Az Iparmûvészeti Múzeum épületén 1896. október végén helyezték el a zárókövet, majd Ferenc József, Magyarország apostoli királya felavatta az épületet. Ám a gyûjtemény ennél sokkal korábbi. A nemzetközi hírû intézmény alapjait az 1872-es országgyûlés azzal vetette meg, hogy Mû- és Iparmúzeum céljaira ötvenezer forintot szavazott meg, a mozgalom pedig, amely végül is elvezetett a pompás gyûjtemény kialakításához, ennél is korábban, Angliából érkezett.

Az 1851-es Londoni Világkiállítás után Európa-szerte elterjedt igyekezet a technika gyors fejlődésétől megrontott, elsekélyesedő ipari termékeket ismét művészi rangra kívánta emelni, például állítva a kézműipar, a művészi ipar nemes hagyományait. Ezen erőfeszítések nyilvánultak meg a világ első iparművészeti múzeuma, Londonban az egykori South Kensington, ma Victoria és Albert Museum 1857-es megnyitásával, majd ezt követően a bécsi Österreichisches Museum für Kunst und Industrie 1864-es avatásával. S erről szólt az 1868-as Párizsi Világkiállítás is.

Nálunk a múzeumügy elkötelezett híve, Rómer Flóris régész, művészettörténész Zichy Ödön gróffal együtt sürgette egy iparművészeti múzeum felállítását. Tervüket az Országos Iparegylet és az 1859-ben létrejött Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, majd a Keleti Károly elnökletével alakult 100-as vegyes bizottság karolta fel. Ez utóbbi szervezet megszerezte a főváros évi háromezer forintos támogatását. S az ő kezdeményezésükre szavazta meg az országgyűlés a fent említett ötvenezer forintot. Lényegében ettől a dátumtól számítható a mi Iparművészeti Múzeumunk alapítása, harmadikként Európában, s innen gyűjteményeinek kezdetei. Az összegből ugyanis 15 ezer forintért az 1873-as Bécsi Világkiállításról modern iparművészeti tárgyakat vásároltak.

Megvették herceg Wittgenstein antik edénygyűjteményét és a Fischbach-féle szövetgyűjteményt. Az alakuló múzeum megkapta a Londoni Világkiállítás angol bizottsága által ajándékozott kerámiagyűjteményt, valamint Xantus János kelet- ázsiai expedíciójának iparművészeti anyagát. A vásárlásokat Keleti Károly irányította, a gyűjteményezés szempontjait Pulszky Károly dolgozta ki.

Ezekkel a korai szerzeményekkel indít az Iparművészeti Múzeum nagyszabású, hosszú távra tervezett Gyűjtők és kincsek című, az intézmény legszebb, rég nem látott 400 műkincsét felvonultató kiállítása. Időrendben, gyűjtők és gyűjtemények szerint sorakoztatva. Horváth Hilda kurátor szerint a múzeum gyűjtőkesztkörébe tartozó szinte minden tárgycsoport és korszak szerepel a kiállításon, a gótikától kezdve napjainkig, limoges-i zománcok éppúgy, mint Zsolnay-díszedények, meisseni, bécsi, herendi porcelánok, brüsszeli, Tiffany-, Gallé-üvegek, a francia és magyar szecesszió remekei, Rippl- Rónai művei, bútorok a reneszánsztól Mies van der Rohe csővázas székéig.

Mindjárt a kezdeti gyűjteményben feltűnnek azok az olasz bronz és majolika tárgyak, XVII-XVIII. századi üvegek, régi európai porcelánok, fafaragványok, amelyeket a Nemzeti Múzeumtól áttétellel kapott a múzeum. Közülük kiállították Jankovich Miklós gyűjteményének néhány szép tárgyát, Alekszandra Pavlovna szentpétervári porcelán étkészletét, amelyet Habsburg József főherceg ajándékozott 1875-ben a Nemzeti Múzeumnak. Ráth György, az első tudós igazgató működése alatt új korszak kezdődött a múzeum életében és a gyűjteménygyarapításban is. Igen jelentős kiállításokat rendezett itthon és külföldön - Párizsban, Bécsben. Ennek köszönhetően hívta meg Louis Delamarre-Didot rendező az 1884-es Union Centrale des Arts Decoratifs kiállításra a múzeumot, ahová 200 magyar kerámiát vittek. A francia kormány ekkor sévres-i porcelángyűjteményt ajándékozott az intézménynek. Delamarre-Didot pedig még évekig vásárolt és ajándékozott műtárgyakat a múzeumnak. (Émile Gallé vázája, egy Clutha díszüveg.) Özvegye ajándékozta a múzeumnak Ráth György sokoldalú gyűjteményét, ezekből két különleges órát, egy tükröt, ruhadíszeket, ékszereket, bútorokat, faragványokat láthat a kiállítás látogatója.

