Örkény István Színház

Ascher Tamás, a rendezõ, mint egy különös tárgyat, forgatja kezében az adott írói terméket, amirõl nem lehet biztonsággal megállapítani, hogy tömegtermelés szabálytalan selejtje-e vagy egyedi mûalkotás. Réseit kutatja, nyílik vagy nem nyílik, s ha nyílik, hol nyílik. Látható izgalomban tartja ez a magabízó csinálmány, ami az idõsebbeket talán színpadra vitt rádiójátékra, a fiatalabbakat egy problémás videotekercsre emlékeztetheti, amit elõre- és visszacsévél valaki, hogy már nehogy olyan egyszerûnek tûnjék az õ történetmesélõ dramaturgiája. Rejtvényt fejtünk. Kirakjuk az idõcserepekbõl a nem túlságosan rejtélyes sztorit, ez a mechanikus tevékenység egészségesen lefoglal mindenkit a játék elején. Aztán elunjuk.

Igen, igen, igen - és? Aztán elszégyelljük magunkat a türelmetlenségért. Aztán gyönyörködünk abban, ahogy Kerekes Éva - Antal Csaba üreslakás-díszletében - áll a nyitott ajtóban, rajta málnaszín műbőrkabátka (jelmeztervező: Benedek Mari), ami olyan, mintha frissen alvadt vér fényes lepénykéiből állt volna össze, s követeli a húsz éve nem látott férfit, mondván, az az övé. Az erkélyről látni, hosszan nyomja cipőorra kívülről a küszöböt. Jönne befelé. Szinte nekünk fáj a lábujj és a küszöb találkozása. A feleség, Für Anikó teljesen normálisan reagál, tudniillik esze ágában sincs a titokzatos jövevényt beengedni. Hegedűs D. Géza remekül mismásol, erőbevetés nélkül hazudik. Czukor Balázs mint egyetlen gyermek, a magát falra fújt krikszkrakszokban ("tag"- ekben) kiteljesíteni vélő nagyfiuk a Járó Zsuzsa játszotta szerelmétől búcsúzkodik, mivelhogy másnap új lakásba költözik, együtt az egymásba kissé belefáradt szülőkkel. De nem költözik.

Minden másképp lesz. A látogató hölgy fúriává változik, ő lesz mostan az isten büntetése minden hazugságunkért, magunk nem vállalásáért, egész hitványságunkért. S míg arra gondolok, aha, olyan ez az eszement nő, mint a rókatündér a japán mesékben, vagyis az a démon, amely fájdalmat szüretelve közlekedik világokon át, s kinyuvasztja a férfiakat sorban, vagy inkább mint egy spétreflexes, gyermektelen Médeia, vagy... vagy... Keresgélek, s egyszer csak valami ismerős érzés lesz úrrá rajtam. Ugyanazt érzem, mint amikor az éjszaka közepén a véletlenül nyitva maradt tévén elkezdek nézni valamit, ami tájékozódási bizonytalanságot kelt az elején, ez érdekes, s visz, visz bele a történetbe, aztán a harmincadik percben már kétségtelen jelek utalnak arra, hogy a megvalósítás mely szintjét és formáját sikerült kifognom, kiszakad a mű szövete, s fölnyögök: affenébe, hisz ez egy thriller...

Kerekes Éva

Lehet, hogy Schimmelpfennig ezen műve nem egy thriller. Lehet, hogy odaadóbb nézőként ősi szimbólumokat lehet találni benne, akárcsak a falfirkákban. Lehet, hogy ha csak félig figyelünk, fel sem tűnik ez a "Miért ne?" alapon végigjátszott, hidegfejű csiki-csuki, aminek ereje leginkább alkotói gátlástalanságból, felületi informáltságból, s hol nyegle, hol narcisztikus pózokból ered, megformáltsága pedig leginkább a Vallejo-festmények fantasy stílusát és valóságközeliségét idézi.

De Ascher és nagyszerű színészei nem engednek nem figyelni. Szívós reménnyel húzzák, feszítik, formálnák a vásznat, ami - pontosan ettől a minőségkereső vágytól igénybe véve - egyszerre csak nem bírja tovább, s a varrások és fölfüggesztések mentén recsegve szétszakad, hogy csak úgy tüsszögünk a portól. A tűzvészjelenet már csak fityeg az előadáson. A rendező és a színészek saját tehetségüket, testüket-lelküket kölcsönözve és felajánlva megkísérelnek belelátni valamit ebbe az írói opusba, a fordító - Gáspár Ildikó - segítséget is ad ehhez, de az alapanyag már menet közben cserben hagyja a kísérletezőket.

Lehet, hogy az ügyes kezű Schimmelpfennignek van igaza? Nem kell aggódni: írjál. Ahogy jön. Majd lesz, aki hozzágondol valamit. S akkor lehet dicsérni a tolmácsolói és a befogadói kreativitást is, melyek szárba szökkenéséhez a szerző írásai oly kiváló talajt biztosítanak. Olyan ez, mint a kőleves. Ha sikerül, mindenki jól jár. Lehet.

GABNAI KATALIN

 

NKA csak logo egyszines

1