Szolnoki Szigligeti Színház

A Harold Pinter és Di Trevis által írott, The Proust Screenplay címû filmforgatókönyvet használva, kétórányi tömény vízió erejéig, Marcel Proust nyomába szegõdött a szolnoki társulat színe-java, apraja-nagyja, valamint a vendégmûvészek raja. Szikora János rendezésében - a Marcel szerepére meghívott Alföldi Róbert m. v. közremûködése révén - halmozottan önéletrajzi gyökérzetû elõadás keletkezett: az egónk magja köré varázsolt ködgomoly színi mozija.

"Gyere a szobámba..." - súgja anyjának a gyerek Marcel. "Szó sem lehet róla" - feleli az. "Csak még egyet..." (Megcsókolja a mellét.) Az apa betoppan. Harag helyett ráveszi az anyát, hogy aludjanak együtt most az egyszer. Összegömbölyödve lefekszenek a pelenkázót és kerevetet egyszerre formázó, szögletes üvegágyon. A felnőtt Marcel szánakozva nézi a gyermek Marcelt. E duplázott megjelenés végigvonul az előadáson. A következő alkalom Norpois márki úr követ őexcellenciájának irodalmi szalonjában, egy fogadáson jön el, amikor apja unszolására, szégyenkezve megmutatja legelső zsengéjét, Templomtornyok című szabadversét. Molnár László (Norpois) a gyermekszereplő Marcel (Kiss Norbert/Kiss Martin) hangján olvas: "Magukban a nyílt mezőn, s mintegy elveszve a síkon, emelkedtek az ég felé a martinville-i templomtornyok. Nemsokára e kettőhöz elkésve egy harmadik, a vieuxvicq-i torony is csatlakozott: és most hárman nézték a futásunkat a horizonton, s búcsúzóul napfényes ormaikkal integettek... De amellett a legendabeli három lányra is emlékeztettek, akik egyedül maradnak a magányban és a homályban; s mialatt mi repültünk tovább, láttam, amint félénken keresgélik az útjukat, s nemes körvonalaiknak pár esetlen botlása után mindhárman összesimultak, egyik a másik mögé siklott, s a még rózsaszínű égen egyetlen fekete, bánatos és elragadó formává váltak, míg végül eltűntek az éjszakában." A költeményt az előadás záróakkordjaként, Alföldi önbizalomtól duzzadó interpretációjában halljuk viszont.

A rendezés két főtétele. Az első az, hogy a születetten koravén és beteges kiskamasz nemi identitása kezdetben szerteágazóan fejlődik, majd az előállott sokrétűségben rögzül. A személyiség érzékvilágának tiszta lapja, a tabula rasa - a tapasztalattal nem rendelkező emberi lélek a születéskor - illúzió. Az üvegágy paradoxon átláthatósága: a láthatatlanul szennyező múlt, az örökletes emlékezet. A tétel kifejtése során megmutatkozik, az édesanyához fűződő, lazán ödipális vonzalom hosszú időre (talán örökre) megbénítja szerelmei kibontakozását. A második főtétel az író íróvá válásának folyamata, amelynek alapmotívuma: az úri dilettánsra valló nárcizmussal palástolt szorongás, amelytől csak a szülők elvesztése árán szabadulhat meg. A hős útja egy tanulási folyamat, melynek során eljut a művészet megértéséhez, és annak belátásához, hogy a "zsengéje": örökkévalóságot jelentő műalkotás.

Melkvi Bea és Alföldi Róbert
theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Szonáta-rondó. Alföldi odúja egy apró íróasztal környéke, az anyját elvesztő férfi emlékei e pontról áradnak szét a színpadon: a gyermekkor, a közös nyaralások elfelejtett sokféle képe, a különböző alakok, akik körülvették a serdülő fiú mindennapjait. Megkomponálódik az eltűnt idő: az idő múlását egy társaság tagjain keresztül ábrázoló hatalmas, kinetikus freskó. Szikora audiovizuális rondója a forgószínpad használatára épül. Megélhetési bonyodalmakkal nem terhelt miliőben pereg Proust-filmje, amelynek szereplői számára az élet teljes hossza szabadidős tevékenység: folyamatos és önkéntes zarándoklat estélytől estélyig. Úgy vonul körbe a szemünk előtt három nemzedék tablósora, mintha kamera svenkelné a tűnő időt. Bergson szellemében. Az idő valóságbeli múlásának semmi köze ahhoz a belső időhöz, a tartamhoz, ahogy az ember átéli az időt. A rondóban visszatérnek a főtémák, nemzedékeken átívelően megismétlődnek a motívumok. A rondót szonáták strukturálják: a forgószínpad olykor megáll, s kifejtett/dramatizált jelenetek következnek: hol filozofikus értekezések a valóság érzéki/erotikus természetéről vagy az emberi tudat bűntartalmáról, hol erotomorális etűdök, amelyek átfogják a nemi kapcsolatok teljes paradigmáját, egészen a férfiak közötti leszbikus találkozás képletéig.

Proimpreszszionista vízió. A montázsos képzettársítások füzére látszatra a tudat mélyére, a tudattalan birodalmába vezet, valójában azonban a létezés külső természetének fényei-árnyai varázsolódnak szemünk elé a rendező impresszionista filozófiai és technikai arzenálja révén. A jelmezkészítőből divattervezővé lett Zoób Kati a festői impresszionista szín/fényvilág megteremtője. Rideg romantikát lehelő női ruháit egyrészt szeszélyesen csillámlókká lehet világítani, másrészt az anyagukban kellő misztikát sűrítenek ahhoz, hogy riadalmak nyomát hagyják egy nagyon érzékeny, sértődékeny, művészlelkű kamasz fiú, Marcel emlékezetében. A férfiöltönyök mintha egy kiismerhetetlenül félelmetes, vegyes emberi értékű tanári karra készültek volna. A markáns színdifferenciákban kódolva van a gyanítható kétlelkűség: a joviális polgári/arisztokrata külső és a rejtett, konzumdémoni személyiség. Impresszionista - a férfi-női ösztönvilágot könnyed mozdulati áttűnésekkel érzékeltető - a koreográfia is: Guillaume Milhac m. v. és asszisztense, Isabelle Lé m. v. munkája.

Megaensemble. Szigorúan ragaszkodva a tényhez, hogy az eredeti mű elbeszélésmódja az egyes szám első személy, azt kell mondanunk: a belőle készült adaptáció analitikus monodráma - Alföldi Róbert jutalomjátéka. Az invenciózus koreográfiával, jó dramaturgiai érzékkel (fordító és dramaturg: Morcsányi Géza) és muzikalitással/ütemérzékkel köréje mozgósított társulat példás alázattal, az elvárható tehetséggel áll helyt. Tapintatlanság volna külön megnevezni egy-egy alakítást.

Az összbenyomás számít igazán. Szikora együttese megaművet alkotott, a vállalkozás nagyságával arányban álló színvonalon. A nagyszínpadi sikerínség korszakában - dicséretes teljesítmény.

BALOGH TIBOR

 

NKA csak logo egyszines

1