Amikor beletörődve elfogadjuk, hogy a Csongor és Tünde a tizedik osztályos középiskolások kötelező olvasmánya, ne ütközzünk meg azon sem, ha valakit a kesze-kusza rendezői kamaszkorában szembesítenek Vörösmarty terjedelmes létmetaforájával. A Nemzeti Színházban ez történt: Alföldi Róbert igazgató bizalmat szavazott Tengely Gábor rendezőnek, aki a kihívásokra a tapasztalatának és bábos neveltetésének megfelelő készséggel felelt.

Harmincegy éves volt Vörösmarty Mihály a mesedráma megírásakor, Tengely a harminchármat töltötte be most. Az 1916-os Nemzeti színházi előadásról értekező Kosztolányi szerint a Csongor olyan, „mint ifjúkori költeménye egy lázas, szeszélyes, regényes költőnek”. Tengelynél a rendezés hasonló: a szereplői „ifjúkoriak”, s ami ezzel együtt jár, karakterükben kifürkészhetetlenek (vagy titokzatosnak igyekeznek látszani). Romantikus fantasy – kapjuk a műfajra vonatkozó iránymutatást, helyben azonban megtapasztaljuk hamar: nem holmi XIX. századi romantikába, hanem a halmozottan kortársiba vagyunk beleforgatva. Szó szerint. A Gobbi Hilda Színpad közepén ülünk ugyanis, és forgószékről követhetjük a bennünket háromszázhatvan foknyi szögperspektívában övező (körbeölelő) eseményeket. Nevezetesen, Mirígy asszony a maga leányának akarná megszerezni a falu (lakótelep) egyetlen jóképű (belevalónak látszó) legényét, kire azonban a teljhatalmú Éj asszony leánya, Tünde pályázik eséllyel, az első rácuppanás jogán. A település lődörgő ifjai (Kurrah, Berreh, Duzzog) – vélhetően partidrog hatása alatt – miszlikbe cincálják az anyja által rókajelmezbe bújtatott Mirígy-lányt. Az elveszített gyermekét sirató Mirígy anyuka kerge bosszút esküszik a boldogság intézménye ellen, s ott tart be Csongor és Tünde kókadtan bimbózó szerelme ügyének, ahol csak lehet. Vállalása nem jár mindig szerencsével. A szerelmi ármány kategóriájában például alig: a láthatólag kéjgyilkosságra specializálódott legények eltakarítják az árnyékvilágból a Csongor megkísértésére szerződtetett Ledért is, emiatt sosem tudjuk meg: a szerelemtől lángra lobbant lelkű lovag csak a Tündével esedékes légyottjaiba szokott-e beleszunnyadni, vagy álmossá teszi őt minden szexuális izgalom. 

3 nemzeti - csongor es tunde 7 Nagy Zsolt, Fehér Tibor, László Attila és Farkas Dénes (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Tény, hiába mutatkozik meg a közös irányba térítő másságuk – a leány a „magas tündérhazában” földi szerelemre gerjedt; a legény minden országot bejárva, égi szépet nem talált –: nem teljesedhet be az égi-földi szerelem, ha a bioritmusuk különbözik, ha nem együtt dobban a szívük egymás iránt. És ahogyan ez törvényszerű, a flúgos szerelmi futam balhéját az átlag-életvitelű személyzet viszi el. A cimboráját boldogságkereső útján kocsmáról kocsmára (diszkóból diszkóba) követő Balga elszakad élete párjától, Ilmától, aki a valóság fölött ballisztikus pályán keringő Tünde földi szolgálóleányaként, mindvégig párja előtt illangat, tenyeres-talpas engedelmességgel, hogy majd a csaknem élethossznyi görbe éjszaka végén, szép öregségben fonódjanak össze karjaik. Az övéik összefonódnak, mert a vitalitásuk megmaradt. Az idő húrját túlfeszítő Tündének azonban roncs hull az ölébe. Égi-földi üdlak helyett aggmenhely a végállomás. 

Inkább vedelj, hogysem drogozz! – fogalmazhatjuk szlogenné az est tanulságát, ha cinizmusunknak engedve prevenciós drámapedagógiai előadást vélünk felfedezni a bábos demonstrációval megtámogatott, kilencven perces (= két tanítási óra) performansz mögött. Miért kárhoztatnánk érte a rendezőt, amikor lehetünk kétkedők az alapmű megírásának indítékait illetően is. Vajon egyedül a magas költői igényesség eszménye vezérelte a szerzőt? Aligha. 1831-ben, a mű születésekor Vörösmarty a lanyhuló hevű reformok korának Závadája. Ő az első, saját irodalmi terméséből megélő költő Pesten. Ponyvaalakban jelennek meg a művei, az újabbak utcára kerülését szinte lesik az olvasók. Gergei Albert História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról című széphistóriája köré izgalmas eszmei zűrzavart komponál a nyájas nagyérdemű számára Vörösmarty. Az olvasói tudatban természetesen talányosságként aposztrofálódik a káosz, borzongató-sejtelmes várakozásba fordul a kozmogónia, s társul mindehhez – nem egészen organikusan, inkább direkt marketingfogásként – a cselekmény idejét megjelölő utalás: „A’ pogány kúnok idejéből”.

