Beregszászi Illyés Gyula Színház - Thália Új Stúdió

Amikor az Élet és Irodalom hasábjain A Pityu bácsi fia címmel megjelent Háy János írása, már sejteni lehetett, hogy ebbõl valamikor dráma lesz. Hiszen Háy így dolgozik. Novella formájában megírja a nagyon bõ szinopszist, s aztán idõvel párbeszédbe önti, és drámává kerekíti a történeteket. Így volt ez A Gézagyerekkel, A Herner Ferike faterjával, A Senákkal és A Pityu bácsi fiával is. Nem nagy drámákat ír, hanem miniatûröket, melyekben a "mi történik"-nél fontosabb a "hogyan történik". Mindegyik drámájában lenyúl a mélybe, hol ténylegesen, mint A Gézagyerekben a kõfejtõbe, A Pityu bácsiban a metróba, vagy csak képletesen, a falu-város egyszerûen gondolkodó és élõ emberei közé. Mûveiben a leghétköznapibb mondatok összetett létfilozófiai kérdések hordozói, s ez a különös elegy maga az összetéveszthetetlen Háy-stílus. Az önmagába visszaforduló mondatokból építkezõ, a városi és a falusi szlenget tökélyre fejlesztõ, a kicsit elemelt, az iróniában mártózó. S nincs ez másképp a tetralógia most bemutatott darabjában sem. Talán csak annyi a különbség, hogy az istendrámák után (ez az elsõ három mû megjelölése) ördögjátékot írt. Három ördögien megkomponált 1972-es életképpel.

Az elsőben a falué a főszerep, ahonnan Pityu bácsi Pestre származott, és rokonai meglátogatásakor legalább szóban próbálja érzékeltetni a főváros kínálta megannyi csodát, melyeket mindenképp meg kell tapasztalni. A beszámoló pikantériáját és egyben humorforrását az adja, hogy az író három szűrőn engedi át a fővárosi képeket. Az egyik maga Pityu bácsi, aki angyalföldi paneltulajdonos volta ellenére lélekben falusi maradt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy közös eredőt tulajdonít a kutyák hajnali ugatása és a metróba özönlő emberek között. A másik szűrő Jani és Mariska, a falusi rokonok, akik Pityu bácsi szavaiból rakják össze a maguk sosem látott képét. A harmadik pedig maga a néző (vagy olvasó), aki más idősíkból és más perspektívából fogadja be ezeket a képeket.

A dráma következő egysége a szembesítés. A vidéki rokonok fővárosi látogatása, ahol a saját maguk összerakta képzeletképeket kell fokozatosan visszafejteniük, és a valóságból vettekkel kicserélniük. Meg összevetniük falusi létük határtalanságát a panelfogsággal, felszabadító és örömteli munkálkodásukat a gyári robottal. E látogatás csúcspontja a metróbéli utazás. A felfedezés öröme és az újtól való félelem keveredik a jelenetben.

A lezáró rész az összeomlás. Pityu bácsi újbóli hazalátogatása. Nyoma sincs már a fővárosi lét indukálta dicsekvésnek. Adósság, a család szétesése és minden olyan népbetegség, ami a városiasodással együtt jár. S ebben a részben tűnik fel a címszereplő is. A fővárosi gyerek, aki lenézi a falusiakat, és minden mondatával bánt. Ördögi véggel kell ezért bűnhődnie. Váratlan fordulat mindenféle ok-okozati előkészítés nélkül. Véletlenek egész sora idézi elő a tragédiát, többféle értelmezési lehetőség előtt szabadon hagyva az utat.

S a rendező, Bérczes László szikár logikával értelmez. Természetes élettérbe helyezi azokat a mondatokat, amelyek csak a szereplők gondolatvilágában alkotnak zárt láncot. Így kerül például egymással ok-okozati összefüggésbe a városi orvosnak szánt kolbász Pityu bácsi anyósának rákbetegségével. Ettől a játék gondolati síkon stilizált formát kap, s nyitottá válik bármilyen szabad asszociáció elfogadtatására. A cselekvések, a mozdulatok szintjén viszont az aprólékosan kidolgozott kisrealizmus az uralkodó, ami a több mint harmincéves időtávlatból szemlélve egyben ironikus felhangot is kap.

