Fehér klottgatyában, mint egy szusszanásnyi pihenõre megfeszült lakóparki kocogó, álldogál Krisztus a Koponyák hegyét mintázó bádoghíd közepén. Alant a lakosság Isten dicsõségét zengi. Mefisto háttérbe vonul. Apródémonai - a sátáni mágia ministránsai - idegméreggel lefújt pondrókként töpörödnek össze, hogy aztán - a krisztusi áhítat vihara elmúltán - majd visszaizmosodjanak. Bodolay Faust-rendezésében a szentírásbéli Jónak vajmi kevés érvényesülési felülete van.

Hasonlóan a szegedi, Alföldi Róbert rendezte változathoz, Debrecenben sem marad drámai expozíció nélkül a Nyitány. Székely László alapdíszlete egyetemi könyvtári olvasóterem, rusztikus mohazöld polcokkal, függesztett modern armatúrával, öt asztalsorral, hajlított csővázas fekete székekkel (egy pirosat kivéve). A rendezői agynyitány a könyvtár előterében játszódik: két apródémon-leány egy kerettel előre lejt, s közéjük családi csoportkép alakul: Margarita és Faust, valamint fiú- és leánygyermekük rámába merevedik. A jelenkorban és az örök (ismétlődő) időben vagyunk tehát, továbbá a kizökkentben is. Azért, hogy ne támadjanak kételyeink az időhármassági determinációnk felől, a rivaldát órák díszítik. Balra - a számmisztikusok pentagramszabályzata szerint - számlappal lefelé, éjfél előtt öt percnél állnak a mutatók (a sátáni pillanat előideje), jobbra, ugyancsak megfordítva, leolvasható az aktuális, de kizökkent idő. Fenn a rendszerstabil évek pártkongresszusaira formatervezett óra mutatja az előadás valóságos idejét, miközben a melléje javallott Lenin-kép - Mefistóvá lényegülten - a földi népben birizgálja a kollektív tudattalant. A földi nép fogalmához tartozik a zsöllyébe dermedt publikum is, ha interakció gyanánt vörös reflektor pásztázza a nézőteret, mint egykor az Auróra cirkáló a Néva partjáról Szentpétervár templomtornyait.

Talán nem véletlen képzettársítás részemről az orosz vizekkel teremtett párhuzam. Bodolaynál - Juronics Tamás majdnem társrendezői szintű koreográfusi részvétele mellett - úgy érkezik színre Mefisto a kíséretével, mint Bulgakov A Mester és Margaritájában Woland, a fekete mágia professzora. Mefisto a háttérből, egy rőt drapéria elől irányítja a történet szereplői közé beszivárgott táncosokat. Nagy Olivér, az első adjutáns ministrálja már az indító cselekményi aktust is, amikor az olvasóteremben megköttetik Faust professzor és Mefisto szerződése a lélek eladásáról a fiatalság visszahozása fejében, s kezdetét veszi a liezon az öregedéstől rettegő férfi és a szemközti (piros) szék gazdája, egy túlkoros- szűz diáklány között. Az alaphelyzet személyiség- és társadalom-lélektani toposzait bontja ki logikusan az előadás.

