A 80-as években nagy sikerű rádiójáték és BBC-sorozat készült Antony Jay és Jonathan Lynn forgatókönyvéből Igenis, miniszter úr!, majd Igenis, miniszterelnök úr! címmel. Öt évadot és harmincnyolc epizódot élt meg. Sokat eláruló címekkel futottak az egyes részek, úgy mint A grandiózus terv, Átvilágítósdi, avagy a mi kutyánk, Diplomácia,ó!, A művészet pártfogójavagy Az oktatás szolgálatában. Olyan rangot vívott ki, hogy megválasztották Anglia hatodik legnépszerűbb sorozatának, és úgy tartja a fáma, hogy Margaret Thatcher kedvencei között említette, egy jelenetét maga írta, és szerepet is vállalt a sorozatban. Könyv alakban is lehúztak róla egy bőrt, magyar nyelven 2008-ban jelent meg. A sorozat legnépszerűbb figurái nem kerülhették el sorsukat, a forgatókönyvírók színpadi művet készítettek karakterükből. A színmű diadalútján megjárta a londoni West Endet, a Gielgud Színház bemutatóját követően a szigetország több városa is benézhetett a politika kulisszái mögé.

Hogyan is tehetett szert ekkora népszerűségre? Az angolok körében talán érthető. Fanyar, szójátékokra és helyzetkomikumokra épülő, a semmiből egészet farigcsáló, célzásokra, összekacsintásokra apelláló stílusa zene a brit füleknek. Na, de hogyan is szól ez a Csatornán túl?

Ha túllépünk a nyelvi gátakon, a témaválasztásban találhatjuk meg a siker kulcsát. A politikához mindenki ért, van véleménye és ellenvéleménye, a politika beköltözött az otthonunkba. A média ontja a megkomponált marketinghíreket. A politikusok a reflektorok fényében fellépnek, mint a színpadon. Jay és Lynn darabjában éppen az a bizarr, hogy ezt a megkonstruált világot hátulnézetben mutatja meg. Az írók a „jól odamondogatnak” érzését keltik, pedig csak súrolják a felszínt. A hatalom stiklijeiről szólnak, még akkor is, ha csak a helyzetkomikum szintjén mozognak. És mivel a hatalom gyakorlásának jól megragadható stílusjegyei vannak, a komédia időn és téren is túlléptethető. Ahogy a Vaslady megláthatta magát, híveit és ellenfeleit a sorozatban, úgy a darab miniszterelnöke és stábja is tetszés szerint behelyettesíthető. Egy brit kritikus írta, hogy David Cameron miniszterelnök, a Konzervatív Párt vezetője és Ed Miliband, a Munkáspárt első embere is tanulságosan szórakozhatott volna az előadáson, vagyis nem a pillanatnyilag hatalmon lévőkről szól a történet, hanem mindazokról, akik a politika nevű színjáték részesei. De hogyan is van ez az Átriumban?

Parti Nóra, Hevér Gábor és Alföldi Róbert (fotó: Mészáros Csaba)

Znamenák István vagy az angol humor erejében nem bízott kellőképpen, vagy a sztorit találta túlontúl egyszerűnek, ezért Faragó Zsuzsával és Ugrai Istvánnal nem pusztán lefordíttatta a komédiát, hanem magyar szöveggé alakíttatta. Ha úgy tetszik, non-replical előadást csinált. Ez egyrészt lendített az angol humoron, másrészt röghöz kötötte a produkciót. Nagyon gyorsan otthon érezhetjük magunkat, ahogy James Hacker (nomen est omen!) miniszterelnök és szűkebb (válság)stábja a miniszterelnök vidéki rezidenciájában hatalma megtartása érdekében ügyeket intéz. Az ülősztrájkolók „lekezelésére” a miniszterelnöki tanácsadó kollegina aprósüteményt visz fiataloknak. Az országot fenyegető válság kezelésének legkézenfekvőbb eszköze a kulturális kiadások zárolása. Az Európai Unió megrendszabályozásának gondolata, az olajmutyi mint az ország felvirágoztatásának eszköze nem célozgatás, a nézővel való összekacsintás, hanem maga a napi politika. Nagy-Magyarország térképének szemléletes feldarabolása annak érdekében, hogy a miniszterelnök lássa, honnan is érkezett kiváló főztjéről híres, vendégmunkás szakácsnéja, akkor már név szerint is érintve vagyunk. És innen csak egy lépés, hogy a történet középpontjába kerüljünk azzal, a szakácsné 16 éves szűz leánya legyen a megoldás a válságra, akit az olajért cserébe kellene egy éjszakára szolgáltatni Kumranisztán külügyminiszterének. El lehet vitatkozni azon, hogy szüksége van-e erre a tepertős pogácsás ízre, mégsem utasítjuk vissza a repetát.