Jól szolgálja e kettősséget Sárkány Sándor díszlete. A falusi környezetet almásládákból és hatalmas, az egész előadás során vékony műanyagcsövön keresztül fejtett borral töltődő palackokból hozza létre. Aki megfordult már a gyümölccsel teli szabolcs-szatmár-beregi kamrákban, szinte érzi is az ott kavargó alkoholszagú és almaillatú aurát. A városi panel mozdulni sem lehet benne világa pedig egy csapásra mellbe vág azzal, ahogy lenyílik az egyik fala. A piros műbőr puff, a falusi budikhoz képest évszázadnyi fejlődést jelképező angolvécé egyszerre idézi és teszi idézőjelbe a hetvenes éveket.

Egy ponton hagy hiányérzetet a rendezés. Ez pedig a zárókép. Pityu bácsi fia minden nem szabad ellenére felmászik a szalmakazal tetejére, és beleesik a vasvillába. Hogy ez a vég unokatestvérének a bosszúja, aki tudta, csak nem jutott eszébe, hogy éppen ott van a vasvilla, vagy az ördög játéka? Lehet ez is, az is, és Bérczes nem kínál fel egyértelmű befejezést. Elvágja a történetet.

Ahhoz, hogy Háy drámája minden síkon működjék, nagyon erős, a színén és a visszáján egyaránt jól mozgó színészi alakításokra van szükség. A beregszászi színészek ilyenek. Előadásaik sora bizonyítja, hogy tudják ezt a létezési formát. Trill Zsolt Pityu bácsija elmélázó tekintetével, lassú mozdulataival, vidéki észjárásával a fővárosi illetőség ellenére nem tagadhatja le a származását. A színész kivételes őszinte játékkal éli meg Pityu bácsi otthontalanságát és önigazolásra törekvő életét. Ahogy a kétségbeejtő összefüggésekre rádöbbenve félbehagyja barna orkánkabátja levételét, az a jellemrajz remekül elkapott színészi pillanata. De hasonlóan remek karaktert formáz Szűcs Nelli és Tóth László a vidéki rokon házaspárból is. Marika és Jani jól ismerik egymást, jól érzik magukat a bőrükben, és józan paraszti ésszel szemlélik a világot. Kínos feszengéssel készülnek a fővárosi látogatásra, és megkönnyebbült sóhajjal menekülnek onnan. Tóth László Janija, miközben a mindennapok egykedvűségével fejti az egyik üvegből a másikba az éltető nedűt, Pityu bácsi remek kontrapartnere az élet nagy dolgainak felfejtésében. Szűcs Nelli Marikája, csakúgy, mint korábban a Tóték Mariskájaként két lábbal áll a földön. Úgy komédiázik, hogy közben minden rezdülését komolyan kell venni. És jók a gyerekszereplők. A tizennégy évesek őszinteségével, lázadásával és kamaszbájával vetik magukat a játékba. Különösen a két falusi fiút játszó Fehér László és Bíró Gyula nyit új perspektívát a felnőttvilágról alkotott véleményével. Kevesebb tér jut a Pityu bácsi fiát játszó Homoki Bálintnak. A farmernadrágosok felsőbbrendűségével közelít a mackónadrágosokhoz. Hogy ezért, vagy sorsszerűen, esetleg a véletlenek ördögi játéka miatt kell meghalnia, ezt a kérdést nem neki kellene megoldania.

Az előadás szervesen illeszkedik a Beregszászi Illyés Gyula Színház korábbi produkcióinak sorába. Hogy Bérczes talált rá a megfelelő rendezői hangra vagy a beregszászi színészek járják a saját útjukat, a végeredmény szempontjából lényegtelen. A Pityu bácsi fia ősbemutatója fontos előadás.

CSIZNER ILDIKÓ