Mintha a "Világ kürtõskalácsosai, lángososai és langallósai egyesüljetek!" jelmondat jegyében tömörültek volna az árusok, úgy belengte Kapolcsot az olaj- és cukorszag. És úgy tûnt, a világon (de legalábbis a többi általam bejárt faluban) nincs annyi bodzaszörp, mint amennyit itt lehet venni. Az ízvilág Gizi néni receptjétõl az ahogyan a mama készíti verzióig terjedõen igen széles skálán mozgott.

A főutcán a valóban egyedit készítő népművészek és kézművesek mellett egyre több a bármilyen vásáron megtalálható obligát fülbevalós és a tizenkettő egy tucat lenvászonruhás, meg fajátékkészítő, ám közöttük egyre több gagyi tűnt fel. A locsolófejre szerelhető műanyag virágot, ha jól emlékszem, két éve láttam először, de biomágnest (2400 forint helyett ezerért, a bolondnak is megéri!), hangulatgyűrűt (négyszáz forint, jó vétel) és szemtrénert (sajnos, a tönkölybúza párna eltakarta az árát) először kínáltak. Úgy tűnt, sok egy napra leruccanó látogató megelégszik ezzel a Völgy-kínálattal, nem keresik a programokat, többre nem nagyon vágynak. Kapolcsi, vigántpetendi bazársor, és kész.

Nagyon igazságtalan lennék azonban, ha nem említeném meg azt, ami kárpótolt a kommersz ételszagért, a tömegért és a fesztiválárakért (szerencsére vannak helyi kisboltok).

Ez pedig a nyugalom, ami megszállja az embert. Az öcsi Kőfejtő felé vivő útról lenézve a Völgy látványa. A dörögdi Klastromnál a Tájak, falvak, emberek fedőnevű kis turisztikai bázis - hogy kapcsolódjunk az itt felállított Honvédség-sátorhoz is. A magyarországi nemzetiségek történetét, kultúráját bemutató padok (bár talán a helyesírásra és az egységes tipográfiára jobban ügyelhettek volna). Lekvár, pálinka, Katlan Tóni konyhája - igaz, ez utóbbi Kapolcson.


Scherer Péter és Péterfy Borbála a Krétakör Űrbázison
theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Benéz az ember egy udvarba, az asztalon víz, szappan, körötte gyerekek ülnek és nemezelnek. Egy másik háznál épp saját készítésű hangszereket próbálnak ki. A pajtában vándor fotográfus kétszáz éves technikával, argentotypiával készült képei. Chagall-inspirációk a buszmegállóban.

Tudták, hogy a Nyugat-Szaharában épül egy művésztelep, és magyarok is részt vettek ennek létrehozásában? Hallották már a Parafónia zenekart, amely értelmi fogyatékos gyerekekből áll, és a kottáikban és fa hangszereiken színes gömbök jelzik az egyes hangokat? Kóstoltak már medvehagyma- vagy levendulamézet? Ha a válasz a kérdésekre egyértelmű nem, akkor érdemes a Völgybe utazni. De ha igen, akkor is.

A kiállítások közül elmulaszthatatlan kedvenceim Bubutimár Éva manói és Szabó Eszti csigái. Idén a Petőfi utcai tó partjára a magaslatról a manókirály tekintett le. Két fehér vízililiomból éppen kikeltek a tündérlányok, a köveken manók feküdtek a hasukon, és álmodoztak. A vízben úsztak a színes virágok, kattogott a vízikerék, az óriásbékák meg bámultak kifelé a parti gombákra. Bámulatos mesevilág.

A Kávéház, azaz civilben Szurdi Éva műhelyének/galériájának udvarán, közvetlenül a Pajtamozgó oldalában Macska címmel a Kapolcsi Keramikus és Fazekas Találkozó munkáit állították ki. Volt ott Három nővér és Cicamese, a legbizarrabb alkotás azonban a Macska az úton címet kapta. Szegény állatnak csak a nagy buci feje volt meg, a teste egy sáros keréknyom. Ilyen, amikor a borzongatóan fekete humor találkozik az őszinte sajnálattal és a realitással.

Az eredeti munkák mellett Schiele-, Andy Warhol- és Reich Károly-reprodukciók és bonyolult japán kanjikat tartalmazó nemezképek láthatók Bobály Kati díszlettervező kiállításán. És arra gondolok, milyen jó lenne olyan gyereknek lenni, akinek az ágya mellett egy ilyen nemez falvédő lóg. Előttük Somogyi Kati babái üldögélnek. Szomorú a szemük, hiába mosolyognak. Vajon mitől? Milyen történeteket tudnának mesélni?

