Kanti kategóriákat használva: "in sich" állandó, ugyanakkor "für uns" sokféle arcát mutatja. És hangját is, természetesen. Elmondható ez már a város hétköznapjairól is, amelyek jellemzését a látogató találóbbnak érzi a "fekete betûs ünnepnapok"-ként, de fokozottan érvényes a meghirdetett ünnepek, rendezvények (például az Ünnepi Játékok) idején.
Salzburgot a MÚLTja avatja zenei (tágabb értelemben: kulturális) zarándokhellyé; a múlt, amely a mindenkori "most"-ig tart. Mert erõs itt a hagyományok megtartó ereje, s ez az erõ részben épp a többes számban keresendõ. A múlt: színes szõttes, amelynek gyönyörködhetünk a mintázatában, vagy kiragadhatjuk egy-egy kisebb részletét alaposabb megismerésre. S mivel e kiragadásra megannyi lehetõség kínálkozik, áttûnnek-átjátszanak egymásba az idõk. Érdemes bármely szálat követni, vagy felfejteni az egymást idõnként elfedõ, máskor egymás színét kiemelõ, felerõsítõ hatásokat.

Salzburg a behatárolható teljesség, ahol egyaránt van szinte mindenre példa és ellenpélda. Bármilyen furcsa, itt minden képes örömforrássá válni, aminek részesei lehetünk. És hogy ez nem csak elfogult vélemény, annak ékes bizonysága, hogy van ugyan botrány időről időre, mégis, panaszkodásra, reklamációra aligha gondol bárki. (Ezt ismerik fel a mindenkori szervezők, amikor nem igyekeznek gyorsan kiiktatni a botrányforrást - inkább a felborzolt kedélyeket lecsillapítandó, minimális módosításokkal tartják a következő évben/években életben az illető produkciót. Így másodvirágzásakor újabb közönség részesülhet belőle - mert ugyan ki akarna lemaradni olyan szenzációról, amely lázba hozta akár a nemzetközi közvéleményt és a szakmai fórumokat is? Jó az "kivonatolva" is, amikor már csak nyomai élnek, hiszen olyankor ki-ki szabadon engedheti fantáziáját, s örülhet... örül saját rekonstrukciójának, s valószínűleg annak is, hogy ő már a revideált verziót is ismerheti. Tény, elgondolkodó fejcsóválás jutott még a tavalyi Szöktetés-rendezésnek is - de ugyan mi az az idei Varázsfuvolához képest? Ha a szakközönség ítélkezne, aligha érhetné meg a jövő szezont - ám erről szó sincs. Alapgesztusként marad az álmélkodás, ami kétségkívül kijár Graham Vicknek (de vajon a nevét ugyan hányan tanulták meg?). Nagyon kellett szeretni Michael Schadét ahhoz, hogy a mű kezdetén elnézzük neki, amint megijedve az ágyában mellette mocorgó kígyótól, bermuda jellegű hosszú szárú alsónadrágban felugrik - és a finn Anna-Kristiina Kaappola nagyszerű hangi teljesítménye szükséges ahhoz, hogy ne hasson zavaróan a "fehér éjszakák királynőjének" látványaként (lobogó szőke hajjal, fehér ruhában). Papagenóként Markus Werba remekelt énekével, s nem ő tehet arról, hogy alkalmanként őt is jobb volt nem látni. Korántsem valamiféle modernizáló törekvés talált ezúttal értetlenségre; a zenétől, a kottába rögzített, nemegyszer írott forrásokból is visszakereshető szerzői szándéktól való tökéletes függetlenedés keltett jogos ellenérzést. Mert ugyan mi értelme lehet annak, ha Sarastro birodalma lelakott aggok házára emlékeztet, a vadászatról hazatérő Sarastro szabadidős lesipuskás, aki maximum csinovnyiknak néz ki, aki feljebbvalója érkezéséig még uralja a terepet. Hogy ezúttal nyoma sem volt a tűz- és vízpróbának? Másutt lehetett megtalálni: Salzburg "multimedia wax museum"-ában, ahol "Doktor Mirakel" időutazásra invitálja a látogatókat 1791-be, s ahol az időutazáson túl olyan misztikus vidékeken is járhatunk, melyek alkalmasak a tűz- és vízpróbára. Kellő élmény- és ismeretanyag birtokában már-már beavatottnak érezhetjük magunkat. Nem úgy az operaszínpad láttán ... ahol végül Tamino útjára engedi a kígyót, "aki" kiaraszol a színpadról. Itt a vége - fuss el véle! A bosszantó látványok sorozata aligha inspirálhatta igényes zenei teljesítményre az előadókat; Muti irányításával (aki egy évtized után lépett fel újra Salzburgban operadirigensként) precízen kidolgozott, mégis "biztonsági" megoldást hallottunk, mintha csak live-felvételben gondolkodnának az előadók, a Grosses Festspielhaus esténként megtelt nézőtere ellenére. Szép szegénységi bizonyítványt örökítünk meg korunkról. Ha a Varázsfuvola manapság csak "ennyi" - akkor inkább nem is kellene vele foglalkozni.