A bulgakovi, leleplező attitűd következménye, hogy a játék ellenében halad annak a "szélesvásznú" operai nagyromantikának, amelyben a mefisztói bekeményítést amolyan "ez a harc lesz a végső" pátosszal szokták elővezetni. Mefisto egykedvű lázadó, aki pontosan tudja: a Fausttal és Margaritával való kísérlete az idő végtelen tengelyén csüngő kudarcainak az éppen soros epizódja. A magánszólamok között szükségszerű a mélybariton dominanciája, a kettős szereposztás azonban jelentésárnyalatok bevezetésére is módot ad. Busa Tamás tömberőből vezényli az anarchiát, Szvétek László ugyanezt mozgékonyabban, pikírt intellektualizmussal teszi. Mindkét alakítás méltó énekesi és színészi teljesítmény. A Faustok sorsa mostoha, fakítaniuk kell a tenorjuk színeit, hogy szolgálhassák a koncepciót - ezt mind Győrfi István, mind Rivadeneira Xavier messzemenő alázattal véghez viszi. Margarita összetett drámai képlet. A professzor irományai iránti csodálat, a félszeg érdeklődés a szellem foglalata (a tudóstest) iránt, a megkísértettség hosszas palástolása önmaga előtt, az ártatlanság feladása, a szerelemben való feloldódás, a szerelemben fogant bűn megvallása, a hányódás az isteni és a kísértő hatalom között, s a porba hulló megtérés. Hatalmas pszichofizikai pályaív, amit Molnár Andrea olyan természetességgel jár be, mintha világéletében prózai színpadon, a legigényesebb posztrealista rendezők keze alatt dolgozott volna. Játék közben zsigeri kapcsolatban van a zenével, nem pillant ki a karmesterre, nem a partner szeméből olvassa ki, hogy mikor szívjon levegőt a belépőjéhez - szabadon lélegzik, él a színpadon, és a szopránja is a szerepnek megfelelő fekvésben cseng. A Mefistoközpontú értelmezés azt kívánja, hogy a hadba vonuló, testvérhúgát féltő Valentin, illetve Siebel, a kedves barátnő ne kerüljön érzelmi előtérbe. Káldi Kiss András és Massányi Viktor invenciózus (odaadó, koncentrált) énekteljesítménnyel van jelen. Mercs Angéla élete első saját szerepét kapta. Az apródémonok mindjárt az őrző-védő feladata kezdetén elkábítják (narkotizálják), és onnan kezdve a szerepe szerint hányódhat a színpadon. Ez jótét rendezői találmány, ugyanakkor sejtjük: az intonáció biztonsága s a roppant előnyös testalkat (értsd: csinos, hízásra nem hajlamos) szép karriert ígér neki.

Bodolay a nagy szcénák ura. Mefistója a háború és a béke mezsgyéjén a közszabadság állapotába hozza a világot. A kocsmává nemesedett olvasóterem asztalsorai közt szépen megférnek egymás mellett a hadba vágyó dendik, a háborút haszonélvezőként megélő filiszterek, a hős vőlegényt remélő leányok és az özvegységet áhító asszonyok. Harmonikus anarchia telepszik a színpadra: a sátán rendje ugyanolyan egykedvűséget eredményez, mint az Istené. Ebben a miliőben hangzik el az aranyborjúról szóló dal ("eladó az egész világ" - más fordításban). A háborúból hazatérők győzelmi kórusa alatt emelkedik tetőfokára az előadás szentimentális cinizmusa. A háború hőseinek a készlet erejéig járóbotot (koldusbotot) osztanak. Az első szállítmány fogytán kisvártatva érkezik a második. Harctéri hordágyon színre hozott haldokló, ziháló hasán gyertyát billegtetve énekli ki a kórusból a magánszólamot. Olykor egy kerekes székben szlalomozó csontváz bukkan elő. Juronics önálló koreográfiája, a boszorkányszombati báljelenet (Valpurgis éjjele) inkább a pokol várható szexuális kínjait mutatja meg Faustnak, semmint a maradék fiatalság színpompás perspektíváját.

A Freytag Orsolya és Bodolay Géza fordította szöveg az egyéb filmbevágások fölött olvasható, s a kivonatolt feliratozás az előadást audiovizuális képregényként is élvezhetővé teszi. Egyébként - szintúgy. Az egykedvű nyáj hozzáférést kap a tudattalanjában spájzolt szabadsághoz: a kollektívhez és az egyénihez. Szabadság - szerelem - anarchia: égi kórus - restauráció. Ennyi a világ, s mégis: bár Gyarmathy Ágnes nagy odafigyeléssel alkotott, asztrológiai szimbólumokat és színmisztikát ötvöző jelmezei előhívják bennünk a transzcendens depressziót; a rendezői-koreográfusi hév okán a tudatunkon szélsebesen átrobog az unalom.

BALOGH TIBOR