Színházi pályafutását Pünkösti Andor Madách Színházában kezdte. Elõzõleg magyar-francia szakos tanárként mûködött a Tavaszmezõ utcai gimnáziumban. Károlyi István és Pünkösti hívására 1941 tavaszán dramaturgnak szerzõdik a frissen alakult vállalkozáshoz, amelynek a német megszállásig és Pünkösti leváltásáig tagja és meghatározó személyisége. Nemcsak a háborúellenes és antifasiszta mûsorpolitika alakításában és a produkciók létrehozásában volt meghatározó szerepe, de õ volt a kezdeményezõje a Madách Könyvtár-sorozatnak is, amelynek kötetei - könyvritkaságokként - máig a hazai színházi szakirodalom becses darabjai. A sorozat második kötete Sztanyiszlavszkij önéletrajzának rövidített, elsõ magyar nyelvû kiadása Staud fordításában és bevezetõjével. Az Életem megjelentetése 1941-ben, Magyarország hadba lépésének évében - szakmai jelentõségén túl - bátor szembeszállás volt a kormány politikai orientációjával.

Staud egész életútját végigkísérte, ízlését, gondolkodását, színházeszményét meghatározta Sztanyiszlavszkij elméleti munkásságának és Művész Színházának tanulmányozása. Ezt kapta útravalóul mesterétől, Hevesi Sándortól, akinek rendezői szemináriumát hallgatja 1929/30-ban. Évfolyamtársai között van első felesége, Székely Júlia írónő, aki később Bartók tanítványa a Zeneakadémián, majd 1938-ban Nóra leányai című színművével kelt feltűnést a Nemzeti Kamaraszínházban, valamint Egri István és a később rádiórendezőként működő Barsi Ödön. Hevesi két rendezői kurzusa valójában az első kísérlet színházi rendezők képzésére hazánkban, amelyre az Akadémia színészdiplomát nyert volt növendékei és más egyetemi végzettségű hallgatók iratkozhatnak be. Előképzettség és tehetség tekintetében meglehetősen szigorúak a feltételek, egy-egy tanfolyam 8, illetve 6 hallgató részvételével indul, akik közül végül összesen heten kapnak oklevelet. Staud tehát az első okleveles színházi rendezők egyike Magyarországon. Igaz, ezt a hivatást sohasem gyakorolta, ahogy a végzett növendékek többsége sem, viszont anyanyelvi szinten megtanult színházul; szerteágazó tevékenységét, egész elméleti és gyakorlati munkásságát döntően befolyásolta a Hevesi és a gyakorlatokat vezető Horváth Árpád osztályában töltött esztendő.

1935-től tanári munkája mellett a Színpad társszerkesztője. A Hont Ferenc kezdeményezésére indult folyóirat a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának színháztudományi szemléje, amely színházi és filmkritikái mellett színházelmélettel, színháztörténettel, színházesztétikával, táncelmélettel foglalkozó tanulmányokat közöl. Az alig több mint két esztendőn át megjelenő periodika egy születőben levő tudományág, a színháztudomány első hazai fóruma. Utolsó számai már a szintén Szegeden szerveződött Magyar Színháztudományi és Színpadművészeti Társaság lapjaként jelennek meg. (Az 1936 májusában alakult, színészeket, irodalmárokat, rendezőket, tervezőket összefogó tudományos egyesület elnöke Márkus László, titkárai Hont Ferenc és Staud Géza. A szemle munkatársai között találjuk Pukánszkyné Kádár Jolánt, Benedek Marcellt, Németh Antalt, Rabinovszky Máriuszt.)

Alighogy véget ér Budapest ostroma, Staud funkciót vállal mint a Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének főtitkára (az elnök Abonyi Géza, majd Rátkai Márton), és ennek fennhatósága alatt színházi hetilapot alapít Színház címen. A három esztendőn át megjelenő, szerény küllemű újság Staud legszemélyesebb vallomása: minden benne van, amit szeret, ami érdekli. Címével ellentétben nem csak színházi előadásokkal foglalkozik, filmkritikákat, novellákat, tárcákat is közöl, és hírt ad a világszínház eseményeiről, riportjaiban pedig színészek és rendezők mellett politikusokat, közéleti személyiségeket szólaltat meg.