 Igazi fénykorát élte a múzeum 1896- tól 1917-ig, abban a huszonegy évben, amelyben Radisics Jenő állt a múzeum élén. Gyűjteményei megsokszorozódtak, igazi kincsek kerültek a gyűjteménybe itthoni és külföldi vásárlással (magánosoktól, műkereskedőktől, aukciókról, kiállításokról, művészektől), és megélénkült az ajándékozási hullám. Az új szerzemények több mint fele ajándékként és adogyűjtőmányként érkezett. Delhaes István festőművész hagyatéka, Bubics Zsigmond kassai püspök, Császka György szepesi püspök, Glück Frigyes szállodatulajdonos, Medvey Zsigmond és mások ajándéka gazdagította a gyűjteményt. Radisics működéséhez köthető a szecessziós kollekció megteremtése. Vásárolt az 1900- as Párizsi Világkiállításon és más tárlatokon, az Iparművészeti Múzeum első, Üllői úti épületében megnyílt 1898-as kiállításáról Charpentier-érmeket, Tiffanyüveget, Walter Crane és feleségének valamint két fiának magyarországi kiállításáról, a kor magyar műiparosaitól, a karácsonyi tárlatokról. A berlini Gerhardtaukción 49 meisseni porcelánt vett és megszerezte Czobor Béla olasz és francia szövet- és Egger Henrik XVIII. századi francia bútorgyűjteményét. Radisics különös érzékkel gyűjtött be nagy értékű régi műtárgyegyütteseket - a kőszegi jezsuita patika XVIII. századi berendezését, Londonból XVIII. századi bútorokat.

A történelem azonban közbeszólt, leszűkültek a lehetőségek is, 1917-től megszakadt az intézmény intenzív kapcsolata az európai múzeumokkal, a kortárs művészekkel, vásárlási kerete a békebelinek alig 10 százaléka maradt. Ekkor a vásárlások, adományozások fő forrása, szervezője a Múzeumbarátok Köre. És a mecénások még mindig különleges gyűjteményeket juttattak a múzeumnak: Procopius Béla nagykövet édesanyja régi bútorokból, óntárgyakból és porcelánokból álló kollekcióját, báró Hatvany Józsefné csipkeporcelán- és üveggyűjteményét, míg Kner Imre plakátgyűjteményét.

Időközben az Iparművészeti Múzeum elveszítette szervezeti önállóságát, amit csak 1948-ban nyert vissza, közbeszól a második világháború is, de a gyűjtemények mindezt viszonylag épségben élték túl. Az 50-es, 60-as évek megint nagymérvű műtárgygyarapodást hoztak. A háború alatt, majd azt követően sokan menekültek az országból, javaikat hátrahagyva. Ezekről az elhagyott értékekről, megmentve a szétszórástól, eltulajdonítástól, a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosság gondoskodott, múzeumokba juttatva azokat. Az Iparművészeti Múzeumnak is jutott a keszt helyi Festetics-kastély, a budai Esterházypalota, a körmendi Batthyány-Strattmann kastély kincseiből, és a megszűnt főúri gyűjteményekből. 1948-49-ből még két kiemelt jelentőségű hagyatékot tartanak számon: dr. Fettick Ottó állatorvos, bakteriológus ötezer darabos, főleg textilekből, üvegekből és kerámiákból álló gyűjteményét, valamint az eozinmáz titkát megfejtő Wartha Vince vegyész, egyetemi tanárnak az európai kerámiaés üvegművesség történetét reprezentáló kollekcióját.

A szocializmus éveiben az állam vállalta a múzeumok fenntartását, szerényen nyílt mód vásárlásra a BÁV-tól vagy ritkán magánszemélyektől. 1969-ben Fehér István miniatűrökből, szelencékből, fafaragványokból és más apró tárgyakból álló gyűjteményét vette meg a múzeum, míg ugyanekkor ajándékozta oda dr. Soó Rezső botanikus professzor a világ legnagyobb ex libris gyűjteményét. A nyolcvanas évek gyarapodása között jelentős a Papolczy Ferenc és Polányi Magda orvos házaspár hagyatéka, s a Delmár Emil örököseitől megszerzett műkincsek sora.

KÁDÁR MÁRTA