A JELEN: múltteremtő, a jövőnek átörökíthető lehetőségeivel mindenkor nehéz bánni. Az idő szigorú bíráló tud lenni; utólag viszont többnyire kiderül, mikor-miért-hol kerültek zsákutcák a kulturális térképre. A motivációk indoka-magyarázata azonban nem mindig tűnik elégségesnek, amikor felmérjük, egy-egy meggondolatlan döntés következtében mi minden ment veszendőbe. Felelősség - de kié? Egy személy aligha vállalhatja fel - a megosztottság következtében viszont minden döntéshozónak csökken a rálátása, nemcsak az egészre, hanem a hatáskörébe tartozó szegmentumra is. Kicsit "zsákbamacska" tehát, hogy ki mit "vállal", s hogy van-e realitása tettének. Más kérdés, hogy úgy tűnik: a "más kárán tanul az okos" elv egy bizonyos szint felett nem működik, éppen ezért kiszámíthatatlanul nő a döntések hibaszázaléka - erre a mind gyengülő talapzatra kell a későbbiekben építeni. Talán éppen ez adja a létjogosultságát a "tabula rasa" jellegű kísérleteknek - amivel viszont felelőtlenül vissza lehet élni. S mire kiderül, merre billent a mérleg nyelve - már késő.

Mindenesetre, a kísérletezés is egy szál, amely végigvonul az Ünnepi Játékok történetén. Éppen ezért nagy öröm, amikor részesei lehetünk olyan eseményeknek, amelyekről teljes bizonyossággal érezni: a majdani múlt nagy pillanatai közé fognak tartozni. Az idei évadban kétségkívül ezek közé tartozott Cecilia Bartoli estje (a Solistenkonzerte zongoraestjeivel egy sorozatban), Schiff András zongorakíséretével. Megannyi ritkaság, közben néhány ismert mű - elképzelhetetlenül! Mozart és Beethoven zenéje után Meyerbeer hat olasz canzonettája, majd Rossini zongorakíséretes szólókantátája (Giovanna d’Arco) - a szünet után Schubert, majd felváltva Weber és Bellini, végül ismét Rossini, franciául és olaszul. A gyönyörködtető változatosságon belül irodalmi "biztonságot" adott, hogy a megzenésítendő szövegek jelentős része Metastasiótól származik. Az interpretáció-történet aranykönyvének kivételes oldalaira könnyen ráhangolódott a nagyközönség, lett is "standing ovation" - nem úgy, mint a későbbi Traviata-előadásokon. Hiába harangozta be a bulvársajtó az idei premier elsöprő sikerét - a mindenkori hallgatóság nem szándékozott követni a sugallt mintát.

Szép sikert aratott Thomas Hampson is, aki üldözött szerzők üldözött műveivel ismertette meg a Mozarteum nagytermének érdeklődőit. Komoly-szép program, valódi figyelmet érdemlő. Ugyanakkor regisztrálhattuk azt a különbséget, ami a kottából és kotta nélkül énekelt dalok között hallhatóan megmutatkozott. A kotta lehetővé tette a "takaréklángra tett" koncentrációt - amikor eltűnt, felragyogott az operaénekesként is kiváló Hampson tényleges kvalitása.

Az időtlen nagyságok iránti tisztelet mutatkozik meg a Salzburger Festspieldokumente évenként megjelenő kiadványában, amely az Ünnepi Játékok archívumából tesz közkinccsé időtálló értékeket. Dietrich Fischer-Dieskau pályáján is jelentős mérföldkövek a salzburgi fellépések; az idén a 80. életévét betöltött művész, aki Schumann Manfredjének narrátoraként lépett a Felsenreiterschule pódiumára, 1964-es Macbeth-alakításával további rajongókat szerezhet nemcsak a fiatal zenebarátok sorában, hanem mindazok körében, akik eme teljesítményét az aktuálisan időzített hangfelvételről ismerhetik meg. (És itt ismét tisztelettel kell adóznom a felvétel készítői előtt; aligha elég a jószerencse és a kivételes érzék ahhoz, hogy - nem első esetben - maradéktalanul élvezhető zene kerüljön rögzítésre. A színpadi zajok sohasem bántóak, a közönség neszezése szinte szükséges, hogy valóban el tudjuk hinni: a hangilag (is) fenomenális produkció élő előadás részlete. Félelmetes, hogy a kiragadott részletek a látvány nélkül is teljes élményt adnak. A lélekábrázolás magasiskolája, amit Grace Bumbryval produkálnak - ugyanakkor minden él, a Wiener Philharmoniker, Wolfgang Sawallisch irányítását követve, úgy kísér, ahogy az a nagykönyvekben sincs megírva. Elgondolkodtató: vajon a "félrerendezett" produkciók zeneileg megállhatják-e ennyire a helyüket?

Mindenki Salzburgja nem csak a fizetőképes közönségről gondoskodik. A Kapitelplatzon három héten keresztül a Siemens óriásvetítőjén követhette az érdeklődő a régmúlt és a közelmúlt nagy sikerű előadásait. Itt nincs "zsákbamacska" - s nem érhet anyagi veszteség senkit. A városlakók és a kispénzű turisták békés egymásmellettiségben töltekeztek a népszerű-szép dallamokkal csakúgy, mint a ritkaságokkal. Ez is népművelés - és az is, ami a valamennyi rendezvényhez kiadott külön műsorfüzetek olvasóinak jut.

A kínálat, megannyi prospektus és tájékoztató infoanyag jóvoltából könnyen áttekinthető. Jut is kereslet mindennek. Aki pedig azon sajnálkozik, hogy egyszerre nem lehet két helyen, az csak azzal vigasztalódhat: majd legközelebb. És ez így mehet az idők végezetéig, mert utolérhetetlen a kínálat. Szerencsére, szerencsénkre.

FITTLER KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1