Míg a Connemara-trilógia, ezen belül is a Vaknyugat és a Leenane szépe meglehetős gyakorisággal kerül színpadra szerte a nagyvilágban – ez alól a magyar nyelvű színpadok sem kivételek –, addig az Aran-szigetek trilógiájának darabjai: A kripli és az Inishmore-i hadnagy ritkábban játszott művek, a harmadikat, a The Banshees of Inisheert pedig csak hallomásból ismerjük, még nyomtatásban sem jelent meg. 

A 2013-as évben változni látszik ez a trend. Az 1996-os bemutató után az idei nyáron újra színre került A kripli Londonban, a patinás 1200 (!) férőhelyes Noël Coward Színházban, Michael Grandage rendezésében. A főszerepet pedig nem más, mint az immáron színházi babérokra is törő Daniel Radcliffe (alias Harry Potter) játszotta, rajongói nagy örömére. 2013 májusában a John Drew Színház (East Hampton) bemutatója keltett nagyobb visszhangot, ugyanis a rendező, Stephen Hamilton Cripple (Csámpás) Billy szerepét Christopher Imbroscianorra bízta, akinek játéka – maga is mozgássérült lévén – különleges töltetet adott az előadásnak. Magyarországon is ismét színre került A kripli, 2013 októberében a Győri Nemzeti Színház Stúdiószínpada tűzte műsorára Balikó Tamás rendezésében. Hogy a magyar színházlátogató közönség előtt nem ismeretlen a darab, az elsősorban nem a bemutatók számának köszönhető, hanem a magyar színházi élet egyik legnagyobb sikerszériájának: 2001 és 2011 között 236-szor játszotta a Radnóti Színház Gothár Péter rendezésében, kivívva mind a szakma, mind a közönség legnagyobb elismerését. A győri feldolgozás is eljutott közönségéhez, az általam látott előadást (2013. november 20.) szűnni nem akaró vastaps fogadta.

 Ebből a darabból kiderül: mégiscsak van szíve a történetmesélés nagymesterének, aki így nyilatkozik írói módszeréről: „Bár talán másképp fest a dolog, sohasem egy konkrét helyről akarok írni. Első és utolsó szereplőm mindig a történet maga.” A történet Inishmaan árvájának, a fél oldalára béna Billy Claven (Járai Máté) sorsának azon szeletét nagyítja ki, amelyben Billy kísérletet tesz, hogy elszabaduljon a szigetről, hogy megvalósítsa színészi ambícióit. Inishmaan szigetén amúgy ritkán történik valami: mondjuk, egy liba megcsíp egy macskát, majd nagy hirtelen mindkettő kimúlik, vagy a tenger vize partra sodor egy Bibliát. A sziget BBC-je vagy talán inkább facebookja, Johnnypateenmike (Sárközi József) hordozza eme „nagy horderejű” újságokat némi betevőért. Billy, akit nénikéi, Kate (Agócs Judit) és Eileen (Molnár Judit) – a sziget ultraszegény választékával rendelkező boltocskájának tulajdonosai – nevelnek, szereti a teheneket nézegetni, és olvasással tölteni az idejét. A szigetlakók nem néznek ki belőle semmit, lekicsinylő sajnálkozással beszélnek róla a háta mögött, Helen, akibe reménytelenül szerelmes, egyszerűen „nyomigyereknek” hívja. 

Ezt az eseménytelenségbe süppedt közeget pezsdítik fel a hollywoodi filmesek, akik a szomszédos Inishmore szigeten forgatnak dokumentumfilmet. A sziget fiatalsága, Likaskezű Helen (Menczel Andrea) és öccse, Bartley (Molnár Zsolt) ráveszik a csónaktulajdonos Bobby-babát (Fejszés Attila), hogy vigye át őket a forgatást megtekinteni. Billy tüdőbetegségének álhírét keltve csatlakozik az utazókhoz. A forgatásról nem tér haza, csak egy levelet küld: elviszik próbafelvételre Hollywoodba. Amikor már halálhírét költik, megjelenik – pont az elkészült dokumentumfilm vetítése után – teljesen kiábrándulva Hollywoodból: ír hazafias verseket szavaltattak vele a próbafelvételen, és végül egy egészséges színésszel játszatták el a neki ígért szerepet. Ezután felgyorsulnak az események: Bobby-baba piszkavassal jól elveri hazugságáért, majd Billy véletlenül megtudja árvaságra jutásának igaz történetét, ami oly mértékben megrázza, hogy öngyilkosságra készül, de amikor Helen igent mond a sétameghívásra, letesz ebbéli szándékáról. Ám McDonagh nem engedi, hogy a néző akár egy percig megállapodhasson érzelmileg, újabb fordulat következik: egy köhögési roham, melynek végén Billy vért köp – a falra festett ördög megjelenik –, beigazolódik a tüdőbaj.              

