnek, aki a rendező és a (nagyszüleink bútorzatából alkalmas darabokat előkerítő) tervező feladatát is vállalta, hogy a fiktív dialógus köré drámai atmoszférát teremtsen. Beethoven-muzsikát meg-megszakítva a régi rádiókészülékből megszólalnak a világháborús hírek. Felrikoltanak a szirénák, a légópincébe siettetnék a diskurzusban elmerülőket. A történelmi hangulatkulisszánál mélyebben felkavarók azok a rosszullétek, amelyeket Freud szenved meg, szivárgó vérrel a szájában, artikulációs küszködéssel, végül egy fehér, drapériától lecsupaszított fal támaszánál. Vagyis a színhely csekély lehetőségeinek ellenére a színjáték nem elégszik meg annyival, amennyivel előadóestek, szószínházak nyomán akár beérhetné.

Alföldi Róbert és Jordán Tamás (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Amiről szót váltanak, más-másképpen érintheti a nézőket. Isten létét vagy nem létét firtatja az ateista Freud és a megtért Lewis. Ahogy kettejük nézőpontja különbözik, éppúgy térhet el a vélekedése a nagyérdemű egyes csoportjainak. Mi több, alighanem vannak olyanok is, akiket a téma se pró, se kontra nem foglalkoztat. Filozófiai és vallásfilozófiai tárgy, amely inkább tanulmányokban, vitairatokban találhatja meg biztonsággal a maga közönségét. Színpadon akkor él meg minden elméleti kérdés, ha átitatja a szituációk tartalmát, a szereplők cselekedetét, s nemcsak a beszédét. Mi tagadás, Az utolsó órában csupán szellemi érdeklődést kelthet a téma fejtegetése. Színházi élményt sokkalta inkább az nyújt, ahogyan a kiváló színészek megelevenítik a különböző személyiségeket, a jellemüket, a magatartásukat.

Az író, irodalomtörténész, teológiai gondolkodó Clive Staples Lewisról nincsen olyan közkeletű képzetünk, amelyet felidézhetnénk. (Legfeljebb Richard Attenborough 1993-as Árnyékország című filmjének Anthony Hopkins játszotta alakjával vethetnénk össze.) Alföldi Róbert kiforrott szellemiségű emberként mutatja be Lewist, aki tisztelettel, de szilárd öntudattal, méltó vitapartnerként közelít a nagyhírű, kétszer annyi idős Freudhoz. Amilyen „begombolkozott” az öltönye, olyan tartózkodó az attitűdje is, jóllehet feszítik a kutató energiák, a legbensőbb érzések. Ettől a kettősségtől izgalmasak azok a percei, amikor Lewis személyes színvallásra kényszerül, megosztja hívővé válásának élményét, vagy amikor magánemberi kapcsolataiba egyszercsak belelát a pszichoanalitikus nagyság. De felemelő az a könyörületes segítség is, amelyet visszafogottan is mély empátiával nyújt fuldokló tudóstársának.

Sigmund Freudról alkotott képünk jóval árnyalatosabb. Nem csak a munkássága közismert máig, de hallhattunk egyes tulajdonságairól, ellentmondást, bírálatot nem tűrő szúrósságáról. Ha Lewis zárkózott, akkor Freud éppen az ellentéte Jordán Tamás alakításában. Ahogy magányosan várakozik, még fásult a tekintete, de vendégének érkeztekor megtelik élettel, pajkos, ravaszkás fényekkel. Már-már gátlástalanul fürkésző, fizikai nyomorúságában is kitárulkozó. Mintha csakis a szellem nyújtana még élvezetet annak, akinek a teste felmondja a szolgálatot. Már édes mindegy, hogy ez a portré Sigmund Freudról készült. Több annál. Olyan embert mutat, akihez hasonlót mindannyian ismerhetünk. Akinek oktalan fájdalma láttán a megrendült hívők perelhetnek Istennel. 

BOGÁCSI ERZSÉBET