Tengely Gábor precízen rakja színre (építi színpaddá) a mű cselekményi-kozmogóniai szerkezetét. Csúcsára, képzeletbeli északi pontjára az Éj birodalmát helyezi. Benne lefekvéshez megvetett égi ágyon, halványkékre világított fehér hálókombinében az Éj (királynője), Nagy Mari. Monológjával indul az előadás, és a háromosztatúság elvéhez igazítottan, még kétszeri megszólalása van. Alaptónusa fátyolosan szenvtelen, ám lággyá hajlítja hangját olykor a végzettudó szeretet. Az Éj birodalmától keletre, a képzeletbeli óralap első negyedénél van az éjféli kert a tündérfával, amelynek gyökérzetéhez Mirígyet kötözték. (A gyökérzet elektronikus kütyük kábelfolyondárja.) Molnár Piroska jótét gonosz. Leánya elvesztése miatti bánkódása meghatja a nézőt, s haragot érezni iránta később sem tudunk. Talán az értelmező hangsúlyú beszéde, a puhán rezgő altja miatt.

Már a drótgyökereknél gyanakodnunk lehet, a hármas út motívumánál azonban végképp egyértelmű lesz a történet jelen századi utalásrendszere. A csuklyával takart KRESZ-tábla leleplezése egyszersmind fricska is a mélyfilozófiai következtetések reményében érkezetteknek: a hármas útelágazás helyett a körforgalom jele bukkan elő. Nesze neked körkörös szerkezet, ciklikus történetfilozófia, romantikus emelkedettségű gondolat, búsongás azon, hogy helyben száguldozik önmaga körül a tébolyodott világ. Itt Ledér van. Apja megégett koponyájával a kezében, báb hasonmásával mulat. Tompos Kátya – éppen a testvalónak a hasonmás-énhez fűződő viszonya miatt – zárványként létezik az előadásban. A többiek Tengely ismeretelméleti modellkísérletének a foglyai. Ennek lényege, hogy az eleven színész önmaga idoljának hordozója, a hasonmása viszont a valóságos énje, illetve lehetségesen egy olyan énkép, amilyennek akarata szerint a mások tudatában meg kellene jelennie róla. Ledérnek az énképe is ledér: önazonos lény. Következménytudattal nem terhelt, a szó eredeti értelmében könnyelmű nő. Ennek kiéléséhez (kijátszásához) szabadságot ad a rendező, s Tompos tud is élni hangi adottságaival, clown-mimikájával, a tekintetében bujkáló, depresszív derűvel: az Ophelia-én egyik alaptípusa.

A Tengely-értelmezés másik identitászavar-mentes egója Balga. Nagy Zsolt orgánuma, határozott jelenléte, értő szövegmondása stabil, a balgaságából kizökkenthetetlen férfit idéz. Játszótársairól nehezebb lenne hasonló elismeréssel fogalmaznom. Radnay Csilla (Ilma) és Martinovics Dorina (Tünde) a férfikezeléshez kap a rendezőtől kevés inspirációt, a három ördög pedig túlexponált. László Attila (Kurrah), Fehér Tibor (Berreh) és Farkas Dénes (Duzzog) mozdulatburjánzásának sem indítéka, sem tétje nincs. Ezt nem a koreográfus Fejes Kitty  hibájának tartom. Elképzelem ugyanakkor, hogy az ördögfiókák segítségükre lehettek volna a szereplőknek a bábjuk mozgatásában. Zöldy Z. Gergely bunraku technikát választott, amely három mozgatóembert igényel. Tengelynél – az ego és tükörkép egy az egyhez megfeleltetésének elve okán – nincsenek bal kezet, csípőt, lábakat mozgató segítők, csak a fej és a jobb kéz dolgoztatható. Az ördögsegítők bevonása alkalmasint kitágíthatná az előadás filozófiai horizontját. Azt gondolom egyébként, hogy az elmélyült, kimunkált infantilizmus – mint alkalmazott világkép – Vörösmarty művétől egyáltalán nem idegen. Ez még nem az.

BALOGH TIBOR

 

NKA csak logo egyszines

1