Kolozsvári Nemzeti Színház

Elsõ alkalommal dolgozott Kolozsváron a román színház társulatával Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. Az elõadásban magyar színészek is szerepelnek, Cornwall fejedelmét Bács Miklós játssza. A bemutató létrejötte a román és magyar színházi élet kiemelkedõ eseménye. (Ahogyan a tavalyi évadban Visky András Júliájának mozgásszínházi bemutatója Vava Stefanescu fõszereplésével szintén az lehetett. Mindkét elõadás bemutatóját a romániai kritikusok évente Kolozsváron megrendezett kollokviumára idõzítették, hogy a teljes szakma láthassa az elõadásokat.)

2002-ben Tompa Gábor a Vígszínházban is színre vitte a Leart, pontosabban akkor rendezte meg először. Akkor arról szólt a színházi közbeszéd, hogy felemásra sikerült a produkció, hogy megbukott, a magyarországi színházi közeg nem tudott befogadni egy modernebb Lear-értelmezést. A román színészekkel Tompának talán könnyebb dolga lehet, mert színházeszménye közelebb áll szikárabb, stilizáltabb fogalmazásmódjukhoz. Persze nagyon durva általánosítás "magyarországi", illetve "román" színészetről beszélni, de valamiképpen mégiscsak utalni kell arra, hogy a két színházi kultúra között felfedezhetőek alapvető különbségek. Ezért szerencsések rendkívüli módon az erdélyi színházak, hogy két kultúra találkozási pontján dolgozhatnak, több hatást fogadhatnak be. Ennek a gyümölcsöző együttműködésnek a lenyomatai például Mihai Măniuţiu kolozsvári, sepsiszentgyörgyi előadásai is. De nem lehet elfelejtkezni arról sem, hogy az utóbbi idők egyik legfontosabb előadását Budapesten Silviu Purcărete rendezte a Katona József Színházban, a Troilus és Cressidát.

Tompára vonatkozó közhely már (színháztörténeti tény!), hogy bizonyos darabokhoz vissza-visszatér, ragaszkodva a korábban megteremtett formavilághoz. Ez a dinamikus állandóság, amit például Godot-rendezéseiben lehet a legnyilvánvalóbban megfigyelni, egyszerre ad jól felismerhető keretet és nagy szabadságot is a színészeknek. A Lear esetében is ez történt: a Budapesten már megkonstruált térben játszódik Kolozsváron is az előadás. A tágas színpadon hatalmas, barnásvörösesre színezett oszlopok állnak, hátul a "szertartást" aláfestő zenészek - keleti hatásra. A színpadkép színháztörténeti gyűjtőprizma, ugyanakkor praktikusan helyi értékű is, hiszen az oszlopok állandó mozgatása jelzi a jelenetváltásokat, ezek a hatalmas tömbök tágítják vagy szűkítik a játékteret, de akár asztal is válhat belőlük (tervező: Both András). A díszlet szerves kiegészítője a fény, tulajdonképpen e kettő együtt alkotja az előadás kortalan, elvont közegét.

Jelenet az előadásból - foto: Nicu Cherciu

Látványában alapvetően két szín, a vörös és a fehér ellentétére épül fel az előadás. Mindegyik mellett megjelenik természetesen a fekete mint komplementer. Lear, Cordelia, Gloster, Edgar és Kent, illetve a Bolond a fehérek köre, míg a velük szemben állóké a vörös szín (jelmez: Carmencita Brojboiu). Lear és körének jelenetei aprólékosan kidolgozottak, minuciózusan megtervezett remeklések, míg az ellenfelekéi inkább karikaturisztikus megjelenések, skiccek, hirtelenjében odavágott hangos szavak és sietős gesztusok. A karikatúrajelleg a nevetségességig fokozódik a gyilkolás jeleneteknél, amikor szándékolt ügyetlenséggel, elnagyoltsággal ölnek, sugárban ömlik a művér, és inkább érezzük képregénynek vagy rajzfilmnek a jelenetet, mint színháznak. Valójában Tompa az alapokig csupaszítja Lear történetét, és igyekszik a lényegre, az igazán fontos momentumokra koncentrálni, bár sokan még így is túl hosszúnak érzik az előadást. Valóban, a sűrűség nem egyenletes az előadásban, hiszen a látvány egyértelműségéhez képest még mindig túl sok szöveg "maradt meg" az előadásban.