Ez a mű hasonlóan McDonagh többi alkotásához, számos megközelítési módot sugall: karikatúrákra épített gegparádé, abszurd magasságokba emelkedő tragikomédia, és lehet egy groteszk vagy csöpögős melodráma is. Balikó Tamás rendezése egy további olvasatot kínál: példabeszéd az emberi méltóság megőrzéséről, melyet egy intenzív, sűrített, viselkedésorientált, pszichológiai realizmusra alapozott játékmóddal valósítanak meg. Ebben a rendezői felfogásban a komikus szituációk és beszédfordulatok szinte természetesnek hatnak. Itt a szereplők az általuk prezentált figurák legbelső lényegét hozzák, és nem saját karikatúrájukat. Ehhez a játékmódhoz Járai Máté felülmúlhatatlanul szuggesztív játéka adja meg az alaphangot. Járai teljesen átlényegül: a lehetséges színészi eszköztár minden kellékét felhasználva alakul át Billyvé. Legfélelmetesebb a hanghordozása, amikor megszólal, meghűl bennünk a vér: igen, tényleg így beszélnek, akiket ilyen fogyatékossággal sújt a sors, és ehhez még hozzájárul a minden mozdulatában megkomponált, remekül kivitelezett színpadi mozgás. Járai által alakított Csámpás Billy alkata ellenére elemi erővel néz szembe a kihívásokkal és gyűri le az akadályokat, próbál normális életet élni. Járai kegyetlen módszerességgel ás szerepe legmélyére, és mi nézők mindent elhiszünk neki. Alakítása új dimenziót ad az értelmezésnek: nem ez a csoszogó, szörnyen zavaró beszédű csámpás alak a szerencsétlen vagy röhejes, hanem mi nézők vagyunk azok akkor, amikor csip-csup ügyeink felnagyításával, vélt vagy valós sérelmeink felemlegetésével foglalkozunk valódi céljaink vagy problémáink helyett. Ehhez természetesen kell az a hangulati és érzelmi erőtér is, melyet Balikó Tamás nagyszerűen teremt meg színészeivel. Nincs könnyű dolga a nénikék szerepében Agócs Juditnak és Molnár Juditnak, hiszen korukat tekintve nagyon is messze vannak az általuk játszott nővérektől, de ez nem gátolja meg őket abban, hogy túlzásoktól mentes, árnyalt, finom alakítást nyújtsanak. Igazi fejkendős, vállkendős, kötényt és bő szoknyát viselő öregasszonyok: beszédük vontatott, tekintetük el-eltévedez, mozgásuk lelassulóban. Egymáshoz való viszonyukban megjelenik a bölcs rezignáltság, ami néha fájdalmasan érzelmes, máskor pedig mosolyt fakasztó pillanatokat eredményez.

Összetett lény a szenzációéhes paparazzo helyi változata, Johnnypateenmike. Sárközi József megrázó és felkavaró alakítása fokozatosan avat be az ellentmondásos karakter lényegébe: ő egy titokzatos, saját szabályaiba már belefáradt hírhajhászt játszik, aki előtt nincs titok, ugyanakkor képes saját titkát megőrizni Billy előtt. Vigyáz, nehogy kiderüljön, hogy ő mentette meg, mikor szülei a tengerbe akarták fojtani betegsége miatt – fél, hogy ezt a fiú nem tudná megemészteni. Az ő igazi projectje Billy: életének értelme, hogy akkor, ott megmentette. Ezzel magyarázható, hogy akkor igazán aktív, amikor Billyről van szó, s a fiú halálos betegségéről értesülve összeomlik. Odakuporodik Mamusa mellé, embriópózban. Kivonja magát, vissza akar menni, ahonnan vétetett. Őt ugyanúgy félreismerik, ahogyan Billyt. Mamusa, akivel meglehetősen ellentmondásos a viszonya, k****pecérnek hívja. Igaz ugyan, hogy Johnny azt állítja, hogy évek óta próbálja Mamusát halálra itatni, de ebben az előadásban az óvó törődés is megjelenik. Mamusnak valaki egy kötelet kötözött az ágy lábához, hogy fel tudjon húzódzkodni, és egy szép kis járókeretet is kapott. A filmvetítésen pedig rögtön szerez neki ülőhelyet, tehát a látszat és a valóság teljesen más. Töreky Zsuzsa Mamusa igazi szenzáció. Alig tud menni, sőt felkelni is nehezen, fizikailag a végét járja, de szellemileg teljesen ép, és ezt az ellentétet Töreky mesterien ábrázolja. Tehetetlenül fekszik, arcáról azonban az elnyűhetetlen életerő sugárzik, szeme külön életet él, érteni véljük hosszú életének titkát: a kíváncsiságot. 

