Csernus Tibor életmûvét még csak most, a mester 78 éves korában van alkalma a magyar közönségnek mélyebben megismerni. Nem, nem a múzeumok nyitottak kaput mûvei elõtt. Noha a világban úgy értékelik, korunk egyik legjelentõsebb mûvésze õ. Egy feltörekvõ magángaléria, a Kogart Ház (Budapest VI., Andrássy út 112.) bocsátotta rendelkezésre termeit, hogy helyet adjon Csernus alkotásainak. A koraiaknak, amelyeket hazai múzeumok, magángyûjtõk kölcsönöztek a kiállításra, és az újabbaknak, amelyek Csernus párizsi galériásaitól, a Galerie Claude Bernard-tól és a Galerie Patrice Trigand-tól, valamint külföldi gyûjtõitõl érkeztek Budapestre. S egy parádés, kétnyelvû, bár tudományos szempontból némileg hiányos katalógust is megjelentettek az alkalomra.

Ami a tényeket illeti: igaz, 1989-ben és 1999-ben volt egy-egy Csernus-tárlat a Műcsarnokban. Az előbbin 46 képét mutatták be, az utóbbin az 1996-98 között festett Egy szajha útja című sorozatát láthattuk. (A címet és a témát William Hogarth 1731-es rézkarcsorozatából merítette.) Ám most a Kogart Házban, Csernus Tibor március 12-ig látogatható retrospektív kiállításán az egész életműről áttekintést kaphatunk. Kezdve az ötvenes években készült munkáitól egészen a legutóbbi alkotásaiig. Mindösszesen 87 nagyméretű festmény, pasztellekkel, könyvillusztrációkkal kiegészítve tölti meg az impozáns épület (egykor a Fiatal Művészek Stúdiója) három emeletének kiállítótermeit.

Témák és stílusok, festői módszerek, színek és formák változása, újra felbukkanása, tovább építkezése követhető itt figyelemmel. Az okkerban, vörösben, szürkében játszó, híres kép, a Három lektor (1955). (Az ábrázoltak személyére Domokos Mátyás egy írásában derített fényt: a Réz fiúk, Ádám és Pali, és szerénységem.) Rímel rá az utóbbi évekből a Hármas önarckép vöröses barna hátterű erőteljes kompozíciója. Mennyi a hasonlóság és a különbség az 1975-ös, még szürnaturalista faktúrájú Tengerpart és az 1999-ben festett gazdag koloritú Tengeralattjáró fény-árnyék játéka között! Hogyan lényegülnek át az emberi testek, a női aktok - az 1977-es, virágokkal ábrázolt kemény szerkesztésű akttól a 90-es évek fénnyel átszőtt alakjaiig.

A Bernáth Aurél-tanítvány Csernus kezdetben mestere stílusában festett, és sikeres művész volt (még főiskolás korában, 1952-ben, festészeti munkásságáért Munkácsy-díjjal tüntették ki). Első párizsi tanulmányútját követően, ahol festészetét meghatározó hatások érték, hamar megtalálta a maga jellegzetes kifejezési formáját. A nevéhez köthető, Perneczky Géza által találóan szürnaturalistának nevezett irányzatot, amelyet éppen a Csernus munkáit követő, egy évtizeddel fiatalabb generáció, az úgynevezett Csernus-kör, az ugyancsak Bernáth-tanítvány Lakner László, Szabó Ákos, Gyémánt László, Korga György emelt a kor leghaladóbb iskolájává. Max Ernst szürrealizmusából és a mágikus realizmusból építkezve festették technikai bravúrral, tárgyakkal túlzsúfolt képeiket.

És hogy mit is takar a szürnaturalizmus fogalma? A figurális és az elvont képi világ egyesítését a figurák átalakításával, fellazításával, szürreális technikákkal. Hornyik Sándor műtörténész szerint: "A szürnaturalisták munkáin a fényképszerűen realista részletek szürreális, amorf részekkel váltakoztak." Csernus 60-as évek elején festett "kaparásos" képei tekinthetők az irányzat mintadarabjainak. Ezek illusztrálására - a vásznat festőkéssel, kaparóval alakított, visszatörölt, újrarétegezett festékkel megmunkált képei közül - itt vannak kiállítva a Nemzeti Galéria gyűjteményéből az 1962-es Lehel téri piac, 1963-ból a Modellezők, vagy az egy évvel későbbi Színésznők, az absztrakt motívumok és különös tárgyak között fel-felbukkanó színésznőportrékkal.

Csernus, a szürnaturalista, a tiltott festők kategóriájába került. 1959-től semmilyen kiállításon nem szerepelhetett, s nem kapott útlevelet. Megélhetését könyvillusztrációkból, alkalmazott grafikai munkákból biztosította. (Második Munkácsy-díját éppen grafikusi, illusztrátori tevékenységéért kapta 1963-ban.) Többéves szilencium után, 1964-ben párizsi kiállítására elutazhatott, ám onnan már nem tért haza többet. Francia állampolgár lett. Sokan azt tartják, francia festő is. De Csernus hatása a távolból is termékenyítőleg hatott a magyar képzőművészetre.

Igaz, a világhírt, a nemzetközi elismerést már francia állampolgárként érte el.

Párizsban a semmiből teremtett magának egzisztenciát. Itt is a grafika segített. Zola, Sartre, Camus bibliofil kiadású műveihez készített illusztrációkat a Gallimard kiadó számára. Festői munkásságához csak az 1970-es években tért vissza. Ekkor már, meghaladva korábbi stílusát, a hiperrealista-fotorealista felfogású képekkel jelentkezett. A 70-es évek végétől az erős fény-árnyék kontrasztokra épülő képei nemzetközi hírnevet szereztek számára. Ezek azok a festmények, amelyekben Caravaggiónak, az itáliai manierizmus valamint a XVII. század eleji naturalisztikus ábrázolás egyik legjelentősebb képviselőjének a hatása érezhető.

Ezen a kiállításon itt vannak mint az életmű meghatározó, Caravaggio stílusában festett darabjai, többalakos, "ál-akademikus" aktok, bibliai és mitológiai jelenetek - a József és testvérei, a József elbeszéli álmát, az Uriás, a Betszabé, a Szent Sebestyén, több cím nélküli, ószövetségi és más figurális kompozíciók. Ezt követik a Hogarth ihlette vásznak, újabb aktok, párizsi utcaképek, valamint csendéletek és állatképek. S mi még? "A Montmartre levegőben-örvénylő, angyalként lebegő kurvái, csavargói! Aztán a festett nők pokol-mennyország-halmaza. Aztán a bibliai, az apokrif hullámok, kavarodások", ahogy a jó barát, Juhász Ferenc megfogalmazta.

Hogy Csernust méltán sorolják a realista festők utolsó mágusai közé, erről most némiképpen megbizonyosodhatunk.

KÁDÁR MÁRTA