A nyári színházi program két egymást követő estére helyezte a két egyébként másutt is látható produkciót. Lőrinczy Attila „kortárs magyar” vígjátéka és a Színművészeti Egyetem Horváth Csaba és Lukáts Andor vezette osztályának az Ódry Színpadra tervezett vizsgaelőadása, a Toldi „fizikai színházi”  előadása került így egymás mellé.

Lőrinczy Attila megbízható és figyelmet keltő szerző, könnyen sorolunk tőle szerzőként, dramaturgként, műfordítóként elért színpadi sikereket egyaránt. A Könnyű préda is receptszerűen hordozza a könnyű „elértés” elemeit, miközben lefuttat egy csurkai Moór és Paál típusú, hatvan éve elhúzódó konfliktust, amely azóta durva és nyers érdekek melletti pártpolitizálássá torzult. Keresztezte továbbá Az aranyember dilemmájával: két asszonya, két családja, kétféle élete van a frissen elhunyt, jókaian aranykezű dúsgazdag vállalkozónak, a szintén Mihály Suhaniknak, annyi különbséggel, hogy ő a „vakolókanállal alkotott nagyot”, egy építőcég egyre terjeszkedő alapító-vállalkozójaként. Jó dumák, ismerősen sematizált karakterek vannak a kedvvel és ízzel játszott darabban, s színészi garanciák. 

Az emblematikus mondat, amelyet az elhunyt nábob mottójaként idézgetnek, valóban mai érvényű: „nem élni jó, hanem jól élni jó”. Persze, nyilvánvaló lesz, hogy a viszonylag fiatalon maradt özvegy a temetés előtti partin – tort nem mondhatunk, mert léggömbök viszik majd fel az urnát a levegőégbe – sok mindent megtud és megvall, amit a tragikus eset előtt nem. (Egy kis matematika: tizenhat évesen ismerte meg majd vette el a megboldogult, aki jó negyedszázaddal volt idősebb, 68 évesen halt meg, és több mint húsz évet éltek együtt.) Nos, a friss özvegyre hárman repülnek rá: ez adja a kicsit nehézkesen induló, s több, poént és rohangálást ígérő karaktert behozó játék gerincét. Mindazonáltal a pénzéhes jövendőbeli kör megkezdi a kaptárra szállást. Elsőként Krisztián, a fiatal ügyvezető jöhetne szóba, őt Klárika, az özvegy szeretné igazán, már korábban is támogatta. Krisztián igazi yuppie típus, a mostani simulékonysággal (Mózes András küllemben is hozza ezt a zavartalan, ártalmatlan, metroszexuális álcát). Mint majd kiderül (spoiler is lehet, vigyázat!), jó érzékkel tiltakozik a számára már idősödőnek tetsző szépasszony közeledése ellen. Először a keresztényien jámbor és a magyar költészetben teljesen otthonos, jókor jó idézeteket szavaló nőgyógyász professzor, Zám támad be, nyugodt életet, biogazdálkodást ígér a csendes napokra. A cégtárs, a vehemens, erős baloldali svádával és régről alapozott kapcsolati tőkével rendelkező Richter természetesnek veszi, hogy a cégtulajdonnal együtt az asszonyt is viheti. (Ők adják a Moór és Paál karaktereket, Balikó Tamás elegáns nőgyógyász főorvosként keneteskedik, Bezerédi Zoltán fél-maffiózóként hepciáskodik, kissé túl harsányan.) A harmadik, már-már sikeres jelentkező, a második rész meglóduló harci szekeréről a floridai zenészbarát, Patek. Klárikának mihaszna mostohafiú is kijutott ugyanis, a Kelemen József által tanulmányértékűen, remek mozgással formált, soha fel nem növő, egyetemet soha be nem fejező, füvező aranyifjú, akinek egykori barátja a hippi álmokat ígérgető zenész, Patek. (Sarkadi Kiss János adja, baboskendőben, kitűnően énekelve.) Ő – persze örökségestül – Floridába vinné Klárikát, akibe régóta szerelmes.

