Déry Tibor nem Kecskemét szülötte, nem agyonjátszott színpadi szerző, irodalomtörténeti rangja vitatott, születésének-halálának kerek évfordulója nincs, valamiért mégis megesett, hogy figyelmet szentelt személyének a város színháza. Szerelem címmel, levelezései alapján színpadi fantáziát írt és rendezett róla Réczei Tamás.
A Kelemen László Kamaraszínház kicsi játékterének jobb szegletében bevetettnek látszó ágy. Kidugja a fejét a takaró alól Tibor édesanyja. Ez a felbukkanás majd akkor nyer jelentést, amikor a történet végéhez közeledve a figyelmes nézők kihallják egy odavetett mondatból, hogy a filmforgatásra utazás meséjével hitegetett asszony kezdettől fogva tudta, a fiát kik hurcolták el és hová. Az író – a színpadon szinte karnyújtásnyi távolságra – a váci gyűjtőfogházba kerül. Szemben a Szerelem című novella meseszövésével, itt pontosan nyomon követhetők az okok és a politikai körülmények. Déry Tibor hagyatékában, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeumban őriznek, megközelítőleg nyolcezer levél található. Réczei a börtönévek alatt (1957 és 1960 között) keletkezett közel 400 oldalnyit – benne Tibor és Böbe (a feleség), valamint a Mamus néhány levelét – és a hivatali személyekhez írott kérvényeket, folyamodványokat tekintette alapnak. Hozzáolvasta Déry kihallgatásainak jegyzőkönyveit, a börtöncella-jelentéseket.
A darab 80%-a dokumentumszöveg, e rideg tények azonban emberből fakadók. A cselekményindító letartóztatási jelenetet követően az első megnyilatkozó a Mama. A fiával érzés, a célirány nélküli tenni akarás rugóként röpíti ki a betegágyból. Harmadik feleségét koptató fia egyetlen hibájaként azt ismeri el, hogy soha nem tudott könnyen vasalható inget hajtogatni. Réti Erika játssza. Nem törekszik a szerepbeli életkorhoz illeszteni a viselkedését, inkább azt a fiatal öregasszonyt mutatja, akinek a kilencvenhárom éves nő látszani akar. A veleszületett polgári lazalelkűség és a szenilitás összetevőit jó arányérzékkel elegyíti, ami közben megmutatja: a Mama szeretetet és aggódást sugárzó, megtartó karizmája mindig kétfelé hatott: míg Tibor gyanútlanul koptatta a feleségeket, addig ő csendben kirostálta mindet a fia szívéből.
Sem szóban, sem mozdulatokban nem túlbeszélt szerepformálás Réti Erikáé, amiként nem az a ház és a család tartozékává lett „öjeg bútoj” – így becézte a németek által elhurcolt, jeltelen sírba került elsőszülött fiú –, a házvezetőnőt alakító Jablonkay Mária sem. A Mama családtörténeti dicshimnuszára vagy a német nyelven hangoztatott, éppenséggel egészen időszerűtlen nagypolgári allűrjeire leheletfinom szarkazmussal reagál. Az „öjeg bútoj” gazdái jól választottak hajdan. Ahhoz, hogy valaki jó választás legyen, kell a feladatköri intelligencia (nem kevesebb és nem több), ami mentén a bölcsességet majd megképezi az idő. Különösen érzékletes Jablonkay alakításában az a pillanat, amikor az egyedül maradt Böbe megvallja a férfitest iránti vágyakozását, s ő a szeme egyetlen simogatásával, megoldást ígérő részvétpillantásával visszaadja a nyugalmát.
Téby Zita kapta a férjéhez nagyon fiatal feleség, Böbe szerepét. Téby Böbénél is fiatalabb. A hatvanas évek divatja szerint öltöztetve valamelyest megasszonyosítják ugyan, az arcbőre hamvassága, a gyűretlen tekintete azonban árulkodó. Szerencsére kevésszer kell beszélőn olyan szerelmes nőnek mutatkoznia, aki képes maga mögé utasítani férje lelkében a távolból intő anyát. Alkatához közelebb áll az áldozatvállalói szerep. Böbéje felkínálkozik a vallatótisztnek. Szikszai Rémusz a Főkapitány, lényegében nevelőtiszt, amennyiben a tevékenysége kezdettől Déry tudatának átformálására, az írói/emberi önkritikája kikényszerítésére irányul. A felkínálkozás egyik indítéka a lelkiismereté: ne vádolják azzal, hogy a férje érdekében nem ment el a végsőkig. A másik késztető erő a mártírszerep iránti romantikus vonzódás, a harmadik az eredendő női kalandvágy, a végső lökést pedig a férjétől elszakított nő természetes testi kívánkozása adja.