Hosszabb ideig kedvenc foglalatossága, a politika nem csak a fasizálódó Magyarországon szól bele szakmai és magánéletébe. 1942-ben kis híján eltiltják "kamarai hivatása" gyakorlásától, mert egy cikkében szenvedélyes hangú támadást intéz a Színészkamara ellen a zsidótörvény "túlteljesítése" miatt, ostorozza a korabeli színházi életet, a Színművészeti Akadémiát és személyesen Kiss Ferencet. Nyolc évvel később, "a fordulat évében" megvalósul az, ami korábban a Kamara fegyelmi bíróságának nem sikerült: állásvesztésre ítélik. Leváltják a szakszervezetben betöltött funkciójából, megszüntetik hetilapját, majd a Színművészeti Főiskolán betöltött tanári állásától is meg kell válnia. Visszatér eredeti foglalkozásához: középiskolai tanári állást vállal a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. (A serdülő és mindenre fogékony ifjúságot, úgy látszik, kevésbé félti a pártállam a kártékony, polgári ideológiákat képviselő, szociáldemokrata eszmékkel fertőzött tanároktól, mint az irodalmi és kulturális életet. Ugyanebben az időben ugyancsak a Berzsenyibe "száműzték" Komlós Aladárt, és hasonló ítélettel lettek középiskolai tanárok 1956 után a "revizionista" Lukács-tanítványok.)

Én 1950-ben kerültem - a sors véletlen szeszélye folytán - a Berzsenyi Gimnázium első osztályába. Staud akkor már egy ideje ott tanított. Eleinte eredeti végzettségének megfelelően magyart, később jobbnak látta kevésbé "ideológiai" tárgyakkal foglalkozni: biológiát, földrajzot és matematikát. Erre - mint később elmesélte - azért nyílt lehetősége, mert ekkoriban a középiskolai oktatás tele volt "átképzős" tanárokkal. A megváltozott tantervi igények miatt feleslegessé vált tárgyak szakemberei lehetőséget kaptak, hogy más tantárgyból szakképesítést szerezzenek. Így lettek az egykori angol, francia, német és más nyelvszakosokból orosz tanárok (akárcsak negyven esztendővel később az orosz szakosokból angol, francia, német stb. nyelvtanárok), és így lett a Sorbonne-on szerzett nyelvész diplomájával a természettudományok tudója és tanítója a színháztól, a publikálástól eltiltott Staud Géza. Negyvenkét éves öregdiákként beiratkozott az egyetemre, hogy messze ívben elkerülhesse azokat a területeket, amelyeknek addig kiváló ismerője és szenvedélyes szerelmese volt. A földrajzot azért választotta, hogy legalább képzeletben hódolhasson ifjúkori szenvedélyének, az utazásnak. Távoli tájakról, kultúrákról beszélhetett diákjainak. A matematikát azért, mert ott minden egzakt és visszavonhatatlan, az értékek nem a politikai kurzusok irányelvei szerint változnak. A biológiát pedig, mert a növényekben, állatokban sohasem kellett csalódnia.