Járai Máté

Ugyancsak remek a McCormick testvérpárt alakító Menczel Andrea és Molnár Zsolt játéka. Utóbbi színesen, könnyedén és rendkívül természetesen jeleníti meg a nővére által lekezelt és koloncnak tartott tinédzsert. Igazi gyermeki lélek: rácsodálkozik mindenre, egy nagyszerűen eltalált és épp megfelelő pillanatokban alkalmazott szájtáti arckifejezéssel okoz emlékezetes pillanatokat. Küzd, hogy napi cukorkaadagját megvehesse, és álmodozik – főleg egy messzilátóról. Nővére terrorizálását látszatra tűri, de az Anglia versus Írország játék után betelik a pohár: a maradék tojásokon tölti ki a bosszúját, hatalmas erővel zúzza szét őket. A játék meglehetősen szubverzív módon tárja elénk Írország és Anglia történelmét. Írországot – amelyet az ír drámai hagyomány szerint általában szép nők testesítenek meg, s így természetesen érdemes érte küzdeni – itt a mindent eltűrő Bartley személyesíti meg, míg Anglia erejét bizonyítandó szépséges nővére szétüt néhány tojást Bartley feje búbján. A tömör történelmi lecke nem maradt hatástalan: érezhető volt a döbbenet a közönség soraiban. Helent akár el is könyvelhetnénk egy könnyűvérű lánykának, de áldozatnak is, hiszen akadnak jócskán, akik kihasználják naivitását. Borzasztóan trágár beszédű és kegyetlenül őszinte (magával szemben is). Billy szerelmének tárgya mindemellett próbálja megérteni a vele és körülötte történteket, érdeklődő alkat, akit válaszra sem méltatnak, kivéve Billyt. Menczel Andreának sikerült a karakter egysíkúságát elkerülnie: tud nagyon durva és nagyon harsány lenni, továbbá gúnyos tekintettel lenézni mindenkit, de egyértelműen érezteti, hogy igazából más szeretne lenni, hogy valójában csak sodródó, helyét kereső tinédzser. Hanghordozása olykor visszafogottá válik, tekintete néha ellágyul; gyönyörű lírai pillanat: amikor Billy kimondja, azért hívja „sétázni”, hogy édes kettesben legyenek, Helen majdnem elsírja magát.

Agócs Judit és Molnár Judit (jobbra) (fotók: Erdélyi Ákos)

Fejszés Attila rövid szerepében is emlékezetes. A fentebb említetthez hasonlóan nagyon mély, emberi az a jelenet, amikor Billy megkéri Bobby-babát, hogy ne hívja őt többé „Csámpás” Billynek, hanem csak Billynek. Bobby-baba kezet is ad rá, hogy rendben „Csámpás” Billy. Íme, az automatizmus drámai következménye: a kinyújtott kéz a levegőben marad, Billy nem fogadja el, hanem csalódottan elcsoszog. A teljesen leforrázott Bobby-baba kétségbeesetten kiáltozza, hogy „sajnálom”. A drámában sem a kézfogás, sem a kiáltozás nem lelhető fel, de teljes joggal bővült ki a jelenet: intenzívebbé teszi a főszereplő érzékenysége és a környezet érzéketlensége közti feszültséget.

 A Baracsi Orsolya által tervezett ruhák a barna, zöld és szürke árnyalataiból kikopott kardigánok, pulóverek és cipők: a szereplők társadalmi helyzetének valószerűségére utalnak, azaz a szegénységre. Jáger András orvosának kicsit elegánsabb a megjelenése a többiekénél: ez is különállását hangsúlyozza. Hűvös és kimért, félig-meddig figyel a betegeire – ismerős élmény, ismerős kiszolgáltatottság.

 Bátonyi György mesterien választja ki a dráma univerzumának kereteit. Díszlete egyrészt utal a szereplők cseppet sem könnyű életére azzal, hogy a háttérben ráláthatunk a sziget kőtengerére, ami szinte körbefogja az ott élőket, akár egy börtönfal. Másrészt az előadás belső mozgatójává válik a történetmondást segítendő. Bátonyi három különböző teret hoz létre dobogóra helyezve – tengerpart, bolt és hálószoba –, és ezekből mindig csak egy van „belakva”. Ez a megoldás gyerekkorunk felhajtós mesekönyvére emlékeztet, ahol megjelenik egy tér és benne a szereplők, hogy minél átélhetőbb legyen a mese. Azáltal, hogy a dobogók lejtenek, lehetnének akár bizonytalanul bukdácsoló csónakok is a tér és idő árján. 

Balikó Tamás a sziget emberi viszonyrendszerének feltérképezésével, pontos színészvezetéssel eléri, hogy együtt érezzünk a figurákkal. Jó ritmusú, nagyon szerethető előadást hozott létre. Miközben a játék néha mégis átlépi a nevetési ingerküszöbünket, minden csodálatunk a szereplőké: ilyen körülmények között is lényük része a méltóság, ami valljuk be, mostanában nagyon is hiánycikk.

 SZVERLE ILONA