Tibor portréját a környezete rajzolja meg. A három nő az egyik oldalon, a börtönvilág alakjai a másikon. Kőszegi Ákos élete nagyon fontos és veszedelmesen nehéz szerepét kapta. Kihívás, hogy estéről estére önfegyelemmel kell érvényesülni engednie partnerei jellemrajzoló erejét. (Az általam nézett előadáson ez sikerült.) Kihívás továbbá a Réczei kínálta Déry-karakter megformálása, bejárása annak a személyiségpályának, amelynek a szövegfelszínen csak a töredéke található.
Déryt 1957. április 20-án veszik őrizetbe, 1960. április 1-jén szabadul. Rabtartója, Szikszai Rémusz virtigli Mefisztó: teste szabadsága fejében írói lelkét veszi el. Az akcióban Sebes, a cellatárs a megfigyelő – Szokolai Péter mintha A Mester és Margarita Jézus Krisztusról szóló betétregényéből Lévi Mátét alakítaná –, aki könnyű feladatot teljesít, mert amikor Déry meglátja az ölében a levelezéshez engedélyezett papírlapokat, a vacsorájáról mond le azért, hogy diktálhassa rájuk a G. A. úr X-bent, amit megérkezésekor a falba kaparva kezdett el. A vallatásnak ezáltal már két dokumentumforrása lesz: az író grafomán, kényszeres önképtermelése és Böbe elkobzott naplója. Utóbbi képezi alapját a kilenc év börtönt kiszabó bírói ítéletnek, az előbbi viszont egy felsőbb szintű vizsgálatnak: Réczei dokumentumkollázsában az író alakrejtegető hajlamára irányul a figyelem.
A felsőbb szintű szembesítés hibrid avantgárd drámafantázia keretében megy végbe. Valamennyi epizódjának helyszíne egyidejűleg látható. A nézőtérhez közeli alsó szinten az ágy által jelzett hálószoba. Attól középre és hátra terjeszkedően a nappali, a cselédszoba és az előszoba helye: az, amit éppen a cselekmény logikája diktál. Balról a börtöncella, abból középre nyílóan a vallatószoba, beszélőcella, parancsnoki iroda övezete. A megemelt hátsó traktus a lelátó (tribün), ahonnan az erre kiválasztott hatalmi végrehajtók/elöljárók a díszszemlét vezénylik és nézik. A két szint között néhány meredek lépcsőfok biztosítja (teszi bizonytalanná) a járást. A díszleteket és a jelmezeket Kiss Borbála tervezte: minden összetevőjében funkcionális, tehát a szerzői/rendezői fantáziához igazodó munka.