Mintha a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jelenlétével nagyobb nyomatékot kapna, hogy a Völgy állandó lakóinak fontos a múltjuk. A Világörökség magyar helyszínei mellé téve a hat falu helyreállított épületei tágabb kontextusba kerülnek.

Az őslakosok és a betelepülők együtt kutatják a hely történetét, az előző generációk életét, emléket állítanak nekik. Tudatosan és teljes természetességgel teszik a dolgukat, de érzelmektől egyáltalán nem mentesen. Idén az öcsi zsidó temetőt tették rendbe. Megtisztították a gyomtól a területet, letakarították és összerakták a sírköveket. A tűzoltószertári fotókon az "ilyen volt - ilyen lett" állapot látható. A képeken gyakran feltűnik Szőke András, aki alapvetően taliándörögdi illetőségű, de ahogy az Ősök Házában végigvezet bennünket, kiderül, nem egyszerű a helytörténetírás. Pláne a Völgyben nem, mert az egykori lakók házasodtak, be- és áttelepültek, mindenesetre jól megbonyolították a szálakat. Szőke lelkesen és fáradhatatlanul mesél. Emberekről, tárgyakról, eseményekről. Melyik tégla honnan származik, melyik rádiót ki adta, kié volt a kiváló dolgozó kitüntetés.

Közben meg behallatszik az udvarról a técsői banda muzsikája. Az általuk játszott ruszin népzene keveredik a román, zsidó, magyar és orosz dallamokkal. Játsszák, ami jön, de lehet tőlük kérni is. Ebéd helyett szól a nóta, ahogy a programfüzet mondja. Az ember kiül a fa alá, hallgatja őket, és a leveleken átszűrődő napfényben azon gondolkodik, hány száz év hagyománya van a harmonikában, a dobban meg a nyakba akasztható cimbalmokban. Utolsó szám, néhány közös fotó a rajongókkal. Aztán felkerekedik mindenki, és mint a jóféle falusi lagzikban, vonul a tömeg az Óvodakertbe, mert a técsőieknek legközelebb ott van jelenésük. Az utcán a sétálók megállnak, jól megnézik őket, és elmosolyodnak.

Az Óvodakertben a Szolnoki Főiskola hallgatói főznek. Hatkor bográcsot borítanak, a nap szakácsa pedig elmondja, hogyan készült az igazi alföldi tarhonyás lecsó vagy kapros, csülkös bableves. Némely ételt úgy ízesítik, mint sok száz éve, amikor például paprika híján csombort, tárkonyt és más, ma egzotikusnak tűnő fűszert használtak eleink. Finom ételek, nagy adagok, udvarias kiszolgálás, a sörsátori asztalok gyors leszedése, hamutartók ürítése, korrekt árak - jó vendéglátós lesz belőlük.

A Balaton-parton meg a Margitszigeten igencsak megnézik azt a felnőttet, aki gyerekkísérő nélkül ül fel a kisvonatra. A Krétakör Űrbázisra kijutni viszont ez tűnik a legpraktikusabbnak. Egy NOSZF-évfordulós vetélkedőn szerepelt a kérdés, hogy Magyarország területén hol található űrtávközlési állomás. Taliándörögd - vágtam rá jól felkészülten. De hogy mit csinálnak ott, mire szolgál az objektum, fogalmam sem volt. Évtized múltán végre megtudtam. Az állomás egykori mérnöke vezetett körbe a helyiségeken, ahol barna egyenköpenyes-egyenszandálos urak és hölgyek végezték munkájukat (vagy éppen pingpongoztak, ha a főnök nem járt a közelben), és magyarázta el, mi mire való. A Krétakör Színház csapata és vendégszínészek amolyan mozgó installációvagy performance-félét csinált az épületben. Az asztalon megsárgult Esti Hírlap, a Petőfi rádió hetvenvalahányas műsora hallatszik. Egy titkárnő (Balla Eszter) rendületlenül tolta a kocsin az orosz nyelvű gépkönyveket, egy mérnök (Tóth Attila) pontosan kiszámította a geostacionárius pályát, egy karbantartó (Nagy Zsolt) javította az egyik vevőberendezést, és volt, aki (Erős Balázs produkciós vezető, parókában) csak ült fenn a peremen és cigarettaszünetet tartott. Egyébként az Űrbázis köré egész kis mitológia épült. Az azonosítatlan repülő tárgy becsapódásának nyomait, következményeit, magyarázatát a szputnyik körül meg lehetett tekinteni. (A pontos rekonstrukció a Preview Lab csoport érdeme.) A valódiságot és a hitelességet a Szoropov Alapítványtól származó dokumentumok és fotók biztosították. A csillagász álma című előadás- /happening/akciósorozat létrehozói körbejárták a Völgy falvait, megismerkedtek az ott lakókkal, összegyűjtötték történeteiket. Ezekből az élményekből született A csillagász álma, amelynek központi kérdését egy LGT-parafrázissal fordítottam le a magam számára: Ha én vagyok én és te vagy te, ki az ufó, én vagy te?