Pedig a magyar íznél sokkal izgalmasabb a komédia másik rétege: hogyan is működik a hatalom. Általában, országoktól függetlenül, legkivált válság idején. Znamenák a komédia szabta keretek között ügyesen fedi fel a politika-színjáték elemeit. A hatalom megtartásáért vagy éppen megszerzéséért folytatott kis és nagyobb alkukat, a kiszolgálás művészi színvonalra emelését, a semmi sem az, aminek látszik keserű valóságát, a percemberek vízen járási kényszerét, a derekak hajlékonyságra való hajlamát. Ebben a miliőben nem lepődünk meg azon, hogy a könyvespolc mögött – Dávid Márk e. h. és Lakatos Péter e. h. eleganciát mímelő, találó díszlete – bárpult lapul, melyből a szokásosnál többször kerül elő a whiskyvel töltött pohár. Tihanyi Ildi munkahelyi eleganciát hozó jelmezei mögül is kibuknak a papírmasé figurák.

Znamenák István rendezése stílusban tartott és többnyire jó ütemben görgeti a poénokat. Csak akkor ül le – az első felvonás végén – az előadás, amikor a történet túlbeszélt. A stílusosság nagyban köszönhető a műfajba kiválóan belehelyezkedő színészeknek. Hevér Gábor a miniszterelnök szerepében igazi kis görcs, aki inkább a testét, mintsem a szellemét igyekszik karban tartani. A színész jól poentírozza a csekély képességek és az örökkévalóságnak alkotás ambíciója között feszülő ellentmondást. Rendkívül hiú lényt formál a miniszterelnökből, akinek önszereteténél csak érvényesülési vágya nagyobb. Ezt használja ki a végletekig kabinetfőnöke, Sir Humphrey Appleby. Alföldi Róbert láthatóan jól érzi magát a szerepben. Egy rém veszélyes, saját karrierjét sunyin építő alakot formál a kabinetfőnökből. Olyat, aki az őszinteségnek még csak a csíráját sem hordja magában. Főnöke helyett irányít, de úgy, hogy véletlenül se a saját döntésének tűnjenek sugallatai. A darab címévé lett, folyamatosan ismétlődő megnyilvánulása – „Igenis, miniszterelnök úr!” – legkevésbé az egyetértést, a szolgai végrehajtást jelzi, sokkal inkább a gúnyos lenézést vagy az önérdekű hajbókolást. Véget nem érő körmondatai az így is, úgy is lehet értelmezni kiskapuját mindig nyitva hagyják, környezete felé pedig a roppant hozzáértését sugallják. Alföldi ezekből a mondatokból nem egyszerűen színészi bravúrszámot kerekít, hanem Appleby jellem(telenség)ének egy fontos vonását mutatja meg. Ficza István személyi titkára az az ember, akibe mindenki rúghat egy nagyot. Latinos műveltsége egy elvetélt bölcsészt sejtet, akire ennek a rezsimnek semmi szüksége nincs. A színész jól hozza az önmagával meghasonló félben lévő, de valamiből meg kell élni típusú hivatalnokot. És ott van a stábban a nő, aki elsimít, megold, helyre tesz, kedveskedik és nem mellékesen dekoratív. Parti Nóra a miniszterelnök politikai tanácsadójaként külön kis hatalmi párbajt vív a kabinetfőnökkel. A színésznő finom eszközökkel dolgozik, nőiességét használva őrzi a megharcolt pozícióját. A főnöke abszurd kívánságát közvetítő kumranisztáni nagykövet Némedi Árpád, aki mind külsejében, mind habitusában eltérő kultúrát jelenít meg. A humorforrást az adja, ahogy a stáb egy óriási üzlet reményében megpróbál megfelelni egy másfajta civilizáció elvárásainak. 

Erkölcsről, tisztességről, törvényekről szó se essék! 

 CSIZNER ILDIKÓ