Ezúttal is (ahogyan a budapesti előadásban) modernizált szövegváltozat hangzik el: Dragoş Protopopescu 1942-es román fordítását dolgozta át Tompa Gábor és Visky András, bár itt nem egy XIX. századi szöveget kellett ráncba szedni, hanem egy korban sokkal közelebb állót. Az előadás nyelvezete nélkülöz minden retorikusságot: színpadra alkalmazott, praktikus, jól mondható, a rendező szándékát tükröző, lényegre törő a szöveg. De mi is a lényeg itt? Tompa természetesen nem üzeneteket rejt el az előadásban, hanem metafizikus tartalmakat, filozofikus gondolatokat bont ki, önt formába. Élet és halál alapkérdését boncolja, az ember örök esendőségét vizsgálja, az igazság tettenérhetőségét keresi - többek között. Vizuálisan és a színészi alakításokba sűrítetten becketti összetettségű az előadás gondolati háttere, ugyanakkor becketti egyszerűségű is, hiszen arról van szó, mint a népmesékben is, hogy óvakodjál a szép külsejű, ám gonosz boszorkánytól, de hasznodra lehet a csúf külsejű óriás vagy manó, tehát ne adj a látszatokra, keresd a mélyebb igazságot, mélyebb emberi tartalmat. A meseszerűséget az első jelenet idézi meg, amelyben Lear egy hatalmas országtérképet szakít kétfelé, és osztja szét birodalmát, illetve tagadja ki ostobán Cordeliát. Egyedül ebben a jelentben érzékelünk erős fényeket, világosságot, ezután már egyre sötétednek, homályosodnak a képek.

Az előadás központi alakja a budapesti megoldáshoz hasonlóan Kolozsváron is a becketti keménykalapos Bohóc, akit a Leart és a Cordeliát játszó színész is megjelenít - kivételes tehetséggel. Marian Râlea (a bukaresti Bulandra Színház művésze) Lear királya tragikus bohóc. Már az első jelenetben sem lehet pontosan tudni, hogy menynyire vehető komolyan, amit mond. A döbbenetes következmények sodorják mindinkább a jópofáskodó, kedélyes-rapszodikus uralkodó karakterétől az őrületig, a felvett keménykalapig. Anca Hanu Cordeliaként egyszerre masszív és törékeny, míg Bolondként, kis székkel a hátán Chaplin karakterével identikus. Gyönyörű, ahogy Bolondsága játékaiban fel-feltűnik Cordelia, az apját óvón-féltőn szerető lány. Gyönyörűségesen fájdalmas alakítás Edgaré (Ionuţ Caras) és Glosteré (Cornel Răleanu) is: a földönfutónak öltözött fiú kíséri megvakított apját, aki nem ismeri fel a jótét lélekben saját gyermekét. Az emlékezetes, metafora sűrűségű záró képben egy hatalmas, ferde tükörre hanyatlanak sorban a családtagok, és Kentre (Cătălin Herlo) vár a feladat, hogy ezt a hirtelen keletkezett ravatalt elvonszolja. Feloldás nincs, csak fájdalom és kérdések. Nagy formátumú előadás Tompa Gábor rendezése, mely remélhetőleg bekerül a magyarországi kánonba, színházi közgondolkodásba is, és talán termékenyítőleg hathat a további Shakespeare-feldolgozásokra.

SŐREGI MELINDA