Szép Ernõ: Lila ákác
Temesvári Csiky Gergely Színház

Lehetetlen, kellemetlen este volt az egyébként színházi-színészi ünnepként is gyakran megélhetõ Lila ákác - ez az akár édes-búsnak, akár kegyetlennek is tartott Szép Ernõ-mû.

Verebes István vendégrendezőként működött Temesváron. Nyilván jól tették, hogy meghívták, egészséges más iskoláját, más ízlésvilágát, más munkamódszerét megtapasztalni, s a rugalmas temesváriaknak van ehhez affinitásuk.

Verebes korábban érteni és szeretni látszott ezt az ellentétébe fordult édes-szecessziós miliőt, a századfordulót is visszaidéző tízes-húszas évek szerzőinek különleges érzékenységű és stiláris áradású (pesti) mikrovilágát. Most vadabbra és "maira" szerette volna hangszerelni. Nincs ebben a szándékban semmiféle szentségtörés, ha ki van találva, ha illeszkedik minden elem, akkor asztronauták vagy dzsungellakók történetévé is alakítható a szerelem lehetetlenségét pazarul megjelenítő szöveg. De Kis-Kovács Gergely díszletei közepette, Gadus Erika jelmezeiben a SZOT-üdülők modernsége vív harcot a (nagyon rövidített) szöveggel, mely teljesen érintetlen marad a zagyva látványtól, következésképp totális senki földjére kerülnek szavak, gesztusok, társadalmi státusra tett utalások, maga az oroszországi kétségbeesett menekülés legkivált - azaz a szerelmesek elszakadása.

Nem látni okát, miért feszengenek kék műanyagszékek és fehér műanyaglapok közt. Miért vidéki presszócsicsában emelődik centrálissá, szinte minden egyébről elvonva a figyelmet Majmóczy "zsidózós" monológja? Manci és Bizonyos kirándulása miért strandra vezet, viszont a strandon miért van fürdőkád? Ha egy léhűtő úri fiú raccsolva negédeskedik, akkor azzal a markáns vizuális jellel, amivel fején babos rockerkendőt hord, melyik korba, hová, s főleg mit üzen? Kik ezek az emberek tulajdonképpen, és hol kell a Tóth Mancinak ráakaszkodnia levakarhatatlanul, aztán beégnie a Csacsinszky Pali szívébe?

Lehetséges, hogy a játék sodra leküzdhetné önnönmaga köré emelt korlátait, talán alkalmanként meg is teszi. Ez a budapesti vendégjátékon nem sikerült.

Itt a két fiatalnak nincs egymáshoz sok köze: Aszalós Géza sem elég akaratos, sem elég hevülős. A nagy színészi ajándék, a Bizonyosnénak tett szerelmi vallomás már érleltebb, s az utolsó harmadban, a búcsú értetlenségében szólal meg ő is s a játék egésze is olyan hangon, ami korábban nem tudott létrejönni. Ekkor már késő.

Magyari Etelka alakításában Manci is elfogódott, elmosódott marad, a megindító kislányosság és a keserű érlelődés stációit nem járja be: amennyiben ennek is a harsány maiság miatt kellene elvesznie, nos, akkor meg ezt nem látni. Fekete Gizi vendégként színes, erős, mulatságos, harsány - mondhatni, a klasszikus leosztású figura.

Éder Enikő sokat próbált Hédije lehet talán az irány, amely felé Verebes elindult. Az ő sprőd, karcos jelenléte, figurája húzódhatott volna végig az előadáson, valamint Fall Ilona abszurdig lelassult és ironizált térdnadrágos Angelusz mamája. De az az előadás, amely szóban a negédes szomorkásság kegyetlen mai olvasatát ígérte - nem született meg, még általuk sem.

BUDAI KATALIN