A képzeletben felszabdalt térhez egymásra csúszó idősíkok illenek. „ÁVH-s tiszt: (be) Azért itt állni az otthonában jobb, mint egy osztálykirándulás, Déry elvtárs! Tegnap, ha kapkodva is, de benyakaltam ám egy írását! A Szerelemet. Tetszett, azt kell mondanom! Csak nem fogtam fel, miért ez a címe neki! De hát ezért maga itt az író, én meg nem! Azt azért tegyük hozzá, hogy a főhőskéje elbocsátási jelenete a börtönből, az nem-nem! A börtönőrség is tanul, levetkezi durvaságait, és okul pártunk és kormányzatunk hibáiból. Jó, hát a börtön, az börtön. Na! Mikor becsuktam a könyvet, arra gondoltam, ez az ember tudta már innét fogva, hogy jövünk! Nem tagadja, ugye!? Megnyugodhatik, Zelk Zoltánt is én kísértem be! Na, mehet a mehet!” Tehát az elfogó tiszt – Fazakas Géza játssza, további hét szerepe mellett – 1957. április 19-én olvasta az 1963-ban megjelent novellát! Mindjárt a darab kezdetén megbolydul az idő. Az utolsó új szereplő, a széksorok mentén berontó Provocateur – Dunai József – pedig úgy idézi meg az 1960-as váci börtönlázadás emlékét, mintha a sittről éppen az előadás alatt szökött volna ki. A tér-idő rendjének megbontásához vélhetően a fiatal Déry expresszionista-szürrealista korszakának anyagkezeléséhez folyamodik munícióért Réczei (A kéthangú kiáltás, Ébredjetek fel!). Fantáziájában a kiragadott pillanatok konkrétsága mögött az általános idő törvénye uralkodik: minden jelenbeli mozzanat valami megtörténtből hajlik ki, és valami megtörténendő vagy megtörténhető felé ível tovább. Az egyetemes lét dimenziójának foglalatát adja, s abban az alapélmények kiváltotta intuíció – mint lényeg – megragadására törekszik. A szabad asszociációra épít, ami a közfelfogással ellentétben nem kedély szerinti ötletbörzét jelent, hanem a képzettársulások önkéntelenségét: nem azért csapongok, mert szabad vagyok, hanem azért, mert az asszociációim szabadok: nincs fölöttük hatalmam.
Szokolai Péter, Kőszegi Ákos, Jablonkay Mária és Téby Zita (fotó: Walter Péter)
A felsőbb szembesülés csúcsán Déry/Kőszegi korábbi, múlónak hitt tévképzete teljesedik hallucinációvá. A Főkapitány/Szikszai és a kulcsregénye hősévé tett régi barát (Gross Andor) archasonlósága alapján egymásba lényegülés következik: az egyetlen testből két személy szegezi neki a kérdést, miért kulcsregényt ír, ahelyett, hogy önmagát vállalva lépne az olvasó elé. A másik fontos szembesülés egy gyógyszerdelíriumos álom, amely Böbe áldozatvállalására rímelve, az öregedő férfi szorongását sejteti. A csoportos ágyjelenetben együtt hempereg Déry Cservenkáné elvtársnővel. Decsi Edit – a Bemondó, Özvegy, Nagy Imre, Kádár János, Kisasszony, Nővér, Szakértő, Hollós Ilona, Boriska, Aczél György megjelenítése mellett – a mozgalmi feleség szerepében tud kibontakozni igazán: éles eszű, dinamikus, kreatív, az osztályharc s szerelem kettős bűvöletében szexuálisan is belső késztetésre cselekvő, emancipált nőt alakít.
A Déry Tibor őrizetbe vételéről, fogva tartásáról, vallatásáról, elítéléséről, hitbéli visszatérítéséről, egyéni kegyelemmel szabadulásáról montírozott darab kutyavonítással (Niki) kezdődik, majd egy fára menekedett macska agyvelőszikkasztó nyávogásával – a sikeres íróvá magasztaltatás nyitánya (fanfára) – végződik. „Macskanyávogás. Böbe: (be a borral) Képtelenség leszedni onnét azt a macskát. Hogy fogsz így pihenni, Tibuli? Tessék felhívni Aczél Györgyöt! Ne nézz így rám! Igenis, küldjenek ki egy tűzoltó különítményt, mert ezt képtelenség hallgatni! Belebolondulunk! Tibor! Olyan sokat adtál oda nekik, most te is nyugodtan használd őket! Igenis behozom neked a telefont!” Lehetne posztumusz diagnózisok keretében értekeznünk arról, hogy Déry a zaklatások hatására megzavarodott elme, vagy gyárilag (születetten) kelekótya-e. Inkább Svejk-sorsú lény, aki előszeretettel álmodta és maszkírozta magát Dugovics Titusznak, s fiatalon sztrájkokat szervezve hét országból tiltatta ki magát? Réczei kiforgatja hőspozíciójából, párhuzamosan mutatja be, hogy az ember-Déry áldozata a kornak és a jellemének, de aminek áldozata, annak a haszonélvezője is. Az előadás alapján bizonyos: egyetlen igaz kötődése az édesanyja iránt volt, akinek az életben tartásáért filmforgatásnak becézte a raboskodást. Ekkor nem alaptalanul hitte, a hazugság pamutjából is köthető igazság.
BALOGH TIBOR