6 7 konnyu preda 38Balikó Tamás, Margitai Ági és Bezerédi Zoltán – Könnyű préda (fotók: Szkárossy Zsuzsa)

És jön a nagy csavar. Nem az édesfiú, a mihaszna Misike, nem is Klárika, de még csak nem is az elhunyt húga, a telefonon tisztánlátó Mirella művésznevű jósnő lesz az örökös (ziccerszerepében Margitai Ági tündököl, s jövendőmondásaiba sűríti minden indulatát, fényesen bizonyítva, hogy hazudni csak az tud, aki az igazságot tudja). Egyszer csak betoppan a kulcsmegoldás. Mihály aranyemberesen, Erdélyben, a csíki havasokban talált az egykor szinkronúszó és harmadik helyezett Miss Hungary-s Klárikánál is fiatalabb tiszta leánykát, amikor ott legelőket vásárolt föl. (Az a leányka természetesen mára panziót üzemeltető, flott üzletasszony.) Közös gyermekük Kincső Bíborka (Emese Enikő Ildikó Mária Magdolna – nehéz ilyen magas labdákat írói figyelemmel és pontossággal nem lecsapni, ily módon több jó pontot is begyűjt Lőrinczy), az École normale supérieure-t végezte el, négy nyelven beszél minimum, és managementet tanult. Szép, ékes tájszólással, helyre kis talpraesett székely leányka módon édesapámozik, ahogy kell, de tisztán látja a cég zavaros ügyeit is. És majd rendbe is rakja, ki mással, mint a kisfőnökkel, az alkalmazkodásban élenjáró ifjú Krisztiánnal. Kész, passz, a gyászoló, kesergő, fenekedő, részegen jakuzzizó társaságban az özvegy végleg magára marad. Ő gyűlölte a gazdagon is prolinak maradt, csak a domonyi tónál horgászni szerető férjét. Patekről kiderül persze, hogy csak öregedő utcazenész, és el kell vennie a szállásadónőjét, ha nem akar éhen halni. A nyilvánvaló sorozatlelepleződéseken kívül még be kell fejezni az előadást: egy elégedetlenül maradt, léhaságra kárhoztatott asszony keserűsége is megképződik, ahogy a vég egy dél-afrikai gyémántot bányászó egykori iskolatárs rajongásának álomszerű ígéretébe menekíti Klárikát. Pikali Gerda, talán a nagyszínpad és a hangosítás miatt is, csak később talál magára, de aztán ironikus önreflexivitással hozza ezt az egyszerre ostoba és szánni való lényt. Nagy magánszáma a rekamié háttámlája mögött lebonyolított szinkronúszás bemutató. Ilyenből több lehetne, a nyári este elbírná. A szövegpoénok egy része viszont zárt térben szólna jobban. A dalok ismerősek innen-onnan, gegként is jól szerepelnek. Például a tisztalelkű leányzó a „Szél hozott, szél visz el” kezdetű Kaláka-dalra fogja kézen új szövetségesét, Krisztiánt. Finomítva, a pitiáner bűnözőpár epizódjaitól megfosztva „beltérben” is életképes szórakozást nyújthat a Könnyű préda, Réthly Attila jó színvonalú, tempóját a második részre megtaláló rendezésében.

