Furcsa darabot írt Tamási Zoltán. Sokáig úgy tűnik, mintha azonkívül, hogy darabot szeretne írni, semmi sem jutott volna az eszébe. „Családi tébolyda” – jelzi az alcím, és mást nem is igen látni, mint a családi nyomorúság közhelyeit. Pattanásig feszült idegek, javíthatatlanul elromlott kapcsolatok, következésképpen sorozatos félreértések és félremagyarázások. Mindenből botrányos üvöltözés kerekedik, általában minden józan értelemmel belátható ok nélkül. 

Pedig az alapjában szellemes konstrukció ott van az orrunk előtt, csak éppen eltakarják a harsányan keveset vagy éppen semmit mondó civakodások. Apa, anya, kamasz fiú marcangolják egymást. Már ha egyáltalán… Az írói vagy dramaturgiai trükk az ugyanis, hogy minden világos, de semmi sem stimmel. Ebben különbözik talán e posztmodern világ színpadi irodalmának szabványától. A kortárs színpadi szövegek nagy többségénél ugyanis a racionális megfoghatatlanság evidens kiindulópont. A bagoly esetében az irracionalitás rejtőzködik. Megbújik a naturális valószerűség mögött, pedig az író-rendező-főszereplő valójában igen előzékeny a nézővel. A kamasz fiú az első jelenetet azzal kezdi, hogy ír, régi írógépbe kopogja keserves sorsát. Hogy ő születésétől mozgássérült, de mentálisan sincs rendben, szülei kapcsolatát az élet fölmorzsolta, elváltak, és őt magára hagyták nyomorékon és bután. Ezt követik az ismerős családi marakodások attól kezdve, hogy ki főzze meg a kávét, addig, hogy ki eszi meg a rántottát, ki és mikor porszívózik, összeszedi-e magát a gyerek, hogy végre elinduljon az iskolába, s különösen, hogy ki locsolja meg a lépcsőházban a virágokat. És persze ha valaki el szeretne zárkózni és bevágja az ajtót, akkor érkezik a szomszéd néni, és veszekszik a folytonos dörömbölés, csapkodás miatt. 

huszarmonaTamási Zoltán és Száger Zsuzsanna (fotó: Huszár Mona)

A fiú írásművéből, irodalmi próbálkozásából tényszerűen semmi sem igaz, apja szerint tiszta marhaság, amit összeirkál, ahelyett, hogy tanulna. A szülők egyébként értelmiségiek, az apa gyilkossági nyomozó, akit éppen egy tizenhét késszúrással megölt öregasszony ügye foglalkoztat, az anya orvos, hematológus, tehát mindketten folyton vérrel foglalatoskodnak – vonja le a konzekvenciát a hiperérzékeny fiatalember, aki jelenetről jelenetre újabb kórságokat fedez föl magán, például azt, hogy képtelen eligazodni a számok birodalmában. Az újabb betegséghez természetesen újabb botrányos összecsapások társulnak, amelyeket egyre élesebb konfliktus követ a szomszéd nénivel. A fiú halott kistestvért is képzel magának, övé lenne a címben emlegetett bagoly. A képet, illetve a képletet egy családi kirándulás is színezi, amelynek során megcsodálnak egy igazi baglyot, amelyet azonban egy arra járó vadász lelő. A kirándulás közben megismerkednek egy bájos leánnyal is, akit az apa sajátos humorával igyekszik megbotránkoztatni, a tizenhat éves kamasz pedig számos képzelt nyavalyájához ráadásképpen ezután még szerelmesnek is érzi magát. Közvetlen következménye, folytatása azonban ennek sincs. Az egyre fokozódó, összeadódó feszültségeknek halmozott következménye lesz: a következő veszekedési körben a fiatalember, aki éppen kést tart a kezében a szomszéd néni menetrendszerű érkezésekor, össze-vissza döfködi a szerencsétlen öregasszonyt. Mintha az apa megfejthetetlen nyomozásának tárgyát, megfejtését látnánk. Gyönyörűen megcsinált jelenet, a szülők kétségbeesett részvéttel próbálják lefogni az eszelős dühvel szurkáló fiatalembert. Aztán sötét, majd érkezik egy rendőr, akit a dörömbölés miatt hívott ki a szomszédasszony, de a kolléga semmit sem talál. Idilli jelenet következik ugyanis, ez zárja az előadást: mire a szülők ébrednek, a gyerek megfőzte a kávét, előzékenyen viszi be nekik, majd sietve, lelkesen igyekszik az iskolába. Megtudjuk azt is, hogy a szomszéd néni meglocsolta a virágokat a lépcsőházban, azzal sincs semmi gond.

A történet többféle, azonos értékű értelmezést is kínál. A legésszerűbb: az egész rémdrámába torkolló családi iszonyat a kamasz fiú zavaros képzelgése, illetve írói szárnypróbálgatása, ezzel szemben a valóság a békés családi idill, a normálisan, nyugis köznapokban folydogáló élet. Valamivel elemeltebb, áttételesebb értelmezés: nem tudni, mi történt meg, mi nem, mennyi a képzelgés, mennyi a valóság, mennyi a fantázia, mennyi az irodalom a drámai eseménysorban, csak az bizonyos, hogy a kirobbant, valamilyen módon manifesztálódott, kiélt feszültségek, mocskos ösztönök, elvadult indulatok után jöhet a megnyugvás, a megbékélés, az idill. Végül egészen elvontnak is felfogható a játék: tréfás fintor a „családi tébolyda” témájára, mókás beugrató a mindenütt valami mélyebb tartalmat leső néző számára, feladvány a rejtett asszociációs láncok felfedezésére.

Az előadás a Fogasház egy újabban rendbe hozott szegletében folyik, friss festés a javítatlan vakolaton. Kopott, szedett-vedett bútorok, a különböző helyiségeket a színészek mozgása jelöli ki, a rendszeres csapkodásra külön ajtó szolgál. Tamási Zoltán keserű humora, száraz-fanyar kedélye megszabja az apa figuráját, Száger Zsuzsanna egyforma szakértelemmel hisztériázik és édeleg. Keresztény Tamás járatosnak mutatkozik az önsajnálattal kísért nyomorgás megannyi formájában. Urbanovits Krisztina huncut humort csempész több mellékszereplőbe, ő a változatos alakokban megjelenő külvilág: szomszéd néni, rendőr kolléga, vadász és pincér a kiránduláson. Bánovits Vivianne szemrevaló jelenség, többre nincs is szüksége a szerephez.

ZAPPE LÁSZLÓ

 

NKA csak logo egyszines

1