Nagyszerû ötlet volt a londoni színházi múzeumot a Covent Garden közvetlen szomszédságának egyik patinás épületébe helyezni. A járókelõk - legyenek turisták vagy akár helybéliek -, ha éppen idejükbõl futja, végigsétálnak a mindig nyüzsgõ, híres piacon, elbámészkodnak az utcai mutatványosok, bohócok, táncosok között, belehallgatnak a zenészek nem egyszer kiváló produkcióiba - s szinte észre sem veszik, máris ott állnak az egykori virágpiac épülete elõtt, amelyben 1987. április 23-án, Shakespeare születésnapján múzeum nyílt. A bejáratnál elhelyezett táblák (ingyenes!) színházi tárlatlátogatásra, közönségtalálkozókra, vetítésekre, hétvégi programokra, gyerekfoglalkozásokra hívogatnak.

A West Enden, London legnagyobb hírű színházi és szórakozó negyedében vagyunk. A múzeum egy mérföldes környezetében hatvan kulturális szórakozóhely estéről estére ötvenezer hellyel várja a nézőket, és kétezer étterem próbálja becsalogatni az arra sétálókat, akiknek száma egy átlagos szombaton körülbelül kilencvenötezerre tehető.

Ezeket az adatokat már az épületen belül tudom meg, ahol is a földszintet "A Great Night Out!" címmel gazdag anyagú kiállítás foglalja el, amely a West End múltját és jelenét mutatja be, s némi bepillantást enged a jövőjével kapcsolatos elképzelésekbe is. A környék neve még a XIX. század első felében is pusztán földrajzi értelmet hordozott, majd attól kezdve, amikor az 1874 és 1914 közötti négy évtizedben több, mint harminc színházat és koncerttermet építettek fel egymás közelében, a városrész elnevezése fogalommá lett az ország kulturális életében. A tárlókban elhelyezett térképek, fotók, grafikák felidézik a múltat, és megismerkedhetünk a West End korabeli büszkeségével, az első lovaggá ütött színésszel, Sir Henry Irvinggel (1838-1905) és más hírességekkel is. Képsorok idézik a háborús rombolást és a helyreállított környék eleganciáját. Egy színpadszerűen berendezett beugróban régi plakátok társaságában ódon szélgép és jelmez, hangulatidézőül; hozzájuk természetesen előző korok színházi zenei felvételei járnak. Az egyik falat sokajtós dobozépítmény foglalja el: egy-egy dobozkát kinyitva a West End egy-egy színházának hangulata fogad, egy-két képpel, apró kellékkel. A nagyteremben miniatűr zsöllyesorok és filmvászon: filmek peregnek a máról, előadásrészletekkel, beszélgetésekkel. Oldalt barátságosan berendezett hely a gyerekeknek, felpróbálható jelmezekkel, papírokkal, színes ceruzákkal. Egy fülkében - kisebb nézőszámra készülve - videofilm pereg a képernyőn, színházi szakemberek, építészek, várostervezők beszélnek a jelen problémáiról, a jövővel kapcsolatos elképzeléseikről, a hagyományőrzés melletti modernizálás lehetőségeiről.

A kiállítás szintjéről alkalmi képtárlatoknak helyet adó folyosók vezetnek egy szinttel lejjebb, az angol színházat bemutató, hagyományos berendezésű színháztörténeti múzeumba. Ez a nagy területet elfoglaló, tárlókkal sűrűn telepakolt kiállítás azonban - az előzőleg látottak után -kifejezetten csalódást kelt, nemcsak az angol színházi élet hihetetlen gazdagságához képest, hanem például a Globe Színház múzeumának ötletességéhez, szellemességéhez viszonyítva is (lásd Criticai Lapok, 2003/12, 9-10. oldal).

A legelső gond nyilván az, hogy nagyon nehéz feladat 500 év színház- és előadás-történetét úgy összefoglalni, hogy az kellően informatív és vizuálisan érdekes is legyen egyszerre. A helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy a kiállítás nem organikusan szerveződött, hanem három korábbi gyűjtemény egyesítéséből keletkezett. Ennek megfelelően kellően esetleges, ugyanakkor impresszionisztikus bemutatónak nem elég hangulatos. Ráadásul, ami múzeumi "extra" volna, az meg éppen nem működik; a régi előadások részleteit - legalábbis az általam próbáltakat - nem lehet hallani; a színpadi jeleneteket ábrázoló kihúzható fotóposzterek szekrénye le van zárva... Nem vagyok meglepődve, hogy itt - a fenti szint nyüzsgése után - egyedül próbálkozom a csak -azért is kiállításnézéssel. Egy idő után azonban, befogadóképességem határaihoz érkezve, visszatérek a földszintre. Még belenézek az ottani időszakos kiállításokba, majd ismét ki a mutatványosok közé. Jól esik a váltás.

DÖMÖTÖR ADRIENNE

 

NKA csak logo egyszines

1