Az utolsó előadás után a Krétakör Színésztánczenekar koncertezett. Három évvel ezelőtti, monostorapáti bemutatkozásuk óta komoly multikulti repertoárt építettek fel, amelyben Brigitte Bardot dalai ugyanúgy megtalálhatók, mint a Zdob si Zdub számai, a Szomorú vasárnap, vagy éppen saját dalok. Rajongótáboruk egyre nő, és egyre hangosabban visítozik. A debütáláskor még Péterfy Borinak kellett felszólítania a sörsátori padokon illedelmesen üldögélő nézőket, hogy menjenek előre és táncoljanak, ma már ezt nem kell mondani. Voltak hiányzó special guestek, de erősítést és kárpótlást nyújtottak a litván, horvát és magyar vendégművészek.

Az ember Öcsön járva elgondolkodik, hogy egy kétszázvalahány lakosú faluban három felekezetnek is áll temploma, és ott a zsidó temető. Hogy mennyire fontos szerepet játszhatott a vallás és a pap a közösség életében, milyen megtartó ereje lehetett. Hogy mennyire figyeltek arra, még egy ennyire kicsi helyen is álljon istennek egy ház. Ahol most koncerteket adtak. És Palya Bea mindegyiken ott volt. Látni lehetett, ahogy tisztelettel néz kollégáira, ahogy átjárja a zene, örömmel tölti el, ahogy megéli a ritmusokat és a dallamokat.

Az evangélikus templomban áll egy harmónium, rajta falusi öregeket ábrázoló kisplasztika. Hallhattak ők furcsaságokat. Például Lantos Zoltán hegedűs és Moldvai Márk bizarr, furcsán lebegő hangzásvilágú, jazzt, tradicionális indiai és magyar népzenét elektronikus zenével ötvöző koncertjét.

Balogh Kálmán itt, ott, mindenütt, és mindig más formációban. De mindig bensőséges a hangulat, derű, harmónia árad belőle és a cimbalomból (amelynek zenésztársa, az éppen nem játszó Novák Csaba viszi a lábait). Ha pedig Kovács Ferenccel lép fel, a humor sem hiányzik. Népdalokat játszanak, meg egy olyan átiratot, hogy kell hozzá a kottafüzet, "mert nagyon nehezet írt a Feri".

Szerencsére még az utolsó nap délutánja- estéje is tartogat igazi csemegéket. A Boragót például, akiknek neve egyébként egy antidepresszáns növényt jelent. A hétköznapinak egyáltalán nem mondható kürt, fuvola, zongora felállásban jazzel, funkyval fűszerezve játszanak magyar népdalokat a Röpülj pávától a Kis kece lányomig. A név kötelez: a nyugalom belengi a Klastrom tövét. Az utolsó programok egyikeként az időjárás szerencsére kegyeibe fogadta a Nagy János kitalálta és vezette Free Style Chamber Orchestrát: az eső a koncertkezdésre elállt. A zenekarban komoly- és jazz-zenészek, klasszikus zenekari vonósok, jazzkvartett és fafúvósok muzsikálnak együtt. Meg egy tekerőlant. Hatalmasakat improvizálnak, mosolyog a zenész meg a közönség. Ilyen az, amikor örömzenélnek. A Völgy-látogató meg az utolsó szám után elszomorodik, hogy vége, haza kell menni, és csak egy év múlva kezdődik minden elölről.

PAPP TÍMEA

 

NKA csak logo egyszines

1