toldi161 Toldi – Színház- és Filmművészeti Egyetem, Zsámbéki Színházi Bázis

Arany János Toldiján ugyan nem szoktunk szórakozni, pedig lehetne. Nemcsak tele van elképesztő nyelvi leleménnyel, hanem – ahogy ezt Németh G. Béla tanításai óta tudjuk – a hiányzó XIX. század közepi-végi magyar lélektani regényt is megteremti. Felnőtt fejjel ritkán pótoljuk azt, amit se tíz, se tizenöt évesen nem tudtunk igazán élvezni, értékelni, pedig ezek a ráismertető nagy újraolvasások nélkülözhetetlenek lennének, sokkal inkább minden kampányízű „hagyományőrzésnél”. A rendező-koreográfus Horváth Csaba a méltán jó visszhangú Nagy füzet mellett (amely a Forte Társulat produkciója) nemrégiben a Toldi elmozgására-elmesélésére biztatta rendező-koreográfus fizikai színházas tanítványait. A zsámbéki hangár vagy bármely körülhatárolt tér alkalmas a játszók testén kívül eszközökkel, tárgyakkal, díszlettel mértékletesen élő produkció megmutatására, s megkockáztatom, iskolákba szállítására is. Heten, három lány és négy fiú előadásában élménnyé, izgatottan követhető kalandsorozattá válnak a szöveggyűjtemény unt – mert félig értett, betűzgetni fáradságos – lapjai. Már csak ezért is dicsérendő a választás, még ha saját lehetőségeinek határáig nem jut is el, s főként a humorral kevésbé operál is az előadás. A később felváltva narrált szöveg nehezen indul el, sokáig csak a „tors közt kelőben” amúgy nem lévő fűszálak éledeznek hosszasan. Az énekek tárgyilagos, kevésbé retorizált mondása kezdetben szembetűnő, de ekkor még maga a költemény is táj- és helyzetleíró. A fizikai színház krédója a nem „egy az egyben megmutatás” szándéka: a gesztusok lényegi elemeket tartanak meg, de nem illusztrálnak. Viszont néha éppen egybeesésük elkerülése okoz nagyobb önmegtartóztatást. Kitűnően megoldott, dramatikusan továbblendítő epizódok keverednek ily módon erőtlenebbekkel. Felforrósodik a helyzet a testvér-összeszólalkozásnál, a farkaskalandnál, a búcsúzásnál a két farkaskölyökkel, vagy (az egyik) Toldi mulatozásánál a budai ivóban. A cseh vitézzel való megmérkőzésre készülődés színes festéknyomaiból a piros csík áthúzódása Toldi György nyakára találó: kép, szöveg, hang, mozgás valódi eggyé válásának pillanatai. De ilyen a lódobogások különböző hangeffektusainak előidézése is. A valódi játszanivalónál is ezt érezzük: a király és Toldi György párbeszédeinél a legelevenebben. Következetesek a szereptöbbszörözések is. A király és Bence alakja fonódik egybe, Toldi György és a cseh vitéz: beszédesen vándorolnak a karakterek. Gyöngy Zsuzsa, Zsíros Linda, Varga Krisztina viszonylag kevesebb lehetőséget kap, bár a mulatozás hölgyei vagy a farkaskölykök az anya alakján kívül is adnak játszanivalót. Dresch Dusán Mihály heterogén, kifejező zenekaleidoszkópja is jól segíti a nemegyszer bonyolult szöveget, amelynek érzelmi-értelmi hangsúlyai kihívást jelentenek a táncoló, a két ablak alkotta díszletben vetődő, hengergőző szereplőknek, ugyanakkor elemi gyönyörűség hallani és hallatni ezeket a páratlanul telített sorokat. Hegymegi Máté, Horkay Barnabás, Nagy Norbert Zsolt, Pallag Márton is színekkel kísérletezve kovácsolják egységessé a meglehetősen hosszú játékidőt, hiszen a teljes szöveg hangzik el. Hősként, valódi személyiségként Toldi Miklós nem különül el, s „karriertörténete” sem egy lehetséges fejlődési program, hanem mesei legkisebb királyfi történet marad. Termékeny kísérletnek és az emlékezetes, veretes sorok újraélésére tett ajánlatnak látszik Horváth Csabáék bátor vállalkozása.

BUDAI KATALIN 

 

NKA csak logo egyszines

1