Persze nem látszott rajta, hogy keserű lenne. Lényében mindig volt valamiféle arisztokratikus tartózkodás, amely nem engedte, hogy környezete egyetlen pillanatig is legyőzöttnek lássa. Színházba járt, tartotta a kapcsolatot régi barátaival, és bizakodott, hogy sorsa hamarosan jobbra fordul. És színházat játszott a növendékeivel. Színjátszó csoportot alakított, ahová - már tekintélyes diákszínjátszó múlttal - természetesen én is azonnal jelentkeztem. Komoly felvételi vizsgát tartott, helyzetgyakorlatokat adott fel, de azért persze, azt hiszem, végül minden jelentkezőt felvett. Lelkesen készültünk különböző ünnepi műsorokra. Tanév végén pompás színpadot építettünk az iskola udvarán. Staud velünk együtt deszkákat hordott, fűrészelt, fúrt-faragott (remek kézügyessége volt, talán titokban az asztalosságot is kitanulta). Két tanéven át szinte naponta találkoztunk. Még a nyári mezőgazdasági táborba is ő jött velünk. Nekem külön szerencsém volt, hogy közel laktunk egymáshoz, így gyakran együtt mentünk a Sztálin hetvenedik születésnapjára kapott 70-es trolibuszon a Bajza utcától a Bajcsy-Zsilinszky útig, majd onnan gyalog a Markó utcáig. És sokat beszélgettünk. Bár az órái nem voltak különösebben érdekesek, azért úgy gondolom, kiváló pedagógus volt; úgy tudott beszélgetni velem, mintha egyenrangú partnerek lennénk: ő, a hatalmas műveltségű, szerteágazó tudású polihisztor, és én, a tizenöt éves, kíváncsi kamasz. Beszélgetéseink persze abból álltak, hogy többnyire én kérdeztem, és ő válaszolt. Közös szenvedélyünkről, a színházról. A sorsunk hasonló volt. Én arra készültem, hogy egyszer majd színházi ember leszek, ő meg arra, hogy megint színházi ember lesz.

Aztán közös sétáink, ezek a peripatetikus Bajcsy-Zsilinszky úti tanórák elmaradtak. Az iskolapolitika újabb szeszélye áthelyezte a Berzsenyit Angyalföldre, a mi osztályunkat pedig egy másik gimnáziumba. Staud tanár úrral nem szakadt meg a kapcsolatunk, találkoztunk hébe-hóba színházban, hangversenyen, de többé egyszer sem utaztunk együtt a trolibuszon. Aztán elköltözött a környékről, és lassan, fokozatosan visszatérhetett eredeti hivatásához.

1954-től az Országos Színháztörténeti Múzeum, illetve a Színháztudományi Intézet tudományos munkatársa, majd főmunkatársa és a Gondolat Könyvkiadó szerkesztője. Nyugdíjba vonulásáig (1972) mindkét munkahelyén hatalmas munkát végez, mint aki megpróbálja sokszorosan behozni a kiesett éveket. Életműve mintegy hetven kötetnyi, ebből negyvenre tehető az önálló tanulmányok száma (Magyar színészeti bibliográfia, 1938; Dramaturgiai vázlatok, 1940; Színháztudományi alapkérdések, 1940; Aristoteles dramaturgiája, 1941; A magyar színháztörténet forrásai I-III., 1962; Színház és közönség, 1963; Magyarországi kastélyszínházak I-III., 1964; Magyar színészeti szakkönyvek bibliográfiája 1945- 1960, 1965; A rendezés titkai, 1967; Magyar színháztörténeti bibliográfia I-II., 1975; Az iskolai színjátékok Magyarországon, 1981). További harminc könyv szerkesztője, társszerzője vagy sajtó alá rendezője. Majd negyven év szünet után ő szerkeszti az első Színházi kislexikont (1969), Székely Györggyel közösen A színház világtörténetét (1972), Keresztury Dezső és Fülöp Zoltán társaságában megírja A magyar opera- és balettszcenika történetét (1975). 1977-ben két magyar vonatkozású tanulmánya jelenik meg Bécsben és Rómában (Adelstheater in Ungarn, Les décors du théâtre des jésuites ŕ Sopron). Egyetlen szépirodalmi műve az önéletrajzi elemekkel átszőtt Pestről Budára című regény (1943).

Amikor én is a Színháztudományi Intézet munkatársa lettem, mindenkinek elújságolta, hogy a tanítványa voltam. És természetesen azt is mondta, hogy ezentúl tegezzem. Nem ment könnyen, egy idő után valahogy mégis hozzáöregedtem a helyzethez. De haláláig Tanár Úrnak szólítottam. Eleinte szóvá tette és helyreigazított, majd alighanem tréfának fogta fel. Pedig én mindig komolyan gondoltam.

BALOGH GÉZA

 

NKA csak